2020. okt. 27.

Gyermek és közlekedés: foglalkoztató

A Szent Gellért tér Dél-Buda egyik forgalmas csomópontja. 2014-ben adták át az M4 itteni megállóját, amely újjá varázsolta a teret. A spoaraarchitects fiatal magyar tervezőkből álló csapatának tervét több nemzetközi díjjal (archdaily – building of the year 2015, architizer – A+ awards közönség és zsűri díj) jutalmazták.

Most bejárhatod a metróállomást és a közvetlen környékét, és felfedezés közben jobban megismerheted. A feladatok segítenek, hogy mit nézz meg, mire figyelj, így mire a végére érsz a sétának, otthon érezheted magad akkor is, ha előtte soha nem jártál még itt. A megfigyelés, a keresés és a kipróbálás segít, hogy megfogalmazhasd a véleményedet vagy akár az ötleteidet, ha úgy érzed, hogy valamin változtatni kellene. 

A foglalkoztató a képre kattintva érhető el:


2020. okt. 19.

Gyermek és közlekedés


A 21. század a mobilitás százada, a gyors eljutás „A”-ból „B”-be mindennél fontosabb. Ebből nagyon sok dolog következik az építészetre nézve. Nem bámészkodunk, viszont ragaszkodunk a kényelemhez, a közlekedési csomópontok a város legfontosabb részei, ahol rengeteg szolgáltatásnak kell az átszállók rendelkezésére állnia. És ha már gyerekekről van szó, mindenekfelett ragaszkodunk a biztonsághoz. Ilyen értelemben a gyerek és közlekedés témakörét muszáj kibővíteni a szülők szempontjaival, hisz az egyedül közlekedő gyerek ma már szinte nem is gyerek, sem méreténél, sem koránál fogva. A szülők szempontjai pedig gyakran pont ellentétesek a gyerekek szempontjaival. Utóbbiak – míg kisgyerekről van szó – elsősorban pszichések, az élményre vonatkoznak, amit a mozgás és a tér jelent – a zajok, fények, szagok távlatok és látvány együttesét.

Két személyes élményem ezzel kapcsolatban jól illusztrálja, hogy az életkor mennyire alapvető az élmény szempontjából. Amikor pár hetes fiamat először levittem a metróba, egész úton, a Moszkvától az Örsig hatalmasra kerekedett szemekkel bámult rám, és próbálta kitalálni, mi ez az őrült dübörgés, amihez foghatót addig nem hallott, pedig forgalmas főútvonalon lakunk. Le nem vette rólam a szemét, az egyetlen biztos pontot a mama jelentette számára. Néhány évvel később – és utána még sok éven át – az volt a legjobb városi programunk, ha különféle járműveken utazgattunk cél nélkül. A haverjával elsős koruktól lenyűgöző módon tudták hanggal és kézmozdulattal utánozni a különféle járművek ajtajának csukódását. A/4es papírból műszerfalakat készítettek, és a belevágott ablakon kukucskálva meneteltek körbe-körbe az iskola udvarán, ma pedig, 27 évesen terepasztalt épít. Persze fiúkról van szó, de a példa jól mutatja, hogy a közlekedés során gyerekként ért hatások milyen erővel vannak jelen az életükben.

A szülő szempontjai ezzel szemben a használatra vonatkoznak: higiénia (Ne nyald az ablakot kisfiam!) kényelem (elférjen a babakocsi, a roller, a kismotor, ne kelljen sokat lépcsőzni, a gyerek tudjon kapaszkodni, le tudjon ülni, lehetőleg a szülő mellé, mert egyedül nem szeret) biztonság (ne essen le a lépcsőn, ne tudjon a jármű elé futni, ne tévedjen el, és ha mégis, legyen esélye segítséget kérni). A szülőt valószínűleg az kevésbé izgatja, milyen benyomásokat szerez gyermeke a közlekedésnek szentelt építészeti térben; szeretne minél hamarabb túlesni az egészen.

Hogy valósul meg mindez egy olyan korszerű és ikonikus létesítmény esetében, mint a 4-es metró? A Szent Gellért téri állomás építészetileg az egyik legtöbbet dicsért és a legtöbbet publikált megálló, látványos látszóbeton szerkezetekkel, a peronokon színes mozaikdíszítéssel. Kihagyhatatlan az állomás felszíni csatlakozása, amely, bár részben más iroda munkája, elválaszthatatlan az élménytől.

Lássuk, hogy a különféle építészeti eszközök és trükkök milyen hatással lehetnek a kisebb-nagyobb használókra:

Elsőként a térről:
 
Méret:
A 4-es metró építéstechnológiájából adódóan hatalmas mélység tárul fel, míg a peronszintre jutunk. Az ilyen térmélység ijesztő lehet, ha nincsenek vizuális és valóságos kapaszkodók a térben.

A tágasság hatása egy gyerekre kettős lehet: félve anyához húzódik, vagy ész nélkül elrohan. Anya viszont élvezi, hogy jól tud manőverezni a babakocsival.

Anyagok:
A négyes metróban határozott koncepció volt a nyers felületű anyagok – rozsdás vaslemez, látszóbeton használata. A „vad” megjelenés azzal párosulva, hogy a föld alatt vagyunk, kisebb gyerek számára ijesztő is lehet, a nagyobbak viszont valószínűleg már a számítógépes játékok és fantasyk utópisztikus világával asszociálják.

A gyerek imád tapicskolni – a rozsdás lemez viszont fog! Nem árt vigyázni!


Világítás:
A biztonságos térérzethez elengedhetetlen az egyenletes világítás.

A gyerek szemmagasságába ritkán kerül világítótest, de azért nem árt erre is ügyelni.

A tervezett világítás számol a sötéttel is – a kevésbé megvilágított részek csökkentik a térmélységet és a tériszonyt – otthonosabb a barlang-feeling. A jól megvilágított rész viszont orientál: pontosan tudja egy gyerek is, merre kell menni.

 
 
 
Épületszerkezet:
Az izgalmas szerkezet a Gellért téri metróállomás lelke, órákig lehet bámészkodni felfelé, néhol még az ég is kilátszik. Ezen a metróvonalon minden állomásnak más és más, de nagyon egyedi és jellegzetes a szerkezete. Kizárt, hogy az egyedül közlekedő gyerek rossz helyen szálljon le.

Ahhoz viszont elég magasan vannak a gerendák, hogy ne lehessen felmászni rájuk.

Felületek:
A tapintási élmények minden gyerek számára elsődlegesek, és többnyire a sima, selymes felületeket szeretik, azokat keresik. Ebből itt csak az üvegkorlát és a padló játszik…

Ha a nagy mélységű tér előtt üvegkorlát van, az a tériszonyt növelheti, de legalább nem lehet rá felmászni!

Ha a padlón csíkok vannak, biztosra vehető, hogy a gyerek azon akar elindulni. Nem árt, ha a csík értelmes helyre vezet.

Színek: 

A nagy felületen alkalmazott természetes színektől a tér átlátható. A semleges színek ellensúlyozzák a téri struktúrák cikázó izgalmát. Kérdés, hogyan öregszenek, és hogy tisztíthatók…

A peronszint színes és játékos kismozaik-burkolata játékos, izgalmas és dinamikus, jó kontraszt az eddigi tér- és színélményekhez képest. Itt kicsik és nagyok könnyen megfeledkeznek arról, hogy a föld alatt kénytelenek közlekedni, ami – valljuk be – nem kifejezetten embernek való!

A gyerekek szokása, hogy szeretnek közel menni a dolgokhoz. A színes mozaikburkolat erre csábít, és ezt kifejezetten jó tapogatni. Míg jön a metró, lehet játszani az ujjacskákkal, persze ha anya engedi – ami ilyen járványveszélyes időben erősen kétséges. De a kemény mázas felület legalább könnyen tisztítható.

 

Jöjjön akkor, ami nem kevésbé fontos: a használat gyerek és szülő szempontjából:

 

 

 

Az biztos, hogy jó, hogy gyerekmagasságú fogódzó is van a korlátban. De hol tudom én itt letolni a babakocsit? Sehol egy jel, ami megmutatná... csak a széles lépcső. Még jó, hogy van hova tenni a bringát.


Van víz, halacskák, hullámok, üveg és sokféle anyag, nagy ház, kupola, híd és rengeteg autó. De hol a jel, hogy ez a metrólejáró – csak nem az a pici sötét pötty ott, középen?


Hopp, itt a sarkon túl van még egy lejárat, ez vajon hova vezet? Szerencse, hogy megtaláltam, nagyon eldugták. Mondjuk jól néz ki, szó se róla…De hol lehet a lift?


Aha, megvan, jól eldugták. Csak egy kicsit kellett tovább battyogni. Szerencsére kiírták, mikor jön a következő metró, akkor most rákapcsolok.

     És itt lent vajon merre menjek? Jobbra vagy balra?

Persze, ha már nem először jár itt a (gyerek)ember, akkor könnyű. Ha viszont még csak tapogatódzik, hasznosabb, ha az állomás neve helyett – amit talán tud magától is – az irányok vannak kiírva nagy betűkkel. Belülről a kocsiból persze épp fordított a helyzet.



Az viszont nagyon hasznos, hogy a kék csík a peron szélén villog, már akkor is, mikor a szerelvény még csak közeledik. Ráadásul a túloldalon sárgán villog, úgyhogy ha egyszer megjegyzi az ifjú agy, hogy kék vagy sárga, már nem téveszti el az irányt. Olvasni úgyse szeret.


 

 

Menők a székek, de mi van, ha anya/apa keze tele csomaggal, az ifjú ember pedig elfáradt és ölbe bújna, vagy csak a fejét hajtaná oda. Egy hosszú pad jobb lenne, akkor is, ha a tervezés szempontja sokszor az, hogy hajléktalanbiztos legyen a hely.



 

 

 

Most hol vagyok? Segítség, eltévedtem… De legalább vidám sárga!


 

 

Ebből a nézetből elég ijesztő segítséget kérni az ablak mögött kuksoló   informátortól.



Ha tud a csemete olvasni, nem tévesztheti el az automatát. De ez a piktogram egy mosógép is lehetne – igaz, az mit keresne egy metrómegállóban.

Piktogramokkal nincs elkényeztetve a közlekedési hálózat, pedig ha valami, azok segíthetnék a gyerekeket a tájékozódásban, városhasználatban.

A behajtani tilos táblák viszont hasznosak, mert kicsiknek a mozgólépcső veszélyes lehet.

Ha a bedugónyílás kicsit alacsonyabban lenne, már a legkisebbek is idejében megtanulhatnák, hogy közlekedni csak jeggyel lehet – feltéve, ha apa/anya nem megrögzött lógós, mint e sorok írója.



A jegyet viszont a legkisebbek is ki tudják halászni, épp az ő magasságukban bukkan elő.


 

 

 

Zárásképp pedig egy alapvető tanács a felnőtteknek:

 


 

 

 

    Ahová fel lehet mászni, 


 

 

 

oda egy gyerek fel is mászik!

 

 

  

      

  

 

Teljesen felesleges kiírni, hogy TILOS!

És ez így van jól! 

 



Szerző: Zöldi Anna

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre.

Gyermek és város blogsorozat

 
 
Gyermek és város. Sokan sokfélét gondolunk e két, valószínűleg a többségünk életét alapvetően befolyásoló „léfeltétel” kapcsolatáról. Van, akinek az előnyök – jó iskola, jó kapcsolatok, későbbi jó karrier lehetősége – jut eszébe, de legalább ennyien aggódnak a kevésbé egészséges körülmények, a zöld hiánya, a természet negligálása miatt. Kiindulásként szerintem leszögezhetjük, hogy a modern kori város alapvetően nem gyerekbarát képződmény. Létrejöttének korában a gyermek a társadalom alacsonyabb rendű tagjának számított, és hiába változott ez a szemlélet szinte az ellenkezőjére az eltelt évszázadok folyamán, maga a város sajnos egyre embertelenebbé vált. A gyerekek hosszú időn át vesztesei voltak annak a fejlődésnek, ami mára oda vezetett, hogy a világ lakosságának több mint a fele városokban él, és ez a szám meredeken emelkedik. Az idilli gyerekkorhoz viszont a mai szülők közül sokan még mindig a zöld mezőn szabadon szaladgáló, pillangókat kergető ártatlanságot asszociálják. A különféle monitorokhoz szegezett utódaink láttán azonban talán ideje belátni, hogy ez puszta ábránd. A „fekete tükör” generációjának természetes élettere ma már a város, még ha vidéken születik is, alig várja, hogy végre elkerüljön onnan.

Hogy boldogul egy gyerek a városban? Szülők nélkül aligha – amikor azon töprengünk, hogy miért nem akaródzik csemetéinknek felnőni, nem árt, ha arra is gondolunk, hogy kicsiként eleve esélyük sem volt az önálló létezésre, problémamegoldásra a városi közegben. Nem játszhatnak az utcán, nem mehetnek egyedül a boltba, az iskolába, és nem vághatnak át az erdőn a nagyihoz, mert a város tele van a farkasnál is nagyobb veszélyekkel, amik minden sarkon rájuk leselkednek.

A 21. század „jó” emberének legfontosabb tulajdonsága a felelősség. Töméntelen területen kellett ráébrednünk, hogy nem nézhetjük tétlenül a pénz és az üzlet által alakított folyamatok spontán alakulását. Meg kell tanulnunk kompenzálni a negatív hatásokat, és ez a törekvés olyan új szempontoknak adott hangsúlyt, amelyek döntően befolyásolják az életünk megszokott menetét. A gyerekbarát városok általánossá válása ma még csak cél, de a törekvés már megszületett – sorozatunk 15 magyar építészeti példa kapcsán vizsgálja, mik ezek a szempontok és hogyan valósulnak meg a gyakorlatban. A minden második héten megjelenő játékos foglalkoztató lappal a kezünkben, gyermekeinket követve bebarangolhatjuk ezeket a helyeket.

2020. szept. 23.

Hogyan szólítsuk meg a jövő városlakóit? - a 2019-es ArchiKids VárosÁlmodók fesztivál tapasztalatai

Épített környezeti neveléssel foglalkozó hazai szakemberek régóta dédelgetett vágya valósult meg 2019. október 25-26-án Budapesten. Ekkor került megrendezésre az ARCHIKIDS fesztivál a KÉK - Kortárs Építészeti Központ - szervezésében a londoni Open City által évről-évre nagy sikerrel megrendezendő esemény mintájára. Az ArchiKids VárosÁlmodók hazai elnevezés elárulja, hogy első sorban a jövő generációinak városlakóival kívántunk párbeszédet kezdeményezni. Az előkészületek egy adott ponton új fordulatot vettek, amikor felkérést kaptam környezeti nevelési témában jártas gyakorló építészként a KÉK kurátori feladatainak betöltésére. A rendelkezésre álló idő szorítása afelé terelte gondolkodásunkat, hogy keressük a kapcsolódást igazoltan bevált, jó módszerekkel dolgozó, gyakorlott csapatokkal. Ezek egyike volt a kultúrAktív. 

Személyes tapasztalatom korábbi együttműködésünknek köszönhetően tudatos, irányított felkérést tettek lehetővé, így két jól ismert társasjátékot kértem a csapattól: az Urbanityt és a Pop-up Pestet. 
A mára nagy sikerrel alkalmazott, jelentős fejlesztésen átesett Urbanityvel én 12 éveseknek szervezett életvitel órámon találkozhattam, akkor még spontán felrajzolt eszközkészlettel, de már ott is maradandó élményt nyújtott a gyerekek között kibontakozó inspiráló beszélgetés folyamata, azok vizualizációja. (foglalkozásvezetők: Zöldi Anna, Gyárfás Eszter, 2016). A tavalyi ArchiKids esemény tanulságai ugyanezt erősítették.


Ismét nagyon üdítő volt az akár a közvéleményt, de akár napjaink politikusait is erősen foglalkoztató kérdések (autóközlekedés a városban, online ügyintézés vagy személyes kontakt, milyen tevékenységet folytathatunk egy köztéren, jó-e ha egyszerre épülnek ki új városrészek, mit kezdjünk a műemlék épületekkel,...) pro kontra érveit okos, megfontolt 12-16 éves fiatalok szájából hallani, velük megvitatni, egymást akár meggyőzni.


Mivel az Urbanity utcai társasjáték, így egyértelmű volt, hogy külső helyszíneink egyikén keressük a helyét. Szerencsés választásnak tűnt a Szent Gellért téren a rúdszerkezetű Kupolaprojekt; (Bartók Vizuális Műhely) környezetébe telepíteni, ugyanis pillanatok alatt spontán módon megtalálta helyét a földre telepített társasjáték a korábban felépített gömbkupola által kiszakított tér belsejében. Egyszerre alkotott közösséget a csapat térben és együtt gondolkodásban.



Az ArchiKids széles sávban mozgó korosztályaira tekintettel kértem a kultúrAktív szervező csapatát (Ádám László, Mészáros Gina, Divéki Lili, Rékasi Ákos) hogy a kisebbek számára látványosabb, élő bábuként átélhetőbb, ezáltal talán nagyobb élményt nyújtó Pop-up Pest is szerepeljen a programban. Hálás voltam, hogy jelentős méretei ellenére elhozták és kiteríthettük a Gárdonyi térre, a figyelemfelkeltő hulahopp 3D karikastruktúrák (BVM) mellé. A játékvezetők is arról számoltak be később, hogy nagy örömmel vették elő ezt a régebbi játékot és idézem Ádám László szavait: "különösen hálás vagyok, hogy Budapest ilyen emblematikus köztereire is kitelepülhettünk a játékainkkal. Mindkettő nagyon látványosra sikerült."



A külső helyszínek valóban beváltották a hozzájuk fűzött reményt - és az időjárás is nekünk kedvezett-, így elmondhatjuk, hogy nemcsak miénk volt a tér, melyet rövidebb-hosszabb időre belaktunk, berendeztünk, de sikerült járókelőket megállítani, bevonzani programjainkba. Az esemény egésze minden tekintetben sikeres volt, így még ősszel nagy erőkkel vetettük bele magunkat egy újabb, térben kibővített fesztivál szervezésébe. Természetesen a kultúrAktív csapatával is belefogtunk több síkon a gondolkodásba, immár a saját kiadású ferencvárosi könyvre épülő gyerekeknek szánt városi séta beemelésével (Izápy-Tóth Nikoletta), újabb játékkal (PlayHelloCity), nem megfeledkezve a közkedvelt Urbanityről sem. Terveinket idén tavasszal nem tudtuk valóra váltani, de ami késik, nem múlik!




Kern Orsolya

2020. aug. 31.

Szabad játékra alkalmas terek kialakítása: a tervezéstől a megvalósításig 2. rész

 Játszható terek

Halász Dóra Vera cikke


Ez a bejegyzés egy vendégcikk folytatásos közlése, az előző részt itt találod.

Ebben az írásban a gyermekek szabad játékát inspiráló terek jellemzőivel, típusaival, kialakításukkal, a terek adta lehetőségekkel, illetve a játszóterek és játszható terek tervezésének folyamatával, lépéseivel és buktatóival foglalkozunk. A cikk elsősorban azokhoz a csoportokhoz, vagy személyekhez szól, akik a gyerekek és fiatalok szabad játékát inspiráló terek kialakításához keresnek támpontokat.

A kötetlen, gyermekek által irányított, önszerveződő szabad játékra használt terek lépten-nyomon körül vesznek bennünket, még ha néha kicsit alakítanunk is kell a nézőpontunkon ahhoz, hogy ezeket észrevegyük. A beton virágágyáson egyensúlyozó, az aszfalt repedéseit átugráló, vagy az autók parkolása ellen a földbe szúrt cölöpöket kerülgető kisgyerekek mindannyiunk számára ismerős látványt nyújt. Ezek, a gyerekek által játékterekként megélt helyszínek azonban nem kifejezetten arra lettek kialakítva, hogy játszásra használják őket és esetenként veszélyeket rejthetnek magukban, vagy játéktérként való használatuk ellenérzést válthat ki a helyi közösség többi tagjából. 

A városi játékterek tervezői és a terek kialakítói is sokat tehetnek azért, hogy a gyerek szabad játékát ösztönző, általuk szívesen használt tereket alakítsanak ki. Amikor szabad játékra alkalmas terek tervezése jön szóba, a lehetőségektől függően két irányba indulhat a gondolkodás: Az egyik lehetőség, a kifejezetten játszásra alkotott terek megalkotása, ezek a játszóterek, kalandparkok, intézmények udvarain kialakított játszóterek és hasonló, a közösség nem gyerek tagjai által használt terektől általában élesen elkülönülő játékterek. A másik lehetőség a már meglévő terek átformálása, játszhatóbbá tétele. A várostervezésnél rendszerint a kettő kombinációja az előnyös. Szükség van játszóterekre és jó, ha minél több területet sikerül jól játszhatóvá alakítani. Ez azonban megkövetel egyfajta hozzáállást, aminek már a várostervezés alapkoncepciójában meg kell jelennie.

Játszható terek

Amikor nem elkülönített, és kifejezetten játszásra kialakított játszóteret szeretnénk létrehozni, előtérbe kerül a terek játszhatóvá tételének koncepciója. Ennek a hozzáállásnak és kialakítási módnak a lényege, hogy a helyi közösség által egyébként is használt területeket, útvonalakat igyekszünk olyanná alakítani, hogy a gyerekek és fiatalok számára a szabad játék lehetőségét kínálják fel. 

A közösségi terek játszhatóvá alakításának feltétele a gyerekek és fiatalok iránti pozitív hozzáállás, a helyi közösségnek, a tereket használóknak az a felfogása, hogy a gyerekek játékos viselkedése egy támogatandó, nem pedig a felnőttektől távol tartandó, az arra kijelölt játszóterekre „száműzendő” viselkedésforma.


Ahogyan London városigazgatása megfogalmazza: 

Játszható térnek azt nevezzük, ahol a gyerekek aktív játéka a tér szabályszerű használatának minősül. A játszhatóság a rögzített térelemek egy jellemzője, ezen kívül egyes parkok, pihenőövezetek, természeti területek és más, a nyilvánosság számára elérhető területek tulajdonsága. A játszhatóság nem csupán a hely fizikai jellemzőiben mutatkozik meg. Erősen befolyásolják a társadalmi és kulturális jellegzetességek. Ennek megfelelően például, egy olyan tér, amelyen az azt használók ellenségesen állnak hozzá a gyerekek jelenlétéhez, nem nevezhető játszható térnek, még akkor sem, ha a fizikai kialakítása alapján játszásra megfelelő volna. (Greater London Authority, 2008). 

A játszható terek jellemzője, hogy a gyerekek és fiatalok szívesen látott használói a térnek és ezt ők maguk is így érzik. A legtöbb park nagyszerű játszási lehetőséget biztosít a gyerekek számára és „csak” hozzáállás kérdése, hogy ők élhetnek-e ezzel a lehetőséggel. Magyarországon pozitívumként mondható el, hogy mára Budapesten visszaszorulni látszanak például a „fűre lépni tilos” és „labdázni tilos” táblák, amik 20-30 évvel ezelőtt még meghatározó részei voltak a közparkoknak, és kisebb tereknek. Egyre jellemzőbb, hogy a köztereken, parkok burkolattal fedett részein megengedett a görkorcsolyázás, gördeszkázás, rollerezés. 

Játszható terek kialakíthatóak a városokon belül és a természeti környezetben is. A játszóterek esetében általában egyértelmű, hogy elsődleges céljuk, a gyerekek játékának támogatása, míg a közösen használt tereknél érdemes valamilyen módon jelölni, hogy a játék is támogatott formája a használatnak. A jól játszható terek minden érintett térhasználati módját figyelembe veszik, úgy, hogy közben a használók tiszteletben tudják tartani egymás igényeit. Ezt segíthetik olyan táblákkal, jelekkel, ami az egyes területek lehetséges használati módjairól tájékoztatnak.

A játszható terek tervezésénél és kialakításánál is akkor járunk el helyesen, ha figyelembe vesszük, hogy melyek azok a területek, amelyeket a gyerekek és fiatalok egyébként is szívesen használnak játszásra és milyen módon teszik ezt. Ez a megfigyelés jó alapot biztosít arra, hogy a tér játszhatóvá alakítását siker kísérje, és ne egy hamar megrongált, vagy senki által nem használt, értelmetlen, drága beruházás valósuljon meg. A játszható tereket is időről időre felül kell vizsgálni és fel kell mérni, hogy milyen, elsőre nem látott veszélyekkel járhat a használat. 


Amikor játszható terekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg az utcáról sem. A lakó-pihenő övezetekben közlekedési tábla és sebességkorlátozás is jelzi, hogy az utcák deklaráltan közös használatra vannak tervezve és Magyarországon hagyományosan a falvak kis utcáiban is az út közepén játszanak a gyerekek, bár ezeken a helyeken a szabályozás és a biztonság nem mindig megoldott. A természetes környezet játszhatóvá formálása általában a turisták által látogatott területeken történik meg, ahol viszont a játék által okozott esetleges természeti károk és a szabad játék előnyeit helyezzük a mérleg serpenyőibe. 


Összefoglalva tehát:

Akár a kifejezetten játszás céljára kialakított terekről, akár a közösen használt terek játszhatóvá formálásáról beszélünk, elsődleges a szabad játékhoz és a játszható terekhez való megfelelő hozzáállás. Eszerint a gyerekek és fiatalok szabad játéka egy pozitív, támogatandó tevékenység és a játékterek megtervezésénél és kialakításánál, vagy átalakításánál pedig, a már adott környezettel való harmonizálás és a helyi közösség szokásaihoz és igényeihez való alkalmazkodás az elsődleges szempontok.

Halász Dóra Vera, Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány

Az írás alapjául szolgáló tanulmány a Design for Play: A guide to creating successful play spaces, Aileen Shackell, Nicola Butler, Phil Doyle and David Ball, (Play England – Making space for play).

A cikk az Erasmus + 2017-1-UK01-KA201-036679 számú CAPS – Játékbarát Iskolák projekt keretén belül került megírásra.


2020. aug. 30.

Szabad játékra alkalmas terek kialakítása: a tervezéstől a megvalósításig 1. rész

Játszásra kialakított terek


Halász Dóra Vera vendégcikke


Ebben az írásban a gyermekek szabad játékát inspiráló terek jellemzőivel, típusaival, kialakításukkal, a terek adta lehetőségekkel, illetve a játszóterek és játszható terek tervezésének folyamatával, lépéseivel és buktatóival foglalkozunk. A cikk elsősorban azokhoz a csoportokhoz, vagy személyekhez szól, akik a gyerekek és fiatalok szabad játékát inspiráló terek kialakításához keresnek támpontokat.

A kötetlen, gyermekek által irányított, önszerveződő szabad játékra használt terek lépten-nyomon körül vesznek bennünket, még ha néha kicsit alakítanunk is kell a nézőpontunkon ahhoz, hogy ezeket észrevegyük. A beton virágágyáson egyensúlyozó, az aszfalt repedéseit átugráló, vagy az autók parkolása ellen a földbe szúrt cölöpöket kerülgető kisgyerekek mindannyiunk számára ismerős látványt nyújt. Ezek, a gyerekek által játékterekként megélt helyszínek azonban nem kifejezetten arra lettek kialakítva, hogy játszásra használják őket és esetenként veszélyeket rejthetnek magukban, vagy játéktérként való használatuk ellenérzést válthat ki a helyi közösség többi tagjából. 

A városi játékterek tervezői és a terek kialakítói is sokat tehetnek azért, hogy a gyerek szabad játékát ösztönző, általuk szívesen használt tereket alakítsanak ki. Amikor szabad játékra alkalmas terek tervezése jön szóba, a lehetőségektől függően két irányba indulhat a gondolkodás: Az egyik lehetőség, a kifejezetten játszásra alkotott terek megalkotása, ezek a játszóterek, kalandparkok, intézmények udvarain kialakított játszóterek és hasonló, a közösség nem gyerek tagjai által használt terektől általában élesen elkülönülő játékterek. A másik lehetőség a már meglévő terek átformálása, játszhatóbbá tétele. A várostervezésnél rendszerint a kettő kombinációja az előnyös. Szükség van játszóterekre és jó, ha minél több területet sikerül jól játszhatóvá alakítani. Ez azonban megkövetel egyfajta hozzáállást, aminek már a várostervezés alapkoncepciójában meg kell jelennie.

A kifejezetten játszásra kialakított terek tervezése: 

A játékra inspiráló tereknek vannak bizonyos jellemzői. A következő 10 alapelvet érdemes figyelembe venni a játékterek tervezésénél: 

A szabad játékot támogató sikeres játékterek,
  • A használóikra vannak szabva, tükrözik a gyerekek és fiatalok igényeit, szerves részét képezik a környezetüknek,
  • Jó elhelyezkedésűek: jól megközelíthetőek, ugyanakkor nincsenek nagy forgalmú utak közvetlen közelében, és nincsenek jelentős légszennyezésnek kitéve,
  • Legalább részben természetes alkotóelemekből épülnek fel, amelyek harmonizálnak az ember alkotta tereptárgyakkal,
  • A játék-élmények széles tárházát kínálják fel a gyerekek és fiatalok számára,
  • Sérült és ép gyerekek számára egyaránt jól használhatóak,
  • Figyelembe veszik a helyi közösség igényeit,
  • Lehetővé teszik, hogy a különböző korosztályok együtt és egymás mellett játszhassanak
  • Lehetőséget teremtenek a kockázatvállalásra, határok keresésére, kihívások teljesítésére
  • Fenntarthatóak és megfelelően karban is vannak tartva
  • Elősegítik a gyerekek szellemi, lelki, testi fejlődését
Mélyebben megvizsgálva ezeket a szabad játékra leginkább alkalmas tereket, azt tapasztaljuk, hogy az ilyen terek úgy vannak kialakítva, hogy lehetőséget biztosítanak a mozgásos és nagyobb fizikai aktivitással járó tevékenységekre. Futhatóak, erőkifejtést igénylő mozgásokra ösztönöznek. Mind az öt érzéket stimulálják valamilyen formában: például különböző hangokat lehet kicsiholni az ott lévő tárgyakból, a fák és növények mindenféle illatokat, szagokat árasztanak, színesek, vagy legalábbis többféle szín is látható rajtuk, eltérő tapintású tárgyakkal vannak felszerelve. Jó terepet biztosítanak a gyerekek közötti szociális interakcióknak. Vannak rajtuk közös játékra alkalmas területek, de vannak elvonulásra lehetőséget adó részek is. Így a gyerekek meg tudják választani, hogy egyedül, vagy másokkal együtt szeretnének épp játszani, és váltogatni is tudják ezeket a játékformákat. Választhatnak, hogy együttműködni szeretnének, vagy esetleg épp versengeni. Lehetőséget adnak a természetes és ember által alkotott anyagokkal való manipulációra, eszközkészítésre, játszásra. 

Végül, de nem utolsósorban a sikeres játékterek kihívások vállalására, képességeik felmérésére, határaik megtapasztalására ösztönzik használóikat, akár nagyobb kockázatvállalással is, például magasabb helyekre való felmászási lehetőséggel, vagy extrém sportlehetőségek kipróbálásával. 

Fontos, hogy a játéktér megálmodásakor a tervező beleélje magát a hely, a tervezendő játéktér környékének világába. Elképzelje, hogy mi az, ami leginkább beleillene a már meglévő környezetbe. Jó, ha kiválaszt egy, vagy több, már ott lévő tereptárgyat, vagy természeti képződményt, lehet ez szikla, gödör, domb, vagy akár egy jellegfa, vagy valami érdekes növény, és olyan játszásra alkalmas teret igyekszik létrehozni, amelynek ezek a már meglévő tereptárgyak szerves részét képezik. 

Érdekes kérdése a tervezésnek, hogy milyen mértékig, és milyen módon érdemes bevonni a majdani játéktér használóit, a gyerekeket a tér tervezésébe. Kézenfekvő volna azt mondanunk, hogy egyszerűen kérdezzük meg a gyerekeket, hogy milyen játékteret szeretnének. Ne feledjük azonban, hogy a gyerekek, különösen, ha kisebb gyerekekről van szó, elsősorban abból fognak szemezgetni, amikor a kérdésre válaszolnak, amit már eddig is ismertek. Olyasmi eszközöket fognak felsorolni, amiket már eddig is használtak. A tervezőnek pedig nem az a célja, hogy még egy egyen játszóteret csináljon csúszdás űrhajóval a közepén, hanem hogy olyan újfajta, inspiráló teret hozzon létre, ami a gyerekeknek és a fiataloknak legjobb lehetőséget biztosít a szabad, és a környezettel harmonizáló játékra 

Annál sikeresebb lesz a tervezett játéktér, minél sokoldalúbb felhasználásra ad lehetőséget és minél inkább követi a fent felsorolt 10 alapelvet. 

A sikeres játékterek egyrészről igyekeznek megőrizni és tiszteletben tartani a hely szellemét (genius loci), másrészről építenek arra az információra, hogy mik azok a tereptárgyak, amiket már eleve játszásra használnak a gyerekek és milyen játékokat játszanak szívesen. Azzal, hogy megfigyeljük, hogy melyek azok a helyszínek, amiket a gyermekek játszásra használnak, megfigyeljük, hogy miként használják azokat, és ezeket a helyszíneket igyekszünk biztonságossá és a játszásra még inkább alkalmassá formálni azt a tervezési elvet követjük, hogy a játszásra alkalmas terek minél inkább részét képezzék a már eleve meglévő természetes és épített környezetnek.


A gyerekek számára kialakítandó játszóterek tervezésénél és felújításánál a következő hat lépcsős tervezési ciklus segítheti a sikeres megvalósítást: 
  1. Felkészülés: a felkészülés része a környezet bejárása és a helyi közösség igényeinek és szokásainak felmérése, a potenciális használók korosztályának felmérése. Amennyiben felújításról, újratervezésről van szó, érdemes végiggondolni, hogy a jelenleg rendelkezésre álló játszótérnek mik a hiányosságai, milyen új elemeknek érdemes megjelennie, és mik azok, amik a jövőben elhagyhatók. Milyenek a hely adottságai, milyenek a közlekedési lehetőségek. Nagyon nagy jelentősége van ennek a felkészülési fázisnak, hiszen itt dől el, hogy olyan helyet választunk-e, amely a későbbiekben népszerű és jól használható lesz-e, vagy olyat, amit valaki megálmodik, de valójában senki nem fogja használni, esetleg rongálás áldozata lesz, vagy a helyi közösség számára inkább hátrányokkal, mint előnyökkel jár a megléte. A közösség bevonása ezen a ponton elengedhetetlen. A helyről való döntést a legnehezebb a későbbiekben felülbírálni.
  2. Tervezés: a tervezési fázis alapja az a hozzáállás, hogy a rendelkezésre álló hely jellemzőire, elrendezésére, a lehetséges elhelyezendő tárgyakra, feleszerelésekre és azok jellegzetességeire egy összefüggő egészként tekintünk. A játékteret tervező szakember, vagy csapat kiválasztásakor különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a tájépítészetben és a játékterek tervezésében egyaránt tapasztalt, az említett hozzáállást valló személyt, vagy csapatot válasszunk. A tervezési fázisban nagy hangsúlyt kell fektetni a kockázat-haszon elemzésre, különösen abban az esetben, amikor nem szabványos, előre legyártott játszótéri játékok elhelyezéséhez folyamodunk. Ebben a fázisban kell foglalkoznunk az inkluzív játéktér kialakításának kérdésével, és a fenntarthatóság és rendben tarthatóság szempontjával is. Óvakodjunk az előre elkészített tervvel és játszóalkalmatosságokkal felajánlkozó vállalkozóktól és keressük azokat, akik a tervezés elkezdését megelőzően a területről, a helyi közösségről, a környék történetéről, a közelben lévő többi játéktérről szeretnének tájékozódni.
  3. Építés: Az építés fázisában a legkisebb a megrendelő és a várható felhasználók bevonásának lehetősége. Ebben a fázisban rendszerint a tervező és a kivitelező dolgoznak együtt. A megrendelőnek azonban ezt a fázist is nyomon kell követnie, hiszen ő lesz az, aki a közösséggel tartja a kapcsolatot, és szükség esetén közvetít a felek között. Igazán felkészült kivitelező még arra is odafigyelhet, hogy az építés idején is le tudják kötni az arra kószáló gyerekeket. Volt arra példa, hogy az építőmunkások közül néhányan, mindig egy arra kijelölt területen fociztak az arra járó gyerekekkel, akik így könnyebben távoltarthatók voltak az építési területtől. Ami az építkezés időzítését illeti, megfontolandó lehet a több fázisban építés is, úgy, hogy a játszótér kisebb részei az egyes fázisokban már használhatóak legyenek. 
  4. Használat: Egy játéktér átadása mindig nagy dolog, főként a gyerekek és persze a kisgyerekes szülők számára, akik feltehetően már hónapok óta várnak rá. Fontos esemény azonban a fenntartó, a megrendelő, a helyi közösség számára is. Minél több kapcsolatot sikerül ápolni, annál valószínűbb, hogy esetleges problémák esetén is lesz kihez fordulni, és erősebb lesz a bizalom a játszótér létrehozásáért felelős szerv és a helyi közösség között is. Az átadást követő néhány hétben, hónapban különösen oda kell figyelni az új térre, fontos, hogy legyen erre kapacitás. Ekkor derülhetnek ki olyan hibák, korábban nem látott problémák, akár új veszélyforrások kerülhetnek előtérbe, amikre a kialakítás alatt nem gondoltunk. 
  5. Fenntartás: Egy előre meghatározott fenntartási terv elengedhetetlen a játéktér hosszú távú fenntarthatóságához. Természetesen nem lehet minden körülményt előre látni, így a fenntartási tervnek bizonyos mértékig rugalmasnak kell lennie. Az olyan játékterek, amik akár csak időlegesen használhatatlanná válnak, valamiért le kell zárni őket, sok frusztrációt okozhatnak a gyerekek és szülők számára és könnyebben is esnek rongálás áldozatául is. Ezért a rendszeres odafigyelés, és a gyors reagálás az esetleges problémákra nagyon fontos. Ezen kívül szükség van rutin felülvizsgálatokra is, bár ezek általában az előírásokban is benne vannak. Fontos az is, hogy ne essünk túlzásba, hiszen a játékok bizonyos mértékű elhasználódása és megrongálódása természetes velejárója a használatnak. 
  6. Felülvizsgálat: A játéktér elkészülte közel sem jelenti a tervezési ciklus végét. Sokkal inkább egy új fázis, a folyamatos felülvizsgálat kezdetét. Egy jó játéktér folyamatosan fejlődik, és soha sincsen igazán készen. Hasonlóképp egy családi ház kertjéhez. A játéktér egy élő terület, amit folyamatosan figyelemmel kell tartani és reagálni kell a bekövetkező változásokra, legyenek azok a használati mód változásai vagy a szerkezeti elemek alakulásai. 

Amennyiben a fent felsorolt alapelveket szem előtt tartva és ezt a dizájn ciklust követve fogunk a játékterek kialakításához, jó eséllyel sikerrel járunk és mindenki megelégedésére szolgáló játékteret tudunk létrehozni.


Halász Dóra Vera, Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány

Az írás alapjául szolgáló tanulmány a Design for Play: A guide to creating successful play spaces, Aileen Shackell, Nicola Butler, Phil Doyle and David Ball, (Play England – Making space for play).

A cikk az Erasmus + 2017-1-UK01-KA201-036679 számú CAPS – Játékbarát Iskolák projekt keretén belül került megírásra.

2020. jún. 17.

Új identitás: Játékvezető

Ez a bejegyzés egy másiknak a folytatása, az itt feltűnő játékvezető-képzésrő -ha még nem tetted - részletesen ebben a bejegyzésben olvashatsz.

Én a kultúrAktívval anno is egy játékon - a ParticiPécsen - keresztül kerültem kapcsolatba, és azóta is a játékok világa vonz az egyesületnél leginkább. Az egyik leggyakrabban használt és sok témára adaptálható utcai Urbanity játékunk célja diskurzusok indítása és a(z) (épített) környezetünk vitás kérdéseinek több szemszögből történő megvizsgálása. Te ennél a kertből kilógó gyümölcsfa gyümölcséből? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Itt mindenkinek a véleménye számít és minden érv pontot ér (amit fizikálisan, mágnesekkel jelzünk is).


Az Urbanity formai világával később, a minimalista életmódról szóló verziójának (SimpliCity) játéktervezési folyamatában ismerkedtem meg. Ami elsőre megfogott és megtetszett benne, hogy egy olyan szabályrendszert alkot, ami jó kiindulási alap, ugyanakkor sokféleképpen és számos témára formálható anélkül, hogy elveszítené a lényegét. Nem véletlenül létezik több verziója, amik iskolákban vagy akár közösségi tervezések alkalmával is előkerülnek. Így jutott ki a 16. MitOst fesztiválra Athénba is, ahol Szilágyi-Nagy Annával közösen vezettem először Urbanityt. Ott tapasztaltam meg, hogy egy játék vezetése korántsem merül ki a szabályok ismeretében és átadásában. Ez a szerep egész embert kíván, hiszen egy játék közege egyedi helyzeteket generál, melyekhez széles eszköztárra és módszertani ismeretre van szükség. Ezért is tartom fontosnak a játékvezetői képzést, ami pont arra hivatott, hogy minél több példát és tapasztalatot szolgáltasson ezek elsajátításához. Én az utcai Urbanity játékvezető képzésén vettem részt. Egy bemutatkozó körrel kezdtünk, amely kultúrAktívos hagyományokhoz igazodva különböző jellegzetes helyszíneket (pl: Millenáris Park, ferihegyi légiirányító torony stb. ) ábrázoló képek segítségével történt. Mindenki választott közülük egy olyat, amely szimpatikus és a legjobban jellemzi akár a személyiségünket, akár az aktuális állapotunkat. Majd játszottunk egy gyorsított Urbanityt, ahol már más szemmel figyeltem a játékot, mint korábban, így felfedeztem olyan szempontokat vagy játékvezetői problémaköröket, amik eddig elkerülték a figyelmemet (főleg azért, mert ideáig egy-két kivételtől eltekintve játszottam és nem vezettem). Például, hogy milyen könnyű játékvezetőként belecsúszni a játékos szerepébe és állást foglalni egy-egy engem is foglalkoztató kérdésben (ilyen mondjuk a biciklisták járdán való közlekedése, vagy a hajléktalanok távoltartását célzó trükkök alkalmazása), pedig a pártatlanság kulcstényező, hiszen a vezető feladata segíteni a játékosok véleményalkotását és a lehető legaaktívabban odafigyelni a beszélgetésre. Így találja meg a megfelelő pillanatokat, amikor egy beszélgetést mederben kell tartani, vagy egy érvelést lezárni. Vagy fontos kérdés, hogy milyen eszközökkel tartja fönn az érdeklődést és a lelkesedést, ami által facilitálja új érvek születését?


A játékvezető egy külön szerep. Nem egy “tanár”, aki oktat (semleges vélemény, ő csak facilitál) vagy például nem egy “rendőr”, aki csak fegyelmez és kereteket szab. És ha ezt tisztáztuk és kialakítottuk magunkban a “játékvezető” karakterét, akkor adhatjuk hozzá azokat a képességeket és kompetenciákat, amiktől valaki jó játékvezető lesz. Mondjuk jól toboroz játékosokat (lévén egy utcai társasról szó, ez bizony nagyon is fontos képesség), vagy két, akár egymásnak ellentmondó érvet egyszerre tart érvényesnek, vagy jól instruál. Vagy elhivatottan követi az Urbanity útját :D


Az újonnan megszerzett tudást egy hét elteltével az ArchiKids_Budapest Városálmodók fesztiválon alkalmazhattam először, de nem az utcai Urbanityt, hanem egy újból előkerült és leporolt játékunkat, a Pop-up Pestet vezetve. Nyilván a játék eltérő jellegéből adódóan más kompetenciákat kellett előtérbe helyezni, nagyobb jelentőséggel bírt az emberek lelkesítése, ha hátráltató kártyát kaptak, vagy nem úgy sikerült az elképzelt útvonaluk egy “sikertelen” dobás miatt, mint ahogyan azt elképzelték. Hangsúlyosabban jelen volt a “tanár” szerepe, hiszen felmerült sok olyan budapesti helyszín, amit ma már másképpen neveznek, vagy nem tisztázott a funkciója. Ami viszont itt is alapelvként működött, hogy a játékvezető nem lehet játékos. Az ő feladata a külső szem, és az erős, egybentartó és összefogó kéz biztosítása.



Az első lépések tehát egy játékvezetői karakter megformálásához megtörténtek, innen már csak a játékra- és személyreszabás következik. Így még egy hosszú folyamat előtt áll az egyesület, mert bizony sok játékunk van, és mindegyik egyedi, de nekünk örömteli, mert mindegyiket szeretjük időről időre fejleszteni és élvezni az eredményt.

Divéki Lili, a kultúrAktív Egyesület tagja

2020. jún. 12.

Mit rejt az Urbanity a játék élményén kívül?

Az a tapasztalatunk, hogy a felnőttek és a gyerekek egyaránt kevés lehetőségük van a lakóhelyükkel kapcsolatos véleményformálásra, ha pedig adottak a lehetőségek és feltételek, akkor nem tudnak élni vele, ami egyrészt abból adódik, hogy szokatlan számukra a városi környezettel kapcsolatos véleményalkotás és sokszor adottnak és megváltoztathatatlannak gondolják a körülöttük lévő környezet, másrészt hiányzik a megfelelő szókincs, hozzáállás vagy érdeklődés a véleményalkotásban való részvételhez. Az Urbanity társasjáték ebből a bemeszesedett helyzetből kínál kimozdulási lehetőséget, mert játékos keretek között biztosít lehetőséget a lakóhellyel kapcsolatos, hétköznapi és sokszor megkérdőjelezhetetlennek tűnő jelenségek és változások megvitatására. A párbeszéd alapú játék egyfelől a játékosok véleményalkotási képességeit fejleszti, másfelől a játékostársak tudásán, tapasztalatain és nézőpontján keresztül rengeteg új impulzussal és szemponttal gazdagodik az együtt játszó közösség.

Öt éve gyűjtjük a tapasztalatainkat arról, hogyan működik a játék vegyes hátterű játékosokkal közösségi rendezvényeken és középiskolásokkal iskolai környezetben. A játékvezetés tapasztalatai vezettek ahhoz a felismeréshez, hogy a játék hiánypótló eszköz lehet az iskolai oktatásban, valamint közösségi eseményeken a közösség- és városfejlesztés területén. A játékvezető képzés kialakításakor célunk az Urbanity játékhoz kapcsolódó módszertan és tudás átadása volt.

Felhasználva a városi és iskolaközösségekben szerzett tapasztalatainkat kétféle képzésben gondolkozunk: egyet a város- és közösség fejlesztésben érintett szakembereknek számára alakítunk ki, hiszen számukra a játékvezetői szereppel járó képességek és feladatok, valamint a városi témájú játékok közösségfejlesztésben rejlő alkalmazási lehetőségei az izgalmasak. A játékban zajló párbeszéd facilitálása pl. a kommunikációs helyzetek felismerése, a különböző résztvevők véleményalkotásának elősegítése, a beszélgetés dinamikájának fenntartása, a moderálás rengeteg gyakorlati tapasztalatod ad részvételi tervezési folyamatok lebonyolításához.

A pedagógusok számára kínált képzésben a játékvezetés módszertanának átadása csupán az első lépés, itt a hangsúly a fiatalok fejlesztésén van. A játék ugyanis a vitakultúrát fejlesztő játékokhoz és gyakorlatokhoz képest nagyon fontos új dimenziót hoz: itt nem az érveléstechnika, hanem a kritikus gondolkodás és a többszempontúság a fontos. A játékvezetés elmélete után szituációs gyakorlatban készülnek fel a pedagógusok az éles játékvezetésre, amelyet saját osztályukban tartanak meg. Ezután a játékot saját szaktárgyuk kontextusában továbbgondolják, és témakörükre adaptálva egyéni verziót hozzanak létre.

A képzést az 1. Sz. Budaörsi Általános Iskolában volt lehetőségünk kipróbálni. Az épített környezeti nevelés iránt érdeklődő pedagógusokat Csehné Berényi Beáta hívta össze. A játékvezetés elméletének elsajátítása után a pedagógusok egy újabb alkalommal élesben is kipróbálták a játékvezetést, erre Beke Ildikó osztályfőnöki óráján került sor. Ildikó fontosnak tartotta, hogy osztályfőnökként saját osztályával urbanityzzen, mert meglátása szerint míg az angol órákon automatikusan előtérbe kerül a véleményalkotás, az egyetértés és a nézeteltérés kifejezéseinek elsajátítása, addig a magyar tárgyak kapcsán a vitakultúra fejlesztése szinte elő sem kerül, és a gyerekek sokszor küzdenek azzal, hogy az angol kifejezéseket a magyarhoz kössék. A játékvezetés bravúrosra sikerült, a pedagógusok osztályismerete rendkívül fontos volt a gyerekek véleményalkotásba való bevonásába. A pedagógusok jelenleg a saját adaptáción gondolkoznak és alig várom, hogy Ildikó megossza velem tapasztalatait az angol Urbanity adaptációról.

Tóth Eszterrel dolgoztuk ki a pedagógus képzés módszertanát, amely kultúrAktívos módon olyan tanulási helyzetet teremt, amelyben a résztvevők játékos feladatokon, páros és csoportos gyakorlatokon keresztül megtapasztalják, elmélyítik és alkalmazzák a játékvezetési praktikákat. A képzések módszertanát a tesztképzések tapasztalatai alapján szeretnénk véglegesíteni és a jövőben akkreditált kamarai és pedagógus képzésként meghirdetni. Álmunk, hogy a módszertan az egyesületen kívül önálló életre keljen és minél több fiatal és közösség lehetőséget kapjon a városi környezettel kapcsolatos véleményalkotásra.

Szilágyi-Nagy Anna, a kultúrAktív Egyesület alelnöke

2020. máj. 28.

Régi-új nézőpont

Egy régi KultúrAktívos klubnap jutott eszembe, amikor azért is találkoztam veletek, hogy az akkor aktuális épített környezeti nevelés feladataimat bemutassam és beszélgessünk róluk. Az egyik téri aktivitásról, a dioráma-építésről akkor még csak az első workshop eredményeit tudtam megmutatni, és ígértem, hogy folyt.köv...

Időközben továbbfejlődött a workshop, a gyerekek és én is, a KultúrAktívval is túl vagyunk jópár közös akción, de hadd mutassam most meg a képeket.

A takarító nénik hónapokig gyűjtögették nekem az üres wc-papír gurigákat, hogy mind a 600 tanítványomnak elég legyen.

Mivel 3-12. osztályig mindenkivel készítettünk diorámát, a téma életkor szerint változott, legkisebbtől a legidősebbig: „mese”, „sport”, „tudomány”, „múlt és jövő”. Arra kértem a gyerekeket, hogy a képet, amelyet lelki szemeik előtt látnak, szeleteljék fel: a szokásos előtér-középtér-háttéret most külön papírszeleteken, a guriga belsejében egymás mögé ragasztva tüntessék fel.

A gurigákat nagy közös diorámákká raktuk össze az iskola ablakaiban, ami előtt sokáig el lehet nézelődni....

Mészáros Zsuzska, építész tervező és rajztanár a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, a DESIGNPED blog szerkesztője