Ugrás a fő tartalomra

Smart City Konferencia, Mind the Game, 2014. október 6-7.

Gamification, azaz játékosítás mint eszköz  a közösségi bevonás, aktivizálás és tervezés gyakorlatának témájában egész napos konferenciát rendezett a Mindspace csapata 2014. október 7-én. A kultúrAktív Egyesület egy új élőtársasjáték projekttel, az Urbanity-vel szerepelt a meghívott előadók között.

Zajacz Judit előad

Ráhangolódásként egy egész estés városi játékkal indult a program az azt megelőző napon: egy 9 állomásból álló belvárosi útvonalat kellett teljesítenie az ad hoc csapatokba szervezett résztvevőknek. 


Maga a konferencia 5 tematikus blokk köré épült: a gamification történeti és elméleti bevezetése után számos hazai, majd nemzetközi kezdeményezés és „jó gyakorlat” bemutatása következett.


Csapatunkból Zajacz Judit ismertette az Urbanity c. új utcai társasjáték tervét, amely további 4 izgalmas közösségi projekttel  versenyzett a jelenlévők szimpátiájáért és a résztvételi díjból álló pénzbeli támogatásért. A prezentációk sorát a Design Terminál SmartcityLab pályázat győzteseinek bemutatása zárta. A résztvevőknek ezután lehetőségük volt akár az éjszakába nyúlóan tovább építeni a kapcsolathálókat az afterpartyn.


Bemutatott projektek, szervezetek:

  1. Tacit Dimension, Operation Noose, Zürich 2013 
  2. Haque Design: Scent of Space, London: http://umbrellium.co.uk/
  3. Invisible Playground - Lies in the Sand
  4. Froman Richárd
  5. Holger Prang
  6. Klímanagykövetség Egyesület
  7. Halastó Kulturális Egyesület
  8. 90decibel
  9. Cycling City
  10. Holzmarkt, Berlin
  11. 72 Hour Urban Action

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A geometriai formák bevezetése óvodásoknak 30 percben

Életkor: 4-6 éves kor Időtartam: kb. 30 perc Anyagszükséglet: 1. olló, cellux, filctoll, pausz papír 2. kép az egyszerűbb geometrirai formákról az összehasonlításhoz (1. kép - a képre kattintva letölthető) 3. fotók épületekről, amiken felfedezhetők az egyszerűbb geometriai formák (2-5. kép - a képre kattintva letölthető) Előkészítés: - Cél:  Matematika és mérés tárgykörben: bemutatni a legegyszerűbb geometriai formákat Társadalom tudományok és vizuális kultúra tárgykörben:  Vizuálisan érzékelni a környzetünkben lévő tárgyak formáit Kommunikációs és nyelvi tárgykörben: kommunikációs képességek fejlesztése az alapvető formák verbalizálásával, az alapvető formák közötti hasonlóságok, illetve különbségek megértésével Építészeti alapelvek/vonatkozás: Az építészet a méretek, formák, textúrák, arányok, tömegek és színek fizikai karakterének a megváltoztatása, ezek komponálása és manipulációja. A vizuális egységet a fények, árnyékok és kontrasztok teremti...

Így látjuk mi! És te hogyan látod?

  Így látjuk mi - épített környezeti nevelés című projektünk lezárult.  Mégis folytatódik tovább a Ti segítségetekkel! Interaktív kiadványunkkal mindenkit meghívunk egy közös játékra, gondolkozásra, mert kíváncsiak vagyunk Ti hogyan látjátok a környezetet, amely körülvesz titeket! Kiadványunkban röviden szemezgettünk azoktól, a különböző szakterületeken tanuló az egyetemistáktól, akikkel együtt dolgoztunk a folyamat során. Az ő történeteikbe kaphattok betekintést. Mindenkinek meg van a saját története, a saját lakókörnyezetében. Mindenkinek sajátos és egyben hasonló. Számos egyszerűen megragadható érzetet tapasztalhatunk, ha megfigyeljük a minket körülvevő részleteket. Tedd próbára te is magad! Meglátod milyen egyszerűen fedezhetsz fel új dolgokat, vagy jöhetsz rá arra hogyan viselkedsz nap, mint nap ugyanazon az útvonalon, séta közben, pusztán a környezeti körülmények miatt.  Gyere és fedezz fel velünk az alábbi füzetke segítségével: Így_látjuk_mi.pdf A kiadvány nyomta...

Így látjuk mi - épített környezeti nevelés mindenkinek

  A  projekt céljaként az épített környezet és ember kapcsolatának megismerését,  ehhez kapcsolódóan pedig az épített környezeti nevelés fogalomkörének beemelését tűzte ki célul, kiemelve hazai jó gyakorlatokat, projekteket, módszertanokat, abból a célból, hogy gyakorlati példákon keresztül nyerjenek betekintést különböző szakterületen egyetemista fiatalok a témakörbe. Ennek keretein belül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói (művészetmenedzsment, építész, vizuális tanár) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- ás Óvóképző Karának hallgatói is bele láthattak az épített környezeti nevelés mibenlétébe különböző mélységben és keretek között. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építészhallgatóinak korábban bemutatott projektje egy napos június eleji napon zárult, ahol felhelyezésre került a közösségi térre a ponyva is, amely enyhe árnyékot ad az erősen benapozott teraszon. Ez az a nap egy salátázós, limonádézós alkalommal egybekötött esemény volt, ahol a gyerekek bi...