2020. okt. 19.

Gyermek és közlekedés


A 21. század a mobilitás százada, a gyors eljutás „A”-ból „B”-be mindennél fontosabb. Ebből nagyon sok dolog következik az építészetre nézve. Nem bámészkodunk, viszont ragaszkodunk a kényelemhez, a közlekedési csomópontok a város legfontosabb részei, ahol rengeteg szolgáltatásnak kell az átszállók rendelkezésére állnia. És ha már gyerekekről van szó, mindenekfelett ragaszkodunk a biztonsághoz. Ilyen értelemben a gyerek és közlekedés témakörét muszáj kibővíteni a szülők szempontjaival, hisz az egyedül közlekedő gyerek ma már szinte nem is gyerek, sem méreténél, sem koránál fogva. A szülők szempontjai pedig gyakran pont ellentétesek a gyerekek szempontjaival. Utóbbiak – míg kisgyerekről van szó – elsősorban pszichések, az élményre vonatkoznak, amit a mozgás és a tér jelent – a zajok, fények, szagok távlatok és látvány együttesét.

Két személyes élményem ezzel kapcsolatban jól illusztrálja, hogy az életkor mennyire alapvető az élmény szempontjából. Amikor pár hetes fiamat először levittem a metróba, egész úton, a Moszkvától az Örsig hatalmasra kerekedett szemekkel bámult rám, és próbálta kitalálni, mi ez az őrült dübörgés, amihez foghatót addig nem hallott, pedig forgalmas főútvonalon lakunk. Le nem vette rólam a szemét, az egyetlen biztos pontot a mama jelentette számára. Néhány évvel később – és utána még sok éven át – az volt a legjobb városi programunk, ha különféle járműveken utazgattunk cél nélkül. A haverjával elsős koruktól lenyűgöző módon tudták hanggal és kézmozdulattal utánozni a különféle járművek ajtajának csukódását. A/4es papírból műszerfalakat készítettek, és a belevágott ablakon kukucskálva meneteltek körbe-körbe az iskola udvarán, ma pedig, 27 évesen terepasztalt épít. Persze fiúkról van szó, de a példa jól mutatja, hogy a közlekedés során gyerekként ért hatások milyen erővel vannak jelen az életükben.

A szülő szempontjai ezzel szemben a használatra vonatkoznak: higiénia (Ne nyald az ablakot kisfiam!) kényelem (elférjen a babakocsi, a roller, a kismotor, ne kelljen sokat lépcsőzni, a gyerek tudjon kapaszkodni, le tudjon ülni, lehetőleg a szülő mellé, mert egyedül nem szeret) biztonság (ne essen le a lépcsőn, ne tudjon a jármű elé futni, ne tévedjen el, és ha mégis, legyen esélye segítséget kérni). A szülőt valószínűleg az kevésbé izgatja, milyen benyomásokat szerez gyermeke a közlekedésnek szentelt építészeti térben; szeretne minél hamarabb túlesni az egészen.

Hogy valósul meg mindez egy olyan korszerű és ikonikus létesítmény esetében, mint a 4-es metró? A Szent Gellért téri állomás építészetileg az egyik legtöbbet dicsért és a legtöbbet publikált megálló, látványos látszóbeton szerkezetekkel, a peronokon színes mozaikdíszítéssel. Kihagyhatatlan az állomás felszíni csatlakozása, amely, bár részben más iroda munkája, elválaszthatatlan az élménytől.

Lássuk, hogy a különféle építészeti eszközök és trükkök milyen hatással lehetnek a kisebb-nagyobb használókra:

Elsőként a térről:
 
Méret:
A 4-es metró építéstechnológiájából adódóan hatalmas mélység tárul fel, míg a peronszintre jutunk. Az ilyen térmélység ijesztő lehet, ha nincsenek vizuális és valóságos kapaszkodók a térben.

A tágasság hatása egy gyerekre kettős lehet: félve anyához húzódik, vagy ész nélkül elrohan. Anya viszont élvezi, hogy jól tud manőverezni a babakocsival.

Anyagok:
A négyes metróban határozott koncepció volt a nyers felületű anyagok – rozsdás vaslemez, látszóbeton használata. A „vad” megjelenés azzal párosulva, hogy a föld alatt vagyunk, kisebb gyerek számára ijesztő is lehet, a nagyobbak viszont valószínűleg már a számítógépes játékok és fantasyk utópisztikus világával asszociálják.

A gyerek imád tapicskolni – a rozsdás lemez viszont fog! Nem árt vigyázni!


Világítás:
A biztonságos térérzethez elengedhetetlen az egyenletes világítás.

A gyerek szemmagasságába ritkán kerül világítótest, de azért nem árt erre is ügyelni.

A tervezett világítás számol a sötéttel is – a kevésbé megvilágított részek csökkentik a térmélységet és a tériszonyt – otthonosabb a barlang-feeling. A jól megvilágított rész viszont orientál: pontosan tudja egy gyerek is, merre kell menni.

 
 
 
Épületszerkezet:
Az izgalmas szerkezet a Gellért téri metróállomás lelke, órákig lehet bámészkodni felfelé, néhol még az ég is kilátszik. Ezen a metróvonalon minden állomásnak más és más, de nagyon egyedi és jellegzetes a szerkezete. Kizárt, hogy az egyedül közlekedő gyerek rossz helyen szálljon le.

Ahhoz viszont elég magasan vannak a gerendák, hogy ne lehessen felmászni rájuk.

Felületek:
A tapintási élmények minden gyerek számára elsődlegesek, és többnyire a sima, selymes felületeket szeretik, azokat keresik. Ebből itt csak az üvegkorlát és a padló játszik…

Ha a nagy mélységű tér előtt üvegkorlát van, az a tériszonyt növelheti, de legalább nem lehet rá felmászni!

Ha a padlón csíkok vannak, biztosra vehető, hogy a gyerek azon akar elindulni. Nem árt, ha a csík értelmes helyre vezet.

Színek: 

A nagy felületen alkalmazott természetes színektől a tér átlátható. A semleges színek ellensúlyozzák a téri struktúrák cikázó izgalmát. Kérdés, hogyan öregszenek, és hogy tisztíthatók…

A peronszint színes és játékos kismozaik-burkolata játékos, izgalmas és dinamikus, jó kontraszt az eddigi tér- és színélményekhez képest. Itt kicsik és nagyok könnyen megfeledkeznek arról, hogy a föld alatt kénytelenek közlekedni, ami – valljuk be – nem kifejezetten embernek való!

A gyerekek szokása, hogy szeretnek közel menni a dolgokhoz. A színes mozaikburkolat erre csábít, és ezt kifejezetten jó tapogatni. Míg jön a metró, lehet játszani az ujjacskákkal, persze ha anya engedi – ami ilyen járványveszélyes időben erősen kétséges. De a kemény mázas felület legalább könnyen tisztítható.

 

Jöjjön akkor, ami nem kevésbé fontos: a használat gyerek és szülő szempontjából:

 

 

 

Az biztos, hogy jó, hogy gyerekmagasságú fogódzó is van a korlátban. De hol tudom én itt letolni a babakocsit? Sehol egy jel, ami megmutatná... csak a széles lépcső. Még jó, hogy van hova tenni a bringát.


Van víz, halacskák, hullámok, üveg és sokféle anyag, nagy ház, kupola, híd és rengeteg autó. De hol a jel, hogy ez a metrólejáró – csak nem az a pici sötét pötty ott, középen?


Hopp, itt a sarkon túl van még egy lejárat, ez vajon hova vezet? Szerencse, hogy megtaláltam, nagyon eldugták. Mondjuk jól néz ki, szó se róla…De hol lehet a lift?


Aha, megvan, jól eldugták. Csak egy kicsit kellett tovább battyogni. Szerencsére kiírták, mikor jön a következő metró, akkor most rákapcsolok.

     És itt lent vajon merre menjek? Jobbra vagy balra?

Persze, ha már nem először jár itt a (gyerek)ember, akkor könnyű. Ha viszont még csak tapogatódzik, hasznosabb, ha az állomás neve helyett – amit talán tud magától is – az irányok vannak kiírva nagy betűkkel. Belülről a kocsiból persze épp fordított a helyzet.



Az viszont nagyon hasznos, hogy a kék csík a peron szélén villog, már akkor is, mikor a szerelvény még csak közeledik. Ráadásul a túloldalon sárgán villog, úgyhogy ha egyszer megjegyzi az ifjú agy, hogy kék vagy sárga, már nem téveszti el az irányt. Olvasni úgyse szeret.


 

 

Menők a székek, de mi van, ha anya/apa keze tele csomaggal, az ifjú ember pedig elfáradt és ölbe bújna, vagy csak a fejét hajtaná oda. Egy hosszú pad jobb lenne, akkor is, ha a tervezés szempontja sokszor az, hogy hajléktalanbiztos legyen a hely.



 

 

 

Most hol vagyok? Segítség, eltévedtem… De legalább vidám sárga!


 

 

Ebből a nézetből elég ijesztő segítséget kérni az ablak mögött kuksoló   informátortól.



Ha tud a csemete olvasni, nem tévesztheti el az automatát. De ez a piktogram egy mosógép is lehetne – igaz, az mit keresne egy metrómegállóban.

Piktogramokkal nincs elkényeztetve a közlekedési hálózat, pedig ha valami, azok segíthetnék a gyerekeket a tájékozódásban, városhasználatban.

A behajtani tilos táblák viszont hasznosak, mert kicsiknek a mozgólépcső veszélyes lehet.

Ha a bedugónyílás kicsit alacsonyabban lenne, már a legkisebbek is idejében megtanulhatnák, hogy közlekedni csak jeggyel lehet – feltéve, ha apa/anya nem megrögzött lógós, mint e sorok írója.



A jegyet viszont a legkisebbek is ki tudják halászni, épp az ő magasságukban bukkan elő.


 

 

 

Zárásképp pedig egy alapvető tanács a felnőtteknek:

 


 

 

 

    Ahová fel lehet mászni, 


 

 

 

oda egy gyerek fel is mászik!

 

 

  

      

  

 

Teljesen felesleges kiírni, hogy TILOS!

És ez így van jól! 

 



Szerző: Zöldi Anna

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése