2019. ápr. 27.

Tervezés kreatívan - a játékok szerepe a közösségi tervezésben és a kreativitás növelésében

Mi a játékok szerepe a közösségi tervezésben? Hogyan fokozzák a munkahelyi kreativitást? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk liverpool-i tanulmányutunk alkalmával a We Make Places  csapatával. 

Kate Stewart-ot, a We Make Places egyik alapítóját a CitizensLab terni találkozóján ismertük meg, ahol már a bemutatkozó kör után éreztük, hogy sok a közös pont a közösségi érdekek mentén működő We Make Places cég és az épített környezeti neveléssel foglalkozó kultúrAktív Egyesület között. Végül a Robert Bosch Alapítvány tanulmányi ösztöndíja keretében lehetőségünk adódott ellátogatni Liverpoolba, ezáltal jobban megismerni egymás tevékenységét, illetve új projektötleteket megfogalmazni a közeledő budapesti MitOst fesztiválra.

A We Make Places

 

A We Make Places motivációja, hogy élhetőbb hellyé tegye Liverpoolt. Olyan városfejlesztési projekteket kezdeményeznek és támogatnak, amelyek szem előtt tartják a közösség érdekeit és a fejlesztések során figyelembe veszik a hely adottságait. A cég szerint akkor válhat Liverpool egy boldog, egészséges, aktív és szerethető várossá, ha az épített környezet a helyiek igényeire reagál, annak alapján változik és fejlődik. Ezért a közösségi tervezés a cég tervezési módszerének elengedhetetlen eleme. 

 “A közösség feladata az, hogy álmodjon. Az enyém pedig az, hogy segítsek valóra váltani mindazt, amiről álmodnak. Lehozom nekik a Napot, a Holdat és még a csillagokat is. Ha valami miatt nem megy, akkor addig alkudozok, amíg a lehető legjobb megoldás születik. Ekkor a szerepem az, hogy elmondjam nekik, miért csak a Holdat kaphatják meg. Ezt minden közösségi tervezéskor elmondom.”  /Kate Stewart/

Kate szerint a siker titka az izgalmas részvételi folyamat és a kreatív csapat. A játékok pedig mindkét területen alkalmazhatóak. A tanulmányút során a We Make Places és a kultúrAktív Egyesület ennek kapcsán osztotta meg egymással a jó gyakorlatait és tapasztalatait. Lássunk rájuk néhány példát!

Játékokkal a helyi közösség bevonásáért 

 

 

Kate és csapata olyan projektet tervez, amelynek keretében dinamikusan vonja be a közösséget az éppen aktuális fejlesztési kérdésbe. Például az Alder Hey gyermekkórház megújítása kapcsán a Springfield park fejlesztése is fontos kérdéssé vált. Ennek a közösségi tervezése során nem csak a környéken található üzleteket és felnőtt lakosokat szólította meg, hanem a környező iskolák diákjait és a környéken lakó fiatalokat is. Olyan módszereket alkalmaztak, amelyek egyformán izgalmasak lehetnek a különböző célcsoportok és korosztályok számára. Az egyik leginkább kedvelt módszerük a hot or not, amelynek lényege, hogy inspiráló képek közül a résztvevők kiválasztják, mi az, amit szeretnek (HOT) és mi az, amit utálnak (NOT). A képek minden korosztály számára könnyen értelmezhetőek, a részvétel így egyszerű és izgalmas, zárt és kültéren is remekül alkalmazható.

A kultúrAktív Egyesület is szívesen alkalmaz kreatív és játékos módszereket a fiatalok városfejlesztési folyamatokba való bevonása során. Hisszük, hogy a fiatalok igényeit és elképzeléseit figyelembe kell venni az általuk használt terek tervezésekor és ehhez olyan eszközök kellenek, amelyeket élveznek. A részvételüket olyan élményalapú eszközökkel támogatjuk, amelyek segítenek abban, hogy hosszú távon is aktív szereplőivé váljanak a városfejlesztési folyamatoknak. 

“A fiatalok tudják, mit akarnak. Azonban sokszor úgy érzik, hogy nem az ő feladatuk és kompetenciájuk lakókörnyezetük alakítása. A feladatunk az egyesületben az, hogy olyan folyamatokat biztosítsunk számukra, amelyek kreatív és izgalmas módon segítik bevonni őket a lakókörnyezet alakításába. Fontos, hogy olyan ötletek szülessenek, amelyeket maguk is meg tudnak valósítani.” /Szilágyi-Nagy Anna (kA)/

Egyik kedvenc példánk az Alakítsd a városod! projekt, ahol a pécsi fiatalokat segítettük abban, hogy köztéri beavatkozási ötleteket fogalmazzanak meg. A játék itt is központi eleme volt a foglalkozásnak, hiszen a tervezési folyamat első lépcsője a ParticiPécs nevű élő társasjátékunk volt. A fiatalok játszva tanulhattak arról, milyen lehetőségeik vannak a város alakítására, majd egy általuk választott helyszínre fogalmaztak meg beavatkozási ötleteket. A résztvevő 180 diák 35 ötletét zsűri értékelte, a legjobb három pedig megvalósításra is került.

 


Játékkal a kreativitás növeléséért 

 

Érdekes volt látni, hogy míg a kultúrAktív egyesület életében a játékok szerepe elsősorban a város és a gyermekek kapcsolatának erősítéséről, a város felfedezéséről (például a Tiéd a város könyvsorozat gyakorlatai), vagy a városban élő egyének és a közösség kapcsolatának fejlesztéséről szól (ld. #playhellocity), addig a We Make Places nem csak a közösségi tervezésben, hanem a munkahelyen a tervezési munkák során is használ kreativitásnövelő játékokat, hogy friss és új ötleteikkel tovább provokálhassák a közösséget és mindig valami izgalmasat és újat tudjanak mutatni. A cégvezetésben is rengeteg játékos megoldás létezik a kreativitás fokozására. Kate egyik kedvence a Ne játssz ezzel a játékkal (Don’t do this game), ami első sorban kreatív tervezési feladatok kapcsán alkalmazható. A célja ugyanis az, hogy kizökkentse a játékosokat a szokásos gondolkodásmódjukból és különböző korlátok bevezetésével fokozza a kreativitást. A kártya alapú verziójában kétféle kártya található. A csináld (DO) és a ne csináld (DON’T) kártyák állítják fel a tervezési feladat korlátait. A tervezési feladat lehet például egy ruha tervezése. A csináld kártyák megmondják, hogy a ruha legyen egy városi látványosság, amit két személy is használhat és még a gazdasági termelést is segíti. A ne csináld kártyák ugyanakkor korlátozzák például az egyenes vonalak használatát, és azt, hogy a termék nem lehet statikus és nem készülhet környezetterhelő anyagból. A kártyák segítségével a játékosok teljesen új irányba kezdenek el gondolkodni. Ami először korlátnak látszik, az egyben lehetőség is arra, hogy valami merőben új szülessen és hogy elakadás esetén kreatív megoldásokkal rukkoljon elő a tervezői csapat.
 

De nem csak ez a játék létezik fejlesztési folyamatok segítésére, a Gamestorming - A Playbook for Innovators, Rulebreakers, and Changemakers (Kate egyik kedvenc könyve) 80 db játékos facilitálási gyakorlatot tartalmaz, amelyek nem csupán a munkatársak bevonásában és a kreativitás növelésében segítenek, hanem strukturálják és gördülékenyebbé teszik a munkahelyi folyamatokat is. A gyakorlatok célja, hogy felszámolják az akadályokat, jobbá tegyék a kommunikációt, segítsék a megértést vagy éppen új ötletek és stratégiák megfogalmazását.

2019. márc. 19.

SAFECITY 1.0 konferencia – hogyan lehet a városokat építészeti eszközökkel biztonságossá tenni? - 2. rész


Hogyan lehet biztonságos tereket létrehozni, és hogyan tudjuk építészeti eszközökkel növelni a városlakók biztonságérzetét? A SAFECITY 1.0 konferencia ezeket a kérdéseket járta körül számos terület – építészet és várostervezés, oktatás és gyermekvédelem, szociológia és bűnmegelőzés – felől. Részletes beszámoló következik!



MÁSODIK NAP: WORKSHOPOK

A rendezvény második napját dr. habil Kovács Róbert, Károli Gáspár Református Egyetem Állami és Jogtudományi Kar docensének előadása nyitotta, aki a helyi önkormányzatok szerepét tárgyalta a szituációs bűnmegelőzés területén. Az előadást három, párhuzamosan futó workshop követte:

A) GREGORY SAVILLE: A SAFEGROWTH TERVEZÉSI RENDSZER GYAKORLATI ALKALMAZÁSAI - RÖVID WORKSHOP A TAKTIKÁKRÓL

A workshop lehetőséget biztosított a résztvevők számára arra, hogy a megismerjék a SafeGrowth tervezési rendszert, amelynek segítségével a CPTED elvek és stratégiák alkalmazhatóvá válnak egy-egy szomszédság, terület átalakításakor.
A workshop lendülete és stílusa magával ragadta a résztvevőket, kis csoportos feladatok, szituációk segítségével Saville rávilágított a módszer velejére, mégpedig arra, hogy tervezéskor nem lehet figyelmen kívül hagyni az ott élőket, a funkciókat, a természeti és helyi adottságokat. A Saville által kifejlesztett és a workshopon megismert „Kockázatértékelési Mátrix” olyan bizonyítékokon alapuló módszer, amely alkalmas információk gyűjtésére, a legjobb stratégia meghatározására és a stratégiák sikerének értékelésére. A workshop nagy tanulsága az a mottó, amelyet Saville minden előadásában hangoztatott, miszerint „Context is everything”, azaz a kontextus a lényeg!
(Fretyán Lívia beszámolója)


B) DR. MOLNÁR ISTVÁN JENŐ: BIZTONSÁG: KÖTELEZŐ VAGY AJÁNLOTT?

A workshop résztvevői első körben megismerkedhettek három, külföldi viszonylatban már ismert és használt módszertannal, amelyek szabályozási szinten segítik elő az építészeti bűnmegelőzés elveinek gyakorlati alkalmazását. A workshop nyitásaként bemutatásra került a Secured by design brit módszertan, az Amerikai Egyesült Államok néhány államában alkalmazott CPTED-szakértői rendszer, valamint az ISO szabványok alkalmazhatósági lehetősége. Ezt követően egyfajta kerekasztal beszélgetés lefolytatására került sor, melynek során minden résztvevő, saját szakterülete és tapasztalata alapján formált véleményt arról, hogy a szabályozások mely szintjén képzelik el az építészeti bűnmegelőzés alkalmazásának támogatását.
A beszélgetés egyértelműsítette, hogy a magyar normatív hátteret jellemző túlszabályozottság dzsungelében semmiképpen sem az újabb kogens, azaz kötelező erejű normák megalkotása az eredményeket hozó út. Az építészeti bűnmegelőzés elveit valószínűleg ajánlások formájában célszerű megismertetni a célközönséggel, s hatékonyságának hangsúlyozásával, pozitív hatásainak előtérbe helyezésével elérni azt, hogy a megrendelők, kivitelezők, tervezők és építtetők egyaránt alkalmazni akarják a módszert.
A workshopon felmerült annak lehetősége is, hogy az építészeti bűnmegelőzés szellemiségét már a településrendezési terveket alátámasztó háttérmunka során figyelembe kellene venni, így az új beépítésre szánt területek készülő szabályozási tervei olyan előírásokat tartalmazhatnának, amelyek kompatibilisek a CPTED filozófiával, ugyanakkor nem jelentenek újabb és direkt kötelezettséget a szakterületen tevékenykedők számára.
A workshop bizonyította, hogy az élettér és az épített környezet mindenkit érint és bármilyen kontextusban értelmezhető, ugyanis külön témává nőtte ki magát a tájékoztatás kapcsán a büntetés-végrehajtási intézetekben nemrég bevezetett módszer, miszerint a fogvatartottak közlekedési útvonalait és várakozási területeit a földre festett ábrák, vonalak segítik. Bár a bevezetéskor néhány elítélt megpróbálta a jelzéseket figyelmen kívül hagyni, miután az ezzel kapcsolatos szabályok betartatása következetesen megtörtént, rövid időn belül csökkent a fegyelmi eljárások száma, amelyek korábban abból adódtak, hogy a fogvatartottak számára nem volt egyértelmű, hogy hol közlekedhetnek és várakozhatnak. Lehet ilyen egyszerű lenne a dohányzással és egyéb várakozással kapcsolatos szabálysértések megelőzése is?
(dr. Molnár István Jenő)


C) NÉZŐPONT KÉRDÉSE –KINEK A FELADATA A KÖRNYEZETI BŰNMEGELŐZÉS? (SZILÁGYI-NAGY ANNA)

Mit tehet egy rolleres fiatal a park fenntartásáért, hogyan tervezné újra a kutyabarát nyugdíjas a játszóteret, milyen ötletei vannak a nevelés iránt érdeklődő főépítésznek vagy éppen a közösségi médiában jártas rendőrnek az utca biztonságossá tételére? A workshop résztvevői saját életükben betöltött szerepeikre, érdeklődési területeikre és lakókörnyezetükben tapasztalt problémáikra reflektálva vizsgálták meg, mit tehetnek egy fiktív város közösségi- és lakóterületeinek biztonságossá tételéért. A workshop egyik tanulsága az volt, hogy az építészeti bűnmegelőzéshez mindenkinek köze van. Szerepeink, identitásunk, hatáskörünk és érdeklődési területünk folyamatosan változik és alakul, és befolyásolja az épített környezet biztonságossáról alkotott képünket és bűnmegelőzési lehetőségeinket, ötleteinket. Akkor sincs gond, ha szakemberként tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetünk az építészeti bűnmegelőzésért, hiszen lehet, hogy legjobb ötleteink akkor születnek, amikor szülőként a gyermekeink biztonságáról gondolkozunk, vagy amikor saját házunk és kertünk építésekor alkalmazzuk a bűnmegelőzés környezetalakítási szempontjait.
(Szilágyi-Nagy Anna)



A konferencia a SAFECITY projekt részeként valósult meg. A SAFECITY projekt az első átfogó kezdeményezés Magyarországon, amelynek célja a környezet alakításával segített bűnmegelőzési eszközök népszerűsítése. A Safecity - Biztonság. Város. Közösség a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a kultúrAktív Egyesület, és a Lechner Tudásközpont közös projektje.



2019. márc. 18.

SAFECITY 1.0 konferencia – hogyan lehet a városokat építészeti eszközökkel biztonságossá tenni?


Hogyan lehet biztonságos tereket létrehozni, és hogyan tudjuk építészeti eszközökkel növelni a városlakók biztonságérzetét? A SAFECITY 1.0 konferencia ezeket a kérdéseket járta körül számos terület – építészet és várostervezés, oktatás és gyermekvédelem, szociológia és bűnmegelőzés – felől. Részletes beszámoló következik!

Képzeld el, ahogy átvágsz egy téren. Biztonságban érzed magad, ha a terület kihalt és magas sövények, fák szegélyezik? Vagy inkább olyan helyet választanál, ahol sokan mozognak, és a terület átlátható? A válasz magától értetődőnek tűnik, mégsem az – többek közt erre is kézzelfogható példákkal szolgált a konferencia, amely egy, az építészek és urbanisták számára általában ismeretlen terület, az építészeti eszközökkel történő bűnmegelőzés témakörét járta körül.

Mi az építészeti bűnmegelőzés? Egyszerű, kreatív eszközök tárháza, amelyeket tudatosan alkalmazva élhetőbb városokat hozhatunk létre. A világon már sok helyen sikeresen alkalmazott módszerrel a hazai szakemberek először találkozhattak ilyen mélységben. Ez egy jellemzően olyan terület ahol számos tudományág képviselőinek kell együttműködnie a siker érdekében, ezt a 140 résztvevő és az előadók szerteágazó professzionális háttere jól illusztrálta. A nemzetközi konferencia első napján neves külföldi és magyar szakértők tartottak előadást a hazai szakembereknek. A második napon három interaktív, gyakorlatorientált workshop nyújtott lehetőséget az ismeretek elmélyítésére. 

A téma aktualitását és az együttműködés fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár, Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) elnöke, és Dr. Molnár István Jenő az NBT Stratégiai Osztályának főosztályvezető-helyettese. 


A KIEMELT TÉMÁK
A biztonságos városok témáján belül két kiemelt szempont állt a fókuszban: egyfelől az építészeti bűnmegelőzés gyakorlati módszertana és nemzetközi tapasztalatai, másfelől a gyerekbarát városok. A két bevezető előadás ezeket a kiemelt területeket kívánta megalapozni.
 
Hogyan lehet biztonságos városokat, városi tereket építeni? Az építészeti bűnmegelőzés (CPTED) alapelvei a hazai településtervezési és építészeti szakma számára gyakorlatilag ismeretlenek, holott a kilencvenes évek elején létrehozott standardról van szó, amelyet az angolszász világban és Európában egyaránt sikerrel alkalmaztak az elmúlt két évtizedben. A nyitóelőadásban Gregory Saville kanadai születésű kriminológus és várostervező, a nemzetközi építészeti bűnmegelőzési szervezet (ICA) alapítója ismertette az általa kidolgozott, nagy sikerű SafeGrowth módszert, amely gyakorlati útmutatást nyújt a CPTED elvek alkalmazásához. Szemléletes példákon keresztül beszélt arról, hogyan és milyen eredménnyel lehet ezeket az eszközöket alkalmazni a településfejlesztés gyakorlatában. A legkézenfekvőbb eszköz talán a közvilágítás, ami az emberek biztonságérzetét is nagyban befolyásolja, azonban ennél sokkal szubtilisebb „taktikákkal” is lehet eredményt elérni. Például ATM automaták elé felfestett színes csíkokkal, amelyek távolságtartásra ösztönzik az embereket pénzfelvétel során. Hangsúlyozta, hogy az építészeti bűnmegelőzés végzése során mindig területre és közösségre szabottan kell egyedi megoldásokat megfogalmazni, az ott élők bevonásával, aktivizálásával, mert ahogy ő fogalmazott: az építészeti bűnmegelőzés nem aspirin, ami tüneti kezelésre alkalmas csak, hanem olyan gyógymód, amely a valós, kiváltó okokat is képes kezelni.
 
 
Gregory Saville előadása
Részlet Marguerite Hunter Blair prezentációjából

„Hunyják be a szemüket, és gondoljanak arra a helyre, ahol gyerekként a legjobban szerettek játszani!” ezzel a kérdéssel indította a második bevezető előadást Marguerite Hunter Blair, a Play Scotland elnevezésű skóciai szervezet ügyvezető igazgatója, majd megkérte a közönséget, hogy álljanak fel azok, akiknek egy külső helyszín jutott az eszükbe. A 140 fős közönségből szinte mindenki kivétel nélkül felállt.  Hunter Blair azzal folytatta, hogy ezt a kérdést évtizedek óta felteszi a fiataloknak, akikkel együtt dolgozik, és helyzet drámaian változik. Az elmúlt 15 évben a gyerekek a belső terekbe szorultak vissza, a játék a „biztonságos” négy fal között zajlik, és egy komplett generáció nem tudja már, hogy milyen a kinti szabad játék, milyenek a jó, játékra és társas interakciókra ösztönző terek. (Vagyis mára felnőtt egy generáció, akinek nincs tapasztalata arról, hogy milyen a köztereken, természetben játszani és időt tölteni.) Pedig ők fogják tervezni, és tervezik már most a jövő városait. Ezért Hunter Blair szervezete a gyermekek játékhoz való jogait népszerűsíti, valamint települések, önkormányzatok számára kidolgozott egy sikeres programot, mely biztonságos, gyermekközpontú köztér-és településtervezési stratégiákat tartalmaz. Az ingyenesen letölthető program részletes gyakorlati útmutatást nyújt települések és tervezők számára. Mellesleg, Hunter Blair a magyarországi nézőpontból szürreálisnak tűnő Skót Játék Tanács Stratégiai Csoportjának elnöke ezen kívül részt vesz a Skót Nemzeti Játék Stratégia bevezetésében, amely szintén arra utal, hogy érdemes ezen a területen figyelni a nemzetközi példákra. 
SZEKCIÓ: ÉPÍTÉSZETI BŰNMEGELŐZÉS EURÓPÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
 
 A konferencia második szekciója az építészeti bűnmegelőzés európai és magyarországi helyzetét ismertette. Paul van Soomeren, az ICA európai regionális igazgatójaként, és a hivatalos Építészeti Bűnmegelőzési Európai Szabvány egyik kidolgozójaként (CEN szabvány 14382-2) az elmúlt évtizedek tapasztalatairól, az európai hálózatról beszélt. Dallos Endre, a magyarországi építészeti bűnmegelőzés úttörője pedig azt mutatta be, milyen megkötésekkel és kiegészítésekkel alkalmazható a nemzetközi gyakorlat Magyarországon. Valamint beszélt egy új fogalomról is: a környezet-szenzitív megelőzésről, amely meglátása szerint talán jobban kifejezi az építészeti bűnmegelőzés lényegét. Dallos alapította a Biztonságos és Élhető Városokért Egyesületet (BEVE), és részese volt 2011-ben a Belügyminisztérium és a VÁTI kooperációjában megvalósult „Biztonságos város - Kézikönyv a városi bűnmegelőzés lehetőségeirőlc. kézikönyv elkészítésének. 
 


SZEKCIÓ: GYEREKBARÁT VÁROSOK
 
Külön szekcióba került a gyermekek és fiatalok által használt terek biztonságos kialakításának megvitatása. Ankita Chachra New Yorkban élő várostervező, urbanista videóról vetített előadásában azzal foglalkozott, milyen tértervezési eszközökkel érhető el, hogy köztereink minden generáció számára élhetőek és biztonságosak legyenek, sőt, mindezeken túl inspiratív környezetként funkcionáljanak –a fiatal generációnak is. Előadása kiemelten felhívta a figyelmet arra, ami a résztvevők szerint az egész konferencia legfontosabb tanulsága volt: a biztonságos város megteremtése nem elsősorban mérnöki, vagy rendészeti probléma; az utcát használó ember, a közösség kell, hogy a figyelem fókuszában álljon. Ennek hazai gyakorlatára Benedek Mátyás, UNICEF Gyerekbarát Település program és az UNICEF Ébresztő-óra gyerekjogi oktatási program vezetője hozott példát, aki politológusként és nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként került a területre. Idáig 11 település nyerte el az előadásban ismertetett szigorú kritériumok alapján a Gyermekbarát Település címet: 2015-ben Óbuda, Cigánd, Hódmezővásárhely; 2016-ban Alsómocsolád, Bordány, Hajdúnánás; 2017-ben Budaörs, Orosháza, Zalaegerszeg; 2018-ban Belváros-Lipótváros, Zalaszentgrót.  Beleznay Éva, az épített környezeti nevelés szakembere, számos gyerekeknek szóló oktatási program szülője és megvalósítója két saját projektjén keresztül mutatta be, hogyan vonhatók be a gyerekek szempontjai a környezet megtervezésére. Az ő előadásában hangzott el a meglepő válasz a bevezetőben feltett kérdésre: a preferenciájukat firtató képsorozatból a gyerekek jellemzően azokat a területeket választották, ahol kevés ember volt, nem volt tömeg, gyalogos forgalom, és legalább minimális szinten jelen volt a zöldfelület, hacsak egy kiszáradt fűcsomó formájában is. Ez is azt mutatja, hogy nem elég szakmai szempontokból átgondolni a lehetőségeket, tanulmányozni a szakirodalmat. Ki kell merészkedni a terepre, és aktívan bevonni a használókat, hogy az épített környezet az azt használó közösség valós igényeire és problémáira reflektáljon.

Részlet Benedek Mátyás prezentációjából


SZEKCIÓ: CPTED AZ EGYETEMEN

Ennek tudatosítása a felsőoktatás és a szakemberek képzése, ennek lehetőségeiről szólt a konferencia negyedik szekciója.  Ewa Klima földrajztudós, a Lodzi Műszaki Egyetem Területrendezési Intézetének docense előadásában egy lakótelepi esettanulmányt ismertetett, amely témájában különösen releváns a közép-európai régióban. Az egyetem bevonásával létrejött kutatás kiváló példáját adta az építészeti bűnmegelőzés tudományágakon átívelő megközelítésének. Gyergyák János, a PTE Műszaki És Informatikai Kar, Építészeti és Várostervezési Tanszék adjunktusa, a kultúrAktív Egyesület tagja a SafeCity projekthez kapcsolódó törökbálinti felsőoktatási mintaprojektet mutatta be előadásában, amelyhez a pécsi egyetemen kívül budapesti építészképzések is csatlakoztak, többek között a BME és az Ybl Építéstudományi Kara. Prof. Dr. Barabás Tünde, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Kriminológiai Tanszékének vezetője a kriminológusképzésbe és kutatásba nyújtott betekintést.
 
Gyergyák János előadása

ZÁRÁS: CPTED A JÖVŐ SZEMSZÖGÉBŐL
 
Bo Grönlund építész és urbanista, a Dán Királyi Szépművészeti Akadémia Építészeti Iskolájának prof. emeritusa, a szakterületre vonatkozó dán szabvány és az Európai Szabványügyi Bizottság (CEN) Településtervezésre vonatkozó Bűnmegelőzési Szabványának társszerzője foglalta össze a megváltozott társadalmi feltételek, például az újkori népvándorlás teremtette helyzet kihívásait. A konferenciát Bálint Imre zárta, aki a gyerekek és a nevelés kiemelt szerepére, az ebben rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Az építészet megváltozott szerepével, növekvő társadalmi felelősségvállalásával nő az esély arra, hogy a világ népességének már több mint felét tömörítő városok alakítása nem pusztán építőművészeti szempontok alapján fog zajlani.
 
Az előadásokat követő második napon a gyakorlati workshopoké volt a főszerep, melyekről részletesen a következő bejegyzésünkben olvashattok majd.
 
A konferencia a SAFECITY projekt részeként valósult meg. A SAFECITY projekt az első átfogó kezdeményezés Magyarországon, amelynek célja a környezet alakításával segített bűnmegelőzési eszközök népszerűsítése. A Safecity - Biztonság. Város. Közösség a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a kultúrAktív Egyesület, és a Lechner Tudásközpont közös projektje. 






2019. febr. 21.

FantomTerek

A SAFECITY projekt középiskolai ágán dolgozó csoport február 6-án, a Vécsey János Leánykollégium farsangi rendezvényén tartott először foglalkozást a kollegista diákoknak. Nem is akármilyen bemutatkozás volt ez, hiszen nem egy előadással vagy workshoppal készültünk, hanem egy több, mint egyórás játékot dolgoztunk ki, ami egyszerre illett a farsangi hangulathoz, szórakoztató volt a résztvevők számára, mindeközben pedig el is gondolkodtatta őket a különböző terek és a biztonságérzet kérdéseiről (ezzel kimondatlanul is bevezetve őket az építészeti bűnmegelőzés témáiba). 

A célunk az volt, hogy a bő egy óra alatt valódi élménypedagógiában legyen része a lányoknak – már csak azért is, mert ezt az alkalamat egyfajta alapozónak is szántunk, hogy ha legközelebb jövünk hozzájuk foglalkozással, szívesen jöjjenek. 

A játék, amelyet a rejtélyes FantomTerek címmel harangozott be a Diákönkormányzat, tulajdonképpen egy 4 állomásos kaland volt, amelyben csoportokban mehettek végig a vállalkozó szelleműek. Még mielőtt az első állomásokra elindultak volna, egy kis bemelegítésként és már a témára való ráhangolódás jegyében bizalomjátékot játszottunk. Ezután létrejött a 4 csoport és minden csoport kapott egy “útleírást”, ami alapján a feladatokat meg kellett oldaniuk – amennyiben sikeresen teljesítették őket, egy-egy számot szerezhettek meg, ennek a célbaérkezéskor volt szerepe. 4 különböző termet rendeztünk be nekik, mindegyikben kicsit más volt a fókuszban, és minden terem saját fantázianevet kapott. 

1. „Labirintus” (könyvtárszoba) 

Itt a tájékozódás volt a legfőbb feladat. Előzetesen tudtuk, hogy a legtöbb diák számára nem túl ismert a terep, így komoly kihívás volt számukra, hogy az előre megadott rejtvényes feladványok alapján megtalálják a számukat a megfelelő könyvekben. Amellett, hogy az “új” helyszínen való tájékozódásból fakadó bizonytalanság érzésére szerettünk volna rámutatni, az is célunk volt, hogy egy kicsit ráérezzenek a könyvtárhasználat rejtelmeire – hátha gyakoribb vendég lesz néhány lány a kollégium ezen sarkában is. 

2. „Sötét barlang” (egy tanulószobát alakítottunk át) 

A legizgalmasabb pontja a játéknak talán, hiszen teljes sötétség volt a szobában. A csapat két tagjának kellett egyszerre végigmennie, egyikük egy kifeszített madzagot fogott, ami vezette az “úton”, a másikuk a párja kezét. A szoba egy akadálypályának volt berendezve: belépéskor rögtön függönyökön keresztül kellett átmenniük, innen először egy asztal állta el az útjukat, ami alatt át kellett mászniuk, majd egymás mellé tett székek, amiken át kellett lépniük, matracokon kellett végigkúszniuk, végül asztalok és székek között kellett szlalomozniuk. A kifeszített madzag egy vödörben ért véget az ajtótól nem messze, amit gumicukorral töltöttünk meg, ebbe kellett belenyúlniuk és megtalálni a számukat. 



Ebben a teremben sok minden volt egyszerre: bátorságpróba, akadálypálya, eközben pedig a pároknak egymásban is bízniuk kellett. Nem csak arra világított rá a feladvány, hogy milyen valóban sötétben bolyongani, hanem arra is, milyen, ha mindezt egy teljesen fix útvonalon kell megtenniük, amiről nem tudnak letérni. 

3. „Színes utak” (egy oszlopos beugróban hoztuk létre) 

A harmadik helyszínre egy posztapokaliptikus világot álmodtunk meg: a lányok megtapasztalhatták, hogy hogyan hat, amikor egy térben mindenféle színű, villódzó fényhatás, kaotikus, össze-vissza és egymáshoz nem illő dekorációs elemek, és veszélyre figyelmeztető feliratok nehezítik, hogy a feladatra koncentráljanak.

4. „Alagút” (alagsori, karbantartói folyosó) 

Végül egy nagyon izgalmas helyszínt találtunk ki a kollégium igazgatója és tanárai tanácsára: az alagsorban, a karbantartók folyosóján alakítottuk ki ezt az állomást. A szűk, ilyenkor teljesen elhagyatott és nem túl jól megvilágított folyosórész remek alapot szolgáltatott arra, hogy megmutassuk, milyen az, amikor nincs “menekülő” útvonal, mert csak egy irányba lehet menni (hasonló, mint például egy aluljáró), de közben nincs biztonságérzete az embernek. Ez utóbbit szolgálta, hogy miközben itt is meg kellett keresniük valamit, egy kanyarból egy számukra idegen, símaszkos alak is elindult feléjük, aki ezután végig figyelte őket, járkált körülöttük, de nem szóltalt meg. 



Miután megérkeztek a csapatok a kiinduló pontra, immár a megszerzett számokkal, a kialakult kóddal kinyithatták a számzáros lakattal lezárt, csoportjukhoz tartozó kis ládát, amiben egy hatalmas tábla csokoládét találtak jutalom gyanánt, illetve egy-egy fogalmat, ami a következő feladathoz kapcsolódott: ez egy, az állókép-színház módszere alapján kialakított játék volt. Az állókép-színház (angolul image theatre) Augusto Boal Elnyomottak színháza nevű mozgalmának egy drámapedagógiai eszköze, amelynek során a résztvevők a saját testüket használva alakítanak ki “szoborcsoportokat” egy-egy téma kapcsán. Ezek segítségével jelenítenek meg nemcsak konkrét helyzeteket, de érzelmeket, asszociációkat, fogalmakat, kapcsolatokat, alá-fölé rendeltséget. Ez a játék (amit ezen az estén egyszerűsítve alkalmaztunk az eredeti elképzeléshez képest) nagyon erőteljes érzelmi síkon, jó diskurzusindító, továbbá a résztvevők kreativitását is előhívja. Most a kollégistáknak a “BIZTONSÁG”, “BIZONYTALANSÁG”, “BIZALOM”, “KONTROLL” fogalmak közül kellett egyet-egyet megalkotnia, úgy, hogy a többi csoport kitalálhassa. Nagyon izgalmas megoldások születtek, amik nem csak jókedvű találgatást indítottak el, hanem gondolkodásra, beszélgetésre is buzdította a résztvevőket. 




A FantomTerek egy mozgalmas játék volt, amelynek során új színben látták a diákok a kollégiumot, kicsit megismerkedhettek különböző téralakítási eszközökkel, és ezek hatásaival (pl. fények, zárt-nyitott terek, egyértelműen – vagy épp nem érthetőten kialakított útvonalak), és magunkat, a *BÉKA csoportot és a SAFECITY projektet is kicsit bemutathattuk számukra – bízunk benne, hogy jól szórakoztak és szívesen jönnek majd a további workshopjainkra, foglalkozásinkra is.

*Bűnmegelőzés Építészettel és KörnyezetAlakítással

2019. febr. 4.

Tudat -törő

A Safecity bűnmegelőzési projektünk középiskolás ágában résztvevő Vécsey Lánykollégium egyik közelgő rendezvényére különleges programokat tervezünk, például szabadulós játékot. Ezért kipróbáltuk a világ első függőségi szabaduló szobáját, a Tudat-törőt a 13. kerületi Prevenciós Központban



A szobát első sorban fiataloknak hozták létre, akik általában iskolai foglalkozás keretében jönnek el. A játékot egyszerre maximum 4-5 ember tudja játszani, mert az a tapasztalat, hogy ennél több személynél mindig akad valaki, aki kivonja magát, vagy kimarad belőle. Így a foglalkozás mindig csoportokra osztva zajlik és a kijutás után beszélgetnek (szigorúan tanár nélkül) az itt megszerzett élményeikről és mindenről, amit csak a fiatalokból előhoz a téma. A feladat a következő: egy (nemcsak) drogfüggő fiatal srác elméjéből kell kiszabadulnunk. Az első helyiség, ahová belépünk, teljesen sötét, ahol egy videót vetítenek nekünk, amiben röviden megtudjuk, miért is lett a főszereplő - akinek éppen a tudatában vagyunk - különböző dolgoknak, például az alkoholnak a rabja. A lejátszás után az első küldetésünk bejutni a fiú szobájába, ahol egészen pici korától fiatal felnőtt koráig láthatjuk a számára kedves tárgyakat, vagy élete fontos eseményeiből részletet (például a szobában elhelyezett összetört autót, a barátai alakját a falon). A berendezésen kívül nagyon érzékletesek a fények és a hangbejátszások. A fiú időnként hozzánk szól, mesél nekünk, amire érdemes figyelni, hiszen szeretne segíteni annak érdekében, hogy sikerüljön kijutnunk a fejéből. A játékvezetők is ügyelnek arra, hogyha elakadtunk, akkor finoman rávezessenek minket a megoldásra, de az aha élményünk ne vesszen el. A feladatok logikaiak, változatosak, és mindegyik nagyon jól kapcsolódik a témához. Sok olyan feladattal találkoztunk, ahol hosszabb szövegeket kellett elolvasnunk a megoldáshoz (például különböző szerekről, szerepjátékos banda tagjairól), csak amint megtaláltuk a szükséges részleteket, nem olvastuk el, ami még le volt írva. Erre első adandó alkalommal rá is kérdeztünk, hogy célba érnek-e így a “tájékoztatók”, de megtudtuk, hogy a gyerekek mindet végigolvasnak, végignéznek, így erre lehet alapozni.














A beszélgetés kezdőpontja, hogy a csapat kijusson, ezzel szerezve egy pozitív sikerélményt. Ezért lényeges szempont volt a készítésnél, hogy (akár segítséggel, akár anélkül) mindenki ki tudjon szabadulni. Ez egyrészt azt sugallja, hogy van kiút, másrészről feloldja a diákokat is, így könnyebben megnyílnak. A foglalkozásnak ez a része nálunk inkább szakmai jellegű volt, de minket is megérintett a történet, így előkerültek személyes gondolatok is.



Mindent összevetve a Tudat-törő egy nagyon jó ötlet, aminek a megvalósítása is szuperül sikerült és egy remek példája egy olyan szabadulószobának, amilyet mi is szeretnénk létrehozni. Egyszerre szórakoztat, tanít és elgondolkoztat. A program ingyenes, mi csak ajánlani tudjuk, javasoljuk, hogy próbáljátok ki ti is!

Érdekel még több részlet? Várunk a klubnapunkra febr. 9-dikén a FUGA-ba!

2018. dec. 12.

Az érintés ereje

Különböző foglalkozásainkon előszeretettel használunk ún. „ice breaker”-eket (magyarul „jégtörőket”), amelyek egyszerű, játékos módon segítenek az ismerkedésben és a közös gondolkozás megalapozásában. Rengeteg ilyen villámjáték létezik, amiből mindenkinek megvan a maga kedvence. A hangostól a némáig, az együttműködőtől a versengőig, az átmozgatótól a verbálisig minden megtalálható. Arra azonban csak a Trójai faló nevű projektünk során jöttünk rá, hogy az ilyen jellegű játékoknak mekkora ereje lehet a közösségépítésben.




Október végén Isztambulban jártunk a CitizensLab Trójai faló nevű prototípusával. A kis csapat –Handan Törökországból (mesemondó), Karsten Németországból (játékfejlesztő), és Anna Magyarországról (épített környezeti nevelő) - célja az volt, hogy megvizsgálja a játékok és mesék szerepét a konfliktusok feloldásában olyan közösségekben, ahol sok a súrlódás és a szorongás (pl. különböző politikai, vallási vagy nemzetiségű közösségek együttélése következtében).


Helyszínünk Heybeli szigete volt, ami Isztambul egyik nyaraló szigete. Az itteni közösség a nagyváros zajától távol él. Handan lelkesen vezette az előkészületeket: felvette a kapcsolatot a helyikkel és a Bátrak Egyesületén keresztül a szigeten élő fiatal lányokkal kezdett játékfejlesztésbe. A játékfejlesztési folyamat közepén érkezett meg Karsten és Anna, hogy egy hétvégi workshopsorozat keretében bevonja a helyi közösséget is, valamint támogassa a már zajló „munkálatokat”. A helyi közösségnek tartott workshop, és a lányoknak tartott workshop különböző jellegű volt. Szombaton családok látogattak el a játékos alkalomra. Mint kiderült, a felnőttek tanulni szerettek volna a játékokról, a gyerekek pedig játszani. Vasárnap a Bátrak Egyesületébe járó lányokkal ismerkedett meg a nemzetközi csapat.


Az első napon így a különböző korosztályok, gyerekek és felnőttek, szigetlakók és vendégek, helyiek és külföldiek, lakosok és döntéshozók összekovácsolása volt a cél. Erre az „Emberi csomó” nevű játék tűnt a legalkalmasabbnak. A játék rendkívül egyszerű: a játékosok körbeállnak, és teljesen szabálytalanul megragadják egymás kezét. Az így keletkezett csomó kibogozása a cél. Nagyon fontos, hogy közben nem engedhetik el egymás kezét. Kommunikációt, együttműködést, érintést, ügyességet is igényel a feladat. A probléma megoldásához készen kell állni akár arra is, hogy egymás között átbújjunk, átforduljunk, kitekeredjünk. A játék akkor ér véget, ha a csapat egy kibogozott láncként áll előttünk. A játék hihetetlen sikert aratott. Ennek az egyszerű játéknak az öröme összehozta a sok különböző szereplőt, aki az eseményre érkezett.



Vasárnap egy másik energetizáló játékot próbáltunk ki. Ezt ezúttal a szigeten élő lányokkal (csak lányok vettek részt, de különböző korcsoportok). Hat lánnyal játszottunk, itt inkább a bizalomépítésen volt a hangsúly. A játékban a helyi specialitást, a fava receptjét ismertük meg és főztük meg közösen. Körbeültünk úgy, hogy a másik háta karnyújtásnyira essen, a játék lényege ugyanis, hogy a másik hátán gyakoroljuk be a recept különböző lépéseit. Ezután elhangzik az első instrukció: Meg kell pucolni a babot! Kis csipkedés a háton. Most fel kell aprítani a hagymát! Szeletelő mozdulatok a vállakon. Tegyük bele egy lábosba! Kívülről befele simogató mozdulatok. Főzzük meg! Forrásban lévő víz imitálása a háton. A receptet mesélő és a mozdulatkoordinátor lehet ugyanaz vagy különböző személy. A mozdulatoknak és az intenzitásnak pedig csak a képzelet szab határt. A lányok elég hamar ráéreztek a játék ízére, és a második körben már szülinapi muffint sütöttünk olyan keverő mozdulatokkal, hogy abba beleszédültünk, sőt a végén még el is fogyasztottuk egymást.



Mindkét élmény kulcsfontosságú volt a kis csapatunk számára. Megtanultuk, hogy a közösséggel való munkánk során - legyen az mesemondás, játékfejlesztés vagy épített környezeti nevelés - az érintésnek nagy szerepe van. Egy egyszerű kézfogás, a meleg kéz érintése vagy egymás közelsége olyan légkört teremt, amely megkönnyíti a közös gondolkodást. A közös főzés vagy csomóbogozás élménye - azaz a játék ereje - egyből összekovácsolja a csapatot. A boldog és mosolygós környezetben pedig élmény a munka. Még a saját hőseinknek a megformázása is könnyebben ment a játék után.




















2018. dec. 11.

Mi kell a gyermekbarát városhoz?

“A gyermekek teszik fiatalossá, dinamikussá, változatossá városainkat. [...] A gyermekek a jelent és a jövőt is jelentik, ezért aktív szerepet kell játszaniuk a városaink alakításában, amelyet a politikának is támogatnia kell. [...] A részvétel nem kiváltság, hanem jog. [...] A részvétel pedig maga a demokrácia, amit minden nap gyakorolnunk kell.” - ezzel a gondolattal nyitotta meg Jürgen Czernohorszky, Bécs város politikusa, a 9. Gyermekek a városban világkonferenciát. A két évente megrendezésre kerülő konferenciára a világ minden tájáról érkeztek szakemberek, hogy bemutassák a gyermekbarát város témaköréhez kapcsolódó eredményeiket. 


A nyitó előadók közül nagy hatást gyakorolt ránk Ankita Chachra, new york-i várostervező, aki a biztonságos és gyermekbarát városok tervezésére hívta fel a figyelmet. “A gyermekcentrikus tervezés eredményeként létrejött városok nem csupán a gyermekeket szolgálják, hanem az összes többi városlakót is. Magasabbra kell tennünk a mércét, amikor gyermekek számára tervezünk, hogy mindenki más is profitálhasson belőle!” Merthogy a jó design olyan, mint a friss levegő. Ha teljesül, akkor mindenki természetesnek veszi, ha viszont nincs meg, akkor mindenki kényelmetlenül érzi magát.

Ankita a gyermekközpontú úttervezésre helyezte a hangsúlyt. Az utcák esetében legtöbbször már kialakult térbeli helyzetekről beszélünk. Itt apróbb átalakítási lehetőségeket érdemes megfontolni. Jó kiindulási pont megnézni, mi történik 95 cm-es magasságban. Ez ugyanis az a magasság, amelyet a legtöbb gyermek érzékel, elér és használ. Az forgalomcsillapítás is kézenfekvő megoldás lehet már kialakult struktúrák esetében. Érdemes nyitott szemmel járni, hogy észrevegyük azokat a tereket is, amelyeket mentesíteni lehet a közlekedési eszközöktől és így a gyalogosok újból birtokba vehetik.



A gyermekeké mellett a városlakók biztonsága is fontos szempont ezeknél a projekteknél. A 2018. Májusában indult SAFECITY - Biztonság. Város. Közösség. kiemelt projektünk kapcsán nálunk is felmerült ez a témakör. Ankita brazil példákon keresztül szemléltette a közösségi alapú megmozdulások jelentőségét. Sao Paoloban egy éjszaka alatt alakították át a helyi önkéntesek a nagy közlekedési csomópontokat színes, barátságos és játékra alkalmas helyszínekké, amelyek a gyalogosok számára is biztonságossá tették az utcát.


Forrás: thecitifix.com

Ankita arról is beszélt, hogy a változás kulcsa gyakran a szemléltetés. A brazíliai Fortazela város esetében is a cselekvés jelentette a megoldást, ahol a városvezetés forgalomcsillapító intézkedéseket szeretett volna bevezetni, mert a nagy forgalom miatt rettentő veszélyes volt az egyik környék. A 30-as zóna kialakítása azonban ellenérzéseket váltott ki a helyiekből, mert sokan attól féltek, hogy a forgalomcsillapítás miatt dugók alakulnak ki és nem lesz elég parkolóhely. A megoldást egy ötven napos fesztivál jelentette, ahol ideiglenes beavatkozásokkal szemléltették, milyen változást hozna az állandó csillapítás. Mi kellett hozzá? Néhány vödör festék, dézsás növény, pár poller, szemetes és pad elhelyezésével azonnal megváltozott a környék hangulata. A városlakók sokkal inkább biztonságban érezték magukat. A beavatkozásoknak köszönhetően egyre több család kezdett parkolót használni, és a helyi gazdaság is fellendült. A projekt végül akkora sikert aratott, hogy a lakók kezdeményezték a beavatkozások állandósítását, amire a városvezetés azonnal igent mondott. A forgalomcsillapító módszert most már nem csak helyi szinten alkalmazzák, hanem tervezik a stratégia országos szinten történő bevezetését.


Az inspiráló felütés után párhuzamos ülések várták a résztvevőket, hogy a gyermekekkel foglalkozó szakemberek - várostervezők, földrajzkutatók, döntéshozók - megosszák tapasztalataikat, jó gyakorlataikat és kutatási eredményeiket. A konferencia célja most is az volt, hogy párbeszédet indítson a különböző szakmák között a gyermekbarát város titkos receptjéről. A kA képviseletében Szilágyi-Nagy Anna mutatta be a törökbálinti iskolai közösségi szolgálathoz kapcsolódó Urbanity játékunkat. Anna előadásában arról beszélt, hogyan járulhatnak hozzá a játékok a gyermekközpontú várostervezéshez és milyen lehetőségek adódhatnak a játékok stratégiai szintű bevezetésére.



Az előadások mellett poszter szekció és gyakorlati workshopok várták a résztvevőket. A workshopok közül kedvencünk egy az Actionbound, open source applikációra építő kincsvadász kirándulás volt. Már alig várjuk, hogy mi is bevethessük az egyik klubnapunkon az appot. Különösen izgalmas lenne végiggondolni, hogyan kapcsolható be ez az új technológia a könyvsorozatunkban megjelenő javasolt túrákhoz. A konferenciát a bécsi társasjáték könyvtárban zártuk. Itt 7000 játékot lehet kipróbálni és kikölcsönözni, a hasonlóan széles kínálatú digitális játékkönyvtárral együtt.




Reméljük, hogy két év múlva ismét inspiráló eredményekben és beszélgetésekben lesz részünk a 10. Child in the City konferencián, Dublinban.

2018. nov. 19.

10 TÉRHASZNÁLAT

Hogyan növelheti a terek értékét a használatuk?

Hogyan változik a térhasználat az idők során?


Mely közösségi terek működnek jól, és miért? 

Kik és mire használják ezeket? 

Többek között ezekre a kérdésekre kereshetitek a választ a tizedik feladatlapunk segítségével.

Az alábbi képre kattintva lehet letölteni:




Az örökSÉG projektről a blogunkon vagy a honlapunkon tudhatsz meg többet.

A korábbi feladatlapokat innen töltheted le:

0_8 Formák
0_9 Anyagok és felületek

2018. nov. 12.

0_9 ANYAGOK ÉS FELÜLETEK

Mi számít a lakóhelyeden hagyományos (vagy jellegzetes) épü- letnek? 

Miből és milyen technikával épültek ezek?
Milyen különleges épületdíszítéseket találsz a lakóhelyeden?

Melyik a kedvenc graffitid?


Többek között ezekre a kérdésekre kereshetitek a választ a kilencedik feladatlapunk segítségével.


Az alábbi képre kattintva lehet letölteni: