2015. máj. 24.

Áprilisi kultúrAktív klubdélután

Az áprilisi klubdélután alkalmával az épített környezeti nevelés az óvodában témát jártuk körbe! Így alkalmunk nyílt, hogy egy  kicsit újra óvodások legyünk és a korosztály bőrébe bújva újragondoljuk a kelléktárunkat!


Az alkalom egy rövid elméleti bevezetővel kezdődött, ezután szó esett az elmúlt évben a témával kapcsolatos megvalósult programokról, az ELTE-TÓK-on futó (Tanító- és Óvóképző Kar) projektről. A bevezető után minden klubdélutánon résztvevő óvodássá változott át, és innentől a játék jegyében telt a délelőtt. Kipróbáltunk több olyan épített környezeti neveléssel kapcsolatos játékot is, amelyek az óvodás korosztály számára is élvezhetőek: énekeltünk, autóztunk, autópályát építettünk, manóvárat gyurmáztunk, kuckót készítettünk.


Különösképpen izgalmas volt a logikai készletre kitalált játékegyüttes, mely sokunk számára új élmény volt! A hasonló formájú és színű tárgyak keresése a teremben, a kirakós csapatverseny és az elképzelt manóvár építése a különböző darabokból csak ízelítő a készlet inspirálta izgalmas játékokból!


A városi közlekedéssel kapcsolatos szerepjáték után (mindenki belebújt a kiskocsi szerepébe és a forgalmat imitáltuk a napszakok váltakozása szerint, melynek függvényében alakultak ki a forgalmi dugók, kereszteződések, hangok és kapcsolatok) terepet rendeztünk. Ezen az elképzelt topográfián száguldottak autóink és a képzeletünk és járhattuk be személyes városnegyedeinket!

 

Ezután építkeztünk: hangosan énekelve a "Bújj-bújj-zöld ág"-ra önmagunkból várat; elmélyülten és csendben sóliszt gyurmából és illatos fűszerekből kastélyt; átszellemülve és közös erőből biztonságos kuckót! Érdekes volt felfedezni az összefüggést a gyurmakastélyok kialakítása és a tagok személyisége között: megjelentek finom aprólékos részletek, nyomott-vésett-mozaik textúrák, forma- és tömegjáték, áttörések és kitöltések, különböző tömegek, léptékek és történetek!

 


A játékok közben, után közösen megbeszéltük, hogy milyen módon jelent meg bennük az épített környezeti neveléssel kapcsolatos tartalom, esetleg hogyan lehet több ilyen jellegű tartalommal megtölteni a játékokat. A legtöbb játékot úgy választottuk, találtuk ki, hogy azok az óvodai környezetben is könnyen megvalósíthatóak legyenek, ne legyenek túl hosszúak, illetve a játékokhoz szükséges eszközök is fellelhetőek legyenek egy óvodában.

2015. máj. 15.

felElevenített akciók

A Bartók Vizuális Műhely meghívására április 19-én, vasárnap délután az Eleven Blokkban jártunk, játszottunk a gyerekekkel. Erről olvashattok ebben a rövid blogbejegyzésben!


Igazi csapatmunkában szerveződött tereprendezés után a Pop-up Pest világába vezettük be a gyerekeket, törzsjátékosaink segítségével. A szabályismertetés és igazságtevés stafétáját szinte teljesen át is vették gyakorlott vendégeink.

 
Ismét előkerültek a camera obscura-prototípusok, a tesztelés és az elméleti kérdések tisztázása után újabb példányokkal bővült a készlet - majdnem mindenki saját gyártású kamerával tért haza.


Ezúton is köszönjük az élményt és a lehetőséget Kern Orsolyának, a műhely vezetőjének, és minden lelkes résztvevőnek!