Különböző foglalkozásainkon előszeretettel használunk ún. „ice breaker”-eket (magyarul „jégtörőket”), amelyek egyszerű, játékos módon segítenek az ismerkedésben és a közös gondolkozás megalapozásában. Rengeteg ilyen villámjáték létezik, amiből mindenkinek megvan a maga kedvence. A hangostól a némáig, az együttműködőtől a versengőig, az átmozgatótól a verbálisig minden megtalálható. Arra azonban csak a Trójai faló nevű projektünk során jöttünk rá, hogy az ilyen jellegű játékoknak mekkora ereje lehet a közösségépítésben.
Október végén Isztambulban jártunk a CitizensLab Trójai faló nevű prototípusával. A kis csapat –Handan Törökországból (mesemondó), Karsten Németországból (játékfejlesztő), és Anna Magyarországról (épített környezeti nevelő) - célja az volt, hogy megvizsgálja a játékok és mesék szerepét a konfliktusok feloldásában olyan közösségekben, ahol sok a súrlódás és a szorongás (pl. különböző politikai, vallási vagy nemzetiségű közösségek együttélése következtében).
Az első napon így a különböző korosztályok, gyerekek és felnőttek, szigetlakók és vendégek, helyiek és külföldiek, lakosok és döntéshozók összekovácsolása volt a cél. Erre az „Emberi csomó” nevű játék tűnt a legalkalmasabbnak. A játék rendkívül egyszerű: a játékosok körbeállnak, és teljesen szabálytalanul megragadják egymás kezét. Az így keletkezett csomó kibogozása a cél. Nagyon fontos, hogy közben nem engedhetik el egymás kezét. Kommunikációt, együttműködést, érintést, ügyességet is igényel a feladat. A probléma megoldásához készen kell állni akár arra is, hogy egymás között átbújjunk, átforduljunk, kitekeredjünk. A játék akkor ér véget, ha a csapat egy kibogozott láncként áll előttünk. A játék hihetetlen sikert aratott. Ennek az egyszerű játéknak az öröme összehozta a sok különböző szereplőt, aki az eseményre érkezett.
Vasárnap egy másik energetizáló játékot próbáltunk ki. Ezt ezúttal a szigeten élő lányokkal (csak lányok vettek részt, de különböző korcsoportok). Hat lánnyal játszottunk, itt inkább a bizalomépítésen volt a hangsúly. A játékban a helyi specialitást, a fava receptjét ismertük meg és főztük meg közösen. Körbeültünk úgy, hogy a másik háta karnyújtásnyira essen, a játék lényege ugyanis, hogy a másik hátán gyakoroljuk be a recept különböző lépéseit. Ezután elhangzik az első instrukció: Meg kell pucolni a babot! Kis csipkedés a háton. Most fel kell aprítani a hagymát! Szeletelő mozdulatok a vállakon. Tegyük bele egy lábosba! Kívülről befele simogató mozdulatok. Főzzük meg! Forrásban lévő víz imitálása a háton. A receptet mesélő és a mozdulatkoordinátor lehet ugyanaz vagy különböző személy. A mozdulatoknak és az intenzitásnak pedig csak a képzelet szab határt. A lányok elég hamar ráéreztek a játék ízére, és a második körben már szülinapi muffint sütöttünk olyan keverő mozdulatokkal, hogy abba beleszédültünk, sőt a végén még el is fogyasztottuk egymást.
Mindkét élmény kulcsfontosságú volt a kis csapatunk számára. Megtanultuk, hogy a közösséggel való munkánk során - legyen az mesemondás, játékfejlesztés vagy épített környezeti nevelés - az érintésnek nagy szerepe van. Egy egyszerű kézfogás, a meleg kéz érintése vagy egymás közelsége olyan légkört teremt, amely megkönnyíti a közös gondolkodást. A közös főzés vagy csomóbogozás élménye - azaz a játék ereje - egyből összekovácsolja a csapatot. A boldog és mosolygós környezetben pedig élmény a munka. Még a saját hőseinknek a megformázása is könnyebben ment a játék után.
