2020. máj. 28.

Régi-új nézőpont

Egy régi KultúrAktívos klubnap jutott eszembe, amikor azért is találkoztam veletek, hogy az akkor aktuális épített környezeti nevelés feladataimat bemutassam és beszélgessünk róluk. Az egyik téri aktivitásról, a dioráma-építésről akkor még csak az első workshop eredményeit tudtam megmutatni, és ígértem, hogy folyt.köv...

Időközben továbbfejlődött a workshop, a gyerekek és én is, a KultúrAktívval is túl vagyunk jópár közös akción, de hadd mutassam most meg a képeket.

A takarító nénik hónapokig gyűjtögették nekem az üres wc-papír gurigákat, hogy mind a 600 tanítványomnak elég legyen.

Mivel 3-12. osztályig mindenkivel készítettünk diorámát, a téma életkor szerint változott, legkisebbtől a legidősebbig: „mese”, „sport”, „tudomány”, „múlt és jövő”. Arra kértem a gyerekeket, hogy a képet, amelyet lelki szemeik előtt látnak, szeleteljék fel: a szokásos előtér-középtér-háttéret most külön papírszeleteken, a guriga belsejében egymás mögé ragasztva tüntessék fel.

A gurigákat nagy közös diorámákká raktuk össze az iskola ablakaiban, ami előtt sokáig el lehet nézelődni....

Mészáros Zsuzska, építész tervező és rajztanár a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, a DESIGNPED blog szerkesztője







2020. máj. 21.

Térképen az óvoda

Eszközök: nagyméretű rajz vagy nyomtatvány az óvoda épületéről és környezetéről (csak a körvonalakkal), rajzeszközök 

Fejlesztési célok: kreativitás fejlesztése, térbeli tájékozódóképesség fejlesztése, szókincsbővítés, finommotorika fejlesztése, elvonatkoztatás, ábraalkotás, közös munka elkészítése, egymásra figyelés

Építészeti tartalmak: térbeli viszonyok, különböző épülettípusok, közterületek


Készítsünk elő egy térképet, amin az óvoda és annak szűkebb környezete látható körvonalasan (használhatunk az internetről letöltött térképet is segítségnek), majd nézzük és beszéljük meg a térképet a gyerekekkel. Kezdjük azzal a beszélgetést, hogy megkérdezzük, mi az a térkép, és mire szoktuk használni. Ezután mutassuk meg, hogy ezen a térképen az óvoda és a környezete látható felülnézetből. Biztassuk a gyerekeket, hogy próbálják olvasni a térképet, mi hol lehet, mit ismernek fel rajta. Kezdjük az óvoda épületével, majd vizsgáljuk meg az óvodaépület környezetét. Soroljuk fel közösen, hogy milyen épületek, közterek vannak az óvoda közelében. Mik voltak, azok a dolgok, amiket szeretünk az óvoda környezetében, és mik a negatívumok, amit nem szeretünk? Ezeket hogyan változtatnánk meg? 

Ezután a gyerekek rajzeszközöket kapnak, és berajzolhatják a térképre a számukra fontos helyszíneket (például csoportszoba vagy étkező az óvodában, játszótér, szobor, az utca, amin reggel óvodába jönnek, stb.). Mindenkinek jusson egy-egy helyszín, elem, amit berajzolhat. Ezután rajzolják be a kívánt változtatásokat, amik a beszélgetés közben felmerültek. 

2020. máj. 18.

ParticiPécs - a közösségi játék

A ParticiPécs egy olyan élőtársasjáték, melyben Pécs lakosságának (legyen szó gördeszkázó kamaszokról vagy a muskátlijának élő néniről) összefogó erejére van szükség, hogy különböző beavatkozások (gerillakötészet, egy új pad elhelyezése stb.) valósuljanak meg a városban. Az elején mindenki fölvesz egy kapott karaktert, majd a szerep lakóhelyéről és megadott számú építőelemmel indul el, hogy egyedül, vagy kisebb csoportokba összeállva fejlesszen egy-egy helyszínt. A haladás kockadobással történik, az utat néhol pedig szerencsés, vagy balszerencsés kártyák módosítják. Ha netán elfogynának a beavatkozásokhoz szükséges építőelemek, lehet lobbizni a városházán extráért. 

A játék alapot szolgáltatott az Alakítsd a városod! projektünknek is, ahol a játékhoz hasonlóan pécsi általános- és középiskolások terveztek saját városi beavatkozást, melyekből több meg is valósult. Dr. Gyergyák János, egyesületünk tagja mind a fejlesztésben aktívan részt vett, mind az Alakítsd a városod! ötleteit zsűrizte, tavaly májusban pedig Tóth Eszterrel közösen bemutatták a játékot a "6th International Academic Conference on Places and Technologies" konferencián, a fiatalok közösségi tervezésbe való bevonása kapcsán. A játékkal való munkájáról és kapcsolatáról kérdeztük. 



Hogyan kerültél kapcsolatba a ParticiPéccsel?

A ParticiPécs csapatához 2013-ban csatlakoztam Plutzer Anikóval közösen, mivel nagyon érdekesnek gondoltuk szakmánk, az építészet egy olyan szegmensét is megismerni, ahol gyerekekkel és fiatalokkal, illetve más korosztályból nagyon lelkes helyiekkel alakul ki diskurzus, egy addig számunkra ismeretlen megközelítésből: a fiatalok szemszögéből.

Hogyan kapcsolódik a játék a munkádhoz?

Munkám során - építész, településtervező, oktató és városi főépítész – leginkább az oktatási, illetve települési léptékű munkáimhoz tudom kapcsolni a ParticiPécs társasjátékot. Az oktatásban nagyon fontos, hogy a településeket alakító összetett folyamatokat és szereplőket minél jobban megismertessük a hallgatókkal, ami hasonlóan megy végbe a ParticiPécs társasjátékban is, külön kiemelve az egyén és a társas cselekvések erejét, azaz hogy közösen milyen fontos kezdeményezéseket valósíthatunk meg, amennyiben a kooperáció sikeresen jön létre. Utóbbi kapcsán, azaz településtervezőként, nagy öröm volt számomra, hogy egy eddig kevésbé megszólított, fiatal korosztály is jelentős gondolatokat fogalmazott meg településfejlesztési témakörökben, amik szokásos keretek között – például lakossági fórum - kevésbé kerülnek elő, mivel számukra idegen terep.

 

Milyen alkalmakkor használtad eddig a játékot?

A játékot több egyetemi programom is bemutattuk – nyílt napok, kutatók éjszakája, stb. – ahol nagy sikert ért el. Sajnos magában az egyetemi oktatásban kevésbe került integrálásra, de ami késik, nem múlik.

Szerinted mitől hiánypótló?

A játék „témájában” (közösségi szinten történő településfejlesztés kisebb beavatkozásokon keresztül egy fix keretrendszerben), valamint ehhez szorosan kapcsolódóan „közösségi”, kooperatív jellegében tud hiánypótló eszközként működni. Ezek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, de külön-külön is értelmezhetőek. A települést érintő elképzelések, vagy csak pontszerű elemek rendkívül komplex, sok szereplős tevékenységek, amiket gyakran nehéz megérteni. Ehhez képest a játék - ha nem is ezt a folyamatot mutatja be, de - jógyakorlatokon keresztül, valamint a játékban kibontakozó párbeszédek során - átfogóan és mindenki a saját érdeklődéshez igazítva nyújt róla információt. 
A másik hiánypótló szerepe „párbeszéden” vagy „kooperáción” alapszik. A települések fejlesztése kapcsán -legyen szó nagyobb, átfogó vagy kisebb, akár pontszerű beavatkozásról - mindig nehéz tömegeket megszólítani. Jellemzően az emberek egyéni érdekeket helyeznek előtérbe a közösségi érdekek „kárára”, viszont a játékban az egyéni fejlesztési lehetőségek helyett a közös gondolkodás, a közösségi cselekvés kerül előtérbe.

 
Te személy szerint mit szeretsz benne a legjobban?

Elsődlegesen a kooperatív jellegét, hogy a fejlesztések előtt párbeszéd, majd közös cselekvés valósul meg, melynek eredményeként a létrejött beavatkozás vagy fejlesztés közös siker eredménye. Ez egy olyan üzenet, mely a játékosokat - jellemzően a fiatal generációt - arra ösztönözheti, hogy a számunkra talán kevésbé ismert városi léptékben is sikeresen tudnak kivívni olyan változásokat, melyek az ö életüket, élettereiket is befolyásolhatják pozitív, előremutató értelemben. Ezen kívül egy személyes kedvencem a játékban a „városháza” (Polgármesteri Hivatal) mező, mely a játék rendszere szerint a városlakók (játékosok) megkereséses esetén minden esetben segíti a fejlesztések megvalósulását (a játékban plusz fejlesztési kockák elérésének lehetőségével). Ez utóbbi egy kicsit talán eltávolodott a valóságtól, de nem utópisztikus gondolat.

 

2020. ápr. 28.

Mert kell egy könyv...

Amikor a tősgyökeres pestszentlőrinci földrajztudós azt üzente, hogy nagyon tetszett neki a könyv, és még ő is talált benne újdonságokat, örültem. Legalább olyan fontos volt ez a visszajelzés, mint a gyerekeké és a pedagógusoké – hiszen ők az elsődleges célcsoport – mert azt jelentette, hogy a Tiéd a város! könyvsorozat szélesebb közönség számára is érdekes, és hogy Tóth Eszterrel alapos munkát végeztünk. Mintha mindig is együtt dolgoztunk volna. Pedig személyesen csak több hónappal később találkoztunk, mint hogy elkezdtük megírni a Pestszentlőrinc és Pestszentimre gyerekeknek című kötetet. Itt futottak össze tíz évvel korábban külön kezdett útjaink. 


Eszter szisztematikusan építette a kultúrAktív Egyesületet, és szerintem törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb találkozunk, mert ugyanazon dolgozunk és agyalunk tíz éve: ablakokat nyitunk a gyerekeknek szűkebb-tágabb környezetük megismerésére – játékosan, élményeken keresztül úgy, hogy ráérezzenek a felfedezés ízére, s így később (vagy mielőbb) értő és aktív részvevői, alakítóivá váljanak a helynek, ahol élnek. 

Korábban múzeumpedagógusként több sétát és helyismereti tábort vezettem XVIII. kerületi iskolásoknak. Nem egyszerűen bejártunk útvonalakat, hanem menet közben megfigyeltünk, játszottunk és beleképzeltük magunkat helyzetekbe. Rácsatlakoztunk a település vérkeringésére, kerestük, hol és miként érhetjük tetten lakóhelyünk változásának dinamikáját. A séták arról is szóltak, hogy a gyerekek rájöjjenek, nekik mit jelent a környezetük, és hogy hányféle módon kapcsolódnak vagy kapcsolódhatnak hozzá, milyen hatása van rájuk és ők milyen hatással lehetnek rá. Fontos volt, hogy kilépjenek a mikroközegükből, hogy aztán szó szerint átlépjenek határokat. Olykor ehhez elegendő volt csak átmenni az utca túloldalára, például a Havannatelepről a Bókaytelepre. Az is sokszor eszembe jutott, hogy vajon odatalálnának-e maguktól a kerület valamelyik távoli pontjára, és hogy járnak-e a lőrinci gyerekek Imrére és fordítva.


A XVIII. kerület az egyik legnagyobb és legnépesebb Budapesten. A múlt században létrejött peremvárosból 1950-ben egy csapásra lett fővárosi kerület, mégis máig olyan, mint egy kisváros, vagy inkább kettő, mert két, önálló fejlődést bejárt településrészből áll (Pestszentlőrincből és Pestszentimréből), és a különállás, az önálló identitás bizonyos értelemben máig megmaradt. A százezres lakosú kerületben sok a tősgyökeres lakos, de sok a beköltöző család, kötődés és helyismeret nélkül. Voltam én is beköltöző, és pontosan emlékszem az első időkre, amikor olyan messzinek tűnt a piac, és nem tudtam, hol van egy papírbolt. Vagy folyton elkéstem, mert elment az orrom előtt a busz, és nem ismertem még, hol lehet átvágni, lerövidítve az utat a másik buszhoz, amivel eljutok a metróig, ami elvisz a belvárosig… Vagy a térképet kellett megnéznem, hogy megtudjam, merre juthatok el leggyorsabban a szülői értekezletre a fiam iskolájába, amit majdhogynem szintén a térképről választottunk, mert akkor még semmit nem tudtunk a helyi iskolákról.

Milyen jó lett volna akkor egy ilyen könyv! 

Kellett ez a könyv, ami egyszerre „mankó” és élmény a XVIII. kerületi negyedikeseknek, a tanáraiknak, sőt a szüleiknek és a nagyszüleiknek is. Bízom benne, hogy bárkit magával ragad. De annyira, hogy az olvasó nehezen tudja letenni, mert tele van rácsodálkoznivalóval, a „tényleg, ezt én is ismerem” örömének lehetőségével; mert kíváncsivá tesz, és felkínálja a lehetőséget, hogy az olvasó töviről hegyire felfedezze a lakóhelyét és a személyes kötődéseit – így vagy úgy: olvasva, feladatokat megoldva, rajzolva vagy nyakába véve a várost. Vagy mindkét módon egyszerre. 

A Tiéd a város! sorozat kereteit egyik könyvnél sem egyszerűen helyi tartalommal kell megtölteni, hanem profilra kell szabni. Legelőször Kopp és Zizi, a harkály és a sün alakja született meg – előbb ötletként, aztán Remsey Dávid kezéből grafikaként is. Onnantól, hogy Zizit és Koppot ott láttuk már magunk előtt, karaktert kapott a könyv is. Már „csak” meg kellett írni, és meg kellett rajzolni több mint száz épületet, helyszínt és jelenetet, és persze hátravolt minden más, ami egy könyvvel történik, mielőtt az olvasó a kezébe veheti. A munkafolyamatnál sokkal érdekesebb, hogy mi, a szerzők, és az illusztrátor egymástól távol, szó szerint a világ különböző pontjain dolgozva, távban hoztuk össze a könyvet, és a végére mégis olyan munkát adtunk ki a kezünkből, amit a lektorainknak, Heilauf Zsuzsanna múzeumvezetőnek és Kuba Gábor iskolaigazgatónak csak finomhangolni kellett. 

A végeredményre mindannyian büszkék vagyunk. 

Rozgonyi Sarolta, a kultúrAktív Egyesület tagja, a Pestszentlőric-Pestszentimre gyerekeknek egyik szerzője

A könyvbe itt tudsz belelapozni.

2020. ápr. 23.

Biatorbágyon innen és túl

Tótpál Judittal nemrégiben találkoztunk a Golden Cubes Awards díjátadóján, ahol a “Fedezzük fel Biatorbágyot!” programról tartott rövid prezentációjában minket is megemlített. Ezt a fonalat elkapva most felidéztük vele, miért is különleges tagja a “Biatorbágy gyerekeknek” nem csak a Tiéd a város!-nak, de Biatorbágy életének is.



2017-ben jelent meg a Biatorbágy gyerekeknek könyv, és azóta is sikerrel használják a helyi iskolák. Hogyan jött létre a kiadvány? 

A biatorbágyi Értéktár Bizottság, melynek 2015 óta vagyok a vezetője, nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre. A Hungarikum-törvényben leírt, alulról szerveződő értéktár-mozgalom akkor lehet igazán sikeres, ha az értékvédelem ügye sokakat megérint. Mi Biatorbágyon úgy gondoljuk, hogy a téma iránti érzékenyítést a gyerekeknél kell elkezdeni. Erre alapozva működik a helyi általános iskolákkal közös Fedezzük fel Biatorbágyot! program. Ennek a programnak a kísérő kiadványaként valósult meg a Biatorbágy gyerekeknek. A kultúrAktív Tiéd a város c. könyvsorozatát ismertem, a felépítése nagyon szimpatikus volt; a gyerekek számára izgalmasan mutatja be az adott város és a városi élet minden aspektusát. A könyvek azonos logika mentén, mégis egyéni ízzel mutatják be a különböző városokat. Minden kötet picit más, a sorozat mégis egységes, a sok kis könyv egymást erősíti. A biatorbágyi városvezetés elfogadta az érveimet azzal kapcsolatban, hogy a gyereknek szóló helyi kiadványunkkal a kultúrAktív sorozatához kapcsolódjunk. Eszterrel elég gyorsan megtaláltuk a közös nevezőt, Simon-Ihász Veronika tervezőgrafikus kicsit később csatlakozott hozzánk, de vele is hamar egy húron pendültünk. Eszter rutinjának, az én helyismeretemnek és Veronika munkabírásának köszönhetően nagyon gyorsan; ha jól számolom 9 hónap alatt megszületett a könyv. A Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia valamint Biatorbágy Város Önkormányzata támogatta anyagilag a munkát. 

A könyv a Tiéd a város sorozat részeként jelent meg. Mitől lett igazán "biatorbágyi" ez a kiadvány? 

A Tiéd a város c. sorozat könyveiben a gyereket az adott városra jellemző figurák kísérik, vezetik városi kalandjaik során. A biatorbágyi kötetben két fecske csivitel a gyerekeknek a város történetéről, a híres biatorbágyiakról, a város működéséről. Az egyik fecske egy parti fecske, aki a régi homokbányában lakik, ahol valóban nagy parti fecske telep található, a másik pedig egy füsti fecske, aki lakott területen él, egy eresz alatt. A két kisfecske megjeleníti azt a kettősséget is, amely jellemzője a biatorbágyi kötetnek: nagyon hangsúlyosan megjelenik a várost körülvevő természet, a város mint települési környezet értelmezett, az épített- és a természeti környezet szorosan összefügg egymással. A másik sajátossága a biatorbágyi kötetnek a Két faluból egy város c. fejezet, mely egyrészt a korábban önálló életet élő, saját identitással és településközponttal rendelkező falvak összenövésével létrejött új helyzetet mutatja be, másrészt a városiasodó élet változásait. Harmadrészt pedig az agglomeráció részeként láttatja a várost. Ezek azok a tartalmi részek, amik a sorozaton belül a biatorbágyi kötet sajátosságai. A tartalmi specialitásokon túl természetesen a grafika is megkülönbözteti a kiadványt; Simon-Ihász Veronika munkája a sorozat többi kötetéhez hasonlóan magas színvonalú, ugyanakkor egyedi karakterűvé tette a biatorbágyi könyvet. 

Hogyan használják a könyvet a helyi iskolák? 

Az iskolákban minden tanévben az aktuális negyedik osztályosok kapják meg a könyvet. A tanítók egyéni döntésén, kreativitásán múlik, hogyan használják. Van, aki a tanév során, iskolai keretek közt is talál benne a tananyaghoz kapcsolódó információt, és van, aki a kirándulások alkalmával veszi elő.  

2020-ban a kiadványhoz kapcsolódó Fedezd fel Biatorbágyot! program megnyerte a Nemzetközi Építész Szövetség által alapított Golden Cubes hazai fődíját. Mi a program sikerének a titka? 

A Golden Cubes eredményhirdetésén az hangzott el, hogy a Fedezzük fel Biatorbágyot! programot bárhol megvalósíthatónak találta a zsűri. Azt hiszem, ez a siker titka. 

Mit tanácsolnál más településeknek, akik hasonló kiadványban gondolkodnak, hogyan tudják helyi szinten sikerre vinni ezt a programot? 

A kiadványt nem szabad magára hagyni, fontos, hogy kapcsolódjon valamilyen közösséghez, helyi programokhoz, akciókhoz. Minél szélesebb körben beágyazott programhoz kötődik, annál nagyobb léptékben lesz ismert a könyv.

A könyvbe bele is tudtok lapozni itt.

2020. ápr. 20.

Kör, négyzet, háromszög!

Ha az előző feladatot, a Keresd a kört! címűt már szinte unják a picik és már profik a formák felismerésében, akkor itt jön a továbbfejlesztett változat!

Eszközök: nagyméretű geometriai formák

Illusztrációk: Rekvényi Viola
instagram: @violarek



Fejlesztési célok: reagálás gyorsasága, formafelismerés és azonosítás, feladattudat fejlesztése, térbeli tájékozódás képessége, emlékezet fejlesztése, egymásra figyelés , geometriai formák felismerésének gyakorlása

Építészeti tartalmak: geometriai formák

A játék célja a geometriai formák és mozgásformák összekapcsolása. Az udvaron vagy a szobában készítsük elő a színes papírokból kivágott, nagyméretű geometriai formákat. Mindegyikhez kössünk egy-egy mozgásformát. Például háromszög esetében magasra emelt karokkal meg kell állni, körnél nyusziugrással kell haladni, téglalapnál páros lábbal kell szökdelni. A játék elején elmondjuk a szabályokat a gyerekeknek, majd ezután szabadon futkoshatnak az udvaron vagy a szobában, úgy, hogy a felnőttet még lássák. Ha felemelünk egy geometriai formát, akkor ehhez rendelt mozgást kell végezniük.


2020. ápr. 15.

A Safecity projekt és ami utána történt

A SAFECITY – Biztonság. Város. Közösség. középiskolai mintaprojektje 2018. szeptembere és 2019. augusztusa között zajlott a Vécsey János Középiskolai Leánykollégiumban, lakóival és dolgozóival közösen. A projekt célja az építészeti bűnmegelőzés Magyarországon történő népszerűsítése volt a fiatal korosztály számára is. A program során összesen több mint 100 diákot foglalkoztattunk és a kollégium teljes tanári-nevelői testületét bevontuk. Közösen tettük biztonságosabbá az intézmény tereit, megismertettük a diákokkal, hogy miért fontos a biztonság és hogyan tudják ők maguk biztonságosabbá és élhetőbbé tenni a környezetüket, amiben élnek. Most, több mint félévvel a program lezárulta után Reith Gábort, az intézmény vezetőjét kérdeztük arról, hogyan élt tovább a program és milyen történetekkel, tanulságokkal gazdagodtak azóta.



Mi volt a legnagyobb hozadéka a projektnek? Miben volt ez a projekt más, mint amivel eddig találkoztatok, vagy amit eddig csináltatok az intézményben? 

Egyértelműen a projektalapúság és a működési szemlélet. A nevelési-oktatási intézmények Magyarországon döntően még ma is tanórákban és hagyományos számonkérésben gondolkodnak. Habár a kollégiumi nevelésben nagyobb a nyitottság és a lehetőség az innovációra, azért a Safecity projekt még itt is frissességet hozott. Tavaly a mesterpedagógiai programomban kialakított TEGOM (Tehetség GOndozó Modell) rendszert kezdtük el bevezetni az intézményben, aminek a lényege az élményközpontúság és ehhez nagyon hozzá tudott simulni a Safecity, illetve jól kiegészítette, erősítette ezt a szemléletet a projektorientált, gyakorlatias szemléletével. Szintén értékes elem volt, hogy több szinten vontuk be a résztvevőket, együtt dolgoztuk ki, majd valósítottuk meg a programot. Eddig főleg az a modell érvényesült, hogy a Diákönkormányzat vett részt a fiatalok oldaláról a különböző demokratikus, döntéshozatali folyamatokban, ez most a Safecity programnak köszönhetően kibővült.

Volt-e a Safecity-s foglalkozásoknak, a fizikai átalakítások folytatása a kollégiumban?

Igen, volt, több síkon is. Egyrészt folytatódtak a fizikai átalakítások, másrészt új kezdeményezések születtek. Azokat a tereket, amiket közösen tettünk biztonságosabbá, egyre jobban belaktuk (Zöldsarok, 99-es szoba és a kert). A Zöldsarokban eleve maradt feladat, amit a diákok néhány tanárral továbbvittek, tovább alakították a teret: növényeket hoztak, kifestették a falakat, függönyt varrtak, stb. Ez a folyamat több mint fél évig zajlott és mostanra egészen más képet mutat, mint a projekt végén. De a megkezdett térátalakítások mellett új projektek is elindultak - a Tanuló kuckóban, a Klubszobában is történtek kisebb átalakítások és egy jógaterem is kialakításra került. De például a fenntartásban is történt változás: a diákok elkezdték megszervezni maguk között a mosdók takarítását. Ezeket mind a gyerekek kezdeményezték és részt is vettek az megvalósításban.
Zöldsarok -átalakítás közben
A Safecity program végén

A Zöldsarok most

Van-e olyan konkrét foglalkozás vagy módszer, amit átvettetek, azóta alkalmaztatok? 

Tulajdonképpen a munkamódszer. A projektekben való gondolkodás nem volt jellemző, sőt, a részvételiség és döntéshozatal is nagyban a Diákönkormányzathoz kapcsolódott a diákok részéről. Ez most megváltozott és DÖK-től függetlenül sokkal vállalkozóbbak a diákok, illetve a DÖK tevékenységébe is beépült a proaktivitás. Az érzékenyítésnek köszönhetően a diákok sokkal jobban odafigyelnek az életterükkel kapcsolatos problémákra és önszerveződőbbek, jobban látják a szerepüket, észreveszik, hogy hogyan tudnak részt venni a kollégium környezetének alakításában. Alapvetően a felújítás, az intézmény tereinek átalakítása eddig nem volt benne a kollégiumi programban. Nem volt jellemző ez a folyamat, illetve sokkal inkább problémaalapú volt, mint megoldásalapú. A projekt segített a diákoknak és a tanároknak egyaránt abban, hogy sokkal proaktívabbak legyenek és észrevegyék a lehetőségeket. Benyomott egy gombot. A Safecity projekt által elindult egy folyamat. 

A foglalkozásokat nem egy az egyben, de alkalmazzuk. Mivel közösen dolgoztuk ki a Safecity csapatával ezeket a módszereket, ezért nagyon közel állnak hozzánk. A TEGOM műhelyekben ezek folyamatosan megjelennek. 

Hogyan látod, mik voltak a projekt gyenge pontjai? Mit csinálnál ma máshogyan? 

Leginkább azt érzem/érezzük utólag, hogy túl gyors, túl intenzív volt a folyamat. A változáshoz idő kell. Sokkal jobb volt utána, amikor elhúztuk a megvalósítások folytatását több hónapra. Volt idő idomulni, sokkal többen tudtak részt venni benne és jobban be is épült a projekt. Egy ilyen programot hosszú ideig kell fenntartani, hogy legyen valós hozadéka. 1-2 év kell, hogy igazán beépüljenek a közösségbe az új szemléletek. Persze majd az lesz igazán az érdekes, hogy 5 év múlva fog-e valaki emlékezni erre a projektre 😊 

A program lezárultával kik vitték tovább a kollégiumban a projekteket? Ugyanazok voltak a folytatásban is a szereplők vagy lettek új résztvevők? Hogy látod, kellenek a vezérek, hogy fennmaradjon egy ilyen program egy intézményben? Kik lehetnek az igazi motorjai a folytatásnak? 

Egy kollégiumban (meg egy iskolában is) ez mindig nehéz kérdés, hiszen a diákok összetétele évről évre változik. Nálunk is elment sok kulcsszereplő. Akik viszont maradtak, azok továbbra is lelkesek voltak, illetve sok új résztvevője lett az új kezdeményezéseknek. Sokan nem tudják, hogy miből indult ki ez az egész, hogy volt a Safecity projekt és mégis aktív motorjai az adott projektnek. Nem feltétlenül kell egy vezető, sokkal jobb, ha van egy kritikus tömeg, akik hozzák a szemléletet. Persze vannak olyan tanárok, akikhez közelebb áll a téma vagy a módszerek. Például Kövesi Györgyi a DÖK segítőjeként nyilván jobban felkarolta a kezdeményezést a kezdetektől, és továbbra is segíti azt. De például a Zöldsarok folytatását más tanárok vitték, sőt, új projekteket is. Fontos, hogy olyan dolgok változtak, amit ugyanúgy akartak a diákok a projekt után is, ezért nem kellett erőszakkal folytatni semmit, maguktól mentek a dolgok tovább.

A 99-es szoba átalakítás előtt

átalakítás közben
A 99-es szoba jelenlegi formájában

Ajánlanád másoknak a kidolgozott foglalkozásokat? Szerinted miért lehet fontos más iskolák számára ez a téma? 

A biztonságos környezet minden oktatási és nevelési célú intézmény számára alapvető. Ez azonban nem csak a felnőttek (tanárok) feladata lehet, hanem a diákok is bevonhatóak. Amikor beszélgettünk a nevelőkkel a program lezárultával, kiderült, hogy elég egybehangzóan a program egyik komoly sikereként (ha úgy tetszik élményeként) azt élték meg, hogy 3 generáció működött együtt a Safecity program során. Habár nagyon innovatív és nyitott tanári gárdával van szerencsém dolgozni, de mégis olyan lendületet és főként HITET tudott hozni a Safecity fiatal szakértői csapata, ami nagyon tanulságos volt. Magyarországon egyébként is sajnos jellemző az elöregedő nevelőtestület, ezért ez szerintem egy fontos érv. Főképp mivel az iskolákban is már egyre nagyobb az igény az élménygazdagabb, nyitottabb, gyakorlatiasabb nevelésre-oktatásra. Az egész világ a projektalapúság felé megy és az oktatási rendszernek is követnie kell ezt a trendet. Kifejezetten aktuális téma most ez, amikor kényszerűen online platformra került a teljes oktatási rendszer. Ez óriási kihívás elé állítja a szakmát, amire a pedagógusok nincsenek kellőképpen felkészülve. Bár sok eszköz és módszer létezik, mégis nehéz egyelőre kiigazodni benne, hogy mivel, hogyan, mikor lehet megfelelő hatást elérni, motiválni, interaktívnak lenni, élményt nyújtani. Szükséges, hogy a mostani világ elvárásainak megfelelően értelmes és tartalmas nevelés és oktatás valósuljon meg, ehhez pedig át kell alakítani a működést. Vajon mi az, ami hat a mai gyerekekre? Hogyan lehet hatékonyan tanulni és mik ennek a legjobb eszközei? Ezeket a kérdéseket most újra fel kell tennünk magunknak és választ kell közösen keresnünk rájuk.

Amint mondtam, a Safecity-s csapat „benyomott egy gombot, beindított egy folyamatot”. Adott egy löketet, és ez a löket, energia és hit nagyon fontos lenne a magyar oktatási és nevelési intézményekben. A tanárokat és a diákokat egyaránt kell fejleszteni és felkészíteni egy jobb, hatékonyabb és élménygazdag nevelés-oktatásra. A Safecity programban alkalmazott módszerek előremutatóak. Az élményalapúságnak köszönhetően hosszabb távon kitart a hatásuk, a gyerekek (és a tanárok is!) vágynak a következő, és a következő alkalomra. Így volt ez nálunk is. Jók a módszerek, mert játszva, szórakozva tanulunk, mégpedig EGYÜTT! Nagyon fontos, hogy jól érezze magát mindenki a folyamatban és ez ebben a programban elsődleges szempont volt. Jobban és több tudás rögzül ilyen légkörben. Én is jól emlékszem azokra a gyermekkori élményekre, mozzanatokra, amik beindították azokat a folyamatokat, amiket még ma is magas szinten csinálok, és az életem meghatározó elemei. Én abban hiszek, hogy legnagyobbat fejlődni élményekből lehet. Élményekre nagyon nagy szükség van mindenhol, és Safecity projekt egyértelműen sok élményt adott közvetlenül, és azóta közvetve is a Vécsey Kollégium közösségének.

Falfestés 2019. júniusában
Az elkészült mestermű
A Vécsey Kollégium nevelőivel és diákjaival közösen pedagógusok számára összeállított 12+2 foglalkozásból álló módszertani kiadványt online elérhető és szabadon letölthető a projekt honlapjáról. Bízunk benne, hogy más intézmények is átveszik és beiktatják ezeket a foglalkozásokat az oktatási-nevelési programjukba.

Ezúton köszönöm a Vécsey János Középiskolai Leánykollégiumnak a Safecity középiskolai mintaprojektének csapata nevében a közös élményeket és még több hitet és sikert kívánok a jövőbeni tervek megvalósításhoz! 

Interjú készítője: Reith Anita, a kultúrAktív Egyesület tagja, a SAFECITY – Biztonság. Város. Közösség. középiskolai mintaprojektjének vezetője

2020. ápr. 9.

Keresd a kört!

Fejlesztési célok: figyelem fejlesztése, megfigyelő képesség fejlesztése, halmazok képzése, számolás, összehasonlítás, térbeli tájékozódás képessége, saját felfedezések a csoportszobai környezetről Építészeti tartalmak: geometriai formák, csoportszoba berendezése, irányok

Eszközök: színes papírból kivágott nagyméretű geometriai formák (kör, négyzet, háromszög, téglalap, ovális, rombusz, trapéz) 

A játék célja a geometriai formák felismerése és keresése. Színes papírból nagy méretben kivágott geometriai formákat készítünk elő: kisebbeknek kört, háromszöget, négyzetet, téglalapot, tapasztaltabbak esetében ezeket kiegészíthetjük rombusz, trapéz és ovális formákkal. Ezután leülünk a gyerekekkel, megmutatjuk nekik a formákat és megbeszéljük, hogy melyiknek mi a neve.

Illusztrációk: Rekvényi Ilona instagram: @violarek

Miután átbeszéltük az összes formát, kiválasztunk egyet közülük, a gyerekeknek pedig ezzel azonos formájú tárgyakat kell odahozni. Ha már nem találnak több azonos formájú tárgyat, akkor választhatunk új formát. A tárgyakat külön kupacokba gyűjtik a gyerekek: külön a háromszög, külön a négyzet, és a többi formájú tárgyakat. Halmazok alakulnak ki a különböző dolgokból, a játék végén pedig megbeszéljük, hogy miből találták a legtöbbet, vagy a legkevesebbet. Aki tudja, azt is mondja el, hol találta az adott tárgyat (a polcon, az asztal alatt stb.). Így a csoportszoba berendezési tárgyainak nevei is előkerülnek, valamint az irányok neveit is gyakorolják. Aztán megbeszéljük, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek valamelyik csoportba illenének, de nem tudták őket elmozdítani (nem érik el, rögzítve vannak valahol). 

A rendrakás is játékosan történik. A gyerekeknek egyenként mondunk egy-egy formát és egy számot („Kérlek, vigyél vissza három négyzet alakú tárgyat!”), és a gyerekek az elővett tárgyakat ez alapján teszik vissza a helyükre.


2020. ápr. 6.

Egymást inspirálva… Avagy fúziós alkotás két egyesület tagjaival

Gondolom Számodra, ha követed a kultúrAktív Egyesület munkásságát (és mivel itt vagy, gondolom ez a helyzet, vagy legalábbis ezentúl ez lesz ☺), nem ismeretlen fogalom az Urbanity. Bevallom, számomra 2018-ban még igencsak az volt – ahogy a kultúrAktív is, sőt az épített környezeti nevelés fogalma is (egészen biztos vagyok benne, hogy előtte soha nem használtam ezeket a szavakat, ebben a sorrendben, egy kontextusban).

A SimpliCity játék tervezésének kezdetetei

Egy környezetvédelmi, fenntarthatósággal foglalkozó egyesületben voltam aktív (a gilisztakomposztról sokkal több fogalmam volt!), így egészen meglepett, amikor egy egyesületi programon bemutatták nekem a kultúrAktívos csapat pár lelkes tagját és mesélni kezdtek az általuk fejlesztett társasjátékról. Ültem, hallgattam és nem értettem, hogy hogyan is kapcsolódunk ezekhez az egyébként nagyon kedves és szimpatikus emberekhez. Azután szép lassan összeállt, hogy valójában rengeteg közös van bennünk, és a bemutatott projektjük nem várt inspirációs forrásként szolgálhat a mi számunkra is. Mert a konkrét témán túl mik az Urbanity fő jellemzői? Párbeszéd generálása, elgondolkodtatás, mindennapi és mindenki számára ismert szituációk új nézőpontból való megvizsgálása, döntéshozatal, értékeink kifejezése, érvelés, vitakultúra és értő figyelés. Ezek azok az értékek, amelyek mentén mi is szeretnénk az embereket edukálni és elgondolkodtatni! Innentől pedig adott volt az együttműködés kerete is: alkossunk közösen egy olyan játékot, ami továbbörökíti ezeket az alapvetéseket, de a mi témánkról, az önkéntes egyszerű életmódról szól. Meg is kezdődött a hónapokon átívelő közös munka, amelynek során megismertük egymást, egymás munkáját, és ez egyre gyümölcsözőbbnek bizonyult. Nemcsak a végül formát öntött közös alkotás szempontjából – mi rengeteget kaptunk emberileg is a kultúrAktívosoktól, és őszintén remélem, hogy ők is hasonlóan vélekednek erről az időszakról. 

No de milyen is volt a közös játéktervezés és mi született belőle?

A SimpliCity játék fejlesztésének folyamata

Először adott volt a témánk, amiről szólni szerettünk volna a játék által. Ezt követte, hogy (később még finomhangolva) megállapodtunk abban, hogy mik azok az elemei az Urbanitynek, amit mindenképpen megtartunk és továbbviszünk: az érvelés hangsúlya, a döntés valami mellett vagy ellen, és persze a színes területjelölők. Többen, többféle lehetséges játékmenettel álltunk elő, amiket lepróbáltunk, kivettük belőle a jól működő részeket és más ötletével helyettesítettük a kicsit döcögősebb pontokat, vagy teljesen újakat hoztunk be. Voltak „házifeladatok”, amikor egyénileg tudtunk kicsit ötletelni, kreatívkodni, de végül mindig csoportban, játszva fejlődött tovább az új, lassan alakot öltő játék. Amikor már nagyjából összeállt a váz, elkezdtünk tesztelni, majd újra és újra. Még a Gémklub sokat látott szakértőihez is bejutottunk, hogy segítsenek javítani a játék menetén külső szemmel. Változtatgattunk és újra teszteltünk. Majd újra és újra. Összeállt egy már szinte kész rendszer, amit ekkor még az Urbanity kölcsönzött játéktábláján játszottunk, de az Urbanitytől már teljesen különálló, önálló dolgot terelgettünk. Ez az új játék (talán még pontosabb, ha gamifikációnak nevezzük) pedig az első alkalommal megrendezett SimpliCity Fesztiválunkon debütált, így adott volt, hogy a neve is ez legyen: SimpliCity Játék. A maximum 12 játékos bő egy órában, a játékvezető által moderált körök során életük mindennapi döntéseit térképezik fel: milyen szempontok vezetik őket? Anyagi megfontolások, családi vagy más közösségi nyomás, praktikum, vagy akár a fenntarthatósági érvek? A játék végére minden résztvevőnek egyénileg és a csapat egészének is kirajzolódik színes formában a saját kis „mind mapje”, miközben olyan érveket és praktikus megoldásokat hall, amelyek később a „valóságban” is segítségére lehetnek (de a játékmenetre is hatással lehet egy-egy új ötlet magunkévá tétele). Itt nincsenek jó és rossz válaszok, elvárások, vagy nem odaillő kérdések, mind tanulunk (tapasztalatból mondom, hogy még a játékvezető is, minden egyes alkalommal!), és inspiráljuk egymást. Az első éles játékok után még persze finomítottunk a részleteken (azt hiszem, hogy ez a rész még most sem zárult le, és talán mindig lehet továbbfejleszteni az eredeti ötletet), végül pedig a SimpliCity Játék is elnyerte méltó formáját egy gyönyörű új játéktábla képében.

A SimpliCity játék saját végleges formája

Hálásak vagyunk a kultúrAktívnak, hogy létrejött ez a közös munka, hiszen nekik köszönhetően megszületett egy olyan új eszköz, amivel a korábbitól eltérő, nagyon izgalmas módon szólhatunk az önkéntes egyszerűség iránt érdeklődő emberekhez, de hálásak vagyunk azokért az emberi kapcsolatokért is, amelyek az együttműködés során születtek! (És még annyi tanulság, hogy néha egészen váratlan helyekről jöhet egy ilyen lehetőség, ha elég nyitott szemmel járunk, hiszen ez az egész történt nem jött volna létre, ha a kultúrAktív Annája nem találkozik és kezd el beszélgetni a Messzelátó Egyesület Dórijával egy betonról szóló konferencián ☺)

Bálint Orsolya, Messzelátó Egyesület 

2020. ápr. 2.

Krumplilény

Ez a feladat némileg kapcsolódik az előző, a Ki hol lakik? feladatunkhoz, de anélkül is élvezetes lehet.





Illusztrációk: Rekvényi Ilona instagram: @violarek

Készítsünk elő krumplit, magokat és fogpiszkálókat. A gyerekek ezekből állíthatnak össze állatokat. Választhatnak a versben szereplő állatok közül, vagy akár el is készíthetik az elképzelt élőlényeket. Végül a fantázialényeket az előző nap készített otthonokba helyezik. Biztosítsunk anyagokat (követ, falevelet, ágat, stb.), hogy a lakhelyeket tovább bővíthessék.

Eszközök: krumpli, magok, fogpiszkáló, termések, kövek, ágak, levelek






Fejlesztési célok: Alkotás, építés, térérzékelési és térképzési képességek fejlesztése, fantáziafejlesztés, természetes anyagok tulajdonságainak (magok, termések, levelek) megismerése, tapasztalatszerzés

Építészeti tartalmak: otthon és lakója