Bízom benne, hogy minden olvasónk értesült már róla, hogy június 16-án volt a Tiéd a város sorozatunk negyedik kötetének, az Eger gyerekeknek a bemutatója.
Itt olvashatjátok az egyesületünk egyik tagjának, Katona Rékának a beszámolóját a kötetről és a városról:
Heves megyei lány vagyok. Megszámlálhatatlan
emlékmozaik: osztálykirándulás, táborélmény, családi esemény, díjátadó rakja ki
az én Eger képemet. Ezekből építkezem: a minatretben szédültem, a hóstyák nevén
merengtem, az Egri Csillagok olvasásával pedig igencsak szenvedtem - valahogy
később mégis Gárdonyi írásait is megkedveltem.
Az egri helyszíneket és épületeket
gyerekkoromtól fogva mindig is úgy tudtam elhelyezni a fejemben, hogy a Sárvári
Cukrászdától merre találhatók. Nekem ez volt a központi hely és mostani egri
látogatásomkor is ide vezetett először utam egy gombóc vaníliafagyiért. A
legkedvesebb villanás a múltból mégis, ahogy a családi videón állok és az egri
várbástyáról mondom a kamerába “Most a Dobó teret látjuk”, így a központi teret
és a várat is könnyen beillesztettem a későbbi szépasszonyvölgyi borozgatások
emléke mellé.
Egy idei nyár éjszakán valami egészen új
Eger-érzést ismertem meg. Emellett van egy gyanúm, hogy ez a kellemes hely újra
és újra meg fog lepni engem. Azért utaztam a városba, hogy részt vegyek az Eger
gyerekeknek című kötet bemutatóján, mely könyv a kultúrAktív Egyesület és a
Part Egyesület gondozásában Szlaukó Mónika egri családanya tollából és Fekete
Valér egri grafikus-tanár illusztrációival jelent meg a Tiéd a város sorozat
negyedik köteteként.
Ezúttal a bolondos, kedvesen pityókás
hangulatú Müezzin - a kötet vezető figurája - személyesen vezetett végig a
városon engem. Feltételezem, hogy beleragadt a minatretbe, azért hurcolássza
magán azt, elválaszthatatlanok lettek. Kirándul, teázik a szőnyegén, bábozik,
agyagozik és még mi mindent csinál ő a könyvben! Különösen a bajsza, szakálla
és az állandóan vigyorgó szája tetszik, emiatt azonnal szimpatikus lett nekem.
A Müezzin folyamatosan reflektál a városra,
felhívja a figyelmünket, mit csinálhatnánk másképp, elgondolkodtat minket.
Fekete Valér, a város elismert garfikusművésze helyi utcai akciókkal bombázza a
lakosságot: falakon, építési területeken találkozhatunk munkáival, mégis
leginkább képeslapjai és az utcafronton ideiglenesen elhelyezett kövekről,
falakról kikandikáló alakjai ragadtak meg.
A várban kezdtem el
olvasni a könyvet. A híres egriek történeti vonatkozásai mellett karikatúráik
megnevettettek, aztán rátértem az idővonal tanulmányozására, ahol az egri
történelem fontos eseményei, majd pedig a változó város fejezetben a múlt
illékony és maradandó aspektusai kötöttek le.
Jótanácsokat kaptam a
Müezzintől Az én városom fejezetben. Majd megfejthettem Eger címerét. Építőanyagokat és különböző korok
építészeti jegyeit bogarásztam. Végre terveztem magamnak ökoházat (már azt is
tudom, hol helyezném el) és megkerestem a legszebb műemléképületet (én a
Servita úton találtam rá).
A várban a
számomra legmegnyugtatóbb építészeti helybe csak úgy belebotlottam, ott az
egykori székesegyház romjain ülve egy órát merengtem, ezután felsétáltam a
könyv feladatait követve a püspöki palotába. Mindenképp úgy éreztem, hogy
Gárdonyi sírjánál is tiszteletemet kell tennem.
Sajnos közelről
még nem merültem el a török építészet rejtelmeiben, de leközelebb biztosan nem
hagyom ki a fürdőket. Szerencsére van egy épület, amit feltétlenül fel
szerettem volna keresni és a könyv oda is vezetett: megtaláltam a Kepes
Intézetet telis-tele igencsak elgondolkodtató kortárs műalkotásokkal.
És ez még csak a
kezdet! Nem jártam be a kazamatákat, nem jutottam be a Varázstoronyba és színházba
sem mentem. Akárhogy lapozgatom a könyvet, egyrecsak azt érzem, hogy vissza
kell mennem, hogy megismerjem a város eddig számomra még ismeretelen épületeit,
minél többet megtudjak róluk és egyre-egyre figyelmesebb és fogékonyabb legyek
saját Heves megyei hagyományaimra, értékeimre. Köszönöm a kötet munkatársainak,
hogy felhívták erre a figyelmem, elgondolkodtattak és újra izgalmassá tették Egert felnőtt és gyerekszemmel.
