Gyermek és utca

Amennyiben a városra, mint organizmusra gondolunk – nem véletlen, hogy a szakirodalomban is gyakorta találkozunk az ütőér, aorta vagy szív analógiákkal –, az utcák a keringést biztosítják. Ez a hálózat elengedhetetlen a város hatékony és egészséges működéséhez. Ugyanakkor a gép hajtotta járművek fokozott térhódításával megkérdőjeleződött, hogy pontosan mi szolgálja a városban élő emberek – sejtek – érdekeit... tudjuk miért. A városi szocializáció fontos állomása az utca, ez vezet a fokozatosan táguló világba. Él bennem az emlék, amikor hétévesen - mérgemben ugyan, de hazaszaladtam iskola után először egyedül és a megérkezést követő felismerés, hogy hiszen én ezt egyedül is meg tudom csinálni. Utána járhattam egyedül, és az, hogy emlékeim szerint kétezerháromszázöt lépésre laktunk az iskolától már a későbbi, lépésszámláló alkalmak hozadéka. Az önállóság vagy a rituálé olyan témakörök, amelyek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) alább bemutatott projektjében is visszaköszönnek az Európai Unió gyermekbarát irányelvei mellett. A biztonság és egészség, szórakozás és megismerés, közlekedés, pihenés és kényelem az utca-vizsgálathoz jól használható szempontrendszert biztosítanak.

A MOME-n Budapest Főváros Önkormányzatának felkérésére a gyermekbarát város témában többéves kutatási és koncepciófejlesztési munka zajlott 2016 és 2019 között, melyben az utca és a köztér szerepe nagy hangsúlyt kapott. Az alkalmazott módszertanok és eszköztárak tekintetében egyaránt sokoldalú műhelymunka meggyőzően szemlélteti a téma jelentőségét és a kutatás során körvonalazódó problémákra, kérdésekre adott válaszokban rejlő lehetőségeket. Egy nagy létszámú csoportban, különböző tervezői területről érkező hallgatók együttműködése természetesen más jellegű eredményhez vezet mint egy koncentrált munkacsoport által végzett feltáró kutatás vagy a fiatalok bevonásával történő, a részvételi tervezés módszertanát alkalmazó tervezői folyamat. A projekt futamideje alatt a fentiek mindegyikére volt példa, ennek megfelelően a válaszok is sokfélék. Nézzünk meg párat! 

ÁTMENNÉK, DE NEM LÁTNAK

Az első zebrát 1951-ben, London közelében, Slough városában festették fel. Ma már nehéz elképzelni várost zebrák nélkül, pedig ez nem is olyan régi találmány. A Beatles 1969-es Abbey Road című lemezének borítója is ezt a friss, közbiztonságot szolgáló vívmányt örökíti meg, és talán népszerűsítésében is közrejátszott. 

Amikor valamilyen égető problémára egy jó – ebben az esetben egyszerűen kivitelezhető és közérthető – megoldás születik, akkor az futótűzszerűen elterjed. Érdekes ugyanakkor, hogy a megoldás a probléma jelentőségére is reflektál. Az angol példa is páréves kísérleti időszak után valósult meg, amelynek során pontos adatokkal tudták alátámasztani, hogy a kísérleti helyszíneken miként alakult a közúti balesetek száma az országos átlaghoz képest. Ezért fontos, hogy megfelelően monitorozott körülmények között szülessen meg egy ilyen fejlesztés, hatékonysága így bizonyítható. 

A zebra sikertörténetét az autókarosszéria holtterei némileg csorbítják, erre kínált megoldást Priskon János kinetikus jelzőtáblája, amely ”Kelj fel Jancsi” elvére épül. Ezzel egy olyan játékos eszköz áll a kisiskolás korosztály rendelkezésére, amellyel az autósok figyelmét felhívhatják a zebrán áthaladni kívánó gyalogosra. Egy kisebb lökés hatására kimozdul helyéről és int a sofőrnek. A gyakorlat azt mutatja, hogy egy hasonló eszköz csak hosszas tanulmányi, tervezési, tesztelési és engedélyezési folyamatot követően alkalmazható, amely gyakran áll útjába a megvalósításnak. 

Priskon János: THI-S-WAY; kinetikus jelzőtábla

A SZÜRKE VÁROS

A zebra végtelen egyszerűsége minden kétséget kizárólag széles körű elterjedésének is záloga. Az itt bemutatott projekt egyetlen eddig megvalósult eleme is felfestés, Budapest különböző pontjain találkozhattunk már ezekkel. 

Kiindulópontnak a leaszfaltozott vagy térkövezett járdák és utak ingerszegénysége szolgált, pedig ezeket a felületeket viszonylag egyszerű eszközök bevetésével is lehetne a környező város felfedezésére használni vagy kreatív kihívások szolgálatába állítani. Ebből kiindulva született a historizáló belváros homlokzati plasztikáinak megfigyelését vagy a játszva tanulást ösztönző felfestések gondolata, illetve a már felemelt tekintetet elkapó ‘kérdezz-felelek zászlók’, amelyek az év nagy részében üresen álló homlokzati zászlótartók magányát oldanák. 

A megvalósult felfestésekkel a belvárosban élő gyerekek iskolába, óvodába, játszótérre vezető útvonalai gazdagodtak vidám, játékos és informatív módon. Ugróiskolák, amelyekkel az időmértékes verselés vagy a szorzótábla gyakorolható, az óra olvasása vagy a Naprendszer bolygóinak sorrendje és mérete megtanulható vagy dinók lábnyomait használva a szemmérték fejleszthető. A VIII. és XXI. kerületek után az akcióhoz csatlakoztak az I., III., V., XII., és XVII. kerületek is. 

Tervezők: Almássy Lili és Orlai Balázs

UTCA - BICIKLI

A gyalogosbarát megoldások térhódítását és a képernyők mögött töltött idő vészjósló jeleit látva elképzelhető, hogy egyszer a játszó utcák is visszatérnek a városba. A foghíjtelkek eltűnésével a belvárosi gyermekek kiszorultak az utcákra játszani, aminek következtében 1954-ben néhány budapesti utcában betiltották a 9–21 óra közötti átmenő forgalmat, ezek lettek a dedikált játszó utcák. 

A város mint játszótér és sportpálya állt a projekt harmadik évének fókuszában. A városi forgalom lebonyolításán túl az utca időtöltésre is alkalmas; jellegzetességeit, zegzugait és használóit ismerve erősödhet az adott helyhez fűződő kötődés. A biciklizés népszerűsítésén túl olyan szokatlan utazást is kínál a ‘bicanga’, amely erősíti ezt a kötődést. Ez az installáció a mai kerékpárok talán legviccesebb elődje, a velocipéd formai jellegzetességeit követi, de itt a helyhez kötött járgány dobszerű első kerekének lassú forgása közben egy vizuális történet bontakozik ki, amely Budapesten keresztül repíti a rajta ülőt, nem törődve időbeli vagy térbeli korlátokkal. A napi mozgásrutint propagáló, egyensúlyt és állóképességet egyaránt fejlesztő szerkezet a városi enteriőr szobabiciklije. Utcabicikli. Ebből eddig két prototípus készült el, kihelyezésükre még várnunk kell kicsit. 

Projekt résztvevői: Fehér Bori, Szerencsés Rita, 

Kovács Andrea, Koczka Kristóf, Bodóczky Antal

FOLYTASSUK!

Az ilyen jellegű, hosszú futamidejű egyetemi programok rendkívül hasznosak, hiszen olyan tervezőgeneráció születik, akiknek a gyermekközpontúság, a különböző felhasználói csoportokkal – ebben az esetben fiatalokkal – történő kollaboráció nem jelent majd idegen terepet a későbbi praxisban. Önkormányzati oldalról is örvendetes, hogy a gyermekbarát Budapest gondolata éveken keresztül fókuszpontban volt. A három év alatt összegyűlt rengeteg ötlet, tanulság és tapasztalat biztosíthat jó alapot egy, a témára vonatkozó hosszú távú stratégia megfogalmazására, amely biztosítaná ennek a szemléletmódnak a folytonos és következetes alkalmazását. A jó visszajelzéseket mutató lokális kísérletek inspiráló hatásúak, a gyermekbarát Budapesthez még sok ilyen kell, ez egy jó irány!

Szerző: Demény Ilka

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre.

Gyermek és város – Újpesti Piac és Vásárcsarnok sétalap

Ezen a sétán az Újpesti Piac és Vásárcsarnok épületét és környékét fedezzük fel. A piacnak és rendezvénytérnek helyet adó épület 2015 és 2018 között épült a Firka Építész Stúdió tervei alapján, a városrész központját jelentő Szent István tér átfogó átalakításának részeként. A sétán minden érzékünket bevetjük, hogy felfedezzük a szükségleteink kielégítésének egyik fontos helyszínét.

A sétalapot készítette: Borsos Levente, Buffham Nóra, Guba Anna, Rozgonyi Sarolta

A sétalapot a képre kattintva tölthetitek le.

Gyermek és szükséglet

 

Kétféle ember van a világon: az egyik imád piacra járni, a másik soha be nem tenné a lábát. Én magam az első kategóriába tartozom, két frissen felnőtt fiam az utóbbiba. De vajon min múlik a különbség? A válasz megköveteli, hogy először is elfogulatlanul megvizsgáljuk a kérdés tárgyát. Vegyük hát szemügyre a piacot mint a városi lét hagyományos centrumát: milyen morfológiai és pszichológiai jellemzőkkel rendelkező térről van szó, mit adhat ez a tér felnőttnek és gyereknek a mindennapi használat során, és hogy köszön vissza mindez egy 21. századi piactér építészeti kialakításában.

A piac kulturális toposzként minden értelemben a cserebere helyszíne: nem csak élelmiszer, tárgyak, állatok cserélnek gazdát, de gondolatok, lelki tartalmak is. Kapcsolatok szövődnek, intrikák, pletykák vándorolnak kézből kézbe, szájról szájra. Fellépnek itt komédiások, hittérítők, prédikátorok, itt zajlik minden, ami az egész közösséget érinti, a népünnepélyektől a kivégzésekig. Azaz mindez már csak a múlt, a piactér az európai kultúrában évszázadokon át a város lényegét jelentette. Sőt, a piac felelős a polgári értelemben vett város keletkezéséért is, mert bár a magyar „vár-os” szó arra utal, hogy a várak védelmében létrejött településről van szó, valójában az európai város ott jött létre, ahol rendszeres kereskedelem folyt.

Milyen épített teret generált a fenti szükséglet? A piacterek eleinte a városfalakon kívül működtek, tágas, nem körülhatárolt és strukturálatlan térségeken, ahol spontán települtek egymás mellé a különféle árusok. A vevők ésszerű közlekedésének igénye mégis szabályos, leginkább geometrikus struktúrába szervezte az önálló egységeket, azaz a piac tere egyszerre spontán és szabályozott, az organikus struktúrák rendjét követi. A városfalon kívüli piacteret idővel körbenőtték az épületek, ami már határokat szabott a spontán fejlődésnek, és megkövetelte szervezett telepítést, a kényelem igénye pedig további változásokhoz vezetett: sokszor fedett árkádok alá terelték a nyüzsgést – akárcsak az ókori a görög városok agoráin, vagy a keleti bazárokban. Az európai város főterén álló épületek térben és szimbolikusan is leképezték a városi polgárság életének három meghatározó területét : a kereskedelem, illetve szórakoztatás a piac, az intézményes irányítás, a jogrend a városháza, az erkölcs és vallásgyakorlás pedig a templom épületében volt jelen. Mindhárom funkció másfajta építészeti keretet követelt magának, és mást üzent a városlakónak: a közigazgatás klasszikusan komponált, méltóságteljes tömege a jog szilárdságát, templom épületének kanonizált formája az erkölcs rendíthetetlenségét, részleteinek érzelmektől fűtött megfogalmazása pedig a hit eksztázisát. A piac terének szabályozott szabadsága a polgári lét alapját jelentő kereskedelem természetének hű leképezése.

Utóbbi megállapítás már az épített tér pszichológiai hatásaihoz kapcsolódik. Az épített környezet általános hatását vizsgálva megállapítható, hogy az adott tér építészeti eszközei révén tudat alatt mesél a funkcióról, aminek a kedvéért létrehozták. Ezzel voltaképp tanít, nem csak az épület, de a szóban forgó funkció, életterület használatra. Attól függően, hogy kulturált, visszafogott, harsány, erős ingerekkel operáló – és a sort végtelenségig folytathatnánk – nevel kulturált, visszafogott, harsány vagy erőszakos viselkedésre. Mivel ez a hatás nagyrészt tudat alatti, fokozottan erősen befolyásolja a gyerekeket, akiknél még az ösztönén szerepét a felettes én kevésbé korlátozza. Az épület üzenete tehát közvetíti az elvárt társadalmi szerepet, a városháza építészeti megjelenése hatással van az egyén hatalommal történő kommunikációjára, a templomé a transzcendenciához való viszonyt helyezi keretbe, a piacé pedig az egyes emberek egymás közti tranzakcióit modellezi. A klasszikus piac kicsiben maga a város, ahol kis helyre koncentráltan tudunk hozzájutni mindahhoz az anyagi, lelki és szellemi tartalomhoz, amire szükségünk van. És mivel város magának a modern életnek a modellje, egyszerűen úgy is fogalmazhatunk: a piacon járó – akár felnőtt, akár gyerek – megmerítkezhet az élet sűrűjében, és viszonylag tét nélkül gyakorolhatja a társas helyzeteket. Manapság – tetszik vagy sem – ezt az igényt sokkal inkább a plázák, bevásárlóközpontok elégítik ki, ahol a vásárlás mellett, annak leple alatt, ürügyén vagy szimplán csak árnyékában folyik a szórakozás, eszmecsere, pletykálkodás, barátkozás, randi és ügyintézés. Nagy különbség azonban a hajdani piacterekhez képest, hogy a pláza személytelen kapcsolatokat tesz lehetővé, el lehet tűnni benne órákra anélkül, hogy bárkivel szóba kellene állni – és ez is az egyik fő vonzereje –, akárcsak a kortárs nagyvárosban. A piac azonban a múltból itt ragadt építészeti fosszíliaként megmaradt a spontán és személyes kapcsolatteremtés terepének. Na ezért imádom én és a hozzám hasonló ódivatú nénik, és ezért utálják a fiaim, és velük együtt még sok millió modern városlakó. És ezért foglalkozik ez a bejegyzés a piaccal és nem a plázákkal – arra a spontán élményre biztatunk mindenkit, ami egy jó piaci napon kényezteti az összes érzékszervünket ( a lelkünket is), amellett, hogy még egészséges és friss ételek ígéretével is megajándékoz.

Gyerek – na, ő ritka vendég a piacon. Nagy kár, hisz ahogy eddig is érveltünk mellette, a piac egyszerre stimulál minden érzékszervet: színek, hangok, illatok, tapintás, lökdösődés ilyen töménységben sehol máshol nem tapasztalható. Igaz, épp emiatt félelmetes is lehet egy mai, széltől is óvott csemete számára, könnyű elveszni, és akkor muszáj megkérdezni valakit, segítséget kérni. Vagy épp ez a jó benne? Hogy muszáj bátornak lenni? Tájékozódni? A piacok többnyire strukturált terében ez könnyebb, mint a fogyasztás serkentésére kitalált plázák labirintusában. Az persze kérdés, a piac mennyire szórakoztató egy mai gyerek számára. Szemtanúja voltam, amikor a Mamut és a Fény utcai piac közt álldogáló, gombavizgsálatra váró szülők türelmetlenkedő csemetéiket szabadon engedték, és az ifjak boldogan loholtak – a Mamutba. Merthogy ott van könyvesbolt, ahol lehet jó melegben olvasgatni. A piacon mihez is kezdenének?

Engem gyerekkoromban nagymamám vitt magával vásárolni, és tényleg azt élveztem, hogy így részese lehettem a felnőttek világának, miközben biztonságban fogtam a nagymama kezét. Tetszett, hogy annyi a szín, a látnivaló, hogy odamegyünk sok hangos és amúgy veszélyesnek tűnő árushoz, akiket mind ismerek, válogatunk, még ha nem is alkuszunk, hogy vannak árusok, akikhez visszajárunk, hogy élő halak úszkálnak nagy üvegládákban, aztán a mi fürdőkádunkban. Ronda volt a Fény utcai piac akkoriban, csupa beton meg zöldre festett vaskorlát, sötét hátsó folyosók, krumpli halmokban, mégis volt hangulata. A piacozás közben tanultam meg asszonynak lenni, és máig jó gazdasszonynak érzem magam, mikor hazatolom a teli banyatankot. Tisztában vagyok vele, hogy gendertudatos korunkban ez már egy elavult életforma, ráadásul nagyon időigényes mulatság. A mai szülőt is meg lehet érteni, ha nem hurcolja magával a gyereket, nem nehezíti a saját dolgát. A mai leányzók számára pedig aligha a főzés az ideál.

Az egészséges élet annál inkább, és rövid haláltusa után ez hozta el a piacozás reneszánszát. Az őstermelőktől származó vegyszermentes zöldség, a friss hal és háztáji baromfi, a delikát húsok és sajtok még a rohanó managerasszonyokat is odacsábítják, nem beszélve a gourmand férfiakról. A gyermek pedig megtanulja, hogy a krumpli nem a Sparban terem, hanem a földben, és főképp, hogy a mai árudömping közepette okosan és tudatosan kell válogatni. Már csak a vásári mutatványos hiányzik, na meg Vitéz László, aki palacsintasütővel jól fejbekólintja az ördögöt.

A 2018 őszén átadott Újpesti Piac és Vásárcsarnok megalkotásakor a tervezők (Firka stúdió) és a beruházó Önkormányzat minden fenti szempontot igyekezett figyelembe venni. Olyan komplexumot hoztak létre, ami lényegében a plázák szisztémáját koppintja, de új és sokkalta humánusabb tartalommal tölti meg azt. Falai közt ott kísért a demokrácia fénykorának, az athéni városállam agorájának szelleme is. A piac-csarnokhoz ugyanis egy kulturális funkciójú épületrész csatlakozik, ahol nemcsak kultúrprogramok, de változatos kialakítású terek is szolgálják az idő értelmes eltöltését. Van színházterem, foglalkoztató helyiségek, de a hozzájuk vezető oversized közlekedőtér legalább olyan színvonalas közeget kínál a piac lényegét jelentő találkozásra és kapcsolatépítésre. A kultúrszintre vezető lépcső mellett sorakozó pódiumok kreatív használatra csábítanak, a kis könyvtársarokkal berendezett kultúrszintről a bárki által használható tetőteraszra lehet jutni, ahonnan az egész főtérre pazar panoráma nyílik. A színházterem üvegfallal leválasztott előtere és büféje is tágas, és kényelmes, színes bútorokkal berendezett. A kulturális szekció a piaci csarnokból közvetlenül megközelíthető és mindig nyitva áll, akkor is, ha épp nincs előadás. Ez a térsor a piac épületének a tér felőli homlokzatára került, és teljes magasságában többszintes üvegfallal nyílik a főtér felé. 

Újpest régi főterén ott áll a 19. századi szecessziós Városháza és a historizáló templom, mellettük pedig évtizedeken keresztül működött a lepukkant piac és vásárcsarnok, amelynek helyére került a futurisztikusan áramvonalas, fémbe burkolt új komplexum. A három épület most újra egységet alkot, és erre az új piac építészeti terei rá is játszanak, mindenhonnan érdekes átlátások adódnak a nagy üvegfelületeken át a tér felé. Az új épület lényege a nyitottság, ami a zárt terek 21. századi komfortjával és dizánjával párosul. Az áramló, de léptékükben nagyon is különböző terek a spontaneitást, a szabályozott szabadságot fogalmazzák meg a 21. század építészeti nyelvén.

templom és piac

A piac árusítóterének kialakítása szabályos és jól átlátható rendet követ, egymással párhuzamosan sorolt őstermelői pultok, és körbejárható galéria, itt talán még egy gyerek se érezné elveszettnek magát, kis keringés után biztosan belebotlik a szintén keringő kétségbeesett szülőbe. De egyszerűbb, ha a kiskorút eleve a kultúrtérbe tereljük, ahol elfoglalhatja magát. Ehhez persze kell némi bizalom a felnőtt részéről, de hát hisz épp az a cél, hogy a csemete biztonságos keretek között megtapasztalja az önállóságot. az újpesti piac terei erre lehetőséget adnak.

árusítótér sorolt pultokkal

belmagasság és ipari karakter

kultúrtér feljárata

A zsúfolt ingereket a nagy, sőt túlzott belmagasság, és a puritán, betont és fémet kombináló, ipari karakterű anyaghasználat ellensúlyozza. A kultúrtérben mindez átvált a skandináv dizájn ésszerűségét és színes könnyedségét idéző belsőépítészetbe. Ha van a piacnak gyerekbarát része, akkor ez biztosan az. Ami a környezeti igényesség általános színvonalát illeti – melynek emelésére a közterek esztétikus, példamutató kialakítása a legjobb eszköz, és amely iránt a gyerekek különösen fogékonyak – a piactéren a kortárs dizájn csap össze a sajnos megszokott magyar igénytelenséggel, és alkot mégiscsak kellemes egyveleget. Ahhoz, hogy ezen túllépjünk, a teljes tárgykultúra igényes megújulására lenne szükség. Amíg a zöldség kopott műanyag ládákban érkezik, és Rózsi néni kiszuperált irodaszékről árulja, nyugodtan otthon érezhetjük magunkat a magyar valóságban. Nem biztos, hogy ez baj, talán épp ez jelenti a folytonosságot, aminek kétségbevonhatatlan jele az is, hogy az újpesti piacon megtaláltam gyerekkorunk mindenki által ismert nénijét a Fény utcából, aki már negyven éve is ugyanilyen rekedt, bagós hangon árult, és minden fizikai törvényre rácáfol, hogy még él, sőt pont úgy néz ki, mint negyven éve. A piac ugyanis mifelénk, minden előremutató építészeti törekvés ellenére inkább bazár, ahol kicsit lazábban elengedhetjük magunkat, mint a plázák csillivilli világában. Viszont az újpesti kombóban a kulturális szekció olyan nem tolakodó, nem túltervezett, de mégis színvonalas esztétikával kényeztet, ami új értelmezést ad a városi létezés lényegének: a kapcsolatnak. Amire egészen zsenge kortól célszerű módszeresen készülni.

Szerző: Zöldi Anna

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre.

Gyermek és köztér – Teleki tér

 A Teleki tér Budapest híres-hírhedt helyszíne öt éve újult meg a helyiek közreműködésével, és a kétes hírű park kellemes közösségi helyszínné változott, ahol minden korosztálynak van saját zuga. Játékos sétánk a piacról indul, és a parkba visz. út közben megfigyelünk, játszunk, és a fantáziánkat is megmozgatjuk. Felkészültetek? Akkor irány a Teleki tér! 

A sétalapot készítette: Buffham Nóra, Borsos Levente, Guba Anna, Rozgonyi Sarolta

A sétalapot a képre kattintva tölthetitek le.

Gyermek és köztér

Az elmúlt csaknem két évtizedben a magyar települések köztérfelújításainak egyik slágerelemévé a játszótérépítés lépett elő. Mint szinte minden más szférában, e speciális konjunktúra zászlóshajói is a fővárosban készülnek, a 21. századi szuperjátszóterekre jó példa – és talán a műfaj eddigi csúcspontja - a Liget projekt keretében 2019-ben átadott Nagyjátszótér, amely mintegy másfél hektáros területen sorakoztatja fel – önmeghatározása szerint – az ország „egyik legkomplexebb és legkorszerűbb” játékarzenálját. A gyerekekre szabott és tervezett közterületek bővítése és gazdagítása értelemszerűen urbanisztikai, politikai és kulturális szempontból is konszenzusteremtő beruházási forma, hiszen ki ne támogatná a szép, izgalmas és biztonságos játszóterek sokasodását? Fontosságuk elvitatása nélkül ugyanakkor több szempontból is érdemes kritikailag szemügyre venni az újhullámos játszóterek formai és vizuális értelemben sok esetben túlfeszített összhatású világát. 

A vázlatos bevezető után ezekkel az inkább kalandparkokként megépített költséges játszóterekkel mérem majd össze a cikk tulajdonképpeni tárgyát adó Teleki tér parkjának szerény átalakítását, a bennük megjelenő köztérépítészeti ás pedagógiai koncepciók markáns különbségeire fókuszálva. 

A gyerekek társas szocializációjának mindenkor fontos helye volt a városi tér, párhuzamosan a nevelés és az oktatás hivatalos intézményeivel és a családdal. Ezen struktúrák hierarchikus, fegyelmező, normalizáló hatásainak ellenpárjaként az utcák és terek labirintusához a gyermeki szabadság és az önállóság valósága és vadregényes mitológiája kapcsolódott. A gyermekkor definíciójának, időbeli kiterjedésének koncepciója és a hozzá kapcsolódó ideális és megengedhető térhasználati szabadság határai viszont folyamatosan változtak a történelem folyamán. Ugyanakkor normák és korlátok érvényesültek a szülök és a gyermekközösségek osztályhelyzetétől függően, egy adott kor társadalmi szerkezetén belül is. 

A specifikusan gyerekeknek szóló, elkerített és ellenőrzött játszóterek viszonylag új elemek a városok köztérhálózatában. Alapvetésként elmondható, hogy még az urbánus modernitás nagyobb részében is a gyermekek és a felnőttek terei és térhasználatai a mainál sokkal intenzívebben összemosódtak, a hozzájuk tartozó tárgykultúrával és ikonográfiával egyetemben. A felnőttek világától markánsan megkülönböztetett, és a városi forgatag kockázataitól és veszélyeitől védett gyermekkor általában csak a legmagasabb státuszú családok gyermekei számára biztosított luxus volt, miközben a hamar önállóságra kényszerülő többség számára maga a város tere és formája jelölte ki a szabadidő társas eltöltésének játékterét is. Az urbánus világ minden veszélyével és ugyanakkor kollektív szabadságával együtt maga a város volt az individuáció, a személyiségfejlődés és a társas tapasztalatok hát- és színtere. 

A játszótér, mint önálló, specializált tipológia a nyugati világban jóléti államok és a modern építészet, illetve várostervezés egymással szorosan összefüggő felemelkedésével és a pedagógiai metódusok, apparátusok fejlődésével jelent meg a XX. században. Magyarországon lassan eltűnnek ennek az időszaknak a játszóterei, de generációk gyermekkorát határozták meg a Kádári modernizáció és urbanizáció hullámain az ország minden pontját elérő egyszerű játékok. Ezek az utóbbi években mind nagyobb számban szanálásra ítélt színes, absztrakt geometriai formákból építkező játszókertek és nyitottságukkal erős kontrasztot alkotnak az utóbbi évek komplikált játékipari és speciális burkolati termékeket felvonultató, bombasztikus ugyanakkor zárt és túlszabályozott gyermekbirodalmakkal. 

Tihanyi Dominika, a Teleki tér rekonstrukcióját irányító Újirány tájépítészeti stúdió tervezője szerint ezek a játszóterek vonzóak a játékok sokfélesége és a stimuláló látvány miatt, de hiányzik belőlük az a nyitottság és természetesség, ami a kevésbé túltervezett városi parkokban, illetve a természetben megtalálható formációkat és térbeli szituációkat magától értetődően a játék helyszíneivé teszi. A gyermekek tulajdonképpen bármilyen izgalmas és differenciált természeti vagy épített képződményt képesek megeleveníteni és a játék hordozófelületévé tenni az egyéni és kollektív gyermeki fantázia segítségével. 

Ezek a természetes helyzetek nem csak fizikai, de szellemi aktivitást is követelnek a gyerekektől. A nem-figurális, nem-reprezentatív, absztrakt vagy organikus térformákat saját gondolataikkal, közös projekcióikkal kell megtölteniük. 

A Teleki tér az első olyan nagyobb budapesti közpark, amelyet a helyi lakosság intenzív bevonásával terveztek a tájépítészek. Ebben a modellben a hagyományos szerzői jellegű tervezői pozíció feloldódik a közösség szellemi munkájában, amelyet a „szakemberek” projektgazdaként és mediátorként tartanak mederben. 

A Józsefváros történetében és mitológiájában fontos szerepet betöltő egykori vásárteret a 80-as évek óta tartó romlás és elhanyagoltság évtizedei után, 2014 – ben újítottak meg. Az önkormányzat és a helyi, lokálpatrióta társulások közös erővel, az utóbbiak kezdeményezésére és szervezésében indították el a tér megújítását. Amikor a Teleki tér átalakulásáról beszélünk, akkor nem pusztán a park fizikai, „hardveres” megújulására kell gondolnunk, hanem a tervezés folyamatára, a részvételi tervezés Budapesten újszerű „szoftverét” kell a siker zálogaként értelmeznünk. A Teleki tér új formája elválaszthatatlan a közös térről való együttgondolkodás performatív - és par excellence politikai – aktusától. Ennek a – korántsem könnyű és zökkenőmentes - gyakorlatnak a szélesítése és léptékváltása nyújthat valódi alternatívát vagy képezhet ellenerőt a várost most építő állami és piaci erőhatásokkal szemben. 

Az elmúlt négy évtizedben a neoliberális várospolitikák által felszabadított gazdasági dinamika a városok tereit és képét is egyre inkább sajátos élményként, identitásként és látványosságként elfogyasztható termékké alakította. Ez a folyamat egész városrészeket alakított át komplex élőhelyekből tematikus élményparkokká, ambivalens módon tömegek számára új megélhetési formákat hozva így létre, miközben ugyanezen sokaság jelentős részét várospolgárként és lakóként kiszorította ezen centrális területek hétköznapi életéből. A tömegturizmus, az élmény- és platformgazdaság mind részei annak a városi paradigmaváltásnak, amiben a városi tér egy jelentős része mintegy elveszti társadalmi mélységét, differenciált, kreatív kiszámíthatatlanságát. A dzsentrifikáció varászpálcájától megérintett negyedek sokféle térhasználatot lehetővé tevő absztrakt terekből zárt formájú fogyasztási javakká alakulnak. A spektákulum logikája a közterek hozzáférhetőségére és formájára is hatással van, ennek hatásai jól láthatóak Budapest megújuló részein is, ahol a terek egyre növekvő rendészeti, biztonságtechnikai kontrollja gyakran bonyolult, néhol giccsbe hajló és a lehetséges térhasználati módokat a kockázatminimalizálás érdekében korlátozó formalizmussal párosul. A köztér így nem nyitott felülete és helye a társadalmi érintkezésnek és a szabad nyilvánosságnak, hanem késztermékként előállított túldefiniált kompozíció. 

E tendenciák tudatosításával értelmezhető az újonnan épített játszóterek többsége is, ahol a vidámparkosodás jegyében a gyermekek szabad játékon keresztüli szocializációja helyett inkább maguk a látványos játékok kerülnek a középpontba. A szülők és más korosztályok csak felügyelőként léphetnek be ezekbe a zárt terekbe, maguk a tárgyak pedig mintha a vizuális és egyéb ingerekkel egyébként is túlterhelt gyerekek figyelméért versengenének. 

Tihanyi szerint a Teleki tér tervezésekor – és az Újirány más munkáiban is – ennek a szintetikus, látvány és termékközpontú játszótértípusnak az ellentétét szerették volna megteremteni. A parkban a lakosság igényei és a helyszín adottságai alapján határozták meg azokat az elemeket, amelyek a különböző korosztályok számára különösen fontosak. A társas ücsörgésre, eszmecserére, pihenésre, napozásra, játékra, rendezvényszervezésre alkalmas helyek és térbútorok ugyanakkor nem egymástól elszeparált, zárt enklávékként jelennek meg az egyébként is markáns határokkal definiált parkban, hanem nyitott, gyakran egymásba mosódó térepizódokként. Az epizódok a park gerinceként működő és a teljes felületet átszelő, illetve hálóba szervező cikcakkos útvonalra fűződnek fel, de hogy ki, mikor, milyen sorrendben és mire használja őket, azt az építészeti koncepció nem törekszik előre rögzíteni. A használati módok mintázatait az egyéni igények és az - online is aktív - közösség mindennapi használata határozza meg. A cél egyértelműen az volt, hogy a kifejezetten gyerekeknek szánt játékok, (csúszda, hinta, homokozó stb.) vagy az idősebb korosztálynak kialakított “tinisarok” ne idegen testként jelenjenek meg a térben, hanem szervesen illeszkedjenek a park tájépítészeti nyelvébe és tárgykultúrájába. Számos pedagógia és gyermekpszichológiai kutatás szerint a gyermekek fantáziájának és absztrakciós képességének fejlődését a színes, figurális, heterogén felületű és szerkezetű játékoknál sokkal hatékonyabban fejlesztik az absztrakt, természetes anyagból, eminensen fából készült, a hétköznapi valóság tárgyait absztraháló játékok. 

Ennek analógiájára tehetünk kritikai különbséget a szuperjátszóterek szeparált, figurális világa, és a Teleki tér játékainak integrált, környezetbe simuló stratégiája között. A funkcionális elválasztás, és a túlgarantált biztonság helyett a játék eszközei és kitüntetett helyei itt a differenciált, mégis egységes és egybefüggő köztérsor részei. A gyerekeknek ebben a modellben más korosztályokkal és társadalmi csoportokkal azonos térben, hasonló tárgyak és térbeli szituációkban kell együtt élniük, és az aktív használat közben elsajátítaniuk ennek az együttélésnek a lehetséges formáit, sajátos szociabilitását és potenciális konfliktushelyzeteit. Ez az integratív, visszafogott tervezői hozzáállás - amely a Teleki tér esetében persze tovább redukálódott a rendkívül szűkös költségvetés jelentette korlátok miatt – minden szempontból rugalmasabb és nyitottabb épített környezetet eredményez, amely sokkal többet bíz a várost használó gyermekek fantáziájára és térbeli intelligenciájára, mint a túltervezett és merevebb konfigurációjú kalandparkok. 

Így válhat lehetségessé, hogy a gyerekek is aktív részesei lehessenek annak a kollektív kísérletnek, amit az Építészfórum azóta elhunyt alapító főszerkesztője a tér megújulásakor bizakodóan így jellemzett: “hátha megszületik a valós térben, szomszédsági-ismeretségi hálózatra épülő új Teleki tér, mint egy aprócska falu a metropoliszban.” Az azóta eltelt évek tapasztalatai alapján ez a vágyott hálózatos működés a szerény adottságok ellenére is minden várakozást felülmúlóan sikeresnek látszik. 

Az építész és tájépítész szakma számára pedig a fentiek fényében időszerűnek tűnik, hogy a játszótereket is a közterek szerves részeként, speciális építészeti feladatként értelmezzék újra. 

Szerző: Takács Ákos

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre

Gyermek és intézmény: Vizafogó Tagóvoda és környéke

Sétánk a Viza utca és a Vizafogó sétány kereszteződésétől vezet a Vizafogó Tagóvodáig, hogy felfedezzük a  környéket. A zöldterületeket az itt lakók ötleteit is figyelembe véve újították meg 2015-ben. Az óvodát az Archikon építésziroda tervei alapján bővítették 2019-ben.

A sétalapot a képre kattintva tudjátok letölteni.

Gyermek és intézmény

A gyermekkor békés világában, a szobánk, a többi szoba, a házunk, a szomszéd, a nagyszülők és a játszótér után életünk első intézményi helyszíne az óvoda. Ezt pedig további intézmények sora követi. A 21. századi városok szövevényes és követhetetlen gyorsasággal változó hálózataiban otthonosan mozogni igazi kihívás, a felkészülést nem lehet elég korán kezdeni. Az útvonal az otthontól az óvodáig, valamint az ott töltött idő fontos részei a gyerekek táguló hétköznapi környezetének és tevékenységének. Ehhez kapcsolódva lehetőség nyílik a tudatos észlelés képességének fejlesztéséhez, az önkifejezés és problémamegoldó hozzáállás erősítéséhez. Sorozatunk második részében azt vizsgáljuk, milyen önkormányzati, oktatásszervezési és tervezői ambíciók segítik egymást abban, hogy gyermekbarát szempontok is érvényesüljenek egy-egy óvoda és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésekor. Budapest XIII. kerületében, a Vizafogó lakótelepen járunk. 

AZ ‘ELÉG JÓ’ ÓVODA

A gyermeknek először az óvodában kell a szülei nélkül, önállóan boldogulnia közösségben. Emiatt ez az intézmény a szocializáció egyik első és elengedhetetlen színtere számára: többek között meg kell tanulnia, hogy a családtól eltérően, itt a felnőttek figyelme nem csak rá összpontosul, hanem megoszlik a csoport tagjai között. Itt szembesül először azzal, hogy nem csak ő gondolja magáról, hogy a legjobb valamiben, hanem sok másik gyerek is még körülötte. Sőt, a versenyhelyzet jelenléte miatt, itt tapasztalja meg azt is, hogy van, amiben rosszabb másoknál. Ebben a rendkívül érzékeny időszakban az óvodapedagógusok feladata, hogy érzelmi biztonságot adó közeget teremtsenek a csoportban. A biztonságérzet növelésében segít a rendszerek felállítása: az óvodák saját szabályrendszerében megvan az ideje a játéknak, a foglalkozásoknak, a testmozgásnak és az étkezéseknek. 

Ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az óvodában, olyan környezet kell, amely egyúttal az óvodában dolgozók munkáját is támogatja. Emiatt, amikor arról beszélünk, hogy a gyermekek fejlődését támogató óvodákat szeretnénk tervezni, abba az is beletartozik, hogy az óvodai dolgozókat is támogatnunk kell. Az óvodapedagógusok elsődleges szempontja a biztonság és a praktikum. Ebben az építészet sokat segíthet jól használható térkapcsolatok, átlátható, de mégis játékosan használható terek, megfelelő fényviszonyok és izgalmas felületek kialakításával.

A gyermekeken és óvodai dolgozókon kívül fontosak a szülők is. Kevésbé szembeötlő csoport, hiszen ők nem töltik mindennapjaikat az intézményben. A reggeli érkezéskor azonban akkor boldog mindenki, ha a saját elképzelése szerint: gyorsan vagy elidőzve, két telefonhívás közt vagy a csoporttársak szüleivel beszélgetve válhat el a csemetéjétől. És ugyanígy a délutáni hazamenetelkor.

Óvodák tervezésekor tehát a gyermekek, az óvodai dolgozók és a szülők más-más ritmusú tevékenységét segítő környezet kialakítása áll a fókuszban. Mindemellett az óvodát fenntartó és működtető háttérintézményi rendszer feladata is jelentős. 

TERVEZNI – HOSSZÚ TÁVRA 

Az Egyesített Óvoda intézménye a XIII. kerületben 2007-ben indult. Az egyesítés gondolatát elsősorban az észszerű gazdálkodás indokolta, ami átlátható fejlesztéseket, költséghatékony beszerzéseket, tervszerű fejlődést és összehangolt működést biztosít, kiszűri a felesleges versengést, de támogatja a versenyszellemet. Mindemellett a 18 tagintézmény önálló karaktere, profilja megmaradt, és a meglévő pedagógiai tudást kamatoztatja (művészeti nevelés, mozgás, nyelvek).

Fenntartóként az önkormányzat természetesen fontos szerepet játszik abban, hogy biztosítja az anyagi feltételeket, de a kerületi szintű hosszú távú stratégiákban megfogalmazott ambíciók is gyakran sikerrel öltenek alakot helyi szinten. Így épülhetett itt például az első hazai passzívház óvoda. Minden előnye mellett, egy ilyen épület karbantartása egy hagyományos épülettel szemben jóval több odafigyelést igényel, ami tanúsítja, hogy a fenntartó a elkötelezett a fenntarthatóság iránt. De megjelenik ez a pedagógiai program szintjén is, amelyben a fenntarthatóságra, környezettudatosságra és egészséges életmódra nevelés mint kiemelt feladat az Egyesített Óvoda összes tagintézményének profiljában szerepel. Hogy a műanyagot és a papírt miért kell szelektíven gyűjteni, már nem is kérdés. Sokkal érdekesebb az, hogy például a Gergely Ildikó féle új szellemű testnevelés – a gyermekek bioritmusához igazodó mozgásfejlesztés: kinti mozgás és torna délelőtt, majd ebéd és alvás – eredményeként kialakuló mozgásigényt szokássá alakító pedagógiai programot segítheti az óvodaépület funkcionális elrendezése. Vagy az, hogy az újrahasznosítás nemcsak a szelektív hulladékgyűjtés szintjén érvényesülhet, hanem komplett épületek esetében is. Mindkettőre jó példa a Vizafogó óvoda épülete, ahol az 1984-es panelovi tömbjei bővültek. 

A XIII. kerület lakótelepi zöldterületei az AngyalZÖLD program keretében 2012 óta szisztematikusan megújulnak, 2014-ben Vizafogó is sorra került. A ‘80 években épült házgyári lakótelep tervezésekor eleve bőkezűen bántak a zöldfelületekkel, így a lakók bevonásával zajló megújítás kedvező infrastruktúrát és környezetet biztosított a ráncfelvarrásra váró óvodának is.

Egy, a XIII. kerületben tapasztaltakhoz hasonlóan összehangolt – intézményi, fenntarthatósági, infrastrukturális és pedagógiai szempontokat egyaránt szem előtt tartó – folyamat nagy valószínűséggel bárhol látványos eredményhez vezet. Eredményekről tanúskodnak a lakók elégedettségi mutatói, szakmai díjak, továbbképzéseken részt vevő pedagógusok és nem utolsó sorban az óvodai túljelentkezés. Merthogy mégiscsak arról lett híres ez az óvoda, hogy kicsúszdázhatsz az udvarra. 

A KEVESEBB TÖBB

Lelki szemeink előtt az óvoda tele van színekkel, hangokkal, játékokkal. A kérdés jogos: támogatja ez a gyermekeket az egészséges fejlődésben? 

Erdélyi Nóra, a XIII. kerületi Egyesített Óvoda intézményvezetője ezt erősen megkérdőjelezi. Tapasztalataik azt mutatják, hogy egy olyan világban, ahol a gyermekre szinte mindenhonnan ömlenek az ingerek – tévé, internet, okos eszközök, reklámok –, ott az óvodának kiegyensúlyozott légkört, nyugalmat, harmóniát és biztonságot kell nyújtania. A régebbi gyakorlatok azt vették alapul, hogy az segíti a gyermekek fejlődését, ha minél több inger éri őket, azonban nem mindegy, hogy ez milyen módon és mennyiségben történik. Napjainkban már azt láthatjuk, hogy a túl sok szín, a vizuális kavalkád, a beszűrődő hangok sokasága, a játékeszközök lehetőségeinek túl széles kínálata erősen nehezítheti a gyermekek koncentrációs képességét. Így az sem véletlen, hogy a kerület utóbbi években épült és felújított óvodái is ezt a szemléletmódot tükrözik: színes falfestések és Disney figurák helyett hangsúlyosan letisztult vonalak, praktikusan használható terek és színek. 

A minimalista környezet nem titkolt célja a pedagógiai szemléletváltás. A XIII. kerületi gyerekeket szeretnék arra megtanítani, hogy az egyszerű dolgok is értékeket hordoznak, nem szükséges körülvenni magunkat felesleges tárgyakkal. A jövő generációira tekintve hatványozott szerepet kap, hogy már egész kicsi korban találkozzanak a környezettudatos és a hátránnyal induló társaikat segítő, inkluzív gondolkodásmóddal.

Az Egyesített Óvoda programjában részletesen kidolgozott és folyamatosan bővülő stratégiákkal találkozunk az óvodai működés korszerűsítésére, de ennek a gyakorlatba ültetése lassú folyamat. A kevesebb, ami valójában több: az óvodapedagógia szemléletformálása. Paradigmaváltást folyamatos edukációval, a pedagógusoknak szervezett képzésekkel lehet elérni. Az új szemléletű pedagógiai programhoz jó, ha illeszkedik a környezet: színes dekorációval teleragasztott falak helyett a spontán fejlődést támogató és a kreativitást tápláló környezetre van szükség. A XIII. kerületi óvodák szerencsés helyzetben vannak, mert az önkormányzat jóvoltából rendelkezésükre áll a szükséges forrás.

A PANELOVI

Az Archikon építésziroda portfóliójában számos oktatási épület szerepel, a Vizafogó tagóvoda ebben a sorban már a sokadik, és jól érződik rajta a területen szerzett tapasztalat. A díjnyertes épületet számos helyen bemutatták korábban (például itt vagy itt), úgyhogy most nézzük azt, ami témába vág. 

Gyermekintézményi színterek esetében fontos kiemelni azokat a szempontokat, amelyek az adott életkorhoz tartozó fejlődési stádiumot szolgálják. Óvodás korú gyermekek térélménye még jelentős mértékben a közvetlen érzékszervi és érzelmi tapasztalatra támaszkodik (tetszik - nem tetszik, félelmetes-barátságos). Ezért most olyan téri megoldásokban visszaköszönő témákat vizsgálunk, mint a kötődés, a környezettel kapcsolatos fokozatos tudatosság kialakulása vagy a szabad játék.

A megérkezés

terei jó esetben nagyvonalúak, amitől dramaturgiát kap az érkezés. Belépve tágas és fényes előtér fogad, ahonnan kilátunk az udvarra, innen nyílnak az öltözők is, és menet közben beköszönhetünk az óvodavezetőnek, aki nem egy távoli irodahelyiségben ül. De még ne lépjünk be: az óvoda, eredeti, ‘80-as évek végi telepítéséből adódóan magas panelházak között található parkos zónában kapott helyet, más középületekkel együtt. Abban az időszakban, amikor a 20. század elejének autóközpontú logikája már megbicsaklott, és érezhetően nagyobb hangsúlyt kaptak a gyalogos közlekedésre szánt terek. Van itt iskola, bölcsőde, orvosi rendelő. A csökkentett forgalmú Vizafogó sétányon nincs átmenő forgalom, az óvoda bejárata előtti teresedés biztonságos, kényelmes megérkezést biztosít a reggeli tumultusban. Fontos szempont, hogy hová lehet bicikliket és műanyag motorokat parkolni. Adódna a lehetőség – mint ahogy azzal a híresen gyalogosbarát Koppenhágában már próbálkoznak –, hogy az óvoda ne kerítésekkel körülhatárolt sziget legyen, hanem organikus része annak a parknak ahol elhelyezték, de ez itt még az idilli és távoli jövő zenéje. 

A tornác

egyszerű és nagyszerű, a kortárs építészetben méltatlanul mellőzött megoldás. Ennek talán építésjogi okai is vannak: a 1,5 m-nél mélyebb fedett terek beépítésnek számítanak. És mivel a beépítéssel városi környezetben takarékosan bánunk, amit lehet, inkább beépítünk. A Vizafogó óvoda tornáca bő 3 méter mély, kétszintes, minden csoportszobából ki lehet ide jönni. Milyen jó is lehet a gyerekeknek délután maguktól ébredni, kimenni a tornácra, nem vesződni a cipőváltással, és itt játszani míg kiszivárognak a többiek is. De ugyanilyen előny az is, hogy esőben sem kell lemondani a friss levegőn töltött tornáról, a kinti játékról, és a már említett új szellemű testnevelés gyakorlásához is adott a terep.

A víz

visszatérő tematika. Azaz visszaköszön egész Vizafogón, és szépen mutatja, hogy egy ilyen jól kiválasztott elem miként erősítheti a lakóhely iránti kötődést, a környezettudatosságot és a játékosság elemeit egyszerre. Az itteni ovisok csoportszobáikról ismerik az intézménynek nevet adó vizák mellett a jellegzetes magyar halfajokat is a bodorkától a kölöntén és a süllőn át a pisztrángig. Képben vannak a szürkevíz-használat előnyeivel, hiszen a tetőről összegyűjtött csapadékvizet használják a vécék öblítésére. És nem utolsósorban akváriumban és kerti tavacskákban lakó víziállatok mindennapjait is megfigyelhetik. 

MAJDNEM SZÜRKE, MÉGIS ZÖLD

A Vizafogó lakótelep paneljei között majdnem világít ez a szürkészöld, csónakházszerű épület. Úgy gondoljuk, remek példa arra, amikor önkormányzatnak, intézményvezetőknek, és tervezőknek ugyanaz a közös cél lebeg a szemük előtt: jól végezni a dolgukat, olyan helyet létrehozni, ahová öröm belépni akár gyerekként, akár pedagógusként, akár szülőként. Reméljük, hogy a XIII. kerületben megvalósult stratégia és szemlélet példaként szolgál majd további gyermekintézmények és azok fenntartói számára is.

Jövő héten Vizafogó sétalappal jelentkezünk!

Szerzők: Demény Ilka és Kovács Laura

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre

Közösségi tervezés fiatalokkal 2. rész - online térben működő módszerek

Hogyan lehet az online közösségi tervezési folyamatot izgalmassá tenni a fiatalok számára? Pótolható-e a helyszín felfedezése és bejárása közben szerzett élmény az online bejárással? Léteznek-e kreatív térképezési, elemzési lehetőségek online térben, amelyben mi alkothatunk kategóriákat, jeleníthetünk meg szubjektív élményeket? Vannak-e olyan alkotásra, közös rajzolásra, makettezésre és tervezésre alkalmas szoftverek, amelyeket alkalmazhatunk ilyen helyzetben? A cikksorozat előző részében bemutattuk a LED2LEAP online kurzus során az 1. Számú Budaörsi Általános Iskolában megvalósított közösségi tervezés folyamatát és az online folyamatot támogató főbb eszközöket a Zoomot és a MURAL-t. Most a kedvenc, online térben is bevált módszereinkre koncentrálunk.

Módszertani börze

A következőkben bemutatjuk a közösségre jellemző erőviszonyok és értékek feltérképezéséhez alkalmazott Történetfolytatás módszerét, a problémák priorizálását és a kreatív döntéshozatalt segítő Névleges Csoport Módszert, és a (beavatkozási) ötletelést ösztönző 635-ös módszert.

Történetfolytatás (The Story Completion Method)

A történetfolytatás írásos módszer (fiatalabb korosztály esetében szóban is játszható), amelyben bemutatunk egy vagy több fiktív szereplőt, aki(k) egy dilemma, kihívás előtt áll(nak). Egy közösségre vagy célcsoportra jellemző erőviszonyok, értékrendek, szerepkörök feltérképezésére, megismerésére alkalmas módszer. Olyan kérdésekre keressük a választ ezzel a módszerrel, amelyekhez a történeteket nem szükséges interpretálni, saját személyes értelmezésünkkel kiegészíteni.

A fiatalokat megkérjük, hogy folytassák a történetet szabadon, meséljék el, hogy a felvázolt kiinduló helyzetet követően, szerintük hogyan alakul a történet. Itt kérhetjük a résztvevőket bizonyos szabályok figyelembevételére (pl. a történet nem tartalmazhat varázslatot), de teret engedhetünk a teljesen szabad mesének is. A módszer keretén belül lehetséges több (5-10) történetcsírát is folytatni, ebben az esetben csak rövid, pár mondatos lezárásokat kérjünk.

Életkor: 8 éves kortól

Időtartam: 30-45 perc

Anyagszükséglet: papír és toll vagy digitális íróeszköz

Előkészítés: annak alapján, hogy mire szeretnénk választ kapni egy vagy több történetkezdemény megfogalmazása, karakter(ek) kidolgozása, a kiinduló helyzet(ek), problematika leírása. Az értékelés szempontjainak átgondolása.

Online adaptáció: A feladat kiadható e-mailben, amelyet otthon mindenki önállóan elvégez. A visszacsatolás érdekében a beérkezett anyagok alapján érdemes online beszélgetést kezdeményezni.

Értékelés: A beérkező narratívák elemzése jó kiindulópont lehet ahhoz, hogy felmérjük milyen viszony- és értékrendszerek köszönnek vissza egy adott közösségben, milyen vágyak és álmok fogalmazódnak meg a történetekben.

Forrás: https://www.psych.auckland.ac.nz/en/about/story-completion.html

Névleges Csoport Módszer (NCM)

Az NCM a brainstorming gyakorlat egyik leginkább elterjedt eljárása, amelyben nagy teret kap a szóbeli munka, ám törekszik az egzakt írásbeli döntés-előkészítési eljárások alkalmazására. Nyílt problémák kutatására, valamint kreatív döntések demokratikus meghozatalára alkalmas módszer. A csapatmunkát moderáló személy(ek) 5 lépcsős folyamaton vezetik végig a résztvevőket. A fő probléma és/vagy kérdés ismeretését követően minden résztvevő lejegyez két javaslatot a probléma orvoslására (1). Az összegyűlt ötleteiket a résztvevők röviden bemutatják (2), majd egy moderált beszélgetés során ezeket csoportosítják és átfogóbb témakörökbe rendezik (3). Ha valami nem csoportosítható, az önálló témaként megmarad. Ennél a lépésnél fontos szempont, hogy az átfogó témakörök oly módon kerüljenek megfogalmazásra, hogy azok ne általánosítsanak, a javaslatokban megjelenő konkrétumokat ne homályosítsák el. Ezt követően minden résztvevő 3 szavazatot adhat a számára legszimpatikusabb javaslatokra (4), majd egy moderált beszélgetés keretében megbeszélik (5), hogy egyetértenek-e a megszületett eredménnyel. Konszenzus esetén itt még lehetőség van finomhangolni, pontosítani.

A LED2LEAP online kurzusa alkalmával az NCM segítségével a “Hogyan tudja az iskolaudvar jobban kiszolgálni a használókat?” kérdésre kerestük a választ. A beérkezett javaslatok bemutatását követően a beszélgetésben három átfogó témakör és néhány önálló, nem csoportosítható javaslat rajzolódott ki (időjárásérzékeny megoldások kialakítása; korosztályoknak megfelelő, változatos játszóeszközök; egyértelmű iskolaudvari szabályok; stb.). A szavazás eredményét közösen megbeszéltük, a nyertes időjárásérzékeny megoldások témakör jó kiindulási pontot biztosított a tájépítész hallgatóknak a további ötleteléshez.

  

A MURAL-felület, ahol a NCM technikát használtuk. 

Életkor: 10 éves kortól

Időtartam: 60-90 perc (létszámfüggő)

Létszám: 12-15 fős csoportok

Anyagszükséglet: flipchart/tábla, post it, írószer VAGY internetkapcsolat, számítógép/laptop (zoom és mural applikációk)

Előkészítés: A téma kiválasztását követően egy releváns probléma vagy alapkérdés megfogalmazása szükséges. A résztvevők és egy számukra alkalmas időpont egyeztetését követően, online vagy offline alkalom szervezésétől függően különböző előkészületekre van szükség. Offline esemény esetén biztosítani kell a helyszínt és a tárgyi feltételeket. Online esemény esetén fontos a résztvevők pontos tájékoztatása azzal kapcsolatban, hogy milyen elérési útvonalon tudnak bekapcsolódni. Emellett elő kell készíteni a módszer lépéseit rögzítő MURAL (vagy más hasonló) felületet.

Online adaptáció: mivel az NCM csoportos foglalkozás, amelyben a szóbeliség illetve írásbeliség egyarát nagy szerepet kap, nagyon fontos az online tér megfelelő előkészítése, a beszélgetést és ezzel párhuzamosan történő jegyzetelést lehetővé tévő felületen (mi erre a Zoom és Mural párosítást ajánljuk). A Mural felületét az alábbi ábrához hasonlóan strukturáljuk: felvázoljuk a lépéseket, amennyiben szükséges egyes lépéseknek külön felületet jelölünk ki, előkészítjük a résztvevők kártyáit, amelyekre a javaslataikat írhatják, lehorgonyozzuk azokat az elemeket, amelyeket nem szeretnénk, hogy a műhelymunka során elmozduljanak (a MURAL-ban alapvetően minden résztvevő minden elemet mozgathat, a káosz elkerülése érdekében nagyobb csapat esetén fontos erre figyelni).

635-ös módszer

A 635-ös módszer egy kreatív, brainstormingon alapuló technika, előnyei közé tartozik, hogy nem igényel moderálást és hogy minden résztvevőt azonos mértékben bevon. A módszer nagyon hatékonyan, rövid idő alatt, sok javaslat és ötlet begyűjtésére alkalmas. Kiindulópontként egy kihívás szolgál, amelyre egy 6 fős csapat minden tagja 3 megoldást fogalmaz meg 5 perc alatt. Ezt követően a lapot, amelyen a megoldásaik szerepelnek, továbbadják a mellettük ülőnek . Mindenki megkapja egy másik csapattag ötleteit, amelyeket a következő 5 percben elkezd kiegészíteni, pontosítani, csiszolni. Összesen 6 kör alatt így 18 viszonylag jól kidolgozott ötletet gyűjthetünk össze, amelyeket ezt követően megvitathatunk.

Életkor: 10 éves kortól

Időtartam: 30 perc + beszélgetés

Anyagszükséglet: papír és toll vagy digitális íróeszköz

Előkészítés: A kérdés megfogalmazása, amelyre javaslatokat várunk.

Online adaptáció: Az online ötleteléshez már kész google docs template-ek is elérhetők, de amennyiben színesebb, vizuálisan izgalmasabb felületen szeretnénk dolgozni a ZOOM + MURAL párosítás itt is segítségünkre lehet. Az alábbi minta ezt jól illusztrálja:

A Phil Gough vezette Biodesign Studióban készült MIRO felület, ahol a 8 résztvevő (színkóddal jelölve) 6 körben fejenként 2 ötlettel járul hozzá terméshez - mint látszik a résztvevők száma, ötletek mennyiségének meghatározása rajtunk múlik. 

Forrás: http://designthinkmakebreakrepeat.com/methods/brainwriting-6-3-5/

Tanácsok és tippek az online tervezési alkalmak lebonyolításához

Azt láttuk, hogy míg a hagyományos műhelymunka formátum és a flip chart helyettesítése az online térben megoldható, a kreatív közös munkára jelenleg nincsenek igazán kényelmes és ingyenesen elérhető megoldások. Nálunk a hibrid módszerek váltak be leginkább: pl. online egyeztetünk a kreatív feladatról, a résztvevők házi feladatban vagy saját otthonukban a találkozóval párhuzamosan alkottak (szubjektív térképek rajzolása), és ezt megosztottuk.

Az online facilitálás külön szakma!

Mindkét korosztálynak kényelmes volt a kerekasztal-beszélgetés formátum, mindenki bátran szólalt meg az online térben. Általános tapasztalat volt, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani online térben a személyesség megőrzésére, például a résztvevők keresztnevét használva vagy körbe menni, és mindenkit megszólaltatni. Ha pezsgő beszélgetést akarunk kezdeményezni, akkor praktikus kis 2-3 fős csoportokban úgynevezett break out roomokba menni, így a résztvevők rövid idő alatt több lehetőséget kapnak a megszólalásra és a véleményük megosztására.

Legyen technikai asszisztens!

Mindenképpen érdemes a beszélgetést irányító személy mellé egy technikai asszisztenst kijelölni, aki segít megoldani a felmerülő technikai problémákat pl. beállítani a kamerát vagy a mikrofont, vagy ha kell, akkor a zoom szoba chatjéből bemásolja a válaszokat és véleményeket a mural felületre. Érdemes az online programokat ugyanarról az eszközről indítani (vagy számítógépről vagy mobil eszközről), így biztosítható a programok közötti átjárás. Résztvevőink jellemzően az asztali verziót kényelmesebbnek tartották a telefonon elérhető mobil verzióknál.

Legyen forgatókönyved!

Ha már látod a teljes folyamatot, tervezd meg az egyes tervezési alkalmakat. Hasonlóan a hagyományos közösségi tervezési folyamatokhoz, fontos szempont, hogy amennyiben komplexebb, többlépcsős munkafolyamatot tervezünk, jól készítsük elő a találkozó menetrendjét: forgatókönyvben fogalmazzuk meg, hogy mire hány percet szánunk, ki-milyen folyamatot vezet, érthető és követhető instrukciókat fogalmazzunk meg a résztvevők számára.

Szilágyi-Nagy Anna, a kultúrAktív Egyesület elnöke és Demény Ilka, a kultúrAktív Egyesület tagja

Közösségi tervezés gyerekekkel 1. rész - na de online?!

2020 márciusában nagyot álmodtunk: kreatív és játékos feladatokkal készültünk, hogy felfedezzük az 1. Számú Budaörsi Általános Iskola udvarát, közösségi térképezést, ötletgyártó és megvalósító műhelyfoglalkozásokat és építést terveztünk, hogy közösségi tervezés keretében élhetőbbé tegyük az iskolaudvart. A járványhelyzet nyomására azonban át kellett gondolnunk a folyamatot és az eredetileg személyes találkozókra és kreatív gyakorlatokra épülő iskolai foglalkozás sorozat helyett olyan megoldást kellett találnunk, ahol a tervezés résztvevői - az iskola diákjai, szülők és tanárok, az udvar tervezője, a tájépítészeti kar hallgatói és oktatói, valamint az egyesület szakemberei - közös terveket tudnak megfogalmazni az udvar átalakítására. A cikkben az online találkozókkal kapcsolatos tapasztalatokról, valamint a közösségi tervezésben használt Zoom és Mural szoftverekről olvashattok. 

A közösségi tervezésre a LED2LEAP nevű nemzetközi együttműködésünk keretében került volna sor, ahol a részvételi tervezés elméletét és gyakorlatát fejlesztjük német, olasz, svéd és magyar partnereinkkel. A program egyik alappillére egy angol nyelvű online kurzus, ahol az egyetemi partnerek tájépítész, építész és városépítész hallgatói a részvételi tervezés elméletéről tanulnak. A kurzus mellett a hallgatók helyi közösségekkel dolgoznak együtt, ahol lehetőségük van a tanultak közvetlen alkalmazására, kipróbálására. Az első online kurzus magyarországi gyakorlati terepe az 1. Sz. Budaörsi Általános Iskola, ahol a Szent István Egyetem tájépítész hallgatói és oktatói, a kultúrAktív egyesület szakmai koordinátorai, valamint az iskolai foglalkozásokat koordináló csapat Csehné Berényi Beáta, Gerzsenyi Judit és Virt Ágnes, bártan vállalták a kihívást, hogy az eredetileg személyes találkozókra épülő folyamatot online térbe ültessék át. 

 

A tervezési folyamat bemutatása

Alapos mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy mindenképpen belevágunk a tervezésbe és kísérletezünk az ingyenesen elérhető online és táv megoldásokkal. Az öt lépcsős folyamatban a hallgatók (1) elemezték az iskola közösség összetételét és kapcsolatát, valamint az iskola környezetét és elhelyezkedését. (2) Ezután az udvar minőségét elemezték, mik a kedvelt pontok, mik a problémás területek, ami (3) megalapozta azt a beszélgetést, amelyben az iskolaközösség tagjai meghatározták a fejlesztési célokat és prioritásokat, hogy (4) közös megoldási javaslatokat tervezzenek meg és teszteljenek az udvar élhetőbbé és használhatóbbá tételéért. A tervezést a (5) folyamat kiértékelése zárta. Lássuk mit sikerült ebből összehozni: milyen online eszközöket és módszereket használtunk és mit próbálnánk ki szívesen a továbbiakban.

Rendszeres online találkozók Zoomon

Többször találkoztunk az online térben a tanárokból, diákokból és szülőkből álló csapattal, hogy hétről hétre feltérképezzük az iskolaudvar világát: használatát, tárgyi elemeit és az itt mutatkozó erőviszonyokat, konfliktusokat. Illetve ez a csapat fogalmazta meg együtt, hogy milyen beavatkozást lenne érdemes majd megvalósítani. Mivel a kurzus online oktatási terme, az Adobe Connect Room leterheltsége miatt Zoom szobára váltottunk, ezért automatikusan adódott a lehetőség, hogy az online találkozókat is itt tartsuk. Tartottunk itt többek között online kerekasztal beszélgetést, amihez a megosztás funkciót használva prezentációt mutattunk a résztvevőknek. Azonban volt olyan is, hogy közösen készítettünk értéktérképet az udvarról vagy egy kreatív és demokratikus döntéshozatalt segítő workshopot tartottunk, az ún. Névleges Csoport Módszerrel (Nominal Group Technique), amihez más szoftvereket kellett segítségül hívnunk.

Műhelymunka Muralban

A Zoom-találkozókat gyakran a Mural applikáció egészítette ki (a Google Jamboard és a Miro hasonló felületek), amely gyakorlatilag egy fehér vászon, ami a workshopokon használt flip chartot helyettesíti. Ezt a virtuális teret egy-egy beszélgetés előtt a célnak megfelelően “berendeztük”. A MURAL vásznára behúzhatunk képeket; struktúrálhatunk rajta munkafolyamatokat, összeállíthatunk kérdőívet vagy játékot; a résztvevők megjegyzései mozgathatóak, csoportosíthatók; lehet szavazást indítani, stb. Egy viszonylag egyszerű, felhasználóbarát és a kreatív megoldásoknak teret engedő felület, amit a találkozók elején 5 percben megtanítottunk a résztvevőknek.

Tapasztalatok és tanácsok az online folyamat kialakításához

Legyen az online tervezés elérhető és egyszerű!

Fontos, hogy online közösségi tervezés esetén is olyan folyamatot alakítsunk ki, olyan tervezési módszereket és technikai megoldásokat alkalmazzunk, amelyben minden résztvevőnk kényelmesen érzi magát. A fiatalok általában könnyebben nyúlnak az digitális eszközökhöz és bátrabban mozognak az online térben, de fontos erről megbizonyosodni. Ezért az első tanácsunk, hogy először vizsgáld meg, milyen a résztvevők technikai felkészültsége, jártasak-e az online felületek használatában, használnak-e digitális eszközöket, csatornákat és ha igen, akkor mit használnak szívesen. Ez alapján igyekezz olyan online környezetet teremteni, amiben kényelmesen mozognak a résztvevők.

Nálunk az iskola a tervezés pillanatában tért át a digitális oktatásra, vezette be az első belső levelezési és munkafolyamat szervezési eszközöket. Iskolai szinten elérhető volt a Kréta program, amelyben a tanárok a diákokkal és a szülőkkel tudnak kommunikálni és pl. Házi feladatot kiadni, valamint ekkor vezette be az iskola a microsoft teams felület az online konzultációkra és tanításra. A tervezésre meghívott tanárok, szülők és diákok nyitottak voltak az egyéb videó konferenciára alkalmas felületek használatára és jártasak voltak a google térképek és kérdőívek használatában. 

Legyen a folyamat izgalmas és korosztályra szabott!

Ha már azonosítottad a résztvevők jártasságát az online eszközök terén, tervezd meg a folyamatot. Legyenek olyan pillanatok, amikor együtt van a tervező csapat és esély van a személyes kapcsolat kialakítására és a közösségi élményre. Gondold át, hogy a közös pillanatok mellett hol és mikor érdemes páros vagy csoportos folyamatokat beépíteni. Melyek azok az eszközök és folyamatok, amelyek segítik a közös felmérést, az egyéni vélemények vagy beavatkozási ötletek beépítését vagy a közös döntéshozást stb? Legyen az eszköztárad változatos és a korosztály számára izgalmas.

Nálunk voltak olyan alkalmak, amikor egyszerre voltak jelen a 7. és 8. osztályos diákok, fiatal felnőttek és felnőttek, ezért ezekhez az alkalmakhoz az online kerekasztal beszélgetés és digitális műhely formátumot választottuk, amihez Zoomot és Muralt használtunk. Amikor homogénebb csoportokat vagy egy-egy személyt szólítottunk meg, akkor a kornak és technikai felkészültségnek megfelelően módosítottunk az eszközöket pl. telefonos interjú az igazgatónővel, online térképezős workshop a fiataloknak, online kérdőív a szülőknek és tanároknak, mentális térkép készítő házi feladat az osztályoknak, videó bejárás a tanárokkal.

A kevesebb több!

Ez egyfelől azt jelenti, hogy érdemes a találkozók alkalmával a minimumon tartani a bevetett technikai megoldások számát. Például, ha imádsz ötletbörzét tartani muralban és posztitokat tologatni, akkor is érdemes megfontolnod, hogy a résztvevőid készen állnak-e erre. Ötletbörzét lehet tartani a zoom rajzoló felületén, egy előre strukturált és online megosztható szöveges dokumentumban vagy powerpointban is. Válassz olyan technikai megoldást, amelyet a résztvevőid már biztonságosan használnak és ismernek. Másfelől, ha különböző eszközöket társítasz egymással, akkor legyen egyszerű az eszközök és felületek közötti váltás és technikailag jól párosítható kombinációt válasszunk.

Mi például a Zoomban tartottuk az online műhelyeket és Muralban dolgoztunk a közös ötleteken. A Mural szoftver használata során többször tapasztaltuk, hogy a felület lefagy, rendkívül lassú vagy egyáltalán nem működik. Véletlenül jöttünk rá, hogy ez azoknál jelent problémát, akik Safari böngészőt használnak. Így azt tanácsoltuk, hogy a Zoomot a Chrome böngészőben megnyitott Murallal használják.

Készítsd fel a résztvevőket az online körülményekre!

Még ha a felmérésed eredménye az is lett, hogy a legtöbben kényelmesen mozognak az általad választott környezetben, nagy valószínűséggel nem mindenki egyformán jártas az online térben. Ugyan lehet gyors és intuitív az eszközök használata, de érdemes az online találkozót megelőzően emailben kiküldeni a technika használatát segítő videókat, néhány instrukciót, hogyan lehet az eszközöket letölteni, technikai teszt alkalmat felajánlani. Akár az is működhet, hogy az online találkozó elején gyorsan végig veszitek a főbb technikai pontokat.

Mi például a Zoom és a Mural működését az első használat elején mutattuk be, mert többször szerettünk volna ezeket a felületeket használni. Röviden elmondtuk, milyen funkciót hol találnak és a műhely egyes lépéseinél elismételtük a fontosabb technikai részleteket. Ezt a közös tanulási pillanatot a részvételi folyamat részeként kezeltük és tudatosan iktattuk be, aminek a résztvevők nagyon örültek. Tapasztaltunk az online eszközökkel az volt, hogy a diákok és az egyetemi hallgatók nagyon hamar ráéreztek az online felületek (Zoom és Mural) használatára. Sokszor a diákok segítettek szüleiknek letölteni és regisztrálni a találkozókon használat szoftvereket.

kerekasztalbeszélgetést szervezünk a hallgatókkal MURAL-ban

Több infó

A következő bejegyzésben a módszereken és a facilitáláson lesz a hangsúly.

A LED2LEAP projektről és az épülő LADDER közösségről a projektjeink között bővebben olvashatsz. A projektről és a tapasztalatokról a budapesti közösség a fiatalok bevonása köré épülő LADDER névre keresztelt living lab Facebook oldalán lehet tájékozódni. A living lab műhely találkozóira minden fiatalok bevonása iránt érdeklődő szakembert szeretettel várunk, hogy gondolkozzunk arról, hogy milyen szempontok fontosak a fiatalok bevonásával kapcsolatban, milyen jó magyarországi és külföldi kezdeményezések vannak.

Szilágyi-Nagy Anna, a kultúrAktív Egyesület elnöke és Demény Ilka, a kultúrAktív Egyesület tagja

Gyermek és közlekedés: foglalkoztató

A Szent Gellért tér Dél-Buda egyik forgalmas csomópontja. 2014-ben adták át az M4 itteni megállóját, amely újjá varázsolta a teret. A spoaraarchitects fiatal magyar tervezőkből álló csapatának tervét több nemzetközi díjjal (archdaily – building of the year 2015, architizer – A+ awards közönség és zsűri díj) jutalmazták.

Most bejárhatod a metróállomást és a közvetlen környékét, és felfedezés közben jobban megismerheted. A feladatok segítenek, hogy mit nézz meg, mire figyelj, így mire a végére érsz a sétának, otthon érezheted magad akkor is, ha előtte soha nem jártál még itt. A megfigyelés, a keresés és a kipróbálás segít, hogy megfogalmazhasd a véleményedet vagy akár az ötleteidet, ha úgy érzed, hogy valamin változtatni kellene. 

A foglalkoztató a képre kattintva érhető el:

Gyermek és közlekedés

A 21. század a mobilitás százada, a gyors eljutás „A”-ból „B”-be mindennél fontosabb. Ebből nagyon sok dolog következik az építészetre nézve. Nem bámészkodunk, viszont ragaszkodunk a kényelemhez, a közlekedési csomópontok a város legfontosabb részei, ahol rengeteg szolgáltatásnak kell az átszállók rendelkezésére állnia. És ha már gyerekekről van szó, mindenekfelett ragaszkodunk a biztonsághoz. Ilyen értelemben a gyerek és közlekedés témakörét muszáj kibővíteni a szülők szempontjaival, hisz az egyedül közlekedő gyerek ma már szinte nem is gyerek, sem méreténél, sem koránál fogva. A szülők szempontjai pedig gyakran pont ellentétesek a gyerekek szempontjaival. Utóbbiak – míg kisgyerekről van szó – elsősorban pszichések, az élményre vonatkoznak, amit a mozgás és a tér jelent – a zajok, fények, szagok távlatok és látvány együttesét.

Két személyes élményem ezzel kapcsolatban jól illusztrálja, hogy az életkor mennyire alapvető az élmény szempontjából. Amikor pár hetes fiamat először levittem a metróba, egész úton, a Moszkvától az Örsig hatalmasra kerekedett szemekkel bámult rám, és próbálta kitalálni, mi ez az őrült dübörgés, amihez foghatót addig nem hallott, pedig forgalmas főútvonalon lakunk. Le nem vette rólam a szemét, az egyetlen biztos pontot a mama jelentette számára. Néhány évvel később – és utána még sok éven át – az volt a legjobb városi programunk, ha különféle járműveken utazgattunk cél nélkül. A haverjával elsős koruktól lenyűgöző módon tudták hanggal és kézmozdulattal utánozni a különféle járművek ajtajának csukódását. A/4es papírból műszerfalakat készítettek, és a belevágott ablakon kukucskálva meneteltek körbe-körbe az iskola udvarán, ma pedig, 27 évesen terepasztalt épít. Persze fiúkról van szó, de a példa jól mutatja, hogy a közlekedés során gyerekként ért hatások milyen erővel vannak jelen az életükben.

A szülő szempontjai ezzel szemben a használatra vonatkoznak: higiénia (Ne nyald az ablakot kisfiam!) kényelem (elférjen a babakocsi, a roller, a kismotor, ne kelljen sokat lépcsőzni, a gyerek tudjon kapaszkodni, le tudjon ülni, lehetőleg a szülő mellé, mert egyedül nem szeret) biztonság (ne essen le a lépcsőn, ne tudjon a jármű elé futni, ne tévedjen el, és ha mégis, legyen esélye segítséget kérni). A szülőt valószínűleg az kevésbé izgatja, milyen benyomásokat szerez gyermeke a közlekedésnek szentelt építészeti térben; szeretne minél hamarabb túlesni az egészen.

Hogy valósul meg mindez egy olyan korszerű és ikonikus létesítmény esetében, mint a 4-es metró? A Szent Gellért téri állomás építészetileg az egyik legtöbbet dicsért és a legtöbbet publikált megálló, látványos látszóbeton szerkezetekkel, a peronokon színes mozaikdíszítéssel. Kihagyhatatlan az állomás felszíni csatlakozása, amely, bár részben más iroda munkája, elválaszthatatlan az élménytől.

Lássuk, hogy a különféle építészeti eszközök és trükkök milyen hatással lehetnek a kisebb-nagyobb használókra:

Elsőként a térről:

 

Méret:

A 4-es metró építéstechnológiájából adódóan hatalmas mélység tárul fel, míg a peronszintre jutunk. Az ilyen térmélység ijesztő lehet, ha nincsenek vizuális és valóságos kapaszkodók a térben.

A tágasság hatása egy gyerekre kettős lehet: félve anyához húzódik, vagy ész nélkül elrohan. Anya viszont élvezi, hogy jól tud manőverezni a babakocsival.

Anyagok:
A négyes metróban határozott koncepció volt a nyers felületű anyagok – rozsdás vaslemez, látszóbeton használata. A „vad” megjelenés azzal párosulva, hogy a föld alatt vagyunk, kisebb gyerek számára ijesztő is lehet, a nagyobbak viszont valószínűleg már a számítógépes játékok és fantasyk utópisztikus világával asszociálják.

A gyerek imád tapicskolni – a rozsdás lemez viszont fog! Nem árt vigyázni!

Világítás:
A biztonságos térérzethez elengedhetetlen az egyenletes világítás.

A gyerek szemmagasságába ritkán kerül világítótest, de azért nem árt erre is ügyelni.

A tervezett világítás számol a sötéttel is – a kevésbé megvilágított részek csökkentik a térmélységet és a tériszonyt – otthonosabb a barlang-feeling. A jól megvilágított rész viszont orientál: pontosan tudja egy gyerek is, merre kell menni.

 

 

 

Épületszerkezet:
Az izgalmas szerkezet a Gellért téri metróállomás lelke, órákig lehet bámészkodni felfelé, néhol még az ég is kilátszik. Ezen a metróvonalon minden állomásnak más és más, de nagyon egyedi és jellegzetes a szerkezete. Kizárt, hogy az egyedül közlekedő gyerek rossz helyen szálljon le.

Ahhoz viszont elég magasan vannak a gerendák, hogy ne lehessen felmászni rájuk.

Felületek:
A tapintási élmények minden gyerek számára elsődlegesek, és többnyire a sima, selymes felületeket szeretik, azokat keresik. Ebből itt csak az üvegkorlát és a padló játszik…

Ha a nagy mélységű tér előtt üvegkorlát van, az a tériszonyt növelheti, de legalább nem lehet rá felmászni!

Ha a padlón csíkok vannak, biztosra vehető, hogy a gyerek azon akar elindulni. Nem árt, ha a csík értelmes helyre vezet.

Színek: 

A nagy felületen alkalmazott természetes színektől a tér átlátható. A semleges színek ellensúlyozzák a téri struktúrák cikázó izgalmát. Kérdés, hogyan öregszenek, és hogy tisztíthatók…

A peronszint színes és játékos kismozaik-burkolata játékos, izgalmas és dinamikus, jó kontraszt az eddigi tér- és színélményekhez képest. Itt kicsik és nagyok könnyen megfeledkeznek arról, hogy a föld alatt kénytelenek közlekedni, ami – valljuk be – nem kifejezetten embernek való!

A gyerekek szokása, hogy szeretnek közel menni a dolgokhoz. A színes mozaikburkolat erre csábít, és ezt kifejezetten jó tapogatni. Míg jön a metró, lehet játszani az ujjacskákkal, persze ha anya engedi – ami ilyen járványveszélyes időben erősen kétséges. De a kemény mázas felület legalább könnyen tisztítható.

 

Jöjjön akkor, ami nem kevésbé fontos: a használat gyerek és szülő szempontjából:

 

 

 

Az biztos, hogy jó, hogy gyerekmagasságú fogódzó is van a korlátban. De hol tudom én itt letolni a babakocsit? Sehol egy jel, ami megmutatná... csak a széles lépcső. Még jó, hogy van hova tenni a bringát.

Van víz, halacskák, hullámok, üveg és sokféle anyag, nagy ház, kupola, híd és rengeteg autó. De hol a jel, hogy ez a metrólejáró – csak nem az a pici sötét pötty ott, középen?

Hopp, itt a sarkon túl van még egy lejárat, ez vajon hova vezet? Szerencse, hogy megtaláltam, nagyon eldugták. Mondjuk jól néz ki, szó se róla…De hol lehet a lift?

Aha, megvan, jól eldugták. Csak egy kicsit kellett tovább battyogni. Szerencsére kiírták, mikor jön a következő metró, akkor most rákapcsolok.

     És itt lent vajon merre menjek? Jobbra vagy balra?

Persze, ha már nem először jár itt a (gyerek)ember, akkor könnyű. Ha viszont még csak tapogatódzik, hasznosabb, ha az állomás neve helyett – amit talán tud magától is – az irányok vannak kiírva nagy betűkkel. Belülről a kocsiból persze épp fordított a helyzet.

Az viszont nagyon hasznos, hogy a kék csík a peron szélén villog, már akkor is, mikor a szerelvény még csak közeledik. Ráadásul a túloldalon sárgán villog, úgyhogy ha egyszer megjegyzi az ifjú agy, hogy kék vagy sárga, már nem téveszti el az irányt. Olvasni úgyse szeret.

 

 

Menők a székek, de mi van, ha anya/apa keze tele csomaggal, az ifjú ember pedig elfáradt és ölbe bújna, vagy csak a fejét hajtaná oda. Egy hosszú pad jobb lenne, akkor is, ha a tervezés szempontja sokszor az, hogy hajléktalanbiztos legyen a hely.

 

 

 

Most hol vagyok? Segítség, eltévedtem… De legalább vidám sárga!

 

 

Ebből a nézetből elég ijesztő segítséget kérni az ablak mögött kuksoló   informátortól.

Ha tud a csemete olvasni, nem tévesztheti el az automatát. De ez a piktogram egy mosógép is lehetne – igaz, az mit keresne egy metrómegállóban.

Piktogramokkal nincs elkényeztetve a közlekedési hálózat, pedig ha valami, azok segíthetnék a gyerekeket a tájékozódásban, városhasználatban.

A behajtani tilos táblák viszont hasznosak, mert kicsiknek a mozgólépcső veszélyes lehet.

Ha a bedugónyílás kicsit alacsonyabban lenne, már a legkisebbek is idejében megtanulhatnák, hogy közlekedni csak jeggyel lehet – feltéve, ha apa/anya nem megrögzött lógós, mint e sorok írója.

A jegyet viszont a legkisebbek is ki tudják halászni, épp az ő magasságukban bukkan elő.

 

 

 

Zárásképp pedig egy alapvető tanács a felnőtteknek:

 

 

 

 

    Ahová fel lehet mászni, 

 

 

 

oda egy gyerek fel is mászik!

 

 

  

      

  

 

Teljesen felesleges kiírni, hogy TILOS!

És ez így van jól! 

 

Szerző: Zöldi Anna

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre.