Januárban új tagokat avattunk, köztük Borsos Leventét is, aki magyar mint idegen nyelv szakos tanár, a Balassi Intézetben és a CEU-n tanít magyar nyelvet külföldieknek. Nyelvész, kutató, a Pont HU módszertani csoport alapító tagja és még Japánban is 5 évig volt az Oszakai Egyetem lektora. Tevékenységeinek palettáját most egy új elemmel toldotta meg, mégpedig az épített környezeti neveléssel. Igen, jól olvastátok, ő magyar mint idegen nyelvet tanít. Mindez hogyan kapcsolódik egyesületünk tevékenységéhez? Levente beszámolójából kiderül.
Nem tagadom, hogy amikor alig több, mint fél évvel ezelőtt először beszéltem a kultúrAktív tagjainak arról, hogy az épített környezeti neveléssel a magyar mint idegen nyelv tanítása felől szeretnék foglalkozni az egyesületben, láttam néhány csodálkozó tekintetet magam körül: mi köze lehet az épített környezeti nevelésnek az idegennyelv-tanuláshoz és a magyarul tanuló külföldiekhez?
A környezetünkkel kapcsolatos tapasztalatok, gondolatok, igények kifejezése elválaszthatatlan a nyelvi készségeinktől. Mindannyiunk közös tapasztalata, hogy gyakran még az anyanyelvünkön is nehéz szavakba önteni, amit gondolunk vagy érzünk, és nincs ez máshogy akkor sem, ha a minket körülvevő környezetről van szó. Nem véletlenül fontos része tehát az épített környezeti nevelés módszertanának is ezeknek a készségeknek a fejlesztése.
Mindez hatványozottan igaz egy idegen ország, kultúra és nyelv esetében. Amikor egy idegen nyelvet tanulunk, ideális esetben nemcsak a nyelvet sajátítjuk el fokozatosan, hanem ezzel párhuzamosan az ahhoz kapcsolódó kultúrát, szokásokat is, hiszen ezek kölcsönösen elválaszthatatlanok egymástól. És ahogy társadalom, kultúra és nyelv nem létezhetnek egymás nélkül, úgy a fizikai környezettel kapcsolatos tapasztalataink feldolgozása és megfogalmazása is nagymértékben kapcsolódik a nyelvi tevékenységhez.
Egy idegen országban élve a fizikai, társas és kulturális környezet mellett a nyelv jelenti azt a közeget, amelyben egyre több kapcsolatot létrehozva kialakítunk magunkban és magunk körül egy olyan hálózatot, amelynek révén lassan a közösség részévé válunk. Persze ez egy hosszú és nehéz folyamat. Egy turistaként Budapestre érkező külföldi számára például a Deák Ferenc tér vagy a Kazinczy utca neve jelenti az első találkozások egyikét a magyar nyelvvel. Más példákkal találkozva idővel talán kikövetkezteti a tér és az utca szavak jelentését, jó esetben megtanulja ezek helyes kiejtését (utka?, utca?, ucca?), és talán még néhány más hely vagy tárgy nevét. A helyiekkel egy-két magyar köszönés megtanulásával tud kapcsolatba kerülni. Egy néhány napos turistaút általában ennyit tesz lehetővé.
Egy idegen országban élve a fizikai, társas és kulturális környezet mellett a nyelv jelenti azt a közeget, amelyben egyre több kapcsolatot létrehozva kialakítunk magunkban és magunk körül egy olyan hálózatot, amelynek révén lassan a közösség részévé válunk. Persze ez egy hosszú és nehéz folyamat. Egy turistaként Budapestre érkező külföldi számára például a Deák Ferenc tér vagy a Kazinczy utca neve jelenti az első találkozások egyikét a magyar nyelvvel. Más példákkal találkozva idővel talán kikövetkezteti a tér és az utca szavak jelentését, jó esetben megtanulja ezek helyes kiejtését (utka?, utca?, ucca?), és talán még néhány más hely vagy tárgy nevét. A helyiekkel egy-két magyar köszönés megtanulásával tud kapcsolatba kerülni. Egy néhány napos turistaút általában ennyit tesz lehetővé.
Egy olyan külföldi előtt azonban, aki hosszabb időt szeretne Magyarországon tölteni, még nagyon hosszú út áll, hiszen az új környezet megismerése és a nyelv elsajátítása talán az egyik legfontosabb feltétele a sikeres boldogulásnak és a beilleszkedésnek. Ezen az úton egymással párhuzamosan zajlik a nyelv, a kultúra (beleértve a szokásokat) és a környezet egyre mélyebb megismerése. A nyelvtanuló megtanulja például, hogy mikor és ki(ke)t lehet a Szia!, a Sziasztok!, a Csókolom! vagy a Jó napot! kifejezéssel köszönteni, vagy azt, hogy a magyarok számára az 1-es metró nem 1-es metró, hanem kisföldalatti. Már tudja a különbséget az utcán, utcában és utcánál szóalakok között, és már csak mosolyog a turistákon, akik kacsinszkinak mondják a Kazinczy nevet. És még mindig csak az első lépéseknél tartunk!
A minket körülvevő környezet nyelvi birtokbavétele megteremti annak lehetőségét, hogy jobban megértsük azt. A Magyarországon élő, magyarul tanuló külföldi idővel egyre nagyobb közös tudáson osztozik az itt élő magyarokkal. (Egy kicsit nagyobbat ugorva) már talán azt is tudja, hogy ki volt Kazinczy Ferenc és miért fontos ő a magyar kultúra számára. Tudja, hogy ki volt az 1000 forintos bankjegyen látható király, és hogyan él ő a magyarok közös emlékezetében. Az ilyen és hasonló ismeretek pedig nemcsak a beilleszkedést segítik, hanem az új környezettel való azonosuláshoz, az ahhoz fűződő érzelmi kötődés létrejöttéhez is hozzájárulnak. Mindez azonban a nyelv közegében történik, annak elsajátítása nélkül sosem lehet teljes a beilleszkedés. Szerencsére a nyelvtanulóknak nem egyedül kell végighaladniuk ezen az úton. Barátok, ismerősök és tanárok segítségével szőhetik egyre sűrűbbé azt a szövetet, amelybe beágyazódva ismerőssé, otthonossá válik számukra a világ, biztonságosabbá, konfliktusmentesebbé, stresszmentesebbé válik a mindennapi élet.
Magyar mint idegen nyelv tanárként ezt szem előtt tartva dolgozunk nap mint nap, amikor a nyelvvel együtt a kultúrát is átadjuk diákjainknak. És ezt szolgálják a kultúrAktív közreműködésével az elmúlt hónapokban megvalósult kisebb események, Tóth Eszter magyar mint idegen nyelv tanároknak szóló workshopja (amelyről részletes beszámolót olvashattok a Pont HU blogján), a MitOst fesztivál keretében rendezett „szóvadászat” a Vásárcsarnokban vagy az Urbanity iskolai verziójának most zajló adaptációja a magyarul tanuló külföldiek célcsoportjára. Kis lépések ezek az épített környezeti nevelés és a magyar mint idegen nyelv közötti kapcsolódási pontok teljes kiaknázása felé, de – mint fent is láthattuk – a hosszú utak is kis lépésekből állnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése