Ugrás a fő tartalomra

Gödöllő gyerekeknek séta

A Tiéd a Város! sorozatunkhoz számos új könyv van előkészületben. A Gödöllő gyerekeknek kézirata még meg sem jelent, de már iskolai foglalkozás alapjául szolgál: a Török Ignác Gimnázium felsőtagozatosai az iskolai év utolsó napját a könyv alapján összeállított városfelfedező akadályversenyen töltötték! Köszönjük Guba Andrásnak a szervezést és a beszámolót!


A Gödöllő gyerekeknek könyv alapján az egyik szerző, Guba András, aki a Gödöllői Török Ignác Gimnázium tanára a diákönkormányzattal együtt egy gödöllői akadályversenyt szervezett az iskola felső tagozatos diákjai számára 2015. június 15-re. Az ötlet onnan jött, hogy az utolsó tanítás nélküli munkanapon – ami ráadásul hétfő – hasznosan töltsék el a diákok a napot. A kisebbek Gödöllő nevezetességeivel ismerkedtek, a nagyobbak pedig a verseny szervezésében jeleskedtek, amiért ráadásul közösségi szolgálatos órákat is elszámolhattak.


Az 5-8. osztályosok változatos programokban vehettek részt. Először a csoportoknak az iskola udvarán különféle növényeket kellett megkeresniük és róluk információkat feljegyezniük. Így megtudhatták, hogy a páfrányfenyőnek milyen különleges  a levele és hog gyógyszerként is használják. Azután az iskola falain levő tablókon kerestek személyeket: láthatták tanáraikat érettségizős korukban. Végül egy városismereti akadálypályát kellett teljesíteniük.

"A kastéllyal szembeni parkban élek, mindennapjaimban a fák alatt bújok meg. Sajnos a kastélyban élőkkel a  viszonyom nem túl fényes: az egykor ott élő emberek csak az agancsomért és a bundámért kedveltek."
A komplex feladatok keretében megismerhették a nvezetességeket a Rákos-patak mentén és Gödöllő belvárosában. Először is a helyszínt kellett megtalálniuk leírások alapján. Ott kérdések hangzottak el a hellyel kapcsolatban, például Kis Balázs ruházatáról és játékszeréről. Milyen játékszer lehet Kis Balázs kezében? Sokan valamilyen sci-fi eszközre gondoltak, vagy valamilyen dobóeszközre, pl. bumerángra.


Az Alsó parkban meglátogatták a Világfát és a Cserkész-szobrot. Itt megtudhatták, hogy a Cserkész-szobor helyén korábban Lenin-szobor állt, és lerajzolhatták, újratervezhették az oldalán található domborműveket. Az ismeretszerzésen kívül mozoghattak is a tanulók: különböző ügyességi feladatokat teljesíthettek, többek között a Világfa előtti japáncseresznye-fasor körül kellett futniuk időre.

 
Südi Bea, az esemény főszervezője és a diákönkormányzat elnöke elmondta, hogy már nagyon régóta készülnek az esemény megszervezésére és szerinte sikeres volt a nap. A tanítás utolsó napján a tanulók olyan élményekkel gazdagodhattak, amelyekkel a mindennapi oktatáson nemigen: részt vehettek egy épített környezeti nevelési programban és mozoghattak is egy nagyot.

Közreműködők

Szöveg: Guba András
Fotók: Varga Orsolya (10.A)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Így látjuk mi! És te hogyan látod?

  Így látjuk mi - épített környezeti nevelés című projektünk lezárult.  Mégis folytatódik tovább a Ti segítségetekkel! Interaktív kiadványunkkal mindenkit meghívunk egy közös játékra, gondolkozásra, mert kíváncsiak vagyunk Ti hogyan látjátok a környezetet, amely körülvesz titeket! Kiadványunkban röviden szemezgettünk azoktól, a különböző szakterületeken tanuló az egyetemistáktól, akikkel együtt dolgoztunk a folyamat során. Az ő történeteikbe kaphattok betekintést. Mindenkinek meg van a saját története, a saját lakókörnyezetében. Mindenkinek sajátos és egyben hasonló. Számos egyszerűen megragadható érzetet tapasztalhatunk, ha megfigyeljük a minket körülvevő részleteket. Tedd próbára te is magad! Meglátod milyen egyszerűen fedezhetsz fel új dolgokat, vagy jöhetsz rá arra hogyan viselkedsz nap, mint nap ugyanazon az útvonalon, séta közben, pusztán a környezeti körülmények miatt.  Gyere és fedezz fel velünk az alábbi füzetke segítségével: Így_látjuk_mi.pdf A kiadvány nyomta...

A készítés szerepe és formái a gyermekközösségekkel történő közösségi tervezésben

Szondacsomagok, eszközkészletek és prototípusok az Alakítsd az iskolád Veszprém! projektben Szilágyi-Nagy Anna, tájépítész, kultúrAktív Egyesület elnöke, Tübingeni Egyetem Jákli Eszter, tájépítész, Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Mihály Regina, pedagógus, óraadó, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Absztrakt A kultúrAktív Egyesületnél az elmúlt években egyre többet foglalkozunk olyan szabadterek közösségi tervezésével, amelynek résztvevői gyermekközösségek. Cikkünkben először bemutatjuk a közösségi tervezés folyamatának lépéseit (Szilágyi-Nagy & Mihály, 2021) és az épített környezeti neveléssel ötvözött gyermekbarát módszertanunk megfontolásait, majd kitérünk a különböző készítési és alkotási folyamatok jelentőségére a gyerekek szabadtérrel kapcsolatos tapasztalatainak és tudásának szintetizálásában, a fejlesztési ötleteik bemutatásában és finomításában. Ezután Sanders és Stappers (2014) modellje alapján három, a közösségi tervezésben gyakran alkalmazott készítési formát mutatunk b...

Így látjuk mi - épített környezeti nevelés mindenkinek

  A  projekt céljaként az épített környezet és ember kapcsolatának megismerését,  ehhez kapcsolódóan pedig az épített környezeti nevelés fogalomkörének beemelését tűzte ki célul, kiemelve hazai jó gyakorlatokat, projekteket, módszertanokat, abból a célból, hogy gyakorlati példákon keresztül nyerjenek betekintést különböző szakterületen egyetemista fiatalok a témakörbe. Ennek keretein belül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói (művészetmenedzsment, építész, vizuális tanár) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- ás Óvóképző Karának hallgatói is bele láthattak az épített környezeti nevelés mibenlétébe különböző mélységben és keretek között. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építészhallgatóinak korábban bemutatott projektje egy napos június eleji napon zárult, ahol felhelyezésre került a közösségi térre a ponyva is, amely enyhe árnyékot ad az erősen benapozott teraszon. Ez az a nap egy salátázós, limonádézós alkalommal egybekötött esemény volt, ahol a gyerekek bi...