Régóta foglalkoztat, hogy az emberek épített és természeti környezet iránti igényességét és érdeklődését hogyan lehet növelni. Tavasszal egy sikeres Budapest versenyt készítettem elő aNap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány Tehetség Műhelyének és a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanácsnak, két lelkes pedagógus, Potocki Ágnes (a Műhely vezetője) és Nagy Magdolna (a Budapest programok szervezője) megkeresésére. A gyermekek és tanáraik érdeklődésén felbuzdulva, Ágnessel és Magdolnával elhatároztuk, hogy helyismereti programokkal folytatjuk kapcsolatunkat. Így a tanév elején (2011. szeptember 5-9.) budapesti városismereti hetet szerveztünk elsőtől hatodik osztályos korú gyerekek részére.
A program előkészítése során Budapest épített és természeti környezete érdekességeinek megismertetésére törekedtem. Tekintettel arra, hogy öt napban mély lexikális tudás nem halmozható fel, elsődlegesen a környezet iránti tudatosság felkeltését tűztem ki célul. A kalandozást, felfedezést, a látott világ nem puszta elfogadását, hanem megértését helyeztem középpontba. Tematikus programokat szerveztem, ennek keretében olyan helyszínek látogatásával, amelyekre a gyermekek nem jutnak el maguktól és amelyek különlegességükkel keltik fel érdeklődésüket a körülöttük levő világ iránt. A helyszínlátogatások és kapcsolódó előadások, bemutatók mellett a program vázát az előre elkészített feladatlapok adták, amelyre csapatmunkával (és kísérőtanáraik segítségével) keresték a választ. Az volt a célom, hogy a barangolásunk során mindig legyen megoldandó/megfigyelendő feladat. Mindig tudjunk beszélni arról, hogy mit érzékelünk magunk körül (és nemcsak a látványt, hanem a szagok és hangok hatásait is figyeljük meg), mi volt régen és mit látunk ma, vajon mi, miért és jó irányba változott-e. Gondolataink, megfigyeléseink gazdagsága érdekében előre kértem, hogy a diákok alkossanak csoportokat, hogy ezáltal egymás gondolataival is jobban megismerkedjenek.
A gyerekek egy káposztásmegyeri, sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó iskola tanulói voltak. Eredeti elképzelés szerint 30 fővel, egy csoportban foglalkoztam volna velük, de a megnövekedett létszám (60-70 fő) és a különböző korosztályok (1-6. osztályosig) szükségessé tették, hogy a feladatokat kor szerinti különbségekkel és kísérő tanárok bevonásával alakítsam ki. Így kevesebb idő jutott a feladatok átbeszélésére, hiszen a városi zajban egyszerre nem hallhatta mindenki társai hozzászólásait. A fiatalabbak csoportjai tanáraik segítségével sokkal többet értettek és tanultak a heti programból.
Találkozóhelyünk a
Városháza Park volt, ahol a várakozást gesztenyeszedéssel lehetett kitölteni, és az első feladatok kiosztása és átbeszélése is kényelmesen megtörténhetett. Érzékfeladatnak és gondolatindítónak
Jókai Mór 1900-ban írt „A hajdani hangos Budapest” című esszéjét hívtam segítségül, amely ugyan nehéz szöveg (főleg az általános iskola alsó osztályos tanulóinak), de briliáns gazdagsággal mutatja be a pesti belváros egy napját.
A hangok, az érzékelt világ leírása, a társadalom változatossága jó alap volt arra, hogy ezt követően a Károly körút forgalmát megfigyelve szembetűnővé váljanak múlt és jelen különbségei. Az utcák és terek hajdan a kereskedelem és a társadalmi élet színhelyei voltak, sokféle emberi hanggal. Mára a motorzúgás elnyom minden mást, és az emberek is a technikai újdonságok előtt ülnek, az utcákról a házakba és bevásárlóközpontokba szorulnak. A
Donau-wasser vízhordó kiáltása alkalmat adott arra, hogy a városi közszolgáltatások változásairól is beszéljünk. Egy belvárosi séta keretében a Váci utcában a középkori városfal helyét és a város akkori nagyságát fedeztük fel, majd a Március 15. téren a római kor hagyatékairól beszéltünk. A tér burkolatjelei, feliratai, a Duna vonala mentén a római kori emlékek megfigyelésével a város legrégebbi korát tudtuk felidézni. A program során a gyermekek korára való tekintettel az építészeti stílusok pontos ismertetése nem volt célom, de bárhol jártunk, az épületek homlokzatai egy-egy mondattal, régi korok részletgazdagsága és az újabb korok építészetének egyszerűsége, valamint az építőanyagok változásai újra és újra előkerültek.
Az amúgy nagy autós forgalomtól terhelt belvárosi Duna-parton, a
Duna Tanösvény egyik állomásán, a Stégen nyugodtan szétnézhettünk – hála a
Valyo Csoport kezdeményezésének. Itt egy 110 évvel ezelőtti képpel hasonlítottuk össze a mai látványt. (A hét során többször használtam archív fényképeket az összehasonlítás és a beszélgetés alapjának.) Mind a budai oldal változásairól (Erzsébet híd és Szabadság-szobor, Budai Vár kupolája, Nagyboldogasszony-templom, füstölgő gyárkémények), mind a parthasználat változásairól (hajdani kereskedelem, szállítás és a mai átmenő közlekedés és turizmus) beszéltünk, feltéve a kérdést, hogy hogyan kellene és
hogyan szeretnék a gyerekek ma a Duna menti területet látni, használni. Az autós forgalom helyett a gyalogosok elsőbbsége egyértelműen volt, de a helyszín és látvány egészen új, friss gondolatokat is előhozott. Valaki fejében még a Gellérthegy mászófallá alakítása is megfordult!
A délelőtti munka után a tervem az volt, hogy a gyerekek a szendvicseiket a Károlyi kertbenfogyaszthassák, miközben futkározhatnak és játszhatnak. Itt azonban nagy meglepetés ért: a kert nagy részében fűre lépni tilos, a játszóterek egyike is zárt, és a helyi kertőr árgus szemekkel figyelte, hogy mikor szólhat a gyermekekre, és a nagyobb csoportot látván közölte, hogy ez pihenőkert, nem futkározásra való.
Délután a Pesti Megyeháza szervezett ismertetésén vettünk részt (előre bejelentkezett csoportokat két kedves, felkészült vezető – Bodnár Marianna és Szabó Anna – fogad a jegyző engedélyét követően), ahol megismerkedhettünk a megyeháza történetével, az épülettel, udvaraival, börtönével, kápolnájával és üléstermével. A történelemből az ülésterem használatának ismertetője vezetett vissza minket a mába.
A nap végére szerepjátékot terveztem: egy képzeletbeli rendkívüli közgyűlést tartottunk, a gyermekek részvételével. A játékkal szerettem volna megismertetni velük a döntéshozatal módját, és ösztönözni őket arra, hogy saját gondolataikat el tudják mondani, és lássák, hogy az életben mindig vannak érvek és ellenérvek. Eredetileg a téma a „Legyen-e a matematika az általános oktatás része?” lett volna, de friss élményeink hatására megváltoztattam azt, így a vita a „A Károlyi kertben a fűre lépni tilos” lett. Levezető elnökünknek (az iskola hatodikos tanulója) egy századeleji közgyűlési jegyzőkönyvet adtam, aki - tökéletesen átalakítva a felvezető és lezáró passzusokat - kiválóan játszotta szerepét. Elmondta, hogy vezetőként javasolja a fű védelmét. A hozzászólók érveket és ellenérveket sorakoztattak fel, és elnökünk még arra is figyelt, hogy amikor láthatóan egy-irányba tolódott a hozzászólások sora, magához vonta a szót és újra hangsúlyozta a fenntartás költségeit. A szavazás ugyan nem egyhangúan, de nagy többséggel elsöpörte a javaslatot, és ezáltal a közgyűlés a füves területet visszaadta a városlakóknak.
Kedden délelőtt átsétáltunk a Lánchídon, útközben a kísérőtanároknak adott szövegek segítségével a Világörökség területét és a Vár fontosabb épületeit ismerhettük meg. Az Erzsébet híd budai hídfőjénél a hidakról szóló beszélgetésünk házigazdái Fábián Ferenc, az Erzsébet híd és Fazekas János, a Lánchíd hídmesterei voltak, akik feladatukról meséltek. Fazekas János negyedik generációban végzi a hídmesteri feladatot – ő egy fényképalbummal érkezett, amely az elmúlt száz évet dokumentálta személyes képekkel. Mindeközben - váltakozó turnusokban - megnéztük az Erzsébet híd feszítő kötegeinek kamráját is. Itt sem maradt el a feladat: először egy vaktérképen kellett a gyerekeknek megtalálniuk a budapesti hidak helyét, amely során a város sugaras-gyűrűs szerkezetét is megismerték. Másik feladatként a hidak szerepét a városi közlekedésben, illetve forgalmi terheléseit próbáltuk megérteni idősoros adatok alapján.
Nem hagytuk ki a Gellérthegy három gyógyvíz forrását – Hungária, Attila és Juventus – sem, az ivócsarnokban folyamatosan folyó víz csorgása, szaga és íze után valóságos élmény lett a gyógyvíz, nemcsak egy szó a tankönyvben. (Sajnos a reggeli indulás módosított ideje miatt Benedek Elek születésének 150. évfordulójára állított Elek apó kútjának vizét nem tudtuk megkóstolni, pedig az előzetes tervem szerint az emelte volna ki a különbséget.)
Budapest különlegessége a földalatti világ is, így a programban mind ember-alkotta, mind természetes barlang illetve üreg látogatását is beterveztem. Délután jutottunk el Kőbányára, és a bányalátogatás során Fecske Károly és Antal Ákos, a Kőbányai Vagyonkezelő képviselői beszéltek fővárosunk geológiai adottságairól, a kőbánya, a pincerendszer és az ipar fontosságáról, de azt is felfedezhettük, hogy az ember által alkotott földalatti járatok kövei ma a pesti belváros épületeit alkotják. A körülöttünk lévő világ ehhez hasonló kapcsolatrendszereinek felfedezése fontos a megértésben.
Szerdán a Világörökség másik területe, az Andrássy út, Millenniumi Földalatti vasút, Hősök tere és Városliget irányt vettük. A gyerekek többsége még nem utazott a Földalattin (vajon hány ilyen gyermek lehet még Budapesten, Magyarországon?), és a Hősök tere szobrait is most látták először személyesen, teljes nagyságukban és pompájukban. Feladatuk volt, hogy járják őket körbe és nézzék őket végig.
A nap különleges témája Budapest fürdőkultúrájának megismerése volt. A Széchenyi Fürdőben nemcsak fürödhettünk, hanem a gyógyvizekről, a fürdővárosi rangról, a kút fúrásának történetéről is előadást hallhattunk Rák Tibortól, és az épületet és helyiségeit is megmutatták.
Csütörtökön a város alatti különleges természeti adottságok megismerésével folytatódott a program. A Pálvölgyi barlang bejárása nagy élmény volt még a legkisebbeknek is. A szervezett vezetés bemutatta a barlang magas hasadékszerű folyosóit és a hévizek által kioldott gömbszerű üregeit, a kalcitkristályokat és kagylólenyomatokat, és a különleges szikla és cseppkő alakzatokban felismerhető (nem kimondottan alsó tagozatosoknak szánt) formákat.
A délutáni program városi nagy parkjaink egyike, a Margitsziget volt. Beszéltünk a zöldfelületek fontosságáról a város klímájában és életében, a Budai hegyvidék természetvédelmi területeitől a parkokon és játszótereken keresztül az utak menti fű-fa-virágig. A Főkert Margitszigeti interaktív környezetismereti óráján a sziget növényvilágával ismerkedhettek meg a gyermekek – itt is a Főkert két munkatársának segítségével. (A honlapon meghirdetett programra óvodáskorúaktól iskolásokon keresztül egyesületekig mindenkit szeretettel várnak.)
Pénteken a Duna és a közlekedés témájára koncentráltunk. A szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumba hajóval mentünk. Útközben a várost egy különleges szemszögből láthattuk. Strauss Kék-Duna keringőjét is meghallgattuk, hogy a zene motívumait és a szerzőt megihlette folyamot egy élményben éljük meg. Elhaladva Víziváros, Vizafogó mellett, a városrészeink mesélő neveiről is beszéltünk, újabb feladattal, hogy a csoportok gondolkozzanak további ilyen helység- vagy földrajzi néven.
Az okos (a Mobilitási Hét jelmondata szerint „öko-s”) közlekedés témaköréhez még a hét elején csoportokat alkotva megszámoltuk a Deák tér menti területen a közlekedőket, gyalogosokat, bicikliseket, motorosokat, autósokat, az autókban ülők számát, és a tömegközlekedés villamosait, buszait. Még egy tricikli is bekerült a tíz perces időbe! A hajóúton az adatokat feldolgoztuk, egy térképre a csoportok felragasztottak annyi matricát, amennyit a különböző közlekedési módokból láttak. A múzeumban feladatlapokkal járták végig a történeti-, műszaki- és járműgyűjtemény részeket.
Az eredeti tervem szerint az Európai Mobilitási Hét üzenetét is szerettem volna megismertetni, azonban a hajón a táj különlegessége, és a csoportok szétszórtsága miatt erre nem került sor. A 2002 óta (Budapesten 2007 óta) megrendezett egyhetes őszi kampány akörnyezettudatos közlekedést helyezi fókuszba. Tevékenységi csoportjai (tömegközlekedés, kerékpározás, gyaloglás, mobilitás-menedzsment, felelős gépkocsihasználat, szabadidő, vásárlás, mobilitás és egészség, zöld ösvények) konkrét példákkal válnak érthetővé. Az előkészített feladatlap a rövid leírásokat követően a budapesti mobilitási hét programjai közül sorolt fel példákat, amelyeket a tevékenységi csoportok szerint kellett csoportosítani. (Sajnos az idei év kínálata egysíkúbb volt, és helyi újpesti eseményt egyáltalán nem találtam, így a korábbi évek programjait és nemzetközi példákat kellett használnunk.) Ezt követte volna az a beszélgetés, hogy melyikhez tudnának, akarnának a gyermekek csatlakozni, iskolájukat hogyan tudnák e programokba bevonni, és persze az is, hogy vannak-e saját javaslataik, amelyet az iskolájuk meg tudna valósítani?
A gyermekek (és tanáraik) fáradtan, de láthatóan rengeteg különleges élménnyel, sok új ismerettel és még inkább felkeltett kíváncsisággal tértek vissza mindennapi életükhöz, munkájukhoz. (A hét lezárásaként készítettem egy totót, de annak megoldására sem került sor, annyira fáradtak voltak a gyerekek. Mindenesetre odaadtam a kísérőknek, hogy a következő héten a program lezárásaként használják.) Az iskolában kiállítást rendeztek a hét programjából, feladatlapjaiból, képeikből, hogy megmutassák azoknak, akik nem vettek részt. A kísérő tanárokkal továbbra is tartom a kapcsolatot, akik jelezték, hogy a félév során egy-egy témát tovább szeretnének mélyíteni.
Potocki Ágnes, a Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány Tehetség Műhelyének vezetője szerint a gyerekek számára a helyismereti programok azért fontosak, mert ezek során a tudásuk gyarapodásában személyes részvételük kiemelt szerepet játszik. A tavalyi verseny és a szeptemberi program elindított egy "ne csak nézz, láss is" mozgalmat, a résztvevő gyerekekben és tanáraikban már elültettük a csírát, kíváncsivá tettük őket, és a napvégi élménybeszámolóik által bevontuk a szüleiket is.
Vass Gál Rozália (3-4. o. osztályfőnök) sok helyre viszi saját osztályát. Magyarország különböző városaiban, falvaiban, sőt külföldön is. Budapesten voltak már az Állatkertben, a Planetáriumban, a Bábszínházban, az Operában, de különböző múzeumokban is. A program tematikus rendezése, és az, hogy különleges helyekre juthatnak el tanítványai, felkeltette érdeklődését. A programot „újszerűnek, élményekben, tudásban, izomlázban gazdagnak” vélte, és azt is fontosnak tartotta, hogy a feladatokat a gyerekek csoportmunkában végezték el. „Mindenkinek jutott képességeinek megfelelő részfeladat. Nem versenyeztek egymással, hanem segítették egymást és örültek a közös eredményüknek.” Én pedig akkor örültem nagyon, amikor osztálya a Dunához kapcsolódó program során egy Duna témájú népdalt énekelt el.
„Budapest. Országunk fővárosa nyilvánvalóan mindenki által ismert valamennyire. Ismétlem: valamennyire. Itt élünk csodás épületei között, naponta rójuk belvárosának romantikus utcáit, s mégsem egy valódi ékszerdobozra gondolunk nevének hallatán. Rohanunk, dolgozunk, intézzük családunk ügyes-bajos dolgait, s eközben nem nézünk sem felfelé, sem oldalra - pedig kellene. 2011 őszén néhány osztálynyi gyermek s mi, tanítóik más szemmel láthattuk a fővárost, s olyan tudásra és élményekre tehettünk szert, amely minden helybeli lakosnak csak előnyére válhatna. Amellett, hogy remek iskolára hangolódás volt ez az egy hét, még kiélvezhettük a nyár utolsó napjait is; s nem mellesleg rendkívül jó csapatépítésnek is bizonyult a túra. Köszönettel tartozunk a Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány és Tehetségműhely munkatársainak, valamint Beleznay Évának (Éva néninek) a szervezésért, idegenvezetésért és a rengeteg új információért. Jövőre, veletek, ugyanitt…” (Turbók Orsolya, osztályfőnök, 5-6.a) |
Fontos megemlítenem azt a pozitív tapasztalatomat, amely a programok szervezéséhez kapcsolódott. Minden helyszínen házigazdáink és vezetőink a gyermekek fogadását segítőkészen, teljes odaadással támogatták, amelyet ezúttal is szeretnék megköszönni.
További versenyek és várostörténeti programok előkészítésén is dolgozom. Az idei évben is megrendezi a Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány Tehetség Műhelye és a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács a „Budapest gyerekszemmel” című versenyét. A második kerületi „Törökvilág Magyarországon - meseismereti csapatverseny” előkészítéseként egyfélnapos programot dolgoztam ki (segédanyagokkal, feladatlapokkal, sok sétával, beszélgetéssel), amely elvezet a mondák, történetek budai helyszínere. A séta egy interaktív, kulturális és történelmi kalandozás. A program a Gül Baba türbéjétől indul, ahonnan a Császár fürdőhöz sétálunk le, majd megyünk a Budai Várhoz a Bécsi Kapun keresztül, beszélgetve a versenyhez ajánlott irodalomhoz kapcsolható helyekről, témákról (Budai Vár elfoglalása és visszafoglalása, utolsó budai pasa, kémkedés, mesék-mondák-történeti alapok, helynevek, török kori élet, stb.). A helyszíneken a gyerekek szövegrészleteket olvasnak fel (az ajánlott szövegek mellett Evlija Cselebi török világutazó leírásait is), hogy összekapcsolódjanak a tanult és látott élmények. Gül Baba türbéjében beszélünk a mohamedán vallásról és társadalomról, a Gül baba és Mecset utcán sétálva a kor gazdaságáról, kézművességről és kereskedelemről, de a mindennapi életről is, a török családi élet, házak és otthonok jellegzetességeiről, ételekről, italokról, öltözködésről. A Császár fürdő feltárt és felújított épülete a török kor fürdőkultúráját és építészetét, a hévizek jelentőségét mutatja be. A Budai Vár helyszínei a török megszállás kormányzatának, társadalmának, hadtörténetének és a főbb események megismerésére ad alkalmat.
Meggyőződésem, hogy egy-egy
helytörténeti, helyismereti nap fontos része kellene, hogy legyen az alapfokú oktatásnak. Nap mint nap járunk olyan helyszíneken, amelyek rejtett kincseit nem is ismerjük. Akár történeti, természetföldrajzi, társadalom-földrajzi, vagy akár irodalmi, kulturális program összeállítható.
Vizsgálatok bizonyítják, hogy az iskolában tanult anyag 75 %-át elfelejtjük, a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 %-ára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. A helytörténeti-helyismereti programok segítségével a lexikális tudás személyes tapasztalattal, megfigyeléssel erősíthető.
Beleznay Éva
