Bemutatjuk aktuális projektjeinket I.

Egy blogsorozat keretén belül bemutatjuk aktuális és frissen zárult projektjeinket.

Mi történt eddig? Mi következik? Milyen izgalmak várnak még ránk?

ALAKÍTSD AZ ISKOLÁD!

 

Az Alakítsd az iskolád című projektünk célja egy olyan társasjáték fejlesztése és kipróbálása volt, amely beindítja egy iskola gyermekközösségének gondolkodását az iskolaudvarról.

Beindítja a gondolkodásukat, azaz segíti őket abban, hogy elkezdjenek gondolkozni milyen lenne számukra az ideális udvari környezet. Milyen udvart képzelnek el, milyen számukra az álomudvar?

A folyamat során felmérik a hátrányait, a kevésbé kedvelt pontjait és a kooperatív játék segítségével közösen ötleteket, terveket gyártanak.

 

A projekt során 5 iskolába látogattunk el, ahol a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem tájépítész hallgatóinak segítségével került tesztelésre a társasjáték. 

Az erről készült kisfilm színesen és beszédesen mutatja be a történteket!

MINDEN TÉRBEN GYEREKEKKEL 3.0 – Fából vaskarika!

Webináriumsorozatunk utolsó alkalmán a megvalósításra helyeztük a hangsúlyt. Miután feltérképeztük a teret, priorizáltunk és közösen ötleteltünk, víziót alkottunk eljött az a pont, hogy a célokat megfogalmazva közösen tervezzünk, építsünk, teszteljük az ötleteket. Előadóink ezúttal abban vezettek minket, hogy hogyan lehet gyerekekkel együtt tervezni, makettet készíteni/ prototípus gyártani vagy egyáltalán beavatkozni a környezetünkbe valamilyen apró változtatás által.  Alább ehhez találsz útmutatást. 

Az előadásokat pedig megtekintheted Youtube-on. Kattits a képre!

Három előadónk: 

Reith Anita  (MATE - Budapest), Háló Veronika Róza (MOME - Budapest) Guilia Gualtieri és Viviana Cordero (Huasipichanga)

Anita //  Mozgass el, nézd meg mi történik! 

Róza // Alkoss abból, ami van!

Guilia és Viviana // Vissza a kezdetekhez…

 

 

ANITA

 

TIPPEK:

Az ismerős helyeken is legyél megfigyelő. Attól még, hogy egy helyen sokat tartózkodsz nem biztos, hogy ismered is. Így a tudatos megfigyelés után rá fogsz ismerni olyan elemekre, amiken érdemes lenne változtatni. Melyik tér, helyszín milyen tevékenységre inspirál? Nem inspirál semmire? Gondold jól végig. Változtass meg valamit a helyszínen. Nem kell építened vagy kifestened elég lehet az is, ha csak simán átrendezed a teret. Elvehetsz, hozzá tehetsz dolgokat a térhez. Próbáld elképzelni hogyan lehetne használni ezt az új teret. Az is lehet, hogy eleve abból indulsz majd ki, hogy tudod mire szeretnéd használni. Kalandra fel és fedezd fel az ismerőset és tedd újszerűvé.

PRAKTIKÁK:

Helyezkedj bele egy külső szerepbe. Tekints tárgyilagosan, kívülállóként a térre.

Nem lesz könnyű feladat egy jól ismert teret így nézni.

Emlékezz vissza, élményekre, hiszen az élményanyag könnyen előhív kreatív ötleteket. Ez segíthet téged akkor, amikor gyerekekkel együtt dolgozol.

MÓDSZER :

• Nézz körül a lakásban (udvaron, téren, tanteremben stb. ahol éppen tartózkodsz)! Vizsgáld meg a berendezett tér milyen tevékenységekre inspirál. Képzeld el, hogy egy gyerek vagy, aki sosem járt még ezen a helyen! 

• Készíts egy fotót erről a helyről miközben használod! (kérj meg valakit, hogy fotózzon le vagy akár csinálj egy szelfit)

• Ezután változtass meg valamit a térben és képzeld el, hogyan lehetne használni az új teret! Készíts erről is fényképet. Tesztelheted is a többiekkel, amit létrehoztál!

Eszközök:  nem szükséges

Előnye: Egyszerű, online, offline is működik. Arra ösztönöz, hogy megismerd a teret, ami körülvesz és úgy szemléld, mint egy „idegen”, egy gyermek, aki mindenre rácsodálkozik. Éppen ezért gyerekeknél tökéletesen alkalmazható mindez, mivel még könnyebben bele tudnak helyezkedni egy ilyen szerepbe.

RÓZA

TIPPEK:

Róza tanácsa Anitát erősíti meg. Fontos, hogy legyél aktív megfigyelője a környezetednek. Alaposan figyeld meg a formákat, színeket, textúrákat. Gondolkozz el azon is, hogy milyen érzeteid vannak, mit váltanak ki belőled az egyes elemek. Ahhoz, hogy jól tudd látni, ami körülötted van elengedhetetlen a megfigyelés és a jelenlét.

PRAKTIKÁK: 

Vezesd be a gyerekeket is abba a csodálatos világba, ami körülöttük van. Legyetek tudatos megfigyelők, felfedezők, akik látják mi van körülöttük és meg tudják vagy megpróbálják fogalmazni, hogy mit éreznek, amikor látnak dolgokat.

Néha a legegyszerűbb körülöttünk lévő tárgyakból lehet a legjobb dolgokat alkotni! Ezért is légy résen és közvetítsed ezt a gyerekeknek is! Mindig mindenből lehet varázsolni, újat létrehozni. Új funkciót és ezzel együtt új értelmet tudsz adni a térnek, a tárgyaknak.

MÓDSZER:

• Nézz körbe alaposan ott, ahol vagy!

• Figyeld meg a: színeket, formákat, textúrákat, textileket, fényeket...milyen érzeteid vannak? Mit látsz, mi az ami tetszik, mi az ami nem? 

• Miután alaposan körbenéztél válassz egy tárgyat, amelyikkel most tudsz azonosulni, amelyik te lennél ebben a pillanatban.

• Ezután kezdj el magad köré gyűjteni olyan tárgyakat, amik a közeledben vannak és alkoss belőlük valami újat! Az a cél, hogy valami újat alkoss, új tárgyat hozz létre abból, aminek eredetileg teljesen más funkciója van.

• Ezután közös megbeszélés során mindenki mutassa be: mit hozott létre, melyik az a tárgy amit választott, melyik szereplője ő annak az alkotásnak és miért? (érdemes találóskérdésként feltenni, hogy „vajon mit alkottam?” így még izgalmasabb és viccesebb).
  
  

Eszközök: ami körülöttünk van, bármi!

Előnye: Online és offline is alkalmazható kreatív módszer, ami alkotásra, illetve arra  ösztönöz, hogy újragondoljunk bizonyos funkciókat. Éppen ezért a közösségi tervezés során is élményszerű, vicces és izgalmas gyakorlat lehet.

GUILIANA és VIVIANA

TIPPEK: 

Guiliana és Viviana előadásuk során visszatértek a kezdetekhez és a térképezéssel foglalkoztak. Az ő tanácsuk, hogy legyél játékos bármelyik lépésről is legyen szó a tervezésben. Segít az, ha olyan helyszínekkel dolgozol, ami ismerős. Adj lehetőséget bemutatni a helyeket, és gondold át milyen szempontból lehet ez pozitív vagy negatív egy gyerek számára. Egy-egy helyről való beszélgetéshez remek az, ha mindenki különböző helyeket választ és meghatározza a közös negatívumokat, pozitívumokat vagy éppen a semleges aspektusokat.

PRAKTIKÁK: 

Játssz! Mindig alapozz valamilyen játékra a tervezési lépések kialakítása során.

MÓDSZER:

BINGO!

• Mutassa be mindenki a választott helyszínt.

• Eközben a többieknek figyelni kell. Ha olyan nézőpont, állásfoglalás hangzik el, ami a saját helyszínedre is igaz, akkor azt kell mondani, hogy BINGO

• Ezek mentén az egyezések mentén lehet csoportosulni, jobban megismerni egymást nézőpontjait és gondolatai a helyekről

Eszközök: Nem szükségesek eszközök, adhatsz szempontsort is, amin jelölitek a Bingót, de megoldható szóban is. 

Előnye: Nincs eszközigénye éppen ezért mind online mind offline verzióban könnyen kivitelezhető.

A webináriumsorozat a Minden térben gyerekekkel című NKA pályázati projekt keretében valósult meg. 

Köszönjük minden résztvevőnek, aki hozzájárult a megvalósulásához! 

MINDEN TÉRBEN GYEREKEKKEL 2.0 – Fején találni a szöget!

A Minden térben gyerekekkel webinárium sorozat második alkalmának a priorizálás, közösségi vízióalkotás és célok megfogalmazása állt a középpontjában. Előadóink abba adtak betekintést saját tapasztalataikon és gyakorlatukon keresztül, hogy hogyan lehet mindezt fiatalokkal megvalósítani, milyen lehetőségeink vannak erre. 

Három előadónk: HÚSZNEGYVEN Egyesület - Virt Ágnes és Gerzsenyi Judit (Budaörs), Barbara Feller (Architekturstiftung Österreich - Bécs), Marta Brković Dodig (ARQubator - Belgrád / Berlin)

HÚSZNEGYVEN egyesület– Beszélj “gyermeknyelven”!

Barbara– Bújj bele egy szerepbe!

Marta– Gondolkozz játékban!

A webinárium megtekinthető Youtube-on.

HÚSZNEGYVEN egyesület// Beszélj gyereknyelven!

TIPPEK:

Ágnes és Judit tippje a priorizálás esetében a gyermeki nyelvezet, gondolkodás szem előtt tartása. Úgy próbáld felderíteni mi a legfontosabb a gyermekek számára, hogy lefordítod az ő nyelvükre azt, amire kíváncsi vagy és ennek mentén méred fel egy tér, helyszín gyengeségeit, erősségeit, a benne rejlő lehetőségeket és esetleges veszélyeket.

PRAKTIKÁK: Ne kérdezz rá direkt, mert nem fogsz használható választ kapni. Igyekezz úgy kérdéseket formálni, hogy indirekt irányítsd a gondolatokat egy helyszínnel kapcsolatos gyengeségek, erősségek, lehetőségek és veszélyek megtalálására. Alakítsd át a kérdésfeltevés módját!

MÓDSZER: 

SWOT analízis - erősségek, gyengeségek, lehetőségek, veszélyek megfogalmazása

Gondold át és formáld meg alaposan a kérdéseid a 4 kategória mentén:

• Mit mutatnál meg mindenképpen a legjobb barátodnak az udvaron/ iskolában/ osztályteremben?

• Melyik az a hely, amit nem szívesen mutatnál meg?

• Mit hiányolsz az udvarról?

• Ha lenne egy varázspálcád….mi az, amit az udvarra varázsolnál/ mi az amit megváltoztatnál?

Használhatsz óriás térképet, amelyen érzelmet kifejező emojikkal jelölhetik a gyerekek a helyekkel kapcsolatos érzéseiket, vagy akár elképzeléseiket, különféle képkártyákkal. Így indirekt megjelenítik a SWOT analízis 4 fő kérdéskörét. Itt lehetsz kreatív és kitalálhatsz egyéb jelölő lehetőségeket annak függvényében mit szeretnél feltárni.

Eszközök: óriás térkép, jelölők: emoji matricák, színes öntapadós kártyák (különböző dolgokat fejezhetnek ki: ezt a foglalkozás tervezője találja ki), eszközökről, növényekről képek/ matricák; kérdéskártyák (amennyiben nem szóban kérdezel)

Előnye: indirekt módszer, szemléletes: vizuálisan megjeleníti az adott hellyel kapcsolatos gondolatokat, érzéseket; aktív tevékenység és elgondolkoztat; fejleszti a térészlelést és érzékelést; képzeletet, kreativitást megmozgató; online felületen (pl. mural, mentimeter, miro board, google jamboard) is alkalmazhatod

Barbara // Bújj bele egy szerepbe!

TIPPEK:

Teremts egy olyan szituációt, ahol a gyerekek beleélhetik magukat valamilyen szerepbe, és a szerepjáték segítségével a célotok: új funkciót adni egy térnek/ épületnek/ üres helyszínnek közösen a gyerekekkel. Ehhez használható szerepkártya, de a gyerekek is kitalálhatnak maguknak szerepeket.

PRAKTIKÁK: Ehhez a játékhoz fontos egy “moderátor” (felnőtt), aki irányítja, kézben tartja a folyamatot és vezeti. Ne feledkezz meg arról, hogy moderátorként is vonódj be és ne külső irányítója legyél a folyamatnak, hanem egy belső irányító, aki nem dominálja túl a játékot, de kérdéseivel, felvetésével irányítja. Legyél igazi játszó játékmester!

MÓDSZER: 

1. A helyszín/ épület ismerete, megfigyelése az első lépés

2. Utána résztvevők ismerkedjenek a szerepükkel! Gondolják végig, hogy milyen szempontok szerint használnák a teret/ épületet az adott szerepben.

3. Attól függően mit szeretnél átalakítani, a játék résztvevőivel jelöljétek a szempontjaitokat: térképen, épület/ városrész fényképén vagy akár a valódi térben is különböző eszközök segítségével

4. Harmadik lépésben meg kell fogalmaznotok egy konszenzust a jelölések alapján, hogy mi az az irány, amiben tovább haladtok majd.

Eszközök: szerepkártyák; jelölő eszközök papír/kép alapú megoldás esetén pl.: matrica, post it, kép // térbeli megoldás esetén: színes szalag, madzag; színes figyelemfelkeltő kartondoboz, labda, babzsák, amivel egy-egy helyet jelölni lehet, vagy az ott lévő tárgyakat

Előnye: izgalmas, fantázia világba vezet mégis valós; mozgósít; segít “távolabbra” tekinteni; online felületen is alkalmazható

Marta // Gondolkozz játékban!

TIPPEK:

Teremts egy olyan szituációt, ahol a gyerekek beleélhetik magukat valamilyen szerepbe, és a szerepjáték segítségével a célotok: új funkciót adni egy térnek/ épületnek/ üres helyszínnek közösen a gyerekekkel. Ehhez használható szerepkártya, de a gyerekek is kitalálhatnak maguknak szerepeket.

PRAKTIKÁK: Ehhez a játékhoz fontos egy “moderátor” (felnőtt), aki irányítja, kézben tartja a folyamatot és vezeti. Ne feledkezz meg arról, hogy moderátorként is vonódj be és ne külső irányítója legyél a folyamatnak, hanem egy belső irányító, aki nem dominálja túl a játékot, de kérdéseivel, felvetésével irányítja. Legyél igazi játszó játékmester!

MÓDSZER: 

1. A helyszín/ épület ismerete, megfigyelése az első lépés

2. Utána résztvevők ismerkedjenek a szerepükkel! Gondolják végig, hogy milyen szempontok szerint használnák a teret/ épületet az adott szerepben.

3. Attól függően mit szeretnél átalakítani, a játék résztvevőivel jelöljétek a szempontjaitokat: térképen, épület/ városrész fényképén vagy akár a valódi térben is különböző eszközök segítségével.

4. Harmadik lépésben meg kell fogalmaznotok egy konszenzust a jelölések alapján, hogy mi az az irány, amiben tovább haladtok majd.

Eszközök: szerepkártyák; jelölő eszközök papír/kép alapú megoldás esetén pl.: matrica, post it, kép // térbeli megoldás esetén: színes szalag, madzag; színes figyelemfelkeltő kartondoboz, labda, babzsák, amivel egy-egy helyet jelölni lehet, vagy az ott lévő tárgyakat

Előnye: izgalmas, fantázia világba vezet mégis valós; mozgósít; segít “távolabbra” tekinteni; online felületen is alkalmazható

MINDEN TÉRBEN GYEREKEKKEL 1.0 – Látok valamit, amit te nem!

Webináriumsorozatunk első alkalmán olyan térképezési gyakorlatokkal ismerkedtünk meg, amelyeket nemzetközi és hazai előadóink sikeresen alkalmaznak munkájuk során. Ebbe adunk most egy kis betekintést. Ha lemaradtál volna róla, de érdekel hogyan lehet gyerekekkel közösen tervezni, akkor az első lépéshez nyújtunk segítséget előadóink inspirálása mentén.  Az angol webinárium előadásait pedig (magyar felirattal) megtekintheted Youtube-on:

Előadók: Mara Mintzer (Growing Up Boulder - Colorado), Karsten Michael Drohsel (STUDIO IN//stabil - Bécs/ Stuttgart), Jákli Eszter (MATE - Budapest)

 Mara – Hass az érzékekre! // Éld meg a pillanatot

Karsten – Fedezz fel játékkal! // 

Eszter – Idézz fel élményeket!

 MARA

TIPPEK:

Mara tanácsa, hogy építs a saját tapasztalatokra és megélt élményekre! Így könnyebben előhívhatók preferenciák egy adott környezet jellemzőivel kapcsolatban. Hiszen a számunkra kedves emlékek legtöbbször számunkra kedves környezetben zajlanak, vagy az adott környezet egy jó emlék, élmény miatt válik kedvessé. Tehát az élményszínezet és környezet közötti kapcsolat kölcsönös.

Gyerekek esetében hangsúlyozottan fontos az indirekt „irányítás”, direkt kérdésekre nem fogunk tőlük érdemben választ kapni. Így próbálj meg előhívni átélt érzéseket, emlékeket, élményeket, melyek érzelmi töltettel bírnak, ez hassa át a módszered.

PRAKTIKÁK:

Legyen egyszerűen megvalósítható.
Kevés kellékkel könnyebb alkalmazhatóságot és adaptációt érsz el.

Vezesse sikerélményhez a résztvevőket.
Kellemes élmény és pozitív megerősítés fog kapcsolódni egy-egy módszer közben végrehajtott tevékenységhez. Ez segíti a későbbi elköteleződést és bevonódást a környezetalakításába.

Fontos emellett szem előtt tartani az online megvalósíthatóság kérdéskörét.

MÓDSZER:

Rajzold le a kedvenc helyedet a természetben! 

●       Gondolkozz el, miért szereted, mit szoktál ott csinálni?

●       Ezután rajzold meg és írj mellé címszavakat!

●       Végül mutasd be és meséld el mi látható a rajzon!

Eszközök: papír, ceruza/ toll/ zsírkréta

Előnye: Egyszerű, kevés kellékkel megvalósítható; élményszerű és gyorsan megvalósítható továbbá online körülmények között is működőképes; élményt adó tevékenység; kommunikációs képességeket s önkifejezést (szóban és írásban) fejleszti

 

KARSTEN

TIPPEK:

Karsten tippje, hogy vezesd be őket egy fantáziavilágba, egy valós fantáziavilágba, ami mindennap körülvesz bennünket csak figyelni kell. Fontos a tudatosság, a minket körülvevő épített és természeti környezet megfigyelése.

Igazán izgalmas dolgokat láthatsz meg magad körül, ha körbenézel egy olyan helyen, ahol minden nap sok időt töltesz. Gondolj bele például, ha jól megfigyeled az iskoládat…Milyen lény lenne, hány szeme van, sőt otthonodat is láthatod egy álmos manónak. Fontos, hogy ehhez neked is el kell engedni magad és máshogy látni a környzeted!

PRAKTIKÁK:

Sétáljatok, járjatok körbe különböző tereken, ahol egyébként is sok időt töltötök…Gondolkozz el saját magad is, ne csak a gyerekek:

●       Mit látsz egy-egy repedésben, horpadásban, milyen csodálatos lény bújt meg egy betonfelület repedésében, a falon megült mohában? 

●       Kik azok a lények, akikkel együtt vagyunk a környezetünkben?

●       Vigyetek rajzlapot, skicceljetek, jegyzeteljetek…mutassátok meg egymásnak mit találtatok!

MÓDSZER:

A: Gyerekek kapnak egy térképet:  

●       bejelölik az utat amin elmennek a pontból b-be 

●       az út során mindenféle kérdésre kell válaszolniuk (ami az adott környezettel kapcsolatos és segíti a tudatos megfigyelést)

 

B: Egy adott környék felfedezése: 

●       képek a környéken található terekről, épületekről

●       meg kell találni hol van az adott hely

C: Mit látunk bele pici dolgokba? 

●       Figyeltesd meg az épületek „hibáit”, részleteit (repedés, vakolat omlás, festés pontatlansága)

●       Mit látsz benne a „hibán” kívül? Ki az az arc/ alak? Mi az a kép amit megmutat neked?

Eszközök: térképek, ceruza/ esetleg post it/ cetlik; képek házakról/ épületekről/ szobrokról egy adott környéken; „varázsszemüveg” amit használsz az utad során

Előnye: kreativitást fejlesztő; aktív tevékenységeken és tapasztaláson alapul; fejleszti a térérzékelést és észlelést, tájékozódást

ESZTER

TIPPEK: Eszter tippje szintén megélt élmények és emlékek felidézésére irányul. A gyermekeket irányító kérdések, instrukciók mentén segíti hozzá gondolataik kifejezéséhez. Mire emlékeznek egy-egy térrel kapcsolatban? Amennyiben így indulunk neki egy feltérképezésnek viszonylag könnyen feltárhatóvá válnak azok a motívumok, amelyek minden gyerekben valamiért megmaradtak. Fiatalabb korosztály esetében nagy valószínűsége van tárgydominancia megjelenésének. Egy térben  lévő kedvelt tárgyaikat, (játék)eszközeiket előszeretettel ábrázolják vagy éppen egy jellegzetes, karakterisztikus elemét a térnek. Figyeljünk oda, hogy úgy tegyük fel a kérdést, hogy az általunk megismerni kívánt kérdésre kapjunk választ belőle, illetve vegyük figyelembe a korosztályok gondolkodásmódbeli sajátosságait.

PRAKTIKÁK: A kérdésfeltevés ne legyen direkt, hanem indirekt módon próbálja megragadni azt a tényezőt, amire kíváncsiak vagyunk. Fontos figyelembe venni milyen korosztállyal végezzük a vizsgálódást, hiszen nagy eltérések lehetnek abban, hogy a gyermekek éppen melyik fejlődési fázisban vannak, mi az ami meghatározza aktuális gondolkodásmódjukat, észlelésüket, érzékelésüket. Például:

●       Milyen emlékeid vannak az iskolaudvarról a karantén előtti időből?

●       Kérlek rajzold le magad a kedvenc tevékenységed közben, amit az udvaron szoktál csinálni!

●       Mit csinálnál szívesen egy adott helyen (pl. udvar)?

MÓDSZER:

Rajzolás különböző instrukciók kérdések mentén, amelyet mindenki az adott kontextusnak megfelelően alakíthat (tanterem, folyosó, udvar) át.

Eszközök: színes ceruza, papír, lehet: zsírkréta, festék egyéb nyomhagyásra alkalmas eszközök

Előnye: Egyszerű, kevés kellékkel megvalósítható; Online is adaptálható; Élményszerű

Gyermek és város - zárószó

Budapesten és a többi nagyvárosban is egyre több az olyan köztér, park és útvonal ahol, ha nem is kifejezetten törekedtek játszható terek kialakítására, de legalább egy-egy kőbuckára fel lehet mászni, vagy fogócskázni lehet a tereptárgyak között, és különböző nézőpontokból tudjuk megfigyelni az épített környezetünket.

A gyermekek szabad játékával kapcsolatos megfigyelések alapján tudjuk, hogy egy tér bárhol, és bármely időpontban játéktérré alakulhat és a gyerekek tértől és időtől függetlenül játszani kezdenek, amint a körülmények adottak hozzá. A Gyermek és város című cikksorozatban a KultúrAktív Egyesület erre az alapvető gyermeki viselkedésformára építve tizenöt, többségében városi helyszínt mutat be, egyéni megközelítésben, nem kizárólag az építész, hanem a gyerekek szemszögéből is ránézve a helyekre.

A cikksorozat 15 egységének mindegyike két részből épül fel. Egy, a helyszíneket különböző megközelítésekben bemutató cikkből és a hozzá kapcsolódó sétalapból. A cél az volt, hogy a helyszínek építészeti bemutatásán túl ezekhez a terekhez igazodóan olyan vizsgálódási, megfigyelési módokat találjanak, amelyek a gyerekek számára játékosan, a szabad mozgás és gondolkodás lehetőségét meghagyva adnak lehetőséget és szempontokat az adott terek bejárására, a helyszíneken való időtöltésre, illetve játékos tanulásra, információszerzésre is.

A cikkekből megláthatjuk, hogy hogyan teheti szimplán a nyitottság és maga a megfigyelés módja érdekessé a gyerekek számára azokat tereket is, amikben elsőre talán nem nyilvánvaló, hogy különösebb látnivaló vagy játszanivaló található.

Az egyes helyszínekről szóló írások megvizsgálják a helyek felépítésének sajátosságait, és lehetőséget adnak a szakmabelieknek, hogy különböző helyszíneken hasonlítsák össze, vajon egy tér kialakításakor meglévő szándékok hogyan tudtak megvalósulni a kivitelezés során, de a laikus olvasónak is új szempontokat adnak egy-egy hely megfigyeléséhez.

Ezekből néhány példát emelnék ki ízelítőiül: A Gyermek és intézmény cikkből megtudhatjuk, hogy a legújabb nézeteknek megfelelően most már az óvodákban javasolt a letisztult terek, harmonikus formák és színvilág használata, nem feltétlenül a minél több inger, szín és forma megjelenítése a cél. A Győri Mobilis tudományos játékteréről szóló írásban az infokommunikációs és digitális eszközök oktatásban való felhasználási lehetőségeiről olvashatunk, egy konkrét példán is bemutatva. A Gyermek és hely cikkben pedig olvashatunk a placemaking „helykészítés” folyamatáról, amikor egy adott, már meglévő, általában eredetileg nem túl barátságos térből közösségi összefogással olyan teret alakítanak ki, ami egy kisebb vagy nagyobb közösség számára szívesen látogatott hellyé teszi azt.

Ezek a példák a konkrét helyek bemutatásán túl a helyhez és térhez való hozzáállást is tükröznek.

A helyszínekhez kapcsolódó sétalapok a helyek játékos megfigyelésének adnak irányt és konkrét szempontokat, illetve arra inspirálják a használóikat, hogy a gyakorlatokat akár más helyszíneken, azokra adaptálva is kipróbálják.

Ha gyerekcsoporttal szeretnénk majd bejárni a helyszíneket, akkor is érdemes a cikkekből tájékozódnunk, hiszen sok olyan információt tudhatunk meg a helyekről, ami nem feltétlenül látszik elsőre, illetve ami új szempontokat adhat a megfigyeléshez és segítheti a csoport vezetőjét, hogy a sétalapokat minél jobban tudja hasznosítani. Amennyiben nem készülünk térbejárásra, a cikkeket önálló írásokként is olvashatjuk.

Gyermek és jövő

A ti osztálytermeteknek milyen a hangulata? Jó bejárni? Szünetben is jól érzitek magatokat benne? Öröm bent tanulni? Néha apró Néha apró változtatások csodát tesznek a környezetünkkel, és nem is kell hozzájuk sok pénz, csak elhatározás, jó ötletek és egy közösség, egy csapat. Belevágnátok? 

Ez a sétalap segít nektek abban, hogy közösen kellemesebbé tegyétek az osztálytermeteket.

A sétalapot a képre kattintva tölthetitek le: 

Gyermek és közösség

A város középpontjában húzódó, az Erzsébet-híd pesti hídfőjét körülölelő Március 15. tér idén éppen egy évtizede éve újult meg. 2010 körül a „Budapest szíve” és a „Belváros főutcája” programok keretében a rendszerváltás óta nem látott léptékben és mértékben alakították át a pesti centrum köztérhálózatának fontosabb tengelyeit és pontjait. A projekt több ütemben valósult meg, ugyanakkor a tervezés hálózatos jellege előrelépést jelentett a korábbi szigetszerű rehabilitáció patchwork-jellegéhez képest. A cél ezeknél a projekteknél az „élhető város” azóta is konszenzuális jelszava jegyében a városi tér gyalogosbarát és élményorientált átalakítása volt. Utóbbi szempontok alapján szabták át Pest városmagjának az államszocializmus technokrata és gépjárműközpontú modernizációs beruházásai óta érintetlen térszerkezetét és közlekedési hálózatát. A főutca-projekt egyik szatelitjeként valósult meg a Március 15-e tér is. A fejlesztés addig egymással kevésbé egyértelmű összefonódásban lévő utcák, terek, intézmények és fogyasztói dinamikák összekapcsolása révén egy új, mesterségesen létrehozott tengelyt húzott a belváros összetett szövetébe. Mindezt úgy, hogy közvetlenül nem bontotta meg vagy alakította át annak épületállományát és városi léptékben vett térszerkezetét, mégis radikálisan átalakította azt.

Az egységes „identitással” rendelkező Belváros koncepciójának nevében végrehajtották mindazon kiválasztással, racionalizálással, fizikai és szimbolikus megtisztítással járó műveleteket, amelyek lehetővé teszik, hogy az eltérő funkciójú, jellegű és kulturális jelentőségű tereket új városrészként elbeszélhető egységgé alakítsák. Az új „gerinc” a Kálvin tértől, a belvárosi egyetemi negyedet a Ferenciek terénél elhagyva, a hagyományosan kereskedelmi Petőfi Sándor és Bécsi utcákon át a felső középosztály szórakoztató és gasztronómiai negyedévé vált Bazilika környékének érintésével, a Szabadság tér – mint az állami és gazdasági adminisztráció reprezentatív kapuja – torkolatáig húzódik.
A beruházás tulajdonképpen összefüggő szőnyegként kívánt új alanyiságot adni a városközpontnak. Az új réteget az egységes díszburkolatból, összefüggő tervezési logika szerint, de eltérő ritmusban elhelyezett és bizonyos helyspecifikus eltérésekkel tervezett térbútorokból és objektumokból álló felületek és tárgyak rendszere alkotja. Ez a szőnyeg borította be 2011-ben a város egyik legősibb jelentős csomópontjaként a számtalan radikális átalakulás ellenére is megmaradt Március 15. teret, amelynek nevét még a téren számtalan demonstráció fókuszpontjaként szolgáló szoborral megünnepelt Petőfi Sándor javasolta, igaz néhány háztömbbel arrébb.
Az említett projektek reprezentatív mintaként szolgáltak az elmúlt évtizedben, az itt térbe írt urbanisztikai, város- és tájépítészeti elképzelések azóta is meghatározzák a hasonló közfejlesztések minőségét és jellegét meghatározó sztenderdeket. De mi mondható el ezekről a terekről egy évtizeddel később, amely időtartam a nagyváros történetében nem tűnik hosszú időnek, mégis visszatekintve akár a város mindennapi életében és fizikai állapotában is jelentős változásokat eredményező korszakká állhat össze az utólagos reflexió számára.

Ha végigsétálunk a Március 15. téren, konstatálhatjuk, hogy építészeti és „design” szempontból az itt alkalmazott elemek nem öregedtek kínosan rosszul, legalábbis helyi mércével. A budapesti köztérépítészet túlnyomórészt az itt megteremtett eszközrendszert fejlesztette tovább, és alkalmazta különböző formákban a későbbi nagyobb átalakítások során is: masszív kő- és/vagy látszóbeton burkolatok, plasztikus és robusztus tájépítészeti objektként megformált, strapabírónak szánt, fix térbútorok, „kortárs” kiegészítők, általában a tér minden részletét a tervezői szándék virtuális hálójába rendező maximalista felfogás.
A tér fizikai állapotán, a különböző burkolati és berendezési elemek felületén már jobban látszanak az intenzív használat okozta erózió és megviseltség nyomai, mégsem kelti a romlás vagy az elhanyagoltság általános érzetét, legfeljebb felmutatja az említett túlkomponáltság és tervezői pedantéria korlátait a hosszú időtartam és a fenntarthatóság tekintetében. Ettől függetlenül minden zökkenőmentesen működik, a térrel párhuzamosan felújított Piarista-tömb földszintjén a pandémia lecsengésével újjáéledő vendéglátóhelyek újra és látható sikerrel kitelepültek erre a különleges pozíciójú városi teraszra, a szökőkutak vidáman csobognak, a hétvégente immár gyalogosoknak és kerékpárosoknak átadott rakpart pedig új helyzetbe hozza a teret, mintegy kifuttatva azt a hasonló megújulását azóta is hiába váró Duna-korzó és azon túl a folyó illetve a páratlan panoráma irányába. Mi másra vágyhatna a 21. századi városlakó, látogató, építészeti tárcaíró?

A derűs felszín mellett a tér átalakításának néhány alapvető és az átlagos építészeti színvonal kérdésénél mélyebben meghúzódó problémáját sajnos a sikeres „belakás” nyugalmas folyamata sem tudta elfedni, korrigálni vagy új gyakorlatokkal kiküszöbölni. A baj elsősorban a hasonló városmegújítási gyakorlatokat meghatározó városeszményben keresendő, amely a „simaságot”, a zökkenő- és konfliktusmentes „folyamatos felületet” tekinti egyedül optimálisnak, amely feltétlenül biztonságos, illetve társadalmi, kulturális, esztétikai és sok esetben történeti értelemben is homogenizált épített környezetet teremt a zavartalan fogyasztás számára.
Rem Koolhaas sztárépítész századforduló környéki cinikus megállapítása szerint az utolsó társadalmi kohéziót teremtő közösségi tevékenységünk a fogyasztás (vásárlás) maradt, és a városunk eminensen „élhető”, nagyvonalúan túltervezett terei mintha ezt a kissé nyomasztó, klausztrofób érzést sugallnák. De hogy jön mindehhez a városi tér pedagógiai potenciáljának problémája?
A galyatetői kilátó kapcsán e blogra korábban írt cikkemben próbáltam meg felvázolni, hogyan lehet egyszerre kollektív és személyes tanulási folyamat a természetjárás, sőt a szimbolikus jelentéshálókkal átszőtt táj puszta szemlélésén, „olvasásán” keresztül miképpen sajátítjuk el a politikai közösségbe való integráció alapvető tudati sémáit és az őket meghatározó történeti és territoriális konstrukciókat. Ennél egyértelműbb a helyzet a városban, amely valóban a társadalom teljes és mindenkori életének lenyomata és öntőformája, a történelem anyagba és formákba rendezett emlékezete. A város különböző korokban épült rétegei a tér előzetes textuális tudás nélkül is mindenki számára hozzáférhető tapasztalatán keresztül teszik megélhetővé, átláthatóvá és érthetővé a történelemben cselekvő közösségek jelentőségét. Alapvető pedagógiai kérdés tehát, hogy a várost minden korban átalakító szándékok hogyan keretezik a különböző korokban épült városi műtárgyak egymáshoz való viszonyát a térben, milyen összefüggéseket tesznek láhatóvá, vagy éppen fednek el.

A Belvárosban kevés olyan hely van, ahol az idő- és térbeli rétegzettség olyan sűrűségben olvasható (lenne), mint a Március 15. téren. Pest tulajdonképpen meglehetősen modern város, és még a Kiskörút vonalán belüli városmagban is kevés olyan felismerhető formában maradt épített emlék található, ami a 17-18. század előttről származna. Ennek fényében nyer különös jelentőséget a tér, amelyen a város helyét antik őstelepülésként kijelölő római Contra Acquincum jelentős romjaitól kezdve napjainkig minden korszakból felvonultat valamilyen emléket alkotóelemként, és amely így valóságos metszete a város teljes építéstörténetének.
A térségben ráadásul a városszövet 20. század eleji radikális átszabása előtt évszázadokig Pest központja állt, a városi élet gyújtópontját jelentő, jóval kissebb léptékű térsorral és az 1900-ban lebontott régi városházával. Itt a teleologikus kronológiától függetlenül, a térbeli intenzitás tapasztalatát kiaknázva a történelmi időhöz való sajátos viszony lett volna kialakítható – és minden látogatásnál közösen újraértelmezhető a különböző korosztályok számára. Ehelyett az „élehtőség” és a dunai panorámára irányuló turistakonform „simaság” jegyében a romkertet egyszerűen fölülépítették, elburkolták, a tér történetére pedig a metszetszerű tapasztalat helyett csupán a didaktikus ráadásul meglehetősen hiányosan informatív burkolatba integrált kőlapok utalnak. A pincébe parancsolt romok a céltalan sétáló számára csupán egy kissé ijesztő felülvilágítón keresztül pillanthatóak meg, a romokhoz való közvetlen hozzáférhetőség teljesen megszűnt, vele pedig a különböző idősíkoknak megfelelő terepszintek különbségének játéka is a mélybe veszett.
Ezen a ponton érdemes felidézni a tér korábbi formáját, a 60-as években kialakított, süllyesztett romkerttel amely modernista, absztrakt lépcsőkkel, bejárható platformokkal, medencékkel és virágágyásokkal keretezte az előző századfordulón feltárt ősi erődfalakat. Érdekes, hogy az a rendszer, amely egyébként a modernitás pozitivista, a felhalmozás zavartalan forgalmát hidegen biztosító reformizmusával alakította városi autópályává a tér közvetlen környezetét, milyen magabiztossággal tárta föl és tette hozzáférhetővé a társadalom történelmi öntudatának pedagógiai programja jegyében a múlt és a mindenkori jelen szintetikus kontrasztját.

Az elmúlt évtizedben Budapesten lebonyolított köztérépítészeti projektek lehet, hogy valóban hozzájárultak egy “élhetőbb”, azaz a megfelelő vásárlóerővel rendelkező és viselkedésű használók számára színvobalasabbnak tetsző városkép kialakításához, ennek ára viszont szinte minden esetben a szellemi, térbeli és társadalmi kockázatvállalás lehetőségének korlátozása volt.

Szerző: Takács Ákos

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre

Gyermek és jövő

Kevés fogalom tartozik jobban össze. Gyereket azért szólítunk a világra, mert bízunk a jövőben, hiszünk a folytatásban, és jó kezekben szeretnénk azt tudni. Két-három évtizeden keresztül – de valójában szülőként életünk végéig – azon fáradozunk, hogy átadjuk mindazt, amit mi annak idején megtanultunk, megtapasztaltunk; hogy felkészítsük gyermekeinket arra az időre, amikor mi már nem leszünk mellettük. Egyszerre felemelő és eleve kudarcra ítélt próbálkozás. Előbb-utóbb minden generáció kénytelen szembesülni azzal, hogy utódainak már nem csak a válaszait, de a kérdéseit sem érti. Azt állítják, ez fokozottan igaz a mai, felgyorsult világban – én úgy sejtem, hogy mindig is így volt. A fizikai körülmények folytonos változásban vannak, és minden új nemzedéknek egy új világban kell boldogulnia. Az oktatás, nevelés célja nem lehet és nem is volt soha más, mint hogy erre felkészítse a még serdületlen ifjakat. A szükséges tudás és ismeretek koronként eltérőek, ahogy a tudás átadásának módszerei is. Van azonban, ami állandó és évszázadok múltán sem veszít értékéből – a nevelés alapelvei: gyermekközpontúság, a személyesség pedagógiája, a közösségi tanulás, a formális és nonformális nevelés integrációja, a szakértői gondolkodás és a használható tudás átadásának a szándéka. Ez az a keret, amibe a mindenkori ismeretanyag oktatása beépül, a kortárs építészet pedig ennek megfelelő fizikai teret igyekszik létrehozni.

A 21. század feltételei között olyan készségek kialakulására van szükség, amit a hagyományos oktatás fizikai keretei között nehéz megszerezni. Az együttműködés, a tudásépítés, az önszabályozó tanulás, az innováció és a valós problémák megoldása a tanulás során csupa olyan tevékenységet feltételez – elsősorban kutatást és csoportmunkát – amelyekhez másféle iskolai tér szükséges, mint amit gyerekkorunkban megszoktunk, és ami a gyakorlatban még ma, tíz, húsz, ötven, sőt száz év után is változatlan. Az úgynevezett frontális oktatás, amikor egy hosszúkás osztályteremben tanár és diák egymással szemben ül, egyidős a közoktatás megjelenésével, azaz már jócskán több mint százéves. Ez a modell a résztvevőket a legfelvilágosultabb tanári hozzáállás mellett is előadóra és passzív befogadókra osztja, és nem kell ahhoz nagyon radikális szemlélet, hogy lássuk, ma már ez mennyire nem felel meg annak a helyzetnek, amelyben később a már felcseperedett nebulónak boldogulnia kell.

Bár az oktatás fontosságával többé-kevésbé minden állam tisztában van, nem ez az a terület, ahol jellemzően sok pénzt szeretnek a politikusok elkölteni. Nagyon hosszú távú a megtérülés ugyanis, odáig nálunk mezei politikus már nem lát – egyébként nagyon helytelenül! Ritkaság, hogy egy iskola a semmiből épülhet meg, a legkorszerűbb oktatási és tervezési elvek alapján. A Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpont tervezése során az építészek: a CAN Architects csapata (Cseh András DLA, Élő József, Köninger Szilárd, Nagy András, Németh Dávid, Tátrai Ádám) ebben a szerencsés helyzetben volt. Ráadásul nem csak a saját szakértelmükre tudtak támaszkodni, a tervezési folyamatba bevonták mindazokat, akiket a nevelési munka így vagy úgy érint: a diákokat, a tanárokat, a szülőket, az öregdiákokat és laikus érdeklődőket – mindenkit, aki kedvet érzett ahhoz, hogy gondolatait a tervezőkkel megossza. A végeredmény egy olyan innovatív, 21. századi iskola, ami ugyanakkor a hagyományosan az oktatásra nagy súlyt helyező piarista rend alapítójának gondolataival is egyezik.

Tévedés azt hinni, hogy a közösségi tervezés – vagyis a leendő használók bevonása a koncepcióalkotás és tervkészítés folyamatába – pusztán annyit jelent, hogy az építészek elbeszélgetnek a laikusokkal. Aki részt vett már valaha minimum egy lakógyűlésen, tudja, hogy a legegyszerűbb dologban sem képes ötnél több ember egyességre jutni. Kiérlelt módszertana van a dolognak, ám még ez is kevés – kifejezetten speciális személyiségű, kommunikatív, elhivatott, ugyanakkor rugalmas tervezők tudják csak az ilyen ügyet sikerre vinni. Nagyon fontos, hogy a résztvevők megismerjék azokat az elméleti alapokat, amelyekre a tényleges műszaki tartalom majd épül, így a folyamat a laikusoktól is mély elköteleződést és komoly munkát kíván. A piarista iskolaközpont 22 hónapos tervezési munkája során az érintettek 3-4 hetenként találkoztak, mintegy 1000 ember véleménye csatornázódott be a végeredménybe. Kezdetben fogalmazásokon, rajzokon és beszélgetéseken keresztül próbálták felfejteni, mit is jelent majd az új iskola a számukra. A személyes és közösségi vágyak kifejezésére több száz oldalnyi kitöltött kérdőívet kaptak a tervezők, melyeket azután a résztvevőkkel együtt értelmeztek. Később térben modellezték a tanulási helyzeteket, mikor mi adódott – madzaggal, tornatermi zsámolyokkal, paravánokkal. A tanárok konkrét projekthetek teljes menetrendjét építették fel a tervben kódolt téri viszonyokhoz alkalmazkodva, azokból kiindulva, és a tanulságok visszahatottak a terek alakítására. A megbízóval és a használók csoportjaival részletesen vizsgálták a megépült példákat, és rengeteget beszélgettek a különböző korosztályok pedagógiai, pszichológiai és fizikai szükségleteiről. A közösségi tervezés valójában egy hosszadalmas párbeszéd, oda-vissza folyamatok sokasága, aminek a végén a lehető legtöbb szempontot figyelembe vevő épület terve születik meg. Nagyon nem egyszerű feladat, amely minden résztvevőtől alázatot és türelmet igényel, miközben maga a tevékenység is nevel minden egyes résztvevőt, mégpedig az emberi életben legfontosabb képességre: az együttműködésre. Aki ezt az iskolát kijárja, már tuti nem bukik meg sem a hagyományos, sem az alternatív oktatás keretei között, az élet iskolájáról már nem is beszélve.

pedagógus csapatépítő

És hogy milyen a 21. század iskolája? Hát például tantermek helyett „tanulási tájat” kínál a diákoknak és nevelőknek, amit tetszőlegesen belakhatnak. Már nem csak arról van szó, hogy az osztályteremben időnként átrendezzük a padokat, és a székeket körbe rakjuk, vagy alkalomadtán a sarokba hevenyészett matracokra dőlünk. A mosonmagyaróvári iskolában a közlekedők helyett az említett téri szövet kapcsolja össze a tagolt tömegeket, épületszárnyakat és egy-egy épületen belül a tantermek hálózatát is. Ebben a térszövetben csoportmunkára alkalmas bővületek, elvonulásra alkalmas olvasósarkok ugyanúgy megtalálhatók, mint osztályméretű, vagy akár egy egész évfolyamot befogadó területek is. A térképzés a gyerekek életkorával változik. Abból kiindulva, hogy az ideális csoportlétszám egy összetartó, személyes közösség esetében 120-150 fő, önálló alsós, felsős és gimnazista tanulóházakat alakítottak ki. Alsóban az otthon védett tereit hozták létre, ahol az elsődleges tanulási helyszín az osztályterem, de már megjelennek a kapcsolatok a tanulási táj és a külső terek felé. A felsős tömböt a gangos házak közösségének működésére mintázták: még vannak osztálytermek, de ezek jelentősen megnyílhatnak a kétosztályonként kialakított közös terek felé, amelyre a termekből jól rá lehet látni. Itt a központ a „tűzrakó", ami a nagyobb csoportos beszélgetéseknek, interaktív előadásoknak ugyanúgy helye, mint az órán túli közös időtöltésnek és a játéknak. Gimnáziumban a tanulási táj és az osztályterem határa elmosódik, együtt válnak a tanulás térrendszerévé a nyitott lépcsős előadóval. Ezek a változatos terek már lehetőséget adnak a korszerű oktatás lelkét jelentő többhetes projektmunkára. Minden tanulóházban központi szerepet játszik állandó elemként a konyha és a sokféle bútor, amelyekkel könnyen áthangolható a tér tanuló, beszélgető, kiállító, ünnepi vagy bulizós hellyé. A gyerekek kétévente új közegbe kerülnek az iskolakomplexumon belül, így élik meg az egyre nagyobb szabadságot, és a környezetük iránti felelősséget, fokozatosan válnak felnőtté. Az így „szabadon engedett” gyerkőc nagy valószínűséggel később sem a mamahotelt választja majd…

Az alsós tantermek „L” alakúak, ez már korábban bevált az alternatív oktatásban. Az “L" négyzetes, klasszikus osztálytermi részhez kapcsolódó szárát a mosonmagyaróvári iskolában emelt, puha suttá alakították, amely az elvonulás, meseolvasás, mozgás tere az osztályon belül. Felsőben és gimnáziumban viszont újfajta gondolkodásra volt szükség a kreatív oktatásnak megfelelő tér kialakításához. A terv legfontosabb találmánya a „Forgó Tanterem”, amely valójában egy sokszög alaprajzú helyiség, amely eltérő nézőpontokból más és más térérzetet kelt, így más és más tanulási helyzeteknek tud keretet adni. Geometriáját pedagógiai, környezetpszichológiai, iskolaépítészeti, akusztikai és világítási kutatásokra alapozva alakították ki, valós léptékben megépítették, és kipróbálva finomítottak rajta. Frontális oktatásra legalkalmasabb a négyzet egyik oldala felé fordulni, ekkor szinte hagyományos térnek érzékelhető a terem. Csoportos munkára vagy egyéni kreatív feladatmegoldáshoz a legrövidebb oldal felé fordulva dinamikus helyzetben találják magunkat a résztvevők, míg a leghosszabb oldal felé fordulva tágasabbnak tűnik a tér, ez kedvező a teljes osztályt, vagy nagyobb részét egyszerre foglalkoztató feladatoknál.

A közösségben való nevelés során az egyéni, kiscsoportos és a nagycsoportos tanulás helyzetei, illetve a találkozások és játékok mind beltérben, mind a fedett-nyitott átmeneti terekben, mind a külső kertben egyaránt biztosítottak. A kompozíció fontos eleme a központi udvar, a fő közösségi tér, amely mindent összekapcsol, iskolaidőn túl pedig nyitott a környék lakói számára is, hétköznapokon és ünnepi alkalmakkor egyaránt. A sportcsarnok és a külső sportpályák a testi fejlődés és kikapcsolódás, a díszterem és a könyvtár a szellemi gyarapodás, a kápolna pedig a lelki feltöltődés helyszíneként tágabb környezetét is szolgálja. Az iskola ilyen fokú nyitottsága valós közösség kialakulására hívja meg a környéken lakókat, velük közösséget keres.

látványtervek

A Mosonmagyaróvári Piarista Iskolaközpontban minden a differenciáltságról szól: olyan tereket és téri helyzeteket hoztak létre a tervezők, amelyek rugalmasan követik a diákok és tanárok változó igényeit, és igyekeznek figyelembe venni a következő évtizedek várható pedagógiai változásait is. Olyan tereket, amelyek megelőlegezik a gyermek és a jövő harmonikus, építő kapcsolatát.

Szerző: Zöldi Anna

(a szöveg a CAN Architects szíves segítségével, a tervezőknek az Építészfórumon megjelent írása nyomán készült)

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre.