Fényképek az óvodai épített környezeti nevelés történetéből

Az óvodában remek lehetőségünk adódik épített környezeti neveléssel foglalkozni, hiszen a gyerekek elemi igénye az építés. Szabad játék során építenek kockákból, legóból, kuckót párnákból, takarókból, homokból várat vagy alagutat. Tervezett tevékenységet a saját érdeklődésükre építve tudunk bevezetni. A vizuális nevelés része az építés, a külső világ tevékeny megismerésén belül a lakókörnyezet és az óvoda környezetének megismerése.   A legtöbb óvodában témahetek alapján folyik a nevelői munka, egy téma mentén fűzzük föl a heti foglalkozásokat a énekléstől elkezdve a versen és mesén keresztül a mozgásig, tehát nagyon komplex módon körbejárjuk és és sok irányból közelítjük meg az adott témát. Ez lehet például az óvoda épülete és környezete; de lehet az állatok lakóhelyével vagy egy város épületeivel is foglalkozni. 

Most nosztalgiázunk egy picit és elővesszük a “fényképalbumainkat”, amik elmesélik két foglalkozás történetét: 

Demeter - Guba Erzsébet - Építés természetes anyagokkal

Mese témahéten - Manóház építés

 

Óvodapedagógus hallgatóként a budapesti Palánta Alapítványi Óvodát választottam több féléven keresztül gyakorlati óvodaként. Itt valósult meg két épített környezeti nevelés témához kapcsolódó tervezett tevékenységem is. Mese témahéten az óvodásokkal természetes anyagok felhasználásával az óvoda udvarán minden gyermek elkészíthette a saját manó házát, voltak, akik együtt építkeztek. Az építés előtt közösen kijelöltük a területét az épülő manó házaknak, majd megterveztük, hogy kié hova kerüljön. Ezután sokáig játszottak velük a gyerekek az udvari szabadjáték során, fokozatosan bővítve őket, a belsőépítészetre, berendezésre is hangsúlyt fektetve, egészen addig, míg újra a természet részévé váltak az épületek. Külön élményt jelentett és az összehasonlításra adott lehetőséget, hogy az óvodával szomszédos telken épp egy társasházat építettek.

Állatok lakóhelye-Fészeképítés

A témahéten az óvodások megismerkedtek különböző állatokkal és azok lakóhelyeivel. Kiemelten foglalkoztak a madarakkal, így ehhez kapcsolódóan egy összefüggő három napon át zajló alkotó tevékenység során az óvoda udvarán egy óriás méretű fészket építettünk. A folyamat során vályogot készítettünk, fűzfa alapra fűztünk ágakat és szalmával béleltük ki az óriási madárfészkünket. A tevékenység során a természetes építőanyagokkal ismerkedhettek meg a gyerekek.

Guba Anna - Mit csinál egy építész?

1. Meghívtunk egy építészt, aki mesélt a munkájáról, megmutatta, hogy hogyan néznek ki a tervrajzok, látványtervek. A gyerekeknek nagyon érdekesek ezek a rajzok, szívesen nézegetik őket. Kitaláltunk hozzájuk kapcsolódó játékokat (megtanulhatjuk alapszinten értelmezni ezeket a rajzokat, ők is készíthetnek hasonlót, történeteket mesélhetünk hozzájuk kapcsolódóan). Beszélgettünk arról, hogy milyen fajta épületeket tervez, milyen fajta épületeket ismernek a gyerekek és mik találhatók egy városban.

 

2. A következő lépésben a gyerekek váltak építésszé: elkészítették a saját maguk által elképzelt épületet. Papírdobozokból és különféle hulladékokból maketteztek. Vágtak, ragasztottak, a végén pedig színes papírokkal és rajzolással díszítették a munkájukat. 

3. Az elkészült épületeket egy nagy alapra helyeztük, és felépítettünk egy közös várost. A város továbbfejleszthető: felfesthetnek további közlekedési útvonalakat, “ültethetnek” növényzetet, és adhatnak hozzá utcabútorokat.

4. Volt, aki egy különleges csúszdapályát épített, rögtön ki is próbáltuk egy golyóval. Ezt az építményt egy olyan kisfiú készítette, akinek kevés önbizalma volt a kézműves tevékenységekkel kapcsolatban (“Én ezt nem tudom megcsinálni”), de az építő játékban mégis szárnyalt.

Egy jobb jövőért...

A tavaly májusban megrendezett Építészek és Gyerekek nemzetközi konferencián 17 ország képviselte magát és hozott létre egy fórumot az épített környezeti nevelés témájában. A szervezőjét, Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutatót kérdeztük, hogyan látja az az épített környezeti nevelés helyzetét Magyarországon és nemzetközi szinten.

Miért kell foglalkozni az épített környezeti neveléssel? 

Az épített környezetet az, aki a nem építész, olyannak érzékelheti, hogy azt készen kapja, beleszületik, mások csinálják meg a számára. Ugyanakkor az ember akarva-akaratlanul is alakítja a környezetét, tulajdonképpen egy kölcsönkapcsolatként érdemes gondolni a köztük lévő viszonyra. Ráadásul az épített környezet jelentésteli: ezek közül a legfontosabbak a túléléshez szükségesek, általánosak, míg mások összetett értékeket, szándékokat jeleznek: kifejezik közösségek identitását, összetartozását vagy éppen személyes emlékeket hordoznak. Az épített környezeti nevelés az én olvasatomban elsőként olyan élmények megtapasztalása és tudatosítása a környezetben, ami természetesen adódik. Ahhoz segítséget kell nyújtanunk, hogy egy gyerek megtapasztalja magát a térben, megtalálja a helyét a (fizikai) világban, legyen gondolata, szándéka róla, eszköze arra, hogy kifejezze magát, meglássa értékeit az örökségül kapott helyzetnek és elhiggye, hogy lehetősége, feladata és felelőssége a jövő tereinek alakítása. A legfontosabb feladat számomra annak a gondolatnak a támogatása, hogy mindenkinek van módja és lehetősége alakítóan jelen lenni a saját környezetében. 

Neked mi a személyes motivációd? 

Az épített környezeti neveléssel nem mint tevékenységgel találkoztam először, hanem a hiányával szembesültem, amikor a nagyobbik fiam elment óvodába. Építészettel és vizuális kommunikációval foglalkozó emberként megdöbbentett, hogy amúgy kulturált, kedves és képzett óvónők mennyire sztereotip módon viszonyulnak a vizuális kifejezéshez és a térhez. Ugyanakkor magabiztosan akarják alakítani azt a gyereket, aki hozzájuk kerül, így az én fiamat is. El voltam keseredve. Az első foglalkozásokat így az oviban tartottam, de pár évvel később, már nagycsoportban. Az egyik óvónő megriadt attól, hogy az új elvárás szerint neki a városról kellene valamit tanítani a gyerekeknek. „Vidéki lány vagyok, a várost én nem ismerem, hogyan tartsak nekik róla előadást” - mondta, amikor felkért, hogy inkább én csináljam. Megdöbbentem, mert tudtam róla hogy több, mint 10 éve él már Budapesten és több, mint 20 éve óvónő. Vajon miért akar előadást tartani ovisoknak egyáltalán? Mit jelent az, hogy nem ismeri a várost, hiszen nap, mint nap benne él, ez a közege? Különféle játékot eszeltem ki, amihez sokszor még eszköz sem kellett, csak egy-egy bútor, kéznél lévő tárgy, vagy az üres tér. A legnagyobb sikerű játékok egyikében különböző házak voltunk, ki-ki ami akart lenni: összekapaszkodtunk utcákká, körbeálltunk terekké. A nyughatatlan gyerekek például lakókocsik lettek, hogy szabadon szaladgálhassanak közöttünk. A sok nevetés mellett a legnagyobb hatást azonban az óvónőnél értem el, aki egy idő után megértette, hogy valami olyan természetes dologról van szó, amiről neki is van érvényes és személyes tapasztalása. Környezetpszichológiai kutatásaim óta már azt is tudom, hogy az óvoda, aztán pedig az iskola kitüntetett alakítója és helyszíne a szocializációnak. Manapság sokszor eszembe jut, hogy vajon milyen óvodai környezetbe vinném a fiaimat most, hogy már nem csak nekem van tudásom a környezet kitüntetett fontosságáról, de számos intézményvezetőnek is. Szerencsére így Budapesten vannak már olyan helyek, ahová örömmel járatnám őket. Célom, hogy elősegítsem, hogy a jó építészet minél több gyerek saját élménye legyen: azaz minél több gyerek járjon olyan közintézménybe, amely tereivel és a benne folyó tevékenységekkel is segíti a térhez, környezethez, építészethez való pozitív viszonyát a gyerekeknek.

Mi lehet a Magyar Építőművészek Szövetségének a szerepe, feladata ezen a területen? 

Golda János MÉSZ alelnök szavait idézem: „Nem az építész épít, hanem mindig egy közösség”. A kortárs építészet pozitív recepcióját nehezíti, hogy a közízlés és a vizuális és térbeli intelligencia fejlesztése Magyarországon nem megfelelő. Nem marad ki a közoktatásból teljesen, csak éppen verbális úton, tananyagként és nem megélt élményként, mozgással, kooperációval, kreativitással és kritikai gondolkodással összekapcsolt közösségi tanulásként közelítenek hozzá. A másik oldalt nézve az is igaz, hogy az építésznek sincsen sok esetben kellő érzékenysége a megbízói és használói szándékok megértésére. A magyar építőművészet fejlődését szolgálja, ha a használók közössége értőbb módon közelít az építészethez, a térhez és a térhasználathoz. Ez az attitűd építész vagy tér szakértő részvételével vezetett foglalkozásokon alakulhat ki. A közös munka pedig- mint minden részvételi helyzet - formálja azt is, aki vezeti: az építész is fontos tudásokhoz jut a közös munka során a használatról. A MÉSZ számára a minőségi építészet és annak jó fogadtatása kiemelt szempont, örülök, hogy ebben az épített környezeti nevelés fontosságát felismerték. Krizsán András MÉSZ elnök, ezt úgy fogalmazta meg, hogy „a Magyar Építőművészek Szövetsége számára fontos a térérzékelés, a térhasználat és a téralakítás képességeinek fejlesztése, valamint az épített környezettel kapcsolatos ismeretek átadása a legkisebb kortól az idősebbekig, hogy a felnövekvő generációban kialakuljon a minőségi környezet iránti igény és az esztétikai és társadalmi kérdések iránti érzékenység.”

Hogyan látja a Nemzetközi Építész Szövetség (UIA) a saját, illetve az építésztársadalom szerepét és feladatát? 

Az UIA Architecture and Children munkacsoportja elkötelezetten hisz abban, hogy a jövő társadalmát alapvető feladatunk edukálni az épített környezettel kapcsolatban. A felvetés tulajdonképpen a gyerekek jogaihoz köthető, ezért számos esetben az UNESCOval közösen ír a csoportunk alá állásfoglalást a témában. A nemzetközi helyzet nagyon különböző, valójában néha egészen megrázó hallani, hogy egyes afrikai, ázsiai vagy dél-amerikai országban a gyerekek alapvető jogai komolyan sérülnek, így a tanuláshoz, fejlődéshez, játékhoz és önkifejezéshez való jogokon túl a biztonságuk és a túlélésük sem garantált. Láttam képsort, filmet pici játszótérről, amit lelkes építészek hódítottak vissza a drogkartelltől, hogy a közösséggel együtt építsenek játszóteret, ahol a mozgáskoordináció javítható, megélhető a közösség és tervezhető jövő. Láttam gyerekarcokat egy-egy olyan foglalkozás során, amikor először került egy gyerek kezébe olló vagy ceruza, vagy a hajtogatás során a papír teret formált a keze alatt. Az egyik országban a túlnépesedés a gond, a másikban az autós közlekedés miatt ismeretlenné váló város. Látható, hogy a problémák és azok a szervezetek, akik foglalkoznak épített környezeti neveléssel egyfelől nagyon különbözőek - még Európán belül is - de amit klímaszorongásként emlegetünk az elmúlt években, az mindenütt jelen van: mi lesz a föld ökológiájának a jövője? Hogyan tudunk ennyien együtt élni ezen a földön? Azt tapasztalom, hogy az építészek társadalmában is egyre többen teszik fel ezeket a kérdéseket. A mi felnőtt generációnk eddig valahogy nem találta még ki az igazán átütő választ. Én abban bízom, hogy a következő generáció okosabb lesz: nem azért mert nagyobb a tudása, hanem azért mert remélhetőleg máshogy gondolkodnak majd, jobb kérdéseket fogalmaznak meg, ami elvezet majd más logikákhoz és válaszokhoz. Ehhez kreativitásra, kritikai gondolkodásra, együttműködésre, arányosságra, a valóság érzékelésére, analízisre és szintézisre és persze felelősségérzetre lesz szükségük. Az épített környezeti nevelés ezt mind fejleszti. Szóval vissza is jutottam a második kérdéshez: azért foglalkozom épített környezeti neveléssel, mert fontos a jövő.

Somogyi Krisztina
vizuáliskörnyezet-kutató, építészet kritikus
az Építészfórum egyik főszerkesztője
a MÉSZ delegáltja az UIA Architecture and Children munkacsoportjába

Örökre?

2018-ban az Örökség Évét ünnepeltük. Mondanunk sem kell, hogy az épített környezeti nevelés bőven tartalmaz olyan elemeket, amik ehhez a témához kapcsolódnak. Így készült az örökSÉG névre hallgató projektünk, amelynek célja a fiatalokhoz közelebb hozni (nemcsak) az épített örökséget. Tóth Eszter, az egyesületünk elnöke mesélt arról, mit is jelent az örökség és hogyan készültek a  feladatok.

Miért tartod fontosnak, hogy tudatosítsuk és népszerűsítsük a kulturális örökséget?

A kulturális örökség az életünk része. Meghatározza az identitásunkat, hogy mit gondolunk magunkról és a világról. Még akkor is, ha ezt nem mindig tudatosítjuk magunkban. Ha meghallunk egy magyar népdalt, meglátjuk a Lánchidat, vagy beleolvasunk az Egri csillagokba, akkor ezekkel valószínűleg egyből azonosulni tudunk. A "hozzátartozás" pozitív érzése tör elő, és ez a hozzátartozás nem csak a tárgyi vagy szellemi örökségre vonatkozik, hanem arra a csoportra, azokra az emberekre is, akikkel az örökségünk közös. Ezért fontos, hogy az örökséget értelmezni tudjuk, jelentést társítsunk hozzá, mert ez a jelentés meghatározza, hogyan látjuk, és hogyan alakítjuk a világot.

Szerinted mi tartozik az épített örökség kategóriájába?

Nem zárt kategóriaként értelmezem az épített örökséget, Örökség az, ami egy közösség számára fontos, értékkel bír. Tehát azon is múlik, hogyan határozzuk meg a közösséget, kik számára fontos valami. Illetve az idő dimenziója is jelentős, mert sokszor újraértelmezünk és -értékelünk dolgokat, és valami csak most, a jelenben válik éppen örökséggé. Ha épített örökségre gondolok, akkor ezért nem csak a klasszikus építőművészeti alkotások, műemlékek jutnak eszembe, hanem bármilyen értékkel bíró építmény, a hozzá kapcsolódó szimbolikus tartalom, társas gyakorlattal, emberi tevékenység, amely egyszerre környezetalakító és értékteremtő hatással rendelkezik. Tehát egy várrom ugyanúgy eszembe jut, mint egy romkocsma.

Amikor az örökSÉG projekten dolgoztatok Sebestyén Ágnessel, milyen szempontokat
tartottatok szem előtt?

A célunk az volt, hogy a fiatalok gondolkodjanak és beszéljenek az épített örökségről – akár a régi műemlékek, akár a kortárs street art hordozta üzenetekről és értékekről. Ezért egy olyan módszertani füzetet terveztünk, ami inspirál, és alapvetően gondolat- és vitaébresztő kérdésekből áll. Az épített örökségről való kreatív gondolkodást, az egyéni véleményformálást, illetve a kortárs építészeti kultúra, a saját környezet megfigyelését, újragondolását és (újra) értékelését kívántuk ösztönözni. Ezért is tartottuk fontosnak, hogy nyitott kategóriákkal és nyitott kérdésekkel, illetve a fiatalok által ismert és sokszínű jelentésréteggel bíró példákkal dolgozzunk.

Mi alapján válogattátok ki a példákat?

Fontos volt számunkra, hogy az épített örökség kapcsán ne csak a kanonizált értékek, műemlékek kerüljenek föl. A hagyományos építészeti örökséget a kortárs, hétköznapi kultúra tükrében szerettük volna bemutatni, hogy érzékeltessük aktualitásukat, mert azt gondoljuk, hogy a fiatalok érdeklődését így lehet felkelteni, csak ezáltal lehet érzékeltetni azt, hogy a vizsgált jelenségek őket is érintik. Az érintettség megélése ösztönözheti őket gondolkodásra, véleményalkotásra. A példákat gondosan válogattuk össze, alapvetően budapesti helyszínekre koncentrálva. Asszociatív képpárba rendeztük őket, hogy így ösztönözzük a róluk való, sokszempontú gondolkodást. Így került a várrom mellé a romkocsma, a műemlék mellé az emlékmű, az üvegház mellé az üvegbeton.

 

Mi volt számodra az örökSÉG projekt tanulsága?

Még engem, a magam nyitott kategóriáival is meglepett, hogy mennyire változó, szinte folyékony az épített örökség fogalma. Azt gondoltam, hogy egyszerű lesz a példákat kiválasztani az egyes témákhoz, szempontokhoz, de szinte minden esetben bebizonyosodott, hogy milyen komplex jelenségekről van szó. A műemlékek egy részét a fotóanyag összeállításakor restaurálták és részben ezek egy része új jelentésréteget is kapott. Az 56-os emlékműnél például (aminek a környezetét építették át, így nem tudtunk friss fotót készíttetni róla) hosszú levélváltásban igyekeztünk az alkotókkal meghatározni az alkotás képaláírását végül egészen filozófiai természetű elmélkedésbe torkollva. A munka során még világosabbá vált számomra, hogy az örökség fogalma folyamatos értelmezés és újraértelmezés, amely sokszor szemléletek, érdekek kereszttüzében formálódik.

Az arc a rajzok mögött

Hogyan készülnek a Tiéd a város! könyvsorozatunk tagjai? Természetesen mindegyik másképpen, hiszen nem létezik a világon két tökéletesen egyforma dolog, így helyszín és munkacsoport sem. Viszont, hogy mégis egy kis betekintést nyerjetek egy könyv alakulásába, kikérdeztük Remsey Dávid grafikust a Pestszentlőrinc - Pestszentimre gyerekeknek illusztrációiról és még sok kis "titokról".

 

Hogyan tudod az illusztrációiddal életre kelteni a várost? 

Egy város - főleg egy nagyváros - gyakran tud sivár is lenni a hétköznapok monotonitásában. Különösen akkor, ha az ember régóta, akár már születése óta lakja. Minden megszokottá válik és nehéz újként rátekinteni megszokott köreinket róva. Ahhoz, hogy újra friss szemmel nézhessünk, segít hozzá, ha ugyanez a város áthelyeződik egy átírt, illusztrált formába. Így valamifajta elvont tükörkép, más „kameraállás” jön létre, és kívülről láthatjuk benne magunkat is. Ez a nézőpontváltás segíthet, hogy összegzettebben lássuk a körülöttünk amúgy széttöredezett képet, a lényeges pontokra irányítva a figyelmet, vagy új és ismeretlen, a látványos vagy meghökkentő oldalait mutatva be ezzel a város arcainak. 

Más könyvek illusztrálásához képest mi jelenti a legnagyobb kihívást a gyerekeknek szóló városfelfedező könyv készítésében? 

A nagyon átfogó, sok helyszínt és témát lefedni kívánó tartalom jelentős mennyiségű rajzot igényel, amelyben óhatatlan az elhagyás is, hiszen lehetetlen minden utcát és házat megjeleníteni. Hogy mit hagyjon ki és mit tartson meg ebből a szerző vagy a rajzoló, ennek a kérdésköre mindig nehéz. 

Mit szeretsz a legjobban ebben a feladatban? 

Azok a számomra is váratlan helyszínek megismerését, felfedezését, amelyeket biztos nem vártam volna a kerületben. Egy kerület története mindig ad bőven titokzatos vagy ismeretlen szálakat. Régóta vonzanak a különböző életúttal rendelkező, más és más foglalkozású emberek otthonai, élettörténetük lenyomatai. Például a 18. kerületben élők közül Kondor Béláé vagy Szécsi Margité.

 

Nem ez az első közös könyves munkád az egyesületünkkel. Miben nyújtott újat a korábbiakhoz képest ez a könyv? 

A Ferencváros Gyerekeknek volt az első közös munkánk, ami sok tekintetben hasonlóságot mutatott, ha más nem már stílusát tekintve is a az új, Pestszentlőrinc - Pestszentimre gyerekeknek  könyvvel. A végeredmény mégis más hangulatúra sikeredett, és ez talán a két kerület eltérő mivoltából is következik. 

Tudsz olyan részt mondani a könyvben, ami kifejezetten a te ötleted volt, miattad valósult meg? 

Alapvetően közös döntések eredményei a rajzok, amik a tartalmon alapulnak, de persze előfordul néha, hogy a rajz miatt alakítottunk át mégis szövegeket vagy feladatokat. Amit most említenék, az talán a Repterek látószögei, meg összegző, egy képre rendezett részletei, ezek szerintem mindig hatásosak, és jobban láttatják az egész helyszín működését, jellegét. 

 

Melyik a kedvenc részleted? Esetleg neked is van 18. kerületi személyes kötődésed? 

Sajnos nincs ilyen kötődésem, de a Zila Kávézó nagyon vonzó helyszín a századelő békebeli hangulatával. Egyszerűen megnyugtató egy ilyen helyre beülni és meginni egy kávét. Még dolgozni is szívesen áll neki az ember ilyen helyeken. Meg is értem, ha feltételezhetően megfordultak itt a könyvben is megjelenő helyi hírességek. A másik rész talán a reptér, amely egy külön város a városban. Ennek múltja és jelene pedig hálás téma a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. 

Köszönjük szépen az interjút, reméljük, hogy hamarosan újból lesz alkalmunk együtt dolgozni!