Ugrás a fő tartalomra

Hogyan szólítsuk meg a jövő városlakóit? - a 2019-es ArchiKids VárosÁlmodók fesztivál tapasztalatai

Épített környezeti neveléssel foglalkozó hazai szakemberek régóta dédelgetett vágya valósult meg 2019. október 25-26-án Budapesten. Ekkor került megrendezésre az ARCHIKIDS fesztivál a KÉK - Kortárs Építészeti Központ - szervezésében a londoni Open City által évről-évre nagy sikerrel megrendezendő esemény mintájára. Az ArchiKids VárosÁlmodók hazai elnevezés elárulja, hogy első sorban a jövő generációinak városlakóival kívántunk párbeszédet kezdeményezni. Az előkészületek egy adott ponton új fordulatot vettek, amikor felkérést kaptam környezeti nevelési témában jártas gyakorló építészként a KÉK kurátori feladatainak betöltésére. A rendelkezésre álló idő szorítása afelé terelte gondolkodásunkat, hogy keressük a kapcsolódást igazoltan bevált, jó módszerekkel dolgozó, gyakorlott csapatokkal. Ezek egyike volt a kultúrAktív. 

Személyes tapasztalatom korábbi együttműködésünknek köszönhetően tudatos, irányított felkérést tettek lehetővé, így két jól ismert társasjátékot kértem a csapattól: az Urbanityt és a Pop-up Pestet. 
A mára nagy sikerrel alkalmazott, jelentős fejlesztésen átesett Urbanityvel én 12 éveseknek szervezett életvitel órámon találkozhattam, akkor még spontán felrajzolt eszközkészlettel, de már ott is maradandó élményt nyújtott a gyerekek között kibontakozó inspiráló beszélgetés folyamata, azok vizualizációja. (foglalkozásvezetők: Zöldi Anna, Gyárfás Eszter, 2016). A tavalyi ArchiKids esemény tanulságai ugyanezt erősítették.


Ismét nagyon üdítő volt az akár a közvéleményt, de akár napjaink politikusait is erősen foglalkoztató kérdések (autóközlekedés a városban, online ügyintézés vagy személyes kontakt, milyen tevékenységet folytathatunk egy köztéren, jó-e ha egyszerre épülnek ki új városrészek, mit kezdjünk a műemlék épületekkel,...) pro kontra érveit okos, megfontolt 12-16 éves fiatalok szájából hallani, velük megvitatni, egymást akár meggyőzni.


Mivel az Urbanity utcai társasjáték, így egyértelmű volt, hogy külső helyszíneink egyikén keressük a helyét. Szerencsés választásnak tűnt a Szent Gellért téren a rúdszerkezetű Kupolaprojekt; (Bartók Vizuális Műhely) környezetébe telepíteni, ugyanis pillanatok alatt spontán módon megtalálta helyét a földre telepített társasjáték a korábban felépített gömbkupola által kiszakított tér belsejében. Egyszerre alkotott közösséget a csapat térben és együtt gondolkodásban.



Az ArchiKids széles sávban mozgó korosztályaira tekintettel kértem a kultúrAktív szervező csapatát (Ádám László, Mészáros Gina, Divéki Lili, Rékasi Ákos) hogy a kisebbek számára látványosabb, élő bábuként átélhetőbb, ezáltal talán nagyobb élményt nyújtó Pop-up Pest is szerepeljen a programban. Hálás voltam, hogy jelentős méretei ellenére elhozták és kiteríthettük a Gárdonyi térre, a figyelemfelkeltő hulahopp 3D karikastruktúrák (BVM) mellé. A játékvezetők is arról számoltak be később, hogy nagy örömmel vették elő ezt a régebbi játékot és idézem Ádám László szavait: "különösen hálás vagyok, hogy Budapest ilyen emblematikus köztereire is kitelepülhettünk a játékainkkal. Mindkettő nagyon látványosra sikerült."



A külső helyszínek valóban beváltották a hozzájuk fűzött reményt - és az időjárás is nekünk kedvezett-, így elmondhatjuk, hogy nemcsak miénk volt a tér, melyet rövidebb-hosszabb időre belaktunk, berendeztünk, de sikerült járókelőket megállítani, bevonzani programjainkba. Az esemény egésze minden tekintetben sikeres volt, így még ősszel nagy erőkkel vetettük bele magunkat egy újabb, térben kibővített fesztivál szervezésébe. Természetesen a kultúrAktív csapatával is belefogtunk több síkon a gondolkodásba, immár a saját kiadású ferencvárosi könyvre épülő gyerekeknek szánt városi séta beemelésével (Izápy-Tóth Nikoletta), újabb játékkal (PlayHelloCity), nem megfeledkezve a közkedvelt Urbanityről sem. Terveinket idén tavasszal nem tudtuk valóra váltani, de ami késik, nem múlik!




Kern Orsolya

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A geometriai formák bevezetése óvodásoknak 30 percben

Életkor: 4-6 éves kor Időtartam: kb. 30 perc Anyagszükséglet: 1. olló, cellux, filctoll, pausz papír 2. kép az egyszerűbb geometrirai formákról az összehasonlításhoz (1. kép - a képre kattintva letölthető) 3. fotók épületekről, amiken felfedezhetők az egyszerűbb geometriai formák (2-5. kép - a képre kattintva letölthető) Előkészítés: - Cél:  Matematika és mérés tárgykörben: bemutatni a legegyszerűbb geometriai formákat Társadalom tudományok és vizuális kultúra tárgykörben:  Vizuálisan érzékelni a környzetünkben lévő tárgyak formáit Kommunikációs és nyelvi tárgykörben: kommunikációs képességek fejlesztése az alapvető formák verbalizálásával, az alapvető formák közötti hasonlóságok, illetve különbségek megértésével Építészeti alapelvek/vonatkozás: Az építészet a méretek, formák, textúrák, arányok, tömegek és színek fizikai karakterének a megváltoztatása, ezek komponálása és manipulációja. A vizuális egységet a fények, árnyékok és kontrasztok teremti...

Ki hol lakik? - feladat ovisoknak

Mondjuk el Szabó Magda Ki hol lakik? című versét a gyerekeknek. Azután beszélgessünk arról, milyen állatokról hallottak a versben? Melyik állat hol lakik? Ki melyik állat lenne a versben szereplők közül a legszívesebben és miért? Ki hol élne leginkább?  Eszközök: Szabó Magda: Ki hol lakik? című verse.  Fejlesztési célok: auditív figyelem fejlesztése, reakció, interakció gyorsaságának fokozása, fantázia fejlesztés, belső képek mozgósítása, beleérző képesség fejlesztése, irodalmi nevelés, anyanyelvi nevelés, állatok lakóhelyének megismerése irodalmi szövegen keresztül Építészeti tartalmak: élőhelyek, otthon, természetes anyagok A vers felolvasása után megbeszéljük a gyerekekkel, hogy mit figyeltek meg a vershallgatás során.  Sorolják föl az állatokat, és nevezzék meg, hogy melyik hol lakik. Ha megneveztek egy állatot és a lakóhelyét, akkor kikereshetjük a megfelelő képeket. Ez vizuális mankót biztosít. Miután minden állatot és lakóhelyeiket sikerült megne...

Fényképek az óvodai épített környezeti nevelés történetéből

Az óvodában remek lehetőségünk adódik épített környezeti neveléssel foglalkozni, hiszen a gyerekek elemi igénye az építés. Szabad játék során építenek kockákból, legóból, kuckót párnákból, takarókból, homokból várat vagy alagutat. Tervezett tevékenységet a saját érdeklődésükre építve tudunk bevezetni. A vizuális nevelés része az építés, a külső világ tevékeny megismerésén belül a lakókörnyezet és az óvoda környezetének megismerése.   A legtöbb óvodában témahetek alapján folyik a nevelői munka, egy téma mentén fűzzük föl a heti foglalkozásokat a énekléstől elkezdve a versen és mesén keresztül a mozgásig, tehát nagyon komplex módon körbejárjuk és és sok irányból közelítjük meg az adott témát. Ez lehet például az óvoda épülete és környezete; de lehet az állatok lakóhelyével vagy egy város épületeivel is foglalkozni.  Most nosztalgiázunk egy picit és elővesszük a “fényképalbumainkat”, amik elmesélik két foglalkozás történetét:  Demeter - Guba Erzsébet - Építés t...