2013. okt. 14.

Makettezés a III. Nemzetközi Makettfesztiválon a Bálnában

A kultúrAktív Egyesület is részt vett a III. Nemzetközi Makettfesztiválon, amelyen az 1:500 léptékű Budapest makettet mutatták be a Bálnában (korábban CET). A Kortás Építészeti Központ által szervezett rendezvényen az izgalmas, a makett sorsát és jövőjének lehetőségeit elemző séták, workshopok és szimpóziumok mellett mi egy makett foglalkozást tartottunk szelektív hulladékból a gyerek résztvevőknek



A helyszín rendkívül izgalmas volt, mert a Bálna a - Duna-parti fekvésének köszönhetően - üvegablakain keresztül csodálatos rálátásunk volt Budapest belvárosára, így a várost nem csak a meketten vizsgálhatták a jelenlévők, hanem összehasonlíthatták a megfigyelteket a körülöttünk lévő élő helyszínekkel is. Asztalainkat szemben a Dunával helyeztük el.



A makettezés alapját a Budapest makett adta, de fontos szempont volt a folyamatosan érkező és bármikor kilépő gyerekek áradata, így egy vezetett eleje-közepe-vége foglalkozást nem tervezhettünk, csak olyat, amibe könnyű a be- és kilépés, illetve mivel a gyerekek általában az elkészült  végeredményt szívesen magukkal viszik, ebből fakadóan rugalmas, gyors feladatokat próbáltunk kitalálni. Sajnos így egy terepasztal összeillesztéséről, a városi szövet stimulálásáról, megépítéséről – bármennyire is szerettünk volna erre fókuszálni – le kellett, hogy mondjunk.
Szerepeket és helyzeteket alakítottunk ki a városban való építkezéssel kapcsolatban, amiket állatok személyesítettek meg: volt Építész Róka, Polgármester Krokodil, Parkőr Ökör, Iskolaigazgató Paci, akik egy-egy döntéshozói szerepet testesítettek meg, különböző igényekkel és érdekekkel. A gyerekeknek azt mondtuk, hogy olyan épületet vagy helyet építsenek, amit ezek a szereplők építenének, amire nekik lenne szükségük.









Mivel ahogy említettük, a helyzet gyorsan változott, így sajnos ez a kevés üzenet sem működött annyira, amennyire reméltük. A gyerekeknek szüksége lett volna egy bevezető beszélgetésre a fenti szerepekről.  Hiányzott a gyerekek számára a konkrétabb feladat, és talán valamilyen vizuális látvány, vagy példa, ami elindítja a fantáziájukat, ez túl kézzel foghatatlannak bizonyult. Korábbi makettezések alkalmával a gyerekek például a víztorony vagy uszoda meghatározásoknál sokkal gyorsabban rákaptak a kreatív tervezésre és építésre, mivel ezek beazonosíthatóbb épületek voltak, bizonyosabban rendelkeztek már saját élményekkel hozzájuk kötődve.
Ezt a helyzet közben felismerve, később már nem próbáltuk a gyerekeket rávenni a szereplőkkel való azonosulásra, inkább hagytuk őket, hogy a rendelkezésre álló anyagokkal szabadon kísérletezzenek.

Délutánra az asztalt már elborították az izgalmas alapanyagok, köztük sok hulladékpapír, tojástartók, náddarabok, hurkapálcikák, és a délelőttről ott maradt makettek, így a frissen érkező gyerekek könnyebben rákaptak az építésre. Az legkisebbek a testvéreikkel vagy szüleikkel rajzolgattak, a 7-12 év közöttiek kezéből azonban gyönyörű városrészek kerültek ki. Volt, aki magát a helyszínt, a Bálnát gondolta újra, született autós-gyalogos forgalomra tervezett függőhíd merevítőkkel, babaszobák és tornyos paloták. És amikor már majdnem minden elfogyott, előkerült egy zsák krumpli, és míg a Duna fölött lassan lement a nap, megszülettek a legfantasztikusabb krumpli-bútorok, krumpli-arcok, krumplinyomda-minták.





Sok lelkes gyerekkel és (építész) szülővel találkoztunk, utóbbiak maguk is szívesen maketteztek, néha a gyerekek elképzeléseit is túlszárnyalva saját terveikkel. Folyamatos volt az érdeklődés a szombati nap során nem csak az 1:500 léptékű Budapest makett, de a makett készítés iránt is. 

A csapat tagjai: Guba Erzsébet, Götz Eszter, Mészárosz Zsuzska, Nosek Mimma, Szolga Zsófia, Zöldi Anna.

A fotókat Dorkó Dániel és Zöldi Anna készítette.

2013. okt. 4.

Pop-up Pest: játék a városról

Az ötlet
Vajon hogyan tehetjük jobbá, élhetőbbé és érdekesebbé a saját lakókörnyezetünket? Hogyan tudunk részt venni a város alakításában? Milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre és milyen példákkal találkozhatunk Budapest belvárosában?
A Pop-up Pest élő társasjáték ezekre a kérdésekre ad választ szórakoztató, interaktív módon. Az oktatójáték célja, hogy a fiatalok játékos módon sajátítsanak el olyan cselekvési mintákat, amelyek hozzásegítik őket, hogy konstruktív és proaktív módon alakítsák saját környezetüket. Akárcsak a való életben, a játékban is számtalan lehetőség nyílik az aktív részvételre: a játékosok többek között fákat ültethetnek, kerékpártárolókat alakíthatnak ki, műemléki értékű épületek megóvásáért küzdhetnek, parcellát bérelhetnek a közösségi kertben vagy utcafesztivált szervezhetnek. Mindeközben együtt gondolkodnak városfejlesztésről, a közösségi életről és észrevétlenül sajátítanak el a városi terekhez kapcsolódó kortárs fogalmakat, ismereteket és felelősségteljes gondolkodásmódot.




A játék
A 25 m² alapterületű játéktábla Budapest belvárosát, a VI. és VII. kerületet, valamint ezek határterületeit ábrázolja. A táblán jelölve vannak a fontosabb kulturális helyszínek, a zöldterületek és parkosított területek, illetve a főbb közlekedési útvonalak és csomópontok. A játéktáblán továbbá csíkos mezők jelzik az „építési területeket”. A játékosok ezeken a helyszíneken avatkozhatnak be a városképbe, vagyis ide helyezhetik el az építőelemeiket.


A játékban egyszerre 12 játékos vehet részt, akik három csapatban (környezet, közlekedés, kultúra) versengenek egymással. Minden játékosnak egyéni feladata van a csapaton belül és a csapatcél csak akkor teljesül, ha minden játékos teljesítette a feladatát. Így a játékosok pozitívan függnek egymástól, mindenkinek egyformán felelősséget kell vállalnia a győzelem érdekében. A csapattagok segíthetnek egymásnak és a gyorsabb haladás érdekében közös stratégiát dolgozhatnak ki. A játékban tehát főként a szociális kompetenciák, különösen a kommunikációs és kooperatív kompetenciák kerülnek előtérbe. A három csapat közös cél érdekében munkálkodik, hiszen mindannyian élhetőbbé igyekeznek tenni a várost. Ennek ellenére gyakran érdekellentét alakul ki a csapatok között, ugyanis a városrész kevés szabad vagy átalakítható területtel rendelkezik. A szélesebb utcákon fasort, kerékpárutat vagy fesztiválsétányt alakítsunk ki? A szabad utcarészekre inkább szelektív hulladékgyűjtőket, utcabútorokat vagy kerékpártárolókat helyezzünk el? Annak a csapatnak sikerülhet először teljesítenie a feladatát, amelyiknek a játékosai a leghatékonyabban tudnak együttműködni.





A játékosoknak 3-3 építőelemet kell megszerezniük, illetve a táblán elhelyezniük az egyéni feladatuknak megfelelően. Az egyéni feladatok mindig a csapatcélhoz illeszkednek:


A környezet csapat célja, hogy lakónegyedükben a környezetvédelmi szempontok minél jobban érvényesüljenek és minél több zöldterület legyen a városban. Egyéni feladatok: fasorok kialakítása, Szelektív hulladékgyűjtők elhelyezése, közösségi kertek kialakítása, közterek parkosítása.




A közlekedés csapat célja, hogy minél jobban működjön és mindenki számára biztosított legyen a közlekedés a városrészben. Egyéni feladatok: kerékpárutak kialakítása, kerékpártárolók elhelyezése, parkolóházak építése, akadálymentesítés.





A kultúra csapat célja a városrész kulturális kínálatának bővítése, kulturális értékek teremtése és megóvása. Egyéni feladatok: fesztiválsétányok kialakítása, utcabútorok elhelyezése, értékes, de rossz állapotban lévő épületek műemléki védelem alá helyezése, köztéri műalkotások elhelyezése.



A játék során a kiemelt mezőkre érve a játékosok információs kártyát húznak, amelyeken rövid, csattanós leírást találnak Budapest belvárosához kapcsolódóan egy-egy városi jelenségről (mint például a gerilla kötészet, a legális graffitik), és a városhasználatról (például kerékpáros közlekedés, civil érdekképviseletek). A fiataloknak így lehetőségük nyílik elgondolkodni a saját lakókörnyezetükről és más szemmel tekinteni az ismert helyszínekre.   A város pedig eközben folyamatosan változik…





A FOGLALKOZÁSOK
A társasjátékot 2012 szeptemberében az Ernst Múzeum centenáriumi ünnepsége során mutattuk be, majd egy héttel később az Európai Mobilitási Héten játszhattak a Pop-up Pesttel az érdeklődők. Októbertől decemberig a Bálint házban tartottunk foglalkozásokat iskolás és egyetemista csoportok számára.  A foglalkozásokra továbbra is várjuk a 12-18 év közötti iskolás csoportokat, illetve az érdeklődő fiatalok informális csoportjait. Jelentkezni az alábbi címen lehet: info@kulturaktiv.hu.

 


Az városfejlesztő élő társas koncepcióját Tóth Eszter dolgozta ki a kultúrAktív Egyesület csapatával, vagány grafikáját pedig Sirály Dóri készítette. 
A program a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósult meg.

A cikk az Építő játékok 2. c. kiadványban jelent meg a Magyar Építész Kamara kiadásában. Szerk.: Beleznay Éva