2020. ápr. 2.

Krumplilény

Ez a feladat némileg kapcsolódik az előző, a Ki hol lakik? feladatunkhoz, de anélkül is élvezetes lehet.



Illusztrációk: Rekvényi Ilona instagram: @violarek

Készítsünk elő krumplit, magokat és fogpiszkálókat. A gyerekek ezekből állíthatnak össze állatokat. Választhatnak a versben szereplő állatok közül, vagy akár el is készíthetik az elképzelt élőlényeket. Végül a fantázialényeket az előző nap készített otthonokba helyezik. Biztosítsunk anyagokat (követ, falevelet, ágat, stb.), hogy a lakhelyeket tovább bővíthessék.

Eszközök: krumpli, magok, fogpiszkáló, termések, kövek, ágak, levelek





Fejlesztési célok: Alkotás, építés, térérzékelési és térképzési képességek fejlesztése, fantáziafejlesztés, természetes anyagok tulajdonságainak (magok, termések, levelek) megismerése, tapasztalatszerzés

Építészeti tartalmak: otthon és lakója


2020. márc. 30.

Gondolatok Bálint Imre tollából

„A környezetünk hatással van ránk.” Ennek az örökérvényű mondatnak a terjesztésén dolgozik folyamatosan Bálint Imre DLA, Ybl Miklós-díjas építész is, akit a magyarországi épített környezeti nevelés egyik úttörőjének is nevezhetünk. Most áldozatos munkájáról és annak továbbviteléről osztott meg velünk néhány gondolatot: miért fontos épített környezeti neveléssel foglalkozni, hogyan alakul a jövője itt Magyarországon és milyen szerepe van ebben a Magyar Építész Kamarának. 


Az emberré válás folyamata során alakult ki épített környezetünk. A barlang, a kunyhó, a vályogház, a kőház mind-mind az ember lakhelyéül, menhelyéül szolgáltak. 

Az idő múlásával fejlődő műszaki, gazdasági háttér új technikák, technológiák használatát tette lehetővé. Kialakultak a települések, az utcák, a terek, a középületek. Évszázadok hosszú során át a kor és a hely szellemét sugárzó környezet épült fel. Gondoljunk a régi kínai, egyiptomi, görög, római kultúrára, melyek alapjait képezik az újkori építészetnek. 

A környezet - amiben felnövünk és élünk - direkt és indirekt módon befolyásolja életérzésünket és hangulatunkat. 

Mindezeket előbocsájtva tudomásul kell vennünk, hogy a környezeti nevelés, a vizuális kultúra hallatlanul fontos eleme létünknek. Ezért igen fontos, hogy már gyermekkortól a felnövekvő nemzedékek olyan nevelésben részesüljenek, ami irányítja szemüket az őket körülvevő értékekre. 

Napjainkban sajnos ez az oktatásforma még nem terjedt el, de jónéhányan azon vagyunk, hogy pozitív irányban változzék. 

A Magyar Építész Kamara célkitűzései között a változás indikálása szerepel. Ennek érdekében országunk több megyéjében szakemberek bevonásával óvodai programokat szerveztünk, a Főváros XIII. kerületében óvodapedagógusok részesültek a vizuális kultúra terjesztésével kapcsolatos továbbképzésben. 

Mindkét eseménysorozat a kultúrAktív Egyesület és a Gyik Műhely hozzáértő, elkötelezett tagjainak közreműködésével zajlott le, hozzáteszem sikerrel. Mindez azért fontos, mert a vizuális kultúra hazánk társadalmának tudatában nagyon alacsony szinten van jelen. Ennek javítása érdekében a pedagógusok oktatása során is sort kellene keríteni a vizuális kultúra megjelenítésére és el kell érni annak befogadását. 

Ha ez megtörténik, oktatásunkon és értékrendünkön keresztül direkt és indirekt módon juttatjuk majd el az új generációnak mindazt, ami jelenleg hiányzik a társadalmi kultúránkból. A feladat hallatlanul fontos és igen nehéz.,. De ha nem kezdünk hozzá hittel és szívósan, akkor minden marad a régiben, amiért viszont mi kell, hogy felelősséget vállaljunk. Tehát folyatnunk kell a megkezdett munkát minél nagyobb társadalmi körben, melynek eredménye évtizedek múlva lesz érezhető.

2020. márc. 26.

Ki hol lakik? - feladat ovisoknak

Mondjuk el Szabó Magda Ki hol lakik? című versét a gyerekeknek. Azután beszélgessünk arról, milyen állatokról hallottak a versben? Melyik állat hol lakik? Ki melyik állat lenne a versben szereplők közül a legszívesebben és miért? Ki hol élne leginkább? 

Eszközök: Szabó Magda: Ki hol lakik? című verse. 

Fejlesztési célok: auditív figyelem fejlesztése, reakció, interakció gyorsaságának fokozása, fantázia fejlesztés, belső képek mozgósítása, beleérző képesség fejlesztése, irodalmi nevelés, anyanyelvi nevelés, állatok lakóhelyének megismerése irodalmi szövegen keresztül Építészeti tartalmak: élőhelyek, otthon, természetes anyagok

A vers felolvasása után megbeszéljük a gyerekekkel, hogy mit figyeltek meg a vershallgatás során. 

Sorolják föl az állatokat, és nevezzék meg, hogy melyik hol lakik. Ha megneveztek egy állatot és a lakóhelyét, akkor kikereshetjük a megfelelő képeket. Ez vizuális mankót biztosít. Miután minden állatot és lakóhelyeiket sikerült megnevezniük a gyerekeknek, mondják el, hogy ők melyik állat bőrébe bújnának, és hol laknának a legszívesebben.






Illusztrációk: Rekvényi Viola

Ezután beszéljük meg a képeket nézegetve, hogy melyik állat hogyan készíti a lakhelyét. Minden lakhely építéséhez találjunk ki közösen egy mozgásformát például a következőkre: 

gyík - követ rak 
róka - lyukat ás 
sün - falevelek alá bújik 
gólya - a csőrével fészket rak (imitálhatják a karjaikkal a hosszú csőrt) 
medve - barlangba kucorodik 
méhecske - fát rágcsál, majd abból építkezik 
hal - vízben úszik 
bagoly - odút váj 
csiga - a hátán viszi 
őzike - ágakat rendez 
nádirigó - fészket rak 



A mozgásokat többször elpróbáljuk, majd újra meghallgatjuk a verset. Amikor a gyerekek az állatok lakhelyéről hallanak a versben, akkor álljanak fel, és mutassák a megbeszélt jelet, mozgást. Változat a folytatásra: felkereshetjük az előző nap elkészített lakhelyeket, és beszélgethetünk arról, hogy azok a versből melyik állat számára felelnének meg leginkább, és mekkora méretben kellett volna elkészíteni? 

Szabó Magda: Ki hol lakik? 

Hátán tarka csíkocska, hol lakik a gyíkocska? 
Nem lakik az szobában, hanem kövek zugában, 
ki-kipislog, nézeget, lesi a szép kék eget, 
mert ha süt a napocska, napozik a gyíkocska. 

Hát a róka hol lakik? A lakása róka-lik. 
Oda búvik, ha esik, ha vadászok kergetik. 
Benn a lyukban megpihen, amikor elfárad, 
csirkehúsról mesélget három kisfiának. 

Hát a kis sün hol lakik? Falevél alatt. 
Be sötét a lakása, sosem éri nap. 
Hogyha álmos, lefekszik, van jó moha-ágya, 
álmos kis feje alatt falevél a párna. 

Hát a gólya hova fészkel? Kémény tetejére! 
Hogyha lenéz meglátja, mi fő lenn ebédre. 
Benn a házban levest esznek, meg túrós puliszkát, 
ő mást ad a két fiának: békát meg gilisztát. 

Hát a mackó hol lakik? Házát hol leled? 
Óriási kertje van: zúgó rengeteg. 
Télen, hogyha szél dudál, barlangjában szundikál, 
nyáron járja a hegyet, édes málnát szedeget. 



Hol lakik a méhecske? Háza be fura! 
Nincsen annak ablaka, csak egy kapuja! 
Úgy hívják, hogy méhkaptár, nemcsak ház, de mézraktár: 
amit hord a méhecske, ott gyűlik a mézecske. 

Hol lakik a halacska? A lakása tavacska, 
tenger, folyó, kék patak, lent lakik a víz alatt. 
Vízben alszik vízben kel, vízi nótát énekel, 
vízből van a párnája, buborék a labdája. 

Hát a bagoly lakása? Egy vén tölgyfa odvába’. 
Ott lakik a homályba’, nincsen neki lámpája. 
Akkor indul vadászni, ha eljő az éjjel, 
nézi-nézi az erdőt, óriás szemével. 

Hát a csiga hol lakik? Hátán a lakása, 
ha elindul sétálni, vele megy a háza. 
Kövön- földön gyalogol, fűszál a hintája, 
tapogatja az utat két kis szarvacskája! 

Az őzike merre él? Vajon hol lakik? 
Ágyát erdő közepén pázsitból vetik. 
Ha a tisztáson suhan, szél sem ér nyomába, 
Bársony füvön illan át barna kis patája. 

Hát a nádirigónak merre van a háza? 
Sűrű nádas rejtekén fészek a lakása. 
Hogyha szél fú, leng a nád, susog a sás nótát, 
s mint bölcsőben, rengenek a rigófiókák.



2020. márc. 23.

Közelebb hoz

A Ferencváros Gyerekeknek című könyvünk szerzője, Izápy-Tóth Nikoletta már nem csak könyvön keresztül, de élőben is megalkotta a ferencvárosi sétát, amit azóta is szeretettel alkalmazunk itt-ott módosítva rajta a célnak megfelelően.


A séta alapvetően irodalmi jellegű: végigkalauzol minket nem csak Belső-Ferencváros korabeli épületein, de valaha volt író és költő lakokon is. Még utcákat is át kell neveznünk a megoldáshoz! A kezünkbe adott borítékok mind olyan ötletes feladványokat rejtenek, amelyek egymásba kapcsolódnak. Ha megfejtem az egyik titkot, az kulcs a következőhöz. Szükség van hozzájuk ugyan némi ragasztóra, kreativitásra és kis irodalmi alaptudásra, de általános iskolásoknál eddig úgy tapasztaltuk, hogy ez nem jelent problémát, inkább csak mi, felnőttek felejtünk sokat :( :D A séta célja nem csak a műveltség "játszva megszerzése", sokkal inkább a már meglévő közelebb hozása. Hiszen felemelő élmény látni azokat a házakat, megtapasztalni azt a közeget, ahol az irodalomnak olyan nagy alakjai éltek és alkottak, mint Lázár Ervin, Mikszáth Kálmán, Arany János, vagy Kosztolányi Dezső.

A Kontúr Közhasznú Egyesület jóvoltából a Hős utcai gyerekek is részesülhettek ebben az élményben. A sétán két tagunk is segédkezett: Böhler Nóra és ferencvárosi séta ötletgazdája és megvalósítója, Izápy - Tóth Nikoletta: 

"Két családdal és két kiskamasz lánnyal indultunk neki, és a képeken is láthatjátok, hogy nagyon lelkesen fejtegették a rejtvényeket, keresték a nyomokat a házakon. A szülők ritkán szoktak csatlakozni a programokhoz, ezért külön öröm, hogy végig velünk maradtak, és bekapcsolódtak a beszélgetésekbe. Volt pár nagyon erős pillanat is, amikor megtapasztalhatták, hogy mennyire ügyesek a gyerekeik, és látszott, hogy nagyon büszkék rájuk."








A képekért köszönet Tábori Tamarának!

2020. márc. 14.

Hogyan lesz egy idegen környezetből ismerős?

Januárban új tagokat avattunk, köztük Borsos Leventét is, aki magyar mint idegen nyelv szakos tanár, a Balassi Intézetben és a CEU-n tanít magyar nyelvet külföldieknek. Nyelvész, kutató, a Pont HU módszertani csoport alapító tagja és még Japánban is 5 évig volt az Oszakai Egyetem lektora. Tevékenységeinek palettáját most egy új elemmel toldotta meg, mégpedig az épített környezeti neveléssel. Igen, jól olvastátok, ő magyar mint idegen nyelvet tanít. Mindez hogyan kapcsolódik egyesületünk tevékenységéhez? Levente beszámolójából kiderül.


Nem tagadom, hogy amikor alig több, mint fél évvel ezelőtt először beszéltem a kultúrAktív tagjainak arról, hogy az épített környezeti neveléssel a magyar mint idegen nyelv tanítása felől szeretnék foglalkozni az egyesületben, láttam néhány csodálkozó tekintetet magam körül: mi köze lehet az épített környezeti nevelésnek az idegennyelv-tanuláshoz és a magyarul tanuló külföldiekhez? 

A környezetünkkel kapcsolatos tapasztalatok, gondolatok, igények kifejezése elválaszthatatlan a nyelvi készségeinktől. Mindannyiunk közös tapasztalata, hogy gyakran még az anyanyelvünkön is nehéz szavakba önteni, amit gondolunk vagy érzünk, és nincs ez máshogy akkor sem, ha a minket körülvevő környezetről van szó. Nem véletlenül fontos része tehát az épített környezeti nevelés módszertanának is ezeknek a készségeknek a fejlesztése. 

Mindez hatványozottan igaz egy idegen ország, kultúra és nyelv esetében. Amikor egy idegen nyelvet tanulunk, ideális esetben nemcsak a nyelvet sajátítjuk el fokozatosan, hanem ezzel párhuzamosan az ahhoz kapcsolódó kultúrát, szokásokat is, hiszen ezek kölcsönösen elválaszthatatlanok egymástól. És ahogy társadalom, kultúra és nyelv nem létezhetnek egymás nélkül, úgy a fizikai környezettel kapcsolatos tapasztalataink feldolgozása és megfogalmazása is nagymértékben kapcsolódik a nyelvi tevékenységhez.


Egy idegen országban élve a fizikai, társas és kulturális környezet mellett a nyelv jelenti azt a közeget, amelyben egyre több kapcsolatot létrehozva kialakítunk magunkban és magunk körül egy olyan hálózatot, amelynek révén lassan a közösség részévé válunk. Persze ez egy hosszú és nehéz folyamat. Egy turistaként Budapestre érkező külföldi számára például a Deák Ferenc tér vagy a Kazinczy utca neve jelenti az első találkozások egyikét a magyar nyelvvel. Más példákkal találkozva idővel talán kikövetkezteti a tér és az utca szavak jelentését, jó esetben megtanulja ezek helyes kiejtését (utka?, utca?, ucca?), és talán még néhány más hely vagy tárgy nevét. A helyiekkel egy-két magyar köszönés megtanulásával tud kapcsolatba kerülni. Egy néhány napos turistaút általában ennyit tesz lehetővé.

Egy olyan külföldi előtt azonban, aki hosszabb időt szeretne Magyarországon tölteni, még nagyon hosszú út áll, hiszen az új környezet megismerése és a nyelv elsajátítása talán az egyik legfontosabb feltétele a sikeres boldogulásnak és a beilleszkedésnek. Ezen az úton egymással párhuzamosan zajlik a nyelv, a kultúra (beleértve a szokásokat) és a környezet egyre mélyebb megismerése. A nyelvtanuló megtanulja például, hogy mikor és ki(ke)t lehet a Szia!, a Sziasztok!, a Csókolom! vagy a Jó napot! kifejezéssel köszönteni, vagy azt, hogy a magyarok számára az 1-es metró nem 1-es metró, hanem kisföldalatti. Már tudja a különbséget az utcán, utcában és utcánál szóalakok között, és már csak mosolyog a turistákon, akik kacsinszkinak mondják a Kazinczy nevet. És még mindig csak az első lépéseknél tartunk!


A minket körülvevő környezet nyelvi birtokbavétele megteremti annak lehetőségét, hogy jobban megértsük azt. A Magyarországon élő, magyarul tanuló külföldi idővel egyre nagyobb közös tudáson osztozik az itt élő magyarokkal. (Egy kicsit nagyobbat ugorva) már talán azt is tudja, hogy ki volt Kazinczy Ferenc és miért fontos ő a magyar kultúra számára. Tudja, hogy ki volt az 1000 forintos bankjegyen látható király, és hogyan él ő a magyarok közös emlékezetében. Az ilyen és hasonló ismeretek pedig nemcsak a beilleszkedést segítik, hanem az új környezettel való azonosuláshoz, az ahhoz fűződő érzelmi kötődés létrejöttéhez is hozzájárulnak. Mindez azonban a nyelv közegében történik, annak elsajátítása nélkül sosem lehet teljes a beilleszkedés. Szerencsére a nyelvtanulóknak nem egyedül kell végighaladniuk ezen az úton. Barátok, ismerősök és tanárok segítségével szőhetik egyre sűrűbbé azt a szövetet, amelybe beágyazódva ismerőssé, otthonossá válik számukra a világ, biztonságosabbá, konfliktusmentesebbé, stresszmentesebbé válik a mindennapi élet. 

Magyar mint idegen nyelv tanárként ezt szem előtt tartva dolgozunk nap mint nap, amikor a nyelvvel együtt a kultúrát is átadjuk diákjainknak. És ezt szolgálják a kultúrAktív közreműködésével az elmúlt hónapokban megvalósult kisebb események, Tóth Eszter magyar mint idegen nyelv tanároknak szóló workshopja (amelyről részletes beszámolót olvashattok a Pont HU blogján), a MitOst fesztivál keretében rendezett „szóvadászat” a Vásárcsarnokban vagy az Urbanity iskolai verziójának most zajló adaptációja a magyarul tanuló külföldiek célcsoportjára. Kis lépések ezek az épített környezeti nevelés és a magyar mint idegen nyelv közötti kapcsolódási pontok teljes kiaknázása felé, de – mint fent is láthattuk – a hosszú utak is kis lépésekből állnak.

2020. márc. 7.

"Olyan volt, mint egy álom"

Tíz év hosszú idő. Ezalatt sokan elmennek és sokan érkeznek egy egyesület életében. Tatai Mária, Budapest volt főépítésze szinte a kezdetektől velünk tart. Tiszteletbeli tagunk egy videóban mesél a kultúrAktívval való kapcsolatáról és az épített környezeti nevelés terén végzett közös munkáról.













2020. febr. 28.

Fényképek az óvodai épített környezeti nevelés történetéből

Az óvodában remek lehetőségünk adódik épített környezeti neveléssel foglalkozni, hiszen a gyerekek elemi igénye az építés. Szabad játék során építenek kockákból, legóból, kuckót párnákból, takarókból, homokból várat vagy alagutat. Tervezett tevékenységet a saját érdeklődésükre építve tudunk bevezetni. A vizuális nevelés része az építés, a külső világ tevékeny megismerésén belül a lakókörnyezet és az óvoda környezetének megismerése.   A legtöbb óvodában témahetek alapján folyik a nevelői munka, egy téma mentén fűzzük föl a heti foglalkozásokat a énekléstől elkezdve a versen és mesén keresztül a mozgásig, tehát nagyon komplex módon körbejárjuk és és sok irányból közelítjük meg az adott témát. Ez lehet például az óvoda épülete és környezete; de lehet az állatok lakóhelyével vagy egy város épületeivel is foglalkozni. 

Most nosztalgiázunk egy picit és elővesszük a “fényképalbumainkat”, amik elmesélik két foglalkozás történetét: 

Demeter - Guba Erzsébet - Építés természetes anyagokkal

Mese témahéten - Manóház építés


 

Óvodapedagógus hallgatóként a budapesti Palánta Alapítványi Óvodát választottam több féléven keresztül gyakorlati óvodaként. Itt valósult meg két épített környezeti nevelés témához kapcsolódó tervezett tevékenységem is. Mese témahéten az óvodásokkal természetes anyagok felhasználásával az óvoda udvarán minden gyermek elkészíthette a saját manó házát, voltak, akik együtt építkeztek. Az építés előtt közösen kijelöltük a területét az épülő manó házaknak, majd megterveztük, hogy kié hova kerüljön. Ezután sokáig játszottak velük a gyerekek az udvari szabadjáték során, fokozatosan bővítve őket, a belsőépítészetre, berendezésre is hangsúlyt fektetve, egészen addig, míg újra a természet részévé váltak az épületek. Külön élményt jelentett és az összehasonlításra adott lehetőséget, hogy az óvodával szomszédos telken épp egy társasházat építettek.

Állatok lakóhelye-Fészeképítés


A témahéten az óvodások megismerkedtek különböző állatokkal és azok lakóhelyeivel. Kiemelten foglalkoztak a madarakkal, így ehhez kapcsolódóan egy összefüggő három napon át zajló alkotó tevékenység során az óvoda udvarán egy óriás méretű fészket építettünk. A folyamat során vályogot készítettünk, fűzfa alapra fűztünk ágakat és szalmával béleltük ki az óriási madárfészkünket. A tevékenység során a természetes építőanyagokkal ismerkedhettek meg a gyerekek.

Guba Anna - Mit csinál egy építész?


1. Meghívtunk egy építészt, aki mesélt a munkájáról, megmutatta, hogy hogyan néznek ki a tervrajzok, látványtervek. A gyerekeknek nagyon érdekesek ezek a rajzok, szívesen nézegetik őket. Kitaláltunk hozzájuk kapcsolódó játékokat (megtanulhatjuk alapszinten értelmezni ezeket a rajzokat, ők is készíthetnek hasonlót, történeteket mesélhetünk hozzájuk kapcsolódóan). Beszélgettünk arról, hogy milyen fajta épületeket tervez, milyen fajta épületeket ismernek a gyerekek és mik találhatók egy városban.

 
2. A következő lépésben a gyerekek váltak építésszé: elkészítették a saját maguk által elképzelt épületet. Papírdobozokból és különféle hulladékokból maketteztek. Vágtak, ragasztottak, a végén pedig színes papírokkal és rajzolással díszítették a munkájukat. 


3. Az elkészült épületeket egy nagy alapra helyeztük, és felépítettünk egy közös várost. A város továbbfejleszthető: felfesthetnek további közlekedési útvonalakat, “ültethetnek” növényzetet, és adhatnak hozzá utcabútorokat.


4. Volt, aki egy különleges csúszdapályát épített, rögtön ki is próbáltuk egy golyóval. Ezt az építményt egy olyan kisfiú készítette, akinek kevés önbizalma volt a kézműves tevékenységekkel kapcsolatban (“Én ezt nem tudom megcsinálni”), de az építő játékban mégis szárnyalt.

2020. febr. 26.

Egy jobb jövőért...


A tavaly májusban megrendezett Építészek és Gyerekek nemzetközi konferencián 17 ország képviselte magát és hozott létre egy fórumot az épített környezeti nevelés témájában. A szervezőjét, Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutatót kérdeztük, hogyan látja az az épített környezeti nevelés helyzetét Magyarországon és nemzetközi szinten.




Miért kell foglalkozni az épített környezeti neveléssel? 

Az épített környezetet az, aki a nem építész, olyannak érzékelheti, hogy azt készen kapja, beleszületik, mások csinálják meg a számára. Ugyanakkor az ember akarva-akaratlanul is alakítja a környezetét, tulajdonképpen egy kölcsönkapcsolatként érdemes gondolni a köztük lévő viszonyra. Ráadásul az épített környezet jelentésteli: ezek közül a legfontosabbak a túléléshez szükségesek, általánosak, míg mások összetett értékeket, szándékokat jeleznek: kifejezik közösségek identitását, összetartozását vagy éppen személyes emlékeket hordoznak. Az épített környezeti nevelés az én olvasatomban elsőként olyan élmények megtapasztalása és tudatosítása a környezetben, ami természetesen adódik. Ahhoz segítséget kell nyújtanunk, hogy egy gyerek megtapasztalja magát a térben, megtalálja a helyét a (fizikai) világban, legyen gondolata, szándéka róla, eszköze arra, hogy kifejezze magát, meglássa értékeit az örökségül kapott helyzetnek és elhiggye, hogy lehetősége, feladata és felelőssége a jövő tereinek alakítása. A legfontosabb feladat számomra annak a gondolatnak a támogatása, hogy mindenkinek van módja és lehetősége alakítóan jelen lenni a saját környezetében. 

Neked mi a személyes motivációd? 

Az épített környezeti neveléssel nem mint tevékenységgel találkoztam először, hanem a hiányával szembesültem, amikor a nagyobbik fiam elment óvodába. Építészettel és vizuális kommunikációval foglalkozó emberként megdöbbentett, hogy amúgy kulturált, kedves és képzett óvónők mennyire sztereotip módon viszonyulnak a vizuális kifejezéshez és a térhez. Ugyanakkor magabiztosan akarják alakítani azt a gyereket, aki hozzájuk kerül, így az én fiamat is. El voltam keseredve. Az első foglalkozásokat így az oviban tartottam, de pár évvel később, már nagycsoportban. Az egyik óvónő megriadt attól, hogy az új elvárás szerint neki a városról kellene valamit tanítani a gyerekeknek. „Vidéki lány vagyok, a várost én nem ismerem, hogyan tartsak nekik róla előadást” - mondta, amikor felkért, hogy inkább én csináljam. Megdöbbentem, mert tudtam róla hogy több, mint 10 éve él már Budapesten és több, mint 20 éve óvónő. Vajon miért akar előadást tartani ovisoknak egyáltalán? Mit jelent az, hogy nem ismeri a várost, hiszen nap, mint nap benne él, ez a közege? Különféle játékot eszeltem ki, amihez sokszor még eszköz sem kellett, csak egy-egy bútor, kéznél lévő tárgy, vagy az üres tér. A legnagyobb sikerű játékok egyikében különböző házak voltunk, ki-ki ami akart lenni: összekapaszkodtunk utcákká, körbeálltunk terekké. A nyughatatlan gyerekek például lakókocsik lettek, hogy szabadon szaladgálhassanak közöttünk. A sok nevetés mellett a legnagyobb hatást azonban az óvónőnél értem el, aki egy idő után megértette, hogy valami olyan természetes dologról van szó, amiről neki is van érvényes és személyes tapasztalása. Környezetpszichológiai kutatásaim óta már azt is tudom, hogy az óvoda, aztán pedig az iskola kitüntetett alakítója és helyszíne a szocializációnak. Manapság sokszor eszembe jut, hogy vajon milyen óvodai környezetbe vinném a fiaimat most, hogy már nem csak nekem van tudásom a környezet kitüntetett fontosságáról, de számos intézményvezetőnek is. Szerencsére így Budapesten vannak már olyan helyek, ahová örömmel járatnám őket. Célom, hogy elősegítsem, hogy a jó építészet minél több gyerek saját élménye legyen: azaz minél több gyerek járjon olyan közintézménybe, amely tereivel és a benne folyó tevékenységekkel is segíti a térhez, környezethez, építészethez való pozitív viszonyát a gyerekeknek.

Mi lehet a Magyar Építőművészek Szövetségének a szerepe, feladata ezen a területen? 

Golda János MÉSZ alelnök szavait idézem: „Nem az építész épít, hanem mindig egy közösség”. A kortárs építészet pozitív recepcióját nehezíti, hogy a közízlés és a vizuális és térbeli intelligencia fejlesztése Magyarországon nem megfelelő. Nem marad ki a közoktatásból teljesen, csak éppen verbális úton, tananyagként és nem megélt élményként, mozgással, kooperációval, kreativitással és kritikai gondolkodással összekapcsolt közösségi tanulásként közelítenek hozzá. A másik oldalt nézve az is igaz, hogy az építésznek sincsen sok esetben kellő érzékenysége a megbízói és használói szándékok megértésére. A magyar építőművészet fejlődését szolgálja, ha a használók közössége értőbb módon közelít az építészethez, a térhez és a térhasználathoz. Ez az attitűd építész vagy tér szakértő részvételével vezetett foglalkozásokon alakulhat ki. A közös munka pedig- mint minden részvételi helyzet - formálja azt is, aki vezeti: az építész is fontos tudásokhoz jut a közös munka során a használatról. A MÉSZ számára a minőségi építészet és annak jó fogadtatása kiemelt szempont, örülök, hogy ebben az épített környezeti nevelés fontosságát felismerték. Krizsán András MÉSZ elnök, ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a Magyar Építőművészek Szövetsége számára fontos a térérzékelés, a térhasználat és a téralakítás képességeinek fejlesztése, valamint az épített környezettel kapcsolatos ismeretek átadása a legkisebb kortól az idősebbekig, hogy a felnövekvő generációban kialakuljon a minőségi környezet iránti igény és az esztétikai és társadalmi kérdések iránti érzékenység.”

Hogyan látja a Nemzetközi Építész Szövetség (UIA) a saját, illetve az építésztársadalom szerepét és feladatát? 

Az UIA Architecture and Children munkacsoportja elkötelezetten hisz abban, hogy a jövő társadalmát alapvető feladatunk edukálni az épített környezettel kapcsolatban. A felvetés tulajdonképpen a gyerekek jogaihoz köthető, ezért számos esetben az UNESCOval közösen ír a csoportunk alá állásfoglalást a témában. A nemzetközi helyzet nagyon különböző, valójában néha egészen megrázó hallani, hogy egyes afrikai, ázsiai vagy dél-amerikai országban a gyerekek alapvető jogai komolyan sérülnek, így a tanuláshoz, fejlődéshez, játékhoz és önkifejezéshez való jogokon túl a biztonságuk és a túlélésük sem garantált. Láttam képsort, filmet pici játszótérről, amit lelkes építészek hódítottak vissza a drogkartelltől, hogy a közösséggel együtt építsenek játszóteret, ahol a mozgáskoordináció javítható, megélhető a közösség és tervezhető jövő. Láttam gyerekarcokat egy-egy olyan foglalkozás során, amikor először került egy gyerek kezébe olló vagy ceruza, vagy a hajtogatás során a papír teret formált a keze alatt. Az egyik országban a túlnépesedés a gond, a másikban az autós közlekedés miatt ismeretlenné váló város. Látható, hogy a problémák és azok a szervezetek, akik foglalkoznak épített környezeti neveléssel egyfelől nagyon különbözőek - még Európán belül is - de amit klímaszorongásként emlegetünk az elmúlt években, az mindenütt jelen van: mi lesz a föld ökológiájának a jövője? Hogyan tudunk ennyien együtt élni ezen a földön? Azt tapasztalom, hogy az építészek társadalmában is egyre többen teszik fel ezeket a kérdéseket. A mi felnőtt generációnk eddig valahogy nem találta még ki az igazán átütő választ. Én abban bízom, hogy a következő generáció okosabb lesz: nem azért mert nagyobb a tudása, hanem azért mert remélhetőleg máshogy gondolkodnak majd, jobb kérdéseket fogalmaznak meg, ami elvezet majd más logikákhoz és válaszokhoz. Ehhez kreativitásra, kritikai gondolkodásra, együttműködésre, arányosságra, a valóság érzékelésére, analízisre és szintézisre és persze felelősségérzetre lesz szükségük. Az épített környezeti nevelés ezt mind fejleszti. Szóval vissza is jutottam a második kérdéshez: azért foglalkozom épített környezeti neveléssel, mert fontos a jövő.

Somogyi Krisztina
vizuáliskörnyezet-kutató, építészet kritikus
az Építészfórum egyik főszerkesztője
a MÉSZ delegáltja az UIA Architecture and Children munkacsoportjába

2020. febr. 13.

Örökre?

2018-ban az Örökség Évét ünnepeltük. Mondanunk sem kell, hogy az épített környezeti nevelés bőven tartalmaz olyan elemeket, amik ehhez a témához kapcsolódnak. Így készült az örökSÉG névre hallgató projektünk, amelynek célja a fiatalokhoz közelebb hozni (nemcsak) az épített örökséget. Tóth Eszter, az egyesületünk elnöke mesélt arról, mit is jelent az örökség és hogyan készültek a  feladatok.




Miért tartod fontosnak, hogy tudatosítsuk és népszerűsítsük a kulturális örökséget?

A kulturális örökség az életünk része. Meghatározza az identitásunkat, hogy mit gondolunk magunkról és a világról. Még akkor is, ha ezt nem mindig tudatosítjuk magunkban. Ha meghallunk egy magyar népdalt, meglátjuk a Lánchidat, vagy beleolvasunk az Egri csillagokba, akkor ezekkel valószínűleg egyből azonosulni tudunk. A "hozzátartozás" pozitív érzése tör elő, és ez a hozzátartozás nem csak a tárgyi vagy szellemi örökségre vonatkozik, hanem arra a csoportra, azokra az emberekre is, akikkel az örökségünk közös. Ezért fontos, hogy az örökséget értelmezni tudjuk, jelentést társítsunk hozzá, mert ez a jelentés meghatározza, hogyan látjuk, és hogyan alakítjuk a világot.



Szerinted mi tartozik az épített örökség kategóriájába?

Nem zárt kategóriaként értelmezem az épített örökséget, Örökség az, ami egy közösség számára fontos, értékkel bír. Tehát azon is múlik, hogyan határozzuk meg a közösséget, kik számára fontos valami. Illetve az idő dimenziója is jelentős, mert sokszor újraértelmezünk és -értékelünk dolgokat, és valami csak most, a jelenben válik éppen örökséggé. Ha épített örökségre gondolok, akkor ezért nem csak a klasszikus építőművészeti alkotások, műemlékek jutnak eszembe, hanem bármilyen értékkel bíró építmény, a hozzá kapcsolódó szimbolikus tartalom, társas gyakorlattal, emberi tevékenység, amely egyszerre környezetalakító és értékteremtő hatással rendelkezik. Tehát egy várrom ugyanúgy eszembe jut, mint egy romkocsma.



Amikor az örökSÉG projekten dolgoztatok Sebestyén Ágnessel, milyen szempontokat
tartottatok szem előtt?

A célunk az volt, hogy a fiatalok gondolkodjanak és beszéljenek az épített örökségről – akár a régi műemlékek, akár a kortárs street art hordozta üzenetekről és értékekről. Ezért egy olyan módszertani füzetet terveztünk, ami inspirál, és alapvetően gondolat- és vitaébresztő kérdésekből áll. Az épített örökségről való kreatív gondolkodást, az egyéni véleményformálást, illetve a kortárs építészeti kultúra, a saját környezet megfigyelését, újragondolását és (újra) értékelését kívántuk ösztönözni. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy nyitott kategóriákkal és nyitott kérdésekkel, illetve a fiatalok által ismert és sokszínű jelentésréteggel bíró példákkal dolgozzunk.



Mi alapján válogattátok ki a példákat?

Fontos volt számunkra, hogy az épített örökség kapcsán ne csak a kanonizált értékek, műemlékek kerüljenek föl. A hagyományos építészeti örökséget a kortárs, hétköznapi kultúra tükrében szerettük volna bemutatni, hogy érzékeltessük aktualitásukat, mert azt gondoljuk, hogy a fiatalok érdeklődését így lehet felkelteni, csak ezáltal lehet érzékeltetni azt, hogy a vizsgált jelenségek őket is érintik. Az érintettség megélése ösztönözheti őket gondolkodásra, véleményalkotásra. A példákat gondosan válogattuk össze, alapvetően budapesti helyszínekre koncentrálva. Asszociatív képpárba rendeztük őket, hogy így ösztönözzük a róluk való, sokszempontú gondolkodást. Így került a várrom mellé a romkocsma, a műemlék mellé az emlékmű, az üvegház mellé az üvegbeton.

 

Mi volt számodra az örökSÉG projekt tanulsága?

Még engem, a magam nyitott kategóriáival is meglepett, hogy mennyire változó, szinte folyékony az épített örökség fogalma. Azt gondoltam, hogy egyszerű lesz a példákat kiválasztani az egyes témákhoz, szempontokhoz, de szinte minden esetben bebizonyosodott, hogy milyen komplex jelenségekről van szó. A műemlékek egy részét a fotóanyag összeállításakor restaurálták és részben ezek egy része új jelentésréteget is kapott. Az 56-os emlékműnél például (aminek a környezetét építették át, így nem tudtunk friss fotót készíttetni róla) hosszú levélváltásban igyekeztünk az alkotókkal meghatározni az alkotás képaláírását végül egészen filozófiai természetű elmélkedésbe torkollva. A munka során még világosabbá vált számomra, hogy az örökség fogalma folyamatos értelmezés és újraértelmezés, amely sokszor szemléletek, érdekek kereszttüzében formálódik.