Szabad játékra alkalmas terek kialakítása: a tervezéstől a megvalósításig 2. rész

 Játszható terek

Halász Dóra Vera cikke

Ez a bejegyzés egy vendégcikk folytatásos közlése, az előző részt itt találod.

Ebben az írásban a gyermekek szabad játékát inspiráló terek jellemzőivel, típusaival, kialakításukkal, a terek adta lehetőségekkel, illetve a játszóterek és játszható terek tervezésének folyamatával, lépéseivel és buktatóival foglalkozunk. A cikk elsősorban azokhoz a csoportokhoz, vagy személyekhez szól, akik a gyerekek és fiatalok szabad játékát inspiráló terek kialakításához keresnek támpontokat.

A kötetlen, gyermekek által irányított, önszerveződő szabad játékra használt terek lépten-nyomon körül vesznek bennünket, még ha néha kicsit alakítanunk is kell a nézőpontunkon ahhoz, hogy ezeket észrevegyük. A beton virágágyáson egyensúlyozó, az aszfalt repedéseit átugráló, vagy az autók parkolása ellen a földbe szúrt cölöpöket kerülgető kisgyerekek mindannyiunk számára ismerős látványt nyújt. Ezek, a gyerekek által játékterekként megélt helyszínek azonban nem kifejezetten arra lettek kialakítva, hogy játszásra használják őket és esetenként veszélyeket rejthetnek magukban, vagy játéktérként való használatuk ellenérzést válthat ki a helyi közösség többi tagjából. 

A városi játékterek tervezői és a terek kialakítói is sokat tehetnek azért, hogy a gyerek szabad játékát ösztönző, általuk szívesen használt tereket alakítsanak ki. Amikor szabad játékra alkalmas terek tervezése jön szóba, a lehetőségektől függően két irányba indulhat a gondolkodás: Az egyik lehetőség, a kifejezetten játszásra alkotott terek megalkotása, ezek a játszóterek, kalandparkok, intézmények udvarain kialakított játszóterek és hasonló, a közösség nem gyerek tagjai által használt terektől általában élesen elkülönülő játékterek. A másik lehetőség a már meglévő terek átformálása, játszhatóbbá tétele. A várostervezésnél rendszerint a kettő kombinációja az előnyös. Szükség van játszóterekre és jó, ha minél több területet sikerül jól játszhatóvá alakítani. Ez azonban megkövetel egyfajta hozzáállást, aminek már a várostervezés alapkoncepciójában meg kell jelennie.

Játszható terek

Amikor nem elkülönített, és kifejezetten játszásra kialakított játszóteret szeretnénk létrehozni, előtérbe kerül a terek játszhatóvá tételének koncepciója. Ennek a hozzáállásnak és kialakítási módnak a lényege, hogy a helyi közösség által egyébként is használt területeket, útvonalakat igyekszünk olyanná alakítani, hogy a gyerekek és fiatalok számára a szabad játék lehetőségét kínálják fel. 

A közösségi terek játszhatóvá alakításának feltétele a gyerekek és fiatalok iránti pozitív hozzáállás, a helyi közösségnek, a tereket használóknak az a felfogása, hogy a gyerekek játékos viselkedése egy támogatandó, nem pedig a felnőttektől távol tartandó, az arra kijelölt játszóterekre „száműzendő” viselkedésforma.

Ahogyan London városigazgatása megfogalmazza: 

Játszható térnek azt nevezzük, ahol a gyerekek aktív játéka a tér szabályszerű használatának minősül. A játszhatóság a rögzített térelemek egy jellemzője, ezen kívül egyes parkok, pihenőövezetek, természeti területek és más, a nyilvánosság számára elérhető területek tulajdonsága. A játszhatóság nem csupán a hely fizikai jellemzőiben mutatkozik meg. Erősen befolyásolják a társadalmi és kulturális jellegzetességek. Ennek megfelelően például, egy olyan tér, amelyen az azt használók ellenségesen állnak hozzá a gyerekek jelenlétéhez, nem nevezhető játszható térnek, még akkor sem, ha a fizikai kialakítása alapján játszásra megfelelő volna. (Greater London Authority, 2008). 

A játszható terek jellemzője, hogy a gyerekek és fiatalok szívesen látott használói a térnek és ezt ők maguk is így érzik. A legtöbb park nagyszerű játszási lehetőséget biztosít a gyerekek számára és „csak” hozzáállás kérdése, hogy ők élhetnek-e ezzel a lehetőséggel. Magyarországon pozitívumként mondható el, hogy mára Budapesten visszaszorulni látszanak például a „fűre lépni tilos” és „labdázni tilos” táblák, amik 20-30 évvel ezelőtt még meghatározó részei voltak a közparkoknak, és kisebb tereknek. Egyre jellemzőbb, hogy a köztereken, parkok burkolattal fedett részein megengedett a görkorcsolyázás, gördeszkázás, rollerezés. 

Játszható terek kialakíthatóak a városokon belül és a természeti környezetben is. A játszóterek esetében általában egyértelmű, hogy elsődleges céljuk, a gyerekek játékának támogatása, míg a közösen használt tereknél érdemes valamilyen módon jelölni, hogy a játék is támogatott formája a használatnak. A jól játszható terek minden érintett térhasználati módját figyelembe veszik, úgy, hogy közben a használók tiszteletben tudják tartani egymás igényeit. Ezt segíthetik olyan táblákkal, jelekkel, ami az egyes területek lehetséges használati módjairól tájékoztatnak.

A játszható terek tervezésénél és kialakításánál is akkor járunk el helyesen, ha figyelembe vesszük, hogy melyek azok a területek, amelyeket a gyerekek és fiatalok egyébként is szívesen használnak játszásra és milyen módon teszik ezt. Ez a megfigyelés jó alapot biztosít arra, hogy a tér játszhatóvá alakítását siker kísérje, és ne egy hamar megrongált, vagy senki által nem használt, értelmetlen, drága beruházás valósuljon meg. A játszható tereket is időről időre felül kell vizsgálni és fel kell mérni, hogy milyen, elsőre nem látott veszélyekkel járhat a használat. 

Amikor játszható terekről beszélünk, nem feledkezhetünk meg az utcáról sem. A lakó-pihenő övezetekben közlekedési tábla és sebességkorlátozás is jelzi, hogy az utcák deklaráltan közös használatra vannak tervezve és Magyarországon hagyományosan a falvak kis utcáiban is az út közepén játszanak a gyerekek, bár ezeken a helyeken a szabályozás és a biztonság nem mindig megoldott. A természetes környezet játszhatóvá formálása általában a turisták által látogatott területeken történik meg, ahol viszont a játék által okozott esetleges természeti károk és a szabad játék előnyeit helyezzük a mérleg serpenyőibe. 

Összefoglalva tehát:

Akár a kifejezetten játszás céljára kialakított terekről, akár a közösen használt terek játszhatóvá formálásáról beszélünk, elsődleges a szabad játékhoz és a játszható terekhez való megfelelő hozzáállás. Eszerint a gyerekek és fiatalok szabad játéka egy pozitív, támogatandó tevékenység és a játékterek megtervezésénél és kialakításánál, vagy átalakításánál pedig, a már adott környezettel való harmonizálás és a helyi közösség szokásaihoz és igényeihez való alkalmazkodás az elsődleges szempontok.

Halász Dóra Vera, Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány

Az írás alapjául szolgáló tanulmány a Design for Play: A guide to creating successful play spaces, Aileen Shackell, Nicola Butler, Phil Doyle and David Ball, (Play England – Making space for play).

A cikk az Erasmus + 2017-1-UK01-KA201-036679 számú CAPS – Játékbarát Iskolák projekt keretén belül került megírásra.

Szabad játékra alkalmas terek kialakítása: a tervezéstől a megvalósításig 1. rész

Játszásra kialakított terek

Halász Dóra Vera vendégcikke

Ebben az írásban a gyermekek szabad játékát inspiráló terek jellemzőivel, típusaival, kialakításukkal, a terek adta lehetőségekkel, illetve a játszóterek és játszható terek tervezésének folyamatával, lépéseivel és buktatóival foglalkozunk. A cikk elsősorban azokhoz a csoportokhoz, vagy személyekhez szól, akik a gyerekek és fiatalok szabad játékát inspiráló terek kialakításához keresnek támpontokat.

A kötetlen, gyermekek által irányított, önszerveződő szabad játékra használt terek lépten-nyomon körül vesznek bennünket, még ha néha kicsit alakítanunk is kell a nézőpontunkon ahhoz, hogy ezeket észrevegyük. A beton virágágyáson egyensúlyozó, az aszfalt repedéseit átugráló, vagy az autók parkolása ellen a földbe szúrt cölöpöket kerülgető kisgyerekek mindannyiunk számára ismerős látványt nyújt. Ezek, a gyerekek által játékterekként megélt helyszínek azonban nem kifejezetten arra lettek kialakítva, hogy játszásra használják őket és esetenként veszélyeket rejthetnek magukban, vagy játéktérként való használatuk ellenérzést válthat ki a helyi közösség többi tagjából. 

A városi játékterek tervezői és a terek kialakítói is sokat tehetnek azért, hogy a gyerek szabad játékát ösztönző, általuk szívesen használt tereket alakítsanak ki. Amikor szabad játékra alkalmas terek tervezése jön szóba, a lehetőségektől függően két irányba indulhat a gondolkodás: Az egyik lehetőség, a kifejezetten játszásra alkotott terek megalkotása, ezek a játszóterek, kalandparkok, intézmények udvarain kialakított játszóterek és hasonló, a közösség nem gyerek tagjai által használt terektől általában élesen elkülönülő játékterek. A másik lehetőség a már meglévő terek átformálása, játszhatóbbá tétele. A várostervezésnél rendszerint a kettő kombinációja az előnyös. Szükség van játszóterekre és jó, ha minél több területet sikerül jól játszhatóvá alakítani. Ez azonban megkövetel egyfajta hozzáállást, aminek már a várostervezés alapkoncepciójában meg kell jelennie.

A kifejezetten játszásra kialakított terek tervezése: 

A játékra inspiráló tereknek vannak bizonyos jellemzői. A következő 10 alapelvet érdemes figyelembe venni a játékterek tervezésénél: 

A szabad játékot támogató sikeres játékterek,

• A használóikra vannak szabva, tükrözik a gyerekek és fiatalok igényeit, szerves részét képezik a környezetüknek,
• Jó elhelyezkedésűek: jól megközelíthetőek, ugyanakkor nincsenek nagy forgalmú utak közvetlen közelében, és nincsenek jelentős légszennyezésnek kitéve,
• Legalább részben természetes alkotóelemekből épülnek fel, amelyek harmonizálnak az ember alkotta tereptárgyakkal,
• A játék-élmények széles tárházát kínálják fel a gyerekek és fiatalok számára,
• Sérült és ép gyerekek számára egyaránt jól használhatóak,
• Figyelembe veszik a helyi közösség igényeit,
• Lehetővé teszik, hogy a különböző korosztályok együtt és egymás mellett játszhassanak
• Lehetőséget teremtenek a kockázatvállalásra, határok keresésére, kihívások teljesítésére
• Fenntarthatóak és megfelelően karban is vannak tartva
• Elősegítik a gyerekek szellemi, lelki, testi fejlődését

Mélyebben megvizsgálva ezeket a szabad játékra leginkább alkalmas tereket, azt tapasztaljuk, hogy az ilyen terek úgy vannak kialakítva, hogy lehetőséget biztosítanak a mozgásos és nagyobb fizikai aktivitással járó tevékenységekre. Futhatóak, erőkifejtést igénylő mozgásokra ösztönöznek. Mind az öt érzéket stimulálják valamilyen formában: például különböző hangokat lehet kicsiholni az ott lévő tárgyakból, a fák és növények mindenféle illatokat, szagokat árasztanak, színesek, vagy legalábbis többféle szín is látható rajtuk, eltérő tapintású tárgyakkal vannak felszerelve. Jó terepet biztosítanak a gyerekek közötti szociális interakcióknak. Vannak rajtuk közös játékra alkalmas területek, de vannak elvonulásra lehetőséget adó részek is. Így a gyerekek meg tudják választani, hogy egyedül, vagy másokkal együtt szeretnének épp játszani, és váltogatni is tudják ezeket a játékformákat. Választhatnak, hogy együttműködni szeretnének, vagy esetleg épp versengeni. Lehetőséget adnak a természetes és ember által alkotott anyagokkal való manipulációra, eszközkészítésre, játszásra. 

Végül, de nem utolsósorban a sikeres játékterek kihívások vállalására, képességeik felmérésére, határaik megtapasztalására ösztönzik használóikat, akár nagyobb kockázatvállalással is, például magasabb helyekre való felmászási lehetőséggel, vagy extrém sportlehetőségek kipróbálásával. 

Fontos, hogy a játéktér megálmodásakor a tervező beleélje magát a hely, a tervezendő játéktér környékének világába. Elképzelje, hogy mi az, ami leginkább beleillene a már meglévő környezetbe. Jó, ha kiválaszt egy, vagy több, már ott lévő tereptárgyat, vagy természeti képződményt, lehet ez szikla, gödör, domb, vagy akár egy jellegfa, vagy valami érdekes növény, és olyan játszásra alkalmas teret igyekszik létrehozni, amelynek ezek a már meglévő tereptárgyak szerves részét képezik. 

Érdekes kérdése a tervezésnek, hogy milyen mértékig, és milyen módon érdemes bevonni a majdani játéktér használóit, a gyerekeket a tér tervezésébe. Kézenfekvő volna azt mondanunk, hogy egyszerűen kérdezzük meg a gyerekeket, hogy milyen játékteret szeretnének. Ne feledjük azonban, hogy a gyerekek, különösen, ha kisebb gyerekekről van szó, elsősorban abból fognak szemezgetni, amikor a kérdésre válaszolnak, amit már eddig is ismertek. Olyasmi eszközöket fognak felsorolni, amiket már eddig is használtak. A tervezőnek pedig nem az a célja, hogy még egy egyen játszóteret csináljon csúszdás űrhajóval a közepén, hanem hogy olyan újfajta, inspiráló teret hozzon létre, ami a gyerekeknek és a fiataloknak legjobb lehetőséget biztosít a szabad, és a környezettel harmonizáló játékra 

Annál sikeresebb lesz a tervezett játéktér, minél sokoldalúbb felhasználásra ad lehetőséget és minél inkább követi a fent felsorolt 10 alapelvet. 

A sikeres játékterek egyrészről igyekeznek megőrizni és tiszteletben tartani a hely szellemét (genius loci), másrészről építenek arra az információra, hogy mik azok a tereptárgyak, amiket már eleve játszásra használnak a gyerekek és milyen játékokat játszanak szívesen. Azzal, hogy megfigyeljük, hogy melyek azok a helyszínek, amiket a gyermekek játszásra használnak, megfigyeljük, hogy miként használják azokat, és ezeket a helyszíneket igyekszünk biztonságossá és a játszásra még inkább alkalmassá formálni azt a tervezési elvet követjük, hogy a játszásra alkalmas terek minél inkább részét képezzék a már eleve meglévő természetes és épített környezetnek.

A gyerekek számára kialakítandó játszóterek tervezésénél és felújításánál a következő hat lépcsős tervezési ciklus segítheti a sikeres megvalósítást: 

1. Felkészülés: a felkészülés része a környezet bejárása és a helyi közösség igényeinek és szokásainak felmérése, a potenciális használók korosztályának felmérése. Amennyiben felújításról, újratervezésről van szó, érdemes végiggondolni, hogy a jelenleg rendelkezésre álló játszótérnek mik a hiányosságai, milyen új elemeknek érdemes megjelennie, és mik azok, amik a jövőben elhagyhatók. Milyenek a hely adottságai, milyenek a közlekedési lehetőségek. Nagyon nagy jelentősége van ennek a felkészülési fázisnak, hiszen itt dől el, hogy olyan helyet választunk-e, amely a későbbiekben népszerű és jól használható lesz-e, vagy olyat, amit valaki megálmodik, de valójában senki nem fogja használni, esetleg rongálás áldozata lesz, vagy a helyi közösség számára inkább hátrányokkal, mint előnyökkel jár a megléte. A közösség bevonása ezen a ponton elengedhetetlen. A helyről való döntést a legnehezebb a későbbiekben felülbírálni.
   
2. Tervezés: a tervezési fázis alapja az a hozzáállás, hogy a rendelkezésre álló hely jellemzőire, elrendezésére, a lehetséges elhelyezendő tárgyakra, feleszerelésekre és azok jellegzetességeire egy összefüggő egészként tekintünk. A játékteret tervező szakember, vagy csapat kiválasztásakor különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a tájépítészetben és a játékterek tervezésében egyaránt tapasztalt, az említett hozzáállást valló személyt, vagy csapatot válasszunk. A tervezési fázisban nagy hangsúlyt kell fektetni a kockázat-haszon elemzésre, különösen abban az esetben, amikor nem szabványos, előre legyártott játszótéri játékok elhelyezéséhez folyamodunk. Ebben a fázisban kell foglalkoznunk az inkluzív játéktér kialakításának kérdésével, és a fenntarthatóság és rendben tarthatóság szempontjával is. Óvakodjunk az előre elkészített tervvel és játszóalkalmatosságokkal felajánlkozó vállalkozóktól és keressük azokat, akik a tervezés elkezdését megelőzően a területről, a helyi közösségről, a környék történetéről, a közelben lévő többi játéktérről szeretnének tájékozódni.
   
3. Építés: Az építés fázisában a legkisebb a megrendelő és a várható felhasználók bevonásának lehetősége. Ebben a fázisban rendszerint a tervező és a kivitelező dolgoznak együtt. A megrendelőnek azonban ezt a fázist is nyomon kell követnie, hiszen ő lesz az, aki a közösséggel tartja a kapcsolatot, és szükség esetén közvetít a felek között. Igazán felkészült kivitelező még arra is odafigyelhet, hogy az építés idején is le tudják kötni az arra kószáló gyerekeket. Volt arra példa, hogy az építőmunkások közül néhányan, mindig egy arra kijelölt területen fociztak az arra járó gyerekekkel, akik így könnyebben távoltarthatók voltak az építési területtől. Ami az építkezés időzítését illeti, megfontolandó lehet a több fázisban építés is, úgy, hogy a játszótér kisebb részei az egyes fázisokban már használhatóak legyenek. 
   
4. Használat: Egy játéktér átadása mindig nagy dolog, főként a gyerekek és persze a kisgyerekes szülők számára, akik feltehetően már hónapok óta várnak rá. Fontos esemény azonban a fenntartó, a megrendelő, a helyi közösség számára is. Minél több kapcsolatot sikerül ápolni, annál valószínűbb, hogy esetleges problémák esetén is lesz kihez fordulni, és erősebb lesz a bizalom a játszótér létrehozásáért felelős szerv és a helyi közösség között is. Az átadást követő néhány hétben, hónapban különösen oda kell figyelni az új térre, fontos, hogy legyen erre kapacitás. Ekkor derülhetnek ki olyan hibák, korábban nem látott problémák, akár új veszélyforrások kerülhetnek előtérbe, amikre a kialakítás alatt nem gondoltunk. 
5. Fenntartás: Egy előre meghatározott fenntartási terv elengedhetetlen a játéktér hosszú távú fenntarthatóságához. Természetesen nem lehet minden körülményt előre látni, így a fenntartási tervnek bizonyos mértékig rugalmasnak kell lennie. Az olyan játékterek, amik akár csak időlegesen használhatatlanná válnak, valamiért le kell zárni őket, sok frusztrációt okozhatnak a gyerekek és szülők számára és könnyebben is esnek rongálás áldozatául is. Ezért a rendszeres odafigyelés, és a gyors reagálás az esetleges problémákra nagyon fontos. Ezen kívül szükség van rutin felülvizsgálatokra is, bár ezek általában az előírásokban is benne vannak. Fontos az is, hogy ne essünk túlzásba, hiszen a játékok bizonyos mértékű elhasználódása és megrongálódása természetes velejárója a használatnak. 
6. Felülvizsgálat: A játéktér elkészülte közel sem jelenti a tervezési ciklus végét. Sokkal inkább egy új fázis, a folyamatos felülvizsgálat kezdetét. Egy jó játéktér folyamatosan fejlődik, és soha sincsen igazán készen. Hasonlóképp egy családi ház kertjéhez. A játéktér egy élő terület, amit folyamatosan figyelemmel kell tartani és reagálni kell a bekövetkező változásokra, legyenek azok a használati mód változásai vagy a szerkezeti elemek alakulásai. 

Amennyiben a fent felsorolt alapelveket szem előtt tartva és ezt a dizájn ciklust követve fogunk a játékterek kialakításához, jó eséllyel sikerrel járunk és mindenki megelégedésére szolgáló játékteret tudunk létrehozni.

Halász Dóra Vera, Rogers Személyközpontú Oktatásért Alapítvány

Az írás alapjául szolgáló tanulmány a Design for Play: A guide to creating successful play spaces, Aileen Shackell, Nicola Butler, Phil Doyle and David Ball, (Play England – Making space for play).

A cikk az Erasmus + 2017-1-UK01-KA201-036679 számú CAPS – Játékbarát Iskolák projekt keretén belül került megírásra.

Új identitás: Játékvezető

Ez a bejegyzés egy másiknak a folytatása, az itt feltűnő játékvezető-képzésrő -ha még nem tetted - részletesen ebben a bejegyzésben olvashatsz.

Én a kultúrAktívval anno is egy játékon - a ParticiPécsen - keresztül kerültem kapcsolatba, és azóta is a játékok világa vonz az egyesületnél leginkább. Az egyik leggyakrabban használt és sok témára adaptálható utcai Urbanity játékunk célja diskurzusok indítása és a(z) (épített) környezetünk vitás kérdéseinek több szemszögből történő megvizsgálása. Te ennél a kertből kilógó gyümölcsfa gyümölcséből? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Itt mindenkinek a véleménye számít és minden érv pontot ér (amit fizikálisan, mágnesekkel jelzünk is).

Az Urbanity formai világával később, a minimalista életmódról szóló verziójának (SimpliCity) játéktervezési folyamatában ismerkedtem meg. Ami elsőre megfogott és megtetszett benne, hogy egy olyan szabályrendszert alkot, ami jó kiindulási alap, ugyanakkor sokféleképpen és számos témára formálható anélkül, hogy elveszítené a lényegét. Nem véletlenül létezik több verziója, amik iskolákban vagy akár közösségi tervezések alkalmával is előkerülnek. Így jutott ki a 16. MitOst fesztiválra Athénba is, ahol Szilágyi-Nagy Annával közösen vezettem először Urbanityt. Ott tapasztaltam meg, hogy egy játék vezetése korántsem merül ki a szabályok ismeretében és átadásában. Ez a szerep egész embert kíván, hiszen egy játék közege egyedi helyzeteket generál, melyekhez széles eszköztárra és módszertani ismeretre van szükség. Ezért is tartom fontosnak a játékvezetői képzést, ami pont arra hivatott, hogy minél több példát és tapasztalatot szolgáltasson ezek elsajátításához. Én az utcai Urbanity játékvezető képzésén vettem részt. Egy bemutatkozó körrel kezdtünk, amely kultúrAktívos hagyományokhoz igazodva különböző jellegzetes helyszíneket (pl: Millenáris Park, ferihegyi légiirányító torony stb. ) ábrázoló képek segítségével történt. Mindenki választott közülük egy olyat, amely szimpatikus és a legjobban jellemzi akár a személyiségünket, akár az aktuális állapotunkat. Majd játszottunk egy gyorsított Urbanityt, ahol már más szemmel figyeltem a játékot, mint korábban, így felfedeztem olyan szempontokat vagy játékvezetői problémaköröket, amik eddig elkerülték a figyelmemet (főleg azért, mert ideáig egy-két kivételtől eltekintve játszottam és nem vezettem). Például, hogy milyen könnyű játékvezetőként belecsúszni a játékos szerepébe és állást foglalni egy-egy engem is foglalkoztató kérdésben (ilyen mondjuk a biciklisták járdán való közlekedése, vagy a hajléktalanok távoltartását célzó trükkök alkalmazása), pedig a pártatlanság kulcstényező, hiszen a vezető feladata segíteni a játékosok véleményalkotását és a lehető legaaktívabban odafigyelni a beszélgetésre. Így találja meg a megfelelő pillanatokat, amikor egy beszélgetést mederben kell tartani, vagy egy érvelést lezárni. Vagy fontos kérdés, hogy milyen eszközökkel tartja fönn az érdeklődést és a lelkesedést, ami által facilitálja új érvek születését?

A játékvezető egy külön szerep. Nem egy “tanár”, aki oktat (semleges vélemény, ő csak facilitál) vagy például nem egy “rendőr”, aki csak fegyelmez és kereteket szab. És ha ezt tisztáztuk és kialakítottuk magunkban a “játékvezető” karakterét, akkor adhatjuk hozzá azokat a képességeket és kompetenciákat, amiktől valaki jó játékvezető lesz. Mondjuk jól toboroz játékosokat (lévén egy utcai társasról szó, ez bizony nagyon is fontos képesség), vagy két, akár egymásnak ellentmondó érvet egyszerre tart érvényesnek, vagy jól instruál. Vagy elhivatottan követi az Urbanity útját :D

Az újonnan megszerzett tudást egy hét elteltével az ArchiKids_Budapest Városálmodók fesztiválon alkalmazhattam először, de nem az utcai Urbanityt, hanem egy újból előkerült és leporolt játékunkat, a Pop-up Pestet vezetve. Nyilván a játék eltérő jellegéből adódóan más kompetenciákat kellett előtérbe helyezni, nagyobb jelentőséggel bírt az emberek lelkesítése, ha hátráltató kártyát kaptak, vagy nem úgy sikerült az elképzelt útvonaluk egy “sikertelen” dobás miatt, mint ahogyan azt elképzelték. Hangsúlyosabban jelen volt a “tanár” szerepe, hiszen felmerült sok olyan budapesti helyszín, amit ma már másképpen neveznek, vagy nem tisztázott a funkciója. Ami viszont itt is alapelvként működött, hogy a játékvezető nem lehet játékos. Az ő feladata a külső szem, és az erős, egybentartó és összefogó kéz biztosítása.

Az első lépések tehát egy játékvezetői karakter megformálásához megtörténtek, innen már csak a játékra- és személyreszabás következik. Így még egy hosszú folyamat előtt áll az egyesület, mert bizony sok játékunk van, és mindegyik egyedi, de nekünk örömteli, mert mindegyiket szeretjük időről időre fejleszteni és élvezni az eredményt.

Divéki Lili, a kultúrAktív Egyesület tagja

Mit rejt az Urbanity a játék élményén kívül?

Az a tapasztalatunk, hogy a felnőttek és a gyerekek egyaránt kevés lehetőségük van a lakóhelyükkel kapcsolatos véleményformálásra, ha pedig adottak a lehetőségek és feltételek, akkor nem tudnak élni vele, ami egyrészt abból adódik, hogy szokatlan számukra a városi környezettel kapcsolatos véleményalkotás és sokszor adottnak és megváltoztathatatlannak gondolják a körülöttük lévő környezet, másrészt hiányzik a megfelelő szókincs, hozzáállás vagy érdeklődés a véleményalkotásban való részvételhez. Az Urbanity társasjáték ebből a bemeszesedett helyzetből kínál kimozdulási lehetőséget, mert játékos keretek között biztosít lehetőséget a lakóhellyel kapcsolatos, hétköznapi és sokszor megkérdőjelezhetetlennek tűnő jelenségek és változások megvitatására. A párbeszéd alapú játék egyfelől a játékosok véleményalkotási képességeit fejleszti, másfelől a játékostársak tudásán, tapasztalatain és nézőpontján keresztül rengeteg új impulzussal és szemponttal gazdagodik az együtt játszó közösség.

Öt éve gyűjtjük a tapasztalatainkat arról, hogyan működik a játék vegyes hátterű játékosokkal közösségi rendezvényeken és középiskolásokkal iskolai környezetben. A játékvezetés tapasztalatai vezettek ahhoz a felismeréshez, hogy a játék hiánypótló eszköz lehet az iskolai oktatásban, valamint közösségi eseményeken a közösség- és városfejlesztés területén. A játékvezető képzés kialakításakor célunk az Urbanity játékhoz kapcsolódó módszertan és tudás átadása volt.

Felhasználva a városi és iskolaközösségekben szerzett tapasztalatainkat kétféle képzésben gondolkozunk: egyet a város- és közösség fejlesztésben érintett szakembereknek számára alakítunk ki, hiszen számukra a játékvezetői szereppel járó képességek és feladatok, valamint a városi témájú játékok közösségfejlesztésben rejlő alkalmazási lehetőségei az izgalmasak. A játékban zajló párbeszéd facilitálása pl. a kommunikációs helyzetek felismerése, a különböző résztvevők véleményalkotásának elősegítése, a beszélgetés dinamikájának fenntartása, a moderálás rengeteg gyakorlati tapasztalatod ad részvételi tervezési folyamatok lebonyolításához.

A pedagógusok számára kínált képzésben a játékvezetés módszertanának átadása csupán az első lépés, itt a hangsúly a fiatalok fejlesztésén van. A játék ugyanis a vitakultúrát fejlesztő játékokhoz és gyakorlatokhoz képest nagyon fontos új dimenziót hoz: itt nem az érveléstechnika, hanem a kritikus gondolkodás és a többszempontúság a fontos. A játékvezetés elmélete után szituációs gyakorlatban készülnek fel a pedagógusok az éles játékvezetésre, amelyet saját osztályukban tartanak meg. Ezután a játékot saját szaktárgyuk kontextusában továbbgondolják, és témakörükre adaptálva egyéni verziót hozzanak létre.

A képzést az 1. Sz. Budaörsi Általános Iskolában volt lehetőségünk kipróbálni. Az épített környezeti nevelés iránt érdeklődő pedagógusokat Csehné Berényi Beáta hívta össze. A játékvezetés elméletének elsajátítása után a pedagógusok egy újabb alkalommal élesben is kipróbálták a játékvezetést, erre Beke Ildikó osztályfőnöki óráján került sor. Ildikó fontosnak tartotta, hogy osztályfőnökként saját osztályával urbanityzzen, mert meglátása szerint míg az angol órákon automatikusan előtérbe kerül a véleményalkotás, az egyetértés és a nézeteltérés kifejezéseinek elsajátítása, addig a magyar tárgyak kapcsán a vitakultúra fejlesztése szinte elő sem kerül, és a gyerekek sokszor küzdenek azzal, hogy az angol kifejezéseket a magyarhoz kössék. A játékvezetés bravúrosra sikerült, a pedagógusok osztályismerete rendkívül fontos volt a gyerekek véleményalkotásba való bevonásába. A pedagógusok jelenleg a saját adaptáción gondolkoznak és alig várom, hogy Ildikó megossza velem tapasztalatait az angol Urbanity adaptációról.

Tóth Eszterrel dolgoztuk ki a pedagógus képzés módszertanát, amely kultúrAktívos módon olyan tanulási helyzetet teremt, amelyben a résztvevők játékos feladatokon, páros és csoportos gyakorlatokon keresztül megtapasztalják, elmélyítik és alkalmazzák a játékvezetési praktikákat. A képzések módszertanát a tesztképzések tapasztalatai alapján szeretnénk véglegesíteni és a jövőben akkreditált kamarai és pedagógus képzésként meghirdetni. Álmunk, hogy a módszertan az egyesületen kívül önálló életre keljen és minél több fiatal és közösség lehetőséget kapjon a városi környezettel kapcsolatos véleményalkotásra.

Szilágyi-Nagy Anna, a kultúrAktív Egyesület alelnöke

Régi-új nézőpont

Egy régi KultúrAktívos klubnap jutott eszembe, amikor azért is találkoztam veletek, hogy az akkor aktuális épített környezeti nevelés feladataimat bemutassam és beszélgessünk róluk. Az egyik téri aktivitásról, a dioráma-építésről akkor még csak az első workshop eredményeit tudtam megmutatni, és ígértem, hogy folyt.köv...

Időközben továbbfejlődött a workshop, a gyerekek és én is, a KultúrAktívval is túl vagyunk jópár közös akción, de hadd mutassam most meg a képeket.

A takarító nénik hónapokig gyűjtögették nekem az üres wc-papír gurigákat, hogy mind a 600 tanítványomnak elég legyen.

Mivel 3-12. osztályig mindenkivel készítettünk diorámát, a téma életkor szerint változott, legkisebbtől a legidősebbig: „mese”, „sport”, „tudomány”, „múlt és jövő”. Arra kértem a gyerekeket, hogy a képet, amelyet lelki szemeik előtt látnak, szeleteljék fel: a szokásos előtér-középtér-háttéret most külön papírszeleteken, a guriga belsejében egymás mögé ragasztva tüntessék fel.

A gurigákat nagy közös diorámákká raktuk össze az iskola ablakaiban, ami előtt sokáig el lehet nézelődni....

Mészáros Zsuzska, építész tervező és rajztanár a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban, a DESIGNPED blog szerkesztője

Térképen az óvoda

Eszközök: nagyméretű rajz vagy nyomtatvány az óvoda épületéről és környezetéről (csak a körvonalakkal), rajzeszközök 

Fejlesztési célok: kreativitás fejlesztése, térbeli tájékozódóképesség fejlesztése, szókincsbővítés, finommotorika fejlesztése, elvonatkoztatás, ábraalkotás, közös munka elkészítése, egymásra figyelés

Építészeti tartalmak: térbeli viszonyok, különböző épülettípusok, közterületek

Készítsünk elő egy térképet, amin az óvoda és annak szűkebb környezete látható körvonalasan (használhatunk az internetről letöltött térképet is segítségnek), majd nézzük és beszéljük meg a térképet a gyerekekkel. Kezdjük azzal a beszélgetést, hogy megkérdezzük, mi az a térkép, és mire szoktuk használni. Ezután mutassuk meg, hogy ezen a térképen az óvoda és a környezete látható felülnézetből. Biztassuk a gyerekeket, hogy próbálják olvasni a térképet, mi hol lehet, mit ismernek fel rajta. Kezdjük az óvoda épületével, majd vizsgáljuk meg az óvodaépület környezetét. Soroljuk fel közösen, hogy milyen épületek, közterek vannak az óvoda közelében. Mik voltak, azok a dolgok, amiket szeretünk az óvoda környezetében, és mik a negatívumok, amit nem szeretünk? Ezeket hogyan változtatnánk meg? 

Ezután a gyerekek rajzeszközöket kapnak, és berajzolhatják a térképre a számukra fontos helyszíneket (például csoportszoba vagy étkező az óvodában, játszótér, szobor, az utca, amin reggel óvodába jönnek, stb.). Mindenkinek jusson egy-egy helyszín, elem, amit berajzolhat. Ezután rajzolják be a kívánt változtatásokat, amik a beszélgetés közben felmerültek. 

ParticiPécs - a közösségi játék

A ParticiPécs egy olyan élőtársasjáték, melyben Pécs lakosságának (legyen szó gördeszkázó kamaszokról vagy a muskátlijának élő néniről) összefogó erejére van szükség, hogy különböző beavatkozások (gerillakötészet, egy új pad elhelyezése stb.) valósuljanak meg a városban. Az elején mindenki fölvesz egy kapott karaktert, majd a szerep lakóhelyéről és megadott számú építőelemmel indul el, hogy egyedül, vagy kisebb csoportokba összeállva fejlesszen egy-egy helyszínt. A haladás kockadobással történik, az utat néhol pedig szerencsés, vagy balszerencsés kártyák módosítják. Ha netán elfogynának a beavatkozásokhoz szükséges építőelemek, lehet lobbizni a városházán extráért. 

A játék alapot szolgáltatott az Alakítsd a városod! projektünknek is, ahol a játékhoz hasonlóan pécsi általános- és középiskolások terveztek saját városi beavatkozást, melyekből több meg is valósult. Dr. Gyergyák János, egyesületünk tagja mind a fejlesztésben aktívan részt vett, mind az Alakítsd a városod! ötleteit zsűrizte, tavaly májusban pedig Tóth Eszterrel közösen bemutatták a játékot a "6th International Academic Conference on Places and Technologies" konferencián, a fiatalok közösségi tervezésbe való bevonása kapcsán. A játékkal való munkájáról és kapcsolatáról kérdeztük. 

Hogyan kerültél kapcsolatba a ParticiPéccsel?

A ParticiPécs csapatához 2013-ban csatlakoztam Plutzer Anikóval közösen, mivel nagyon érdekesnek gondoltuk szakmánk, az építészet egy olyan szegmensét is megismerni, ahol gyerekekkel és fiatalokkal, illetve más korosztályból nagyon lelkes helyiekkel alakul ki diskurzus, egy addig számunkra ismeretlen megközelítésből: a fiatalok szemszögéből.

Hogyan kapcsolódik a játék a munkádhoz?

Munkám során - építész, településtervező, oktató és városi főépítész – leginkább az oktatási, illetve települési léptékű munkáimhoz tudom kapcsolni a ParticiPécs társasjátékot. Az oktatásban nagyon fontos, hogy a településeket alakító összetett folyamatokat és szereplőket minél jobban megismertessük a hallgatókkal, ami hasonlóan megy végbe a ParticiPécs társasjátékban is, külön kiemelve az egyén és a társas cselekvések erejét, azaz hogy közösen milyen fontos kezdeményezéseket valósíthatunk meg, amennyiben a kooperáció sikeresen jön létre. Utóbbi kapcsán, azaz településtervezőként, nagy öröm volt számomra, hogy egy eddig kevésbé megszólított, fiatal korosztály is jelentős gondolatokat fogalmazott meg településfejlesztési témakörökben, amik szokásos keretek között – például lakossági fórum - kevésbé kerülnek elő, mivel számukra idegen terep.

 

Milyen alkalmakkor használtad eddig a játékot?

A játékot több egyetemi programom is bemutattuk – nyílt napok, kutatók éjszakája, stb. – ahol nagy sikert ért el. Sajnos magában az egyetemi oktatásban kevésbe került integrálásra, de ami késik, nem múlik.

Szerinted mitől hiánypótló?

A játék „témájában” (közösségi szinten történő településfejlesztés kisebb beavatkozásokon keresztül egy fix keretrendszerben), valamint ehhez szorosan kapcsolódóan „közösségi”, kooperatív jellegében tud hiánypótló eszközként működni. Ezek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, de külön-külön is értelmezhetőek. A települést érintő elképzelések, vagy csak pontszerű elemek rendkívül komplex, sok szereplős tevékenységek, amiket gyakran nehéz megérteni. Ehhez képest a játék - ha nem is ezt a folyamatot mutatja be, de - jógyakorlatokon keresztül, valamint a játékban kibontakozó párbeszédek során - átfogóan és mindenki a saját érdeklődéshez igazítva nyújt róla információt. 

A másik hiánypótló szerepe „párbeszéden” vagy „kooperáción” alapszik. A települések fejlesztése kapcsán -legyen szó nagyobb, átfogó vagy kisebb, akár pontszerű beavatkozásról - mindig nehéz tömegeket megszólítani. Jellemzően az emberek egyéni érdekeket helyeznek előtérbe a közösségi érdekek „kárára”, viszont a játékban az egyéni fejlesztési lehetőségek helyett a közös gondolkodás, a közösségi cselekvés kerül előtérbe.

 

Te személy szerint mit szeretsz benne a legjobban?

Elsődlegesen a kooperatív jellegét, hogy a fejlesztések előtt párbeszéd, majd közös cselekvés valósul meg, melynek eredményeként a létrejött beavatkozás vagy fejlesztés közös siker eredménye. Ez egy olyan üzenet, mely a játékosokat - jellemzően a fiatal generációt - arra ösztönözheti, hogy a számunkra talán kevésbé ismert városi léptékben is sikeresen tudnak kivívni olyan változásokat, melyek az ö életüket, élettereiket is befolyásolhatják pozitív, előremutató értelemben. Ezen kívül egy személyes kedvencem a játékban a „városháza” (Polgármesteri Hivatal) mező, mely a játék rendszere szerint a városlakók (játékosok) megkereséses esetén minden esetben segíti a fejlesztések megvalósulását (a játékban plusz fejlesztési kockák elérésének lehetőségével). Ez utóbbi egy kicsit talán eltávolodott a valóságtól, de nem utópisztikus gondolat.

 

Mert kell egy könyv...

Amikor a tősgyökeres pestszentlőrinci földrajztudós azt üzente, hogy nagyon tetszett neki a könyv, és még ő is talált benne újdonságokat, örültem. Legalább olyan fontos volt ez a visszajelzés, mint a gyerekeké és a pedagógusoké – hiszen ők az elsődleges célcsoport – mert azt jelentette, hogy a Tiéd a város! könyvsorozat szélesebb közönség számára is érdekes, és hogy Tóth Eszterrel alapos munkát végeztünk. Mintha mindig is együtt dolgoztunk volna. Pedig személyesen csak több hónappal később találkoztunk, mint hogy elkezdtük megírni a Pestszentlőrinc és Pestszentimre gyerekeknek című kötetet. Itt futottak össze tíz évvel korábban külön kezdett útjaink. 

Eszter szisztematikusan építette a kultúrAktív Egyesületet, és szerintem törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb találkozunk, mert ugyanazon dolgozunk és agyalunk tíz éve: ablakokat nyitunk a gyerekeknek szűkebb-tágabb környezetük megismerésére – játékosan, élményeken keresztül úgy, hogy ráérezzenek a felfedezés ízére, s így később (vagy mielőbb) értő és aktív részvevői, alakítóivá váljanak a helynek, ahol élnek. 

Korábban múzeumpedagógusként több sétát és helyismereti tábort vezettem XVIII. kerületi iskolásoknak. Nem egyszerűen bejártunk útvonalakat, hanem menet közben megfigyeltünk, játszottunk és beleképzeltük magunkat helyzetekbe. Rácsatlakoztunk a település vérkeringésére, kerestük, hol és miként érhetjük tetten lakóhelyünk változásának dinamikáját. A séták arról is szóltak, hogy a gyerekek rájöjjenek, nekik mit jelent a környezetük, és hogy hányféle módon kapcsolódnak vagy kapcsolódhatnak hozzá, milyen hatása van rájuk és ők milyen hatással lehetnek rá. Fontos volt, hogy kilépjenek a mikroközegükből, hogy aztán szó szerint átlépjenek határokat. Olykor ehhez elegendő volt csak átmenni az utca túloldalára, például a Havannatelepről a Bókaytelepre. Az is sokszor eszembe jutott, hogy vajon odatalálnának-e maguktól a kerület valamelyik távoli pontjára, és hogy járnak-e a lőrinci gyerekek Imrére és fordítva.

A XVIII. kerület az egyik legnagyobb és legnépesebb Budapesten. A múlt században létrejött peremvárosból 1950-ben egy csapásra lett fővárosi kerület, mégis máig olyan, mint egy kisváros, vagy inkább kettő, mert két, önálló fejlődést bejárt településrészből áll (Pestszentlőrincből és Pestszentimréből), és a különállás, az önálló identitás bizonyos értelemben máig megmaradt. A százezres lakosú kerületben sok a tősgyökeres lakos, de sok a beköltöző család, kötődés és helyismeret nélkül. Voltam én is beköltöző, és pontosan emlékszem az első időkre, amikor olyan messzinek tűnt a piac, és nem tudtam, hol van egy papírbolt. Vagy folyton elkéstem, mert elment az orrom előtt a busz, és nem ismertem még, hol lehet átvágni, lerövidítve az utat a másik buszhoz, amivel eljutok a metróig, ami elvisz a belvárosig… Vagy a térképet kellett megnéznem, hogy megtudjam, merre juthatok el leggyorsabban a szülői értekezletre a fiam iskolájába, amit majdhogynem szintén a térképről választottunk, mert akkor még semmit nem tudtunk a helyi iskolákról.

Milyen jó lett volna akkor egy ilyen könyv! 

Kellett ez a könyv, ami egyszerre „mankó” és élmény a XVIII. kerületi negyedikeseknek, a tanáraiknak, sőt a szüleiknek és a nagyszüleiknek is. Bízom benne, hogy bárkit magával ragad. De annyira, hogy az olvasó nehezen tudja letenni, mert tele van rácsodálkoznivalóval, a „tényleg, ezt én is ismerem” örömének lehetőségével; mert kíváncsivá tesz, és felkínálja a lehetőséget, hogy az olvasó töviről hegyire felfedezze a lakóhelyét és a személyes kötődéseit – így vagy úgy: olvasva, feladatokat megoldva, rajzolva vagy nyakába véve a várost. Vagy mindkét módon egyszerre. 

A Tiéd a város! sorozat kereteit egyik könyvnél sem egyszerűen helyi tartalommal kell megtölteni, hanem profilra kell szabni. Legelőször Kopp és Zizi, a harkály és a sün alakja született meg – előbb ötletként, aztán Remsey Dávid kezéből grafikaként is. Onnantól, hogy Zizit és Koppot ott láttuk már magunk előtt, karaktert kapott a könyv is. Már „csak” meg kellett írni, és meg kellett rajzolni több mint száz épületet, helyszínt és jelenetet, és persze hátravolt minden más, ami egy könyvvel történik, mielőtt az olvasó a kezébe veheti. A munkafolyamatnál sokkal érdekesebb, hogy mi, a szerzők, és az illusztrátor egymástól távol, szó szerint a világ különböző pontjain dolgozva, távban hoztuk össze a könyvet, és a végére mégis olyan munkát adtunk ki a kezünkből, amit a lektorainknak, Heilauf Zsuzsanna múzeumvezetőnek és Kuba Gábor iskolaigazgatónak csak finomhangolni kellett. 

A végeredményre mindannyian büszkék vagyunk. 

Rozgonyi Sarolta, a kultúrAktív Egyesület tagja, a Pestszentlőric-Pestszentimre gyerekeknek egyik szerzője

A könyvbe itt tudsz belelapozni.