Yumiko Tanaka néhány nagyon egyszerű megfigyelésből indult ki, amikor megtervezte ezt a "varázsasztalt", amit az asztal (table) és a játék (play) szavakból alkotott mozaikszóval nevezett el PLABLE-nek.
1. A gyerekek szeretnek különböző zugokban, például az asztal alatt kuckót kialakítani maguknak és képesek akár a nap nagy részét ott tölteni.
2. A szülők szeretik szemmel tartani a gyerekeiket játék közben, de ezzel párhuzamosan arra is megvan az igényük, hogy magukra is szánhassanak egy kis időt.
Yumiko Tanaka ezt a két dolgot kombinálta egymással. Az asztallap alsó felére egy interaktív várost tervezett, amivel a gyerekek az asztal alá bújva játszhatnak.
Az asztallapot a szülők eközben a szokásos módon használhatják. De a legapróbb mozdulat, például egy kávéscsésze megmozdítása vagy egy magazin lapozása is apró változásokat indít el az asztal alatti világban: kinő a hegy, megindul a forgalom és ha a szobában besötétedik, felkapcsolódik a közvilágítás.
De az alábbi videó többet mond minden szónál és kiderül belőle, hogy a városos mellett van dinós változat is:)
Első látásra lenyűgözött ez a találmány, de később fenntartásaim támadtak vele kapcsolatban. Igaz, hogy összekapcsolja az ugyanabban a térben tartózkodó felnőttet és gyereket, de anélkül, hogy valódi egymásra figyelés alakulna ki. A szülőnek nem kell mást tennie, mint megvennie ezt a varázsasztalt és nem kell energiát fordítania arra, hogy lekösse a gyerekeket. Emellett nem nyújt teret a gyerekek kezdeményezőkészségének, kreativitásának. A gyerekek a felnőttek öntudatlan tevékenysége által indukált folyamatok lenyűgözött, lekötött, de passzív megfigyelőjévé válnak. A játék szabályai túlságosan szűk kereteket szabnak, amelyek nem teszik lehetővé az alternatív használatot.
A képek és a videó forrása: http://yumikotanaka.net/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése