A SAFECITY projekt középiskolai ágán dolgozó csoport február 6-án, a Vécsey János Leánykollégium farsangi rendezvényén tartott először foglalkozást a kollegista diákoknak. Nem is akármilyen bemutatkozás volt ez, hiszen nem egy előadással vagy workshoppal készültünk, hanem egy több, mint egyórás játékot dolgoztunk ki, ami egyszerre illett a farsangi hangulathoz, szórakoztató volt a résztvevők számára, mindeközben pedig el is gondolkodtatta őket a különböző terek és a biztonságérzet kérdéseiről (ezzel kimondatlanul is bevezetve őket az építészeti bűnmegelőzés témáiba).
A célunk az volt, hogy a bő egy óra alatt valódi élménypedagógiában legyen része a lányoknak – már csak azért is, mert ezt az alkalamat egyfajta alapozónak is szántunk, hogy ha legközelebb jövünk hozzájuk foglalkozással, szívesen jöjjenek.
A játék, amelyet a rejtélyes FantomTerek címmel harangozott be a Diákönkormányzat, tulajdonképpen egy 4 állomásos kaland volt, amelyben csoportokban mehettek végig a vállalkozó szelleműek. Még mielőtt az első állomásokra elindultak volna, egy kis bemelegítésként és már a témára való ráhangolódás jegyében bizalomjátékot játszottunk. Ezután létrejött a 4 csoport és minden csoport kapott egy “útleírást”, ami alapján a feladatokat meg kellett oldaniuk – amennyiben sikeresen teljesítették őket, egy-egy számot szerezhettek meg, ennek a célbaérkezéskor volt szerepe. 4 különböző termet rendeztünk be nekik, mindegyikben kicsit más volt a fókuszban, és minden terem saját fantázianevet kapott.
1. „Labirintus” (könyvtárszoba)
Itt a tájékozódás volt a legfőbb feladat. Előzetesen tudtuk, hogy a legtöbb diák számára nem túl ismert a terep, így komoly kihívás volt számukra, hogy az előre megadott rejtvényes feladványok alapján megtalálják a számukat a megfelelő könyvekben. Amellett, hogy az “új” helyszínen való tájékozódásból fakadó bizonytalanság érzésére szerettünk volna rámutatni, az is célunk volt, hogy egy kicsit ráérezzenek a könyvtárhasználat rejtelmeire – hátha gyakoribb vendég lesz néhány lány a kollégium ezen sarkában is.
2. „Sötét barlang” (egy tanulószobát alakítottunk át)
A legizgalmasabb pontja a játéknak talán, hiszen teljes sötétség volt a szobában. A csapat két tagjának kellett egyszerre végigmennie, egyikük egy kifeszített madzagot fogott, ami vezette az “úton”, a másikuk a párja kezét. A szoba egy akadálypályának volt berendezve: belépéskor rögtön függönyökön keresztül kellett átmenniük, innen először egy asztal állta el az útjukat, ami alatt át kellett mászniuk, majd egymás mellé tett székek, amiken át kellett lépniük, matracokon kellett végigkúszniuk, végül asztalok és székek között kellett szlalomozniuk. A kifeszített madzag egy vödörben ért véget az ajtótól nem messze, amit gumicukorral töltöttünk meg, ebbe kellett belenyúlniuk és megtalálni a számukat.
Ebben a teremben sok minden volt egyszerre: bátorságpróba, akadálypálya, eközben pedig a pároknak egymásban is bízniuk kellett. Nem csak arra világított rá a feladvány, hogy milyen valóban sötétben bolyongani, hanem arra is, milyen, ha mindezt egy teljesen fix útvonalon kell megtenniük, amiről nem tudnak letérni.
3. „Színes utak” (egy oszlopos beugróban hoztuk létre)
A harmadik helyszínre egy posztapokaliptikus világot álmodtunk meg: a lányok megtapasztalhatták, hogy hogyan hat, amikor egy térben mindenféle színű, villódzó fényhatás, kaotikus, össze-vissza és egymáshoz nem illő dekorációs elemek, és veszélyre figyelmeztető feliratok nehezítik, hogy a feladatra koncentráljanak.
4. „Alagút” (alagsori, karbantartói folyosó)
Végül egy nagyon izgalmas helyszínt találtunk ki a kollégium igazgatója és tanárai tanácsára: az alagsorban, a karbantartók folyosóján alakítottuk ki ezt az állomást. A szűk, ilyenkor teljesen elhagyatott és nem túl jól megvilágított folyosórész remek alapot szolgáltatott arra, hogy megmutassuk, milyen az, amikor nincs “menekülő” útvonal, mert csak egy irányba lehet menni (hasonló, mint például egy aluljáró), de közben nincs biztonságérzete az embernek. Ez utóbbit szolgálta, hogy miközben itt is meg kellett keresniük valamit, egy kanyarból egy számukra idegen, símaszkos alak is elindult feléjük, aki ezután végig figyelte őket, járkált körülöttük, de nem szóltalt meg.
Miután megérkeztek a csapatok a kiinduló pontra, immár a megszerzett számokkal, a kialakult kóddal kinyithatták a számzáros lakattal lezárt, csoportjukhoz tartozó kis ládát, amiben egy hatalmas tábla csokoládét találtak jutalom gyanánt, illetve egy-egy fogalmat, ami a következő feladathoz kapcsolódott: ez egy, az állókép-színház módszere alapján kialakított játék volt. Az állókép-színház (angolul image theatre) Augusto Boal Elnyomottak színháza nevű mozgalmának egy drámapedagógiai eszköze, amelynek során a résztvevők a saját testüket használva alakítanak ki “szoborcsoportokat” egy-egy téma kapcsán. Ezek segítségével jelenítenek meg nemcsak konkrét helyzeteket, de érzelmeket, asszociációkat, fogalmakat, kapcsolatokat, alá-fölé rendeltséget. Ez a játék (amit ezen az estén egyszerűsítve alkalmaztunk az eredeti elképzeléshez képest) nagyon erőteljes érzelmi síkon, jó diskurzusindító, továbbá a résztvevők kreativitását is előhívja. Most a kollégistáknak a “BIZTONSÁG”, “BIZONYTALANSÁG”, “BIZALOM”, “KONTROLL” fogalmak közül kellett egyet-egyet megalkotnia, úgy, hogy a többi csoport kitalálhassa. Nagyon izgalmas megoldások születtek, amik nem csak jókedvű találgatást indítottak el, hanem gondolkodásra, beszélgetésre is buzdította a résztvevőket.
A FantomTerek egy mozgalmas játék volt, amelynek során új színben látták a diákok a kollégiumot, kicsit megismerkedhettek különböző téralakítási eszközökkel, és ezek hatásaival (pl. fények, zárt-nyitott terek, egyértelműen – vagy épp nem érthetőten kialakított útvonalak), és magunkat, a *BÉKA csoportot és a SAFECITY projektet is kicsit bemutathattuk számukra – bízunk benne, hogy jól szórakoztak és szívesen jönnek majd a további workshopjainkra, foglalkozásinkra is.
*Bűnmegelőzés Építészettel
és KörnyezetAlakítással
Megjegyzések
Megjegyzés küldése