2020. dec. 31.

Gyermek és szükséglet

 

Kétféle ember van a világon: az egyik imád piacra járni, a másik soha be nem tenné a lábát. Én magam az első kategóriába tartozom, két frissen felnőtt fiam az utóbbiba. De vajon min múlik a különbség? A válasz megköveteli, hogy először is elfogulatlanul megvizsgáljuk a kérdés tárgyát. Vegyük hát szemügyre a piacot mint a városi lét hagyományos centrumát: milyen morfológiai és pszichológiai jellemzőkkel rendelkező térről van szó, mit adhat ez a tér felnőttnek és gyereknek a mindennapi használat során, és hogy köszön vissza mindez egy 21. századi piactér építészeti kialakításában.

A piac kulturális toposzként minden értelemben a cserebere helyszíne: nem csak élelmiszer, tárgyak, állatok cserélnek gazdát, de gondolatok, lelki tartalmak is. Kapcsolatok szövődnek, intrikák, pletykák vándorolnak kézből kézbe, szájról szájra. Fellépnek itt komédiások, hittérítők, prédikátorok, itt zajlik minden, ami az egész közösséget érinti, a népünnepélyektől a kivégzésekig. Azaz mindez már csak a múlt, a piactér az európai kultúrában évszázadokon át a város lényegét jelentette. Sőt, a piac felelős a polgári értelemben vett város keletkezéséért is, mert bár a magyar „vár-os” szó arra utal, hogy a várak védelmében létrejött településről van szó, valójában az európai város ott jött létre, ahol rendszeres kereskedelem folyt.

Milyen épített teret generált a fenti szükséglet? A piacterek eleinte a városfalakon kívül működtek, tágas, nem körülhatárolt és strukturálatlan térségeken, ahol spontán települtek egymás mellé a különféle árusok. A vevők ésszerű közlekedésének igénye mégis szabályos, leginkább geometrikus struktúrába szervezte az önálló egységeket, azaz a piac tere egyszerre spontán és szabályozott, az organikus struktúrák rendjét követi. A városfalon kívüli piacteret idővel körbenőtték az épületek, ami már határokat szabott a spontán fejlődésnek, és megkövetelte szervezett telepítést, a kényelem igénye pedig további változásokhoz vezetett: sokszor fedett árkádok alá terelték a nyüzsgést – akárcsak az ókori a görög városok agoráin, vagy a keleti bazárokban. Az európai város főterén álló épületek térben és szimbolikusan is leképezték a városi polgárság életének három meghatározó területét : a kereskedelem, illetve szórakoztatás a piac, az intézményes irányítás, a jogrend a városháza, az erkölcs és vallásgyakorlás pedig a templom épületében volt jelen. Mindhárom funkció másfajta építészeti keretet követelt magának, és mást üzent a városlakónak: a közigazgatás klasszikusan komponált, méltóságteljes tömege a jog szilárdságát, templom épületének kanonizált formája az erkölcs rendíthetetlenségét, részleteinek érzelmektől fűtött megfogalmazása pedig a hit eksztázisát. A piac terének szabályozott szabadsága a polgári lét alapját jelentő kereskedelem természetének hű leképezése.

Utóbbi megállapítás már az épített tér pszichológiai hatásaihoz kapcsolódik. Az épített környezet általános hatását vizsgálva megállapítható, hogy az adott tér építészeti eszközei révén tudat alatt mesél a funkcióról, aminek a kedvéért létrehozták. Ezzel voltaképp tanít, nem csak az épület, de a szóban forgó funkció, életterület használatra. Attól függően, hogy kulturált, visszafogott, harsány, erős ingerekkel operáló – és a sort végtelenségig folytathatnánk – nevel kulturált, visszafogott, harsány vagy erőszakos viselkedésre. Mivel ez a hatás nagyrészt tudat alatti, fokozottan erősen befolyásolja a gyerekeket, akiknél még az ösztönén szerepét a felettes én kevésbé korlátozza. Az épület üzenete tehát közvetíti az elvárt társadalmi szerepet, a városháza építészeti megjelenése hatással van az egyén hatalommal történő kommunikációjára, a templomé a transzcendenciához való viszonyt helyezi keretbe, a piacé pedig az egyes emberek egymás közti tranzakcióit modellezi. A klasszikus piac kicsiben maga a város, ahol kis helyre koncentráltan tudunk hozzájutni mindahhoz az anyagi, lelki és szellemi tartalomhoz, amire szükségünk van. És mivel város magának a modern életnek a modellje, egyszerűen úgy is fogalmazhatunk: a piacon járó – akár felnőtt, akár gyerek – megmerítkezhet az élet sűrűjében, és viszonylag tét nélkül gyakorolhatja a társas helyzeteket. Manapság – tetszik vagy sem – ezt az igényt sokkal inkább a plázák, bevásárlóközpontok elégítik ki, ahol a vásárlás mellett, annak leple alatt, ürügyén vagy szimplán csak árnyékában folyik a szórakozás, eszmecsere, pletykálkodás, barátkozás, randi és ügyintézés. Nagy különbség azonban a hajdani piacterekhez képest, hogy a pláza személytelen kapcsolatokat tesz lehetővé, el lehet tűnni benne órákra anélkül, hogy bárkivel szóba kellene állni – és ez is az egyik fő vonzereje –, akárcsak a kortárs nagyvárosban. A piac azonban a múltból itt ragadt építészeti fosszíliaként megmaradt a spontán és személyes kapcsolatteremtés terepének. Na ezért imádom én és a hozzám hasonló ódivatú nénik, és ezért utálják a fiaim, és velük együtt még sok millió modern városlakó. És ezért foglalkozik ez a bejegyzés a piaccal és nem a plázákkal – arra a spontán élményre biztatunk mindenkit, ami egy jó piaci napon kényezteti az összes érzékszervünket ( a lelkünket is), amellett, hogy még egészséges és friss ételek ígéretével is megajándékoz.

Gyerek – na, ő ritka vendég a piacon. Nagy kár, hisz ahogy eddig is érveltünk mellette, a piac egyszerre stimulál minden érzékszervet: színek, hangok, illatok, tapintás, lökdösődés ilyen töménységben sehol máshol nem tapasztalható. Igaz, épp emiatt félelmetes is lehet egy mai, széltől is óvott csemete számára, könnyű elveszni, és akkor muszáj megkérdezni valakit, segítséget kérni. Vagy épp ez a jó benne? Hogy muszáj bátornak lenni? Tájékozódni? A piacok többnyire strukturált terében ez könnyebb, mint a fogyasztás serkentésére kitalált plázák labirintusában. Az persze kérdés, a piac mennyire szórakoztató egy mai gyerek számára. Szemtanúja voltam, amikor a Mamut és a Fény utcai piac közt álldogáló, gombavizgsálatra váró szülők türelmetlenkedő csemetéiket szabadon engedték, és az ifjak boldogan loholtak – a Mamutba. Merthogy ott van könyvesbolt, ahol lehet jó melegben olvasgatni. A piacon mihez is kezdenének?

Engem gyerekkoromban nagymamám vitt magával vásárolni, és tényleg azt élveztem, hogy így részese lehettem a felnőttek világának, miközben biztonságban fogtam a nagymama kezét. Tetszett, hogy annyi a szín, a látnivaló, hogy odamegyünk sok hangos és amúgy veszélyesnek tűnő árushoz, akiket mind ismerek, válogatunk, még ha nem is alkuszunk, hogy vannak árusok, akikhez visszajárunk, hogy élő halak úszkálnak nagy üvegládákban, aztán a mi fürdőkádunkban. Ronda volt a Fény utcai piac akkoriban, csupa beton meg zöldre festett vaskorlát, sötét hátsó folyosók, krumpli halmokban, mégis volt hangulata. A piacozás közben tanultam meg asszonynak lenni, és máig jó gazdasszonynak érzem magam, mikor hazatolom a teli banyatankot. Tisztában vagyok vele, hogy gendertudatos korunkban ez már egy elavult életforma, ráadásul nagyon időigényes mulatság. A mai szülőt is meg lehet érteni, ha nem hurcolja magával a gyereket, nem nehezíti a saját dolgát. A mai leányzók számára pedig aligha a főzés az ideál.

Az egészséges élet annál inkább, és rövid haláltusa után ez hozta el a piacozás reneszánszát. Az őstermelőktől származó vegyszermentes zöldség, a friss hal és háztáji baromfi, a delikát húsok és sajtok még a rohanó managerasszonyokat is odacsábítják, nem beszélve a gourmand férfiakról. A gyermek pedig megtanulja, hogy a krumpli nem a Sparban terem, hanem a földben, és főképp, hogy a mai árudömping közepette okosan és tudatosan kell válogatni. Már csak a vásári mutatványos hiányzik, na meg Vitéz László, aki palacsintasütővel jól fejbekólintja az ördögöt.

A 2018 őszén átadott Újpesti Piac és Vásárcsarnok megalkotásakor a tervezők (Firka stúdió) és a beruházó Önkormányzat minden fenti szempontot igyekezett figyelembe venni. Olyan komplexumot hoztak létre, ami lényegében a plázák szisztémáját koppintja, de új és sokkalta humánusabb tartalommal tölti meg azt. Falai közt ott kísért a demokrácia fénykorának, az athéni városállam agorájának szelleme is. A piac-csarnokhoz ugyanis egy kulturális funkciójú épületrész csatlakozik, ahol nemcsak kultúrprogramok, de változatos kialakítású terek is szolgálják az idő értelmes eltöltését. Van színházterem, foglalkoztató helyiségek, de a hozzájuk vezető oversized közlekedőtér legalább olyan színvonalas közeget kínál a piac lényegét jelentő találkozásra és kapcsolatépítésre. A kultúrszintre vezető lépcső mellett sorakozó pódiumok kreatív használatra csábítanak, a kis könyvtársarokkal berendezett kultúrszintről a bárki által használható tetőteraszra lehet jutni, ahonnan az egész főtérre pazar panoráma nyílik. A színházterem üvegfallal leválasztott előtere és büféje is tágas, és kényelmes, színes bútorokkal berendezett. A kulturális szekció a piaci csarnokból közvetlenül megközelíthető és mindig nyitva áll, akkor is, ha épp nincs előadás. Ez a térsor a piac épületének a tér felőli homlokzatára került, és teljes magasságában többszintes üvegfallal nyílik a főtér felé. 

Újpest régi főterén ott áll a 19. századi szecessziós Városháza és a historizáló templom, mellettük pedig évtizedeken keresztül működött a lepukkant piac és vásárcsarnok, amelynek helyére került a futurisztikusan áramvonalas, fémbe burkolt új komplexum. A három épület most újra egységet alkot, és erre az új piac építészeti terei rá is játszanak, mindenhonnan érdekes átlátások adódnak a nagy üvegfelületeken át a tér felé. Az új épület lényege a nyitottság, ami a zárt terek 21. századi komfortjával és dizánjával párosul. Az áramló, de léptékükben nagyon is különböző terek a spontaneitást, a szabályozott szabadságot fogalmazzák meg a 21. század építészeti nyelvén.

templom és piac

A piac árusítóterének kialakítása szabályos és jól átlátható rendet követ, egymással párhuzamosan sorolt őstermelői pultok, és körbejárható galéria, itt talán még egy gyerek se érezné elveszettnek magát, kis keringés után biztosan belebotlik a szintén keringő kétségbeesett szülőbe. De egyszerűbb, ha a kiskorút eleve a kultúrtérbe tereljük, ahol elfoglalhatja magát. Ehhez persze kell némi bizalom a felnőtt részéről, de hát hisz épp az a cél, hogy a csemete biztonságos keretek között megtapasztalja az önállóságot. az újpesti piac terei erre lehetőséget adnak.

árusítótér sorolt pultokkal

belmagasság és ipari karakter

kultúrtér feljárata

A zsúfolt ingereket a nagy, sőt túlzott belmagasság, és a puritán, betont és fémet kombináló, ipari karakterű anyaghasználat ellensúlyozza. A kultúrtérben mindez átvált a skandináv dizájn ésszerűségét és színes könnyedségét idéző belsőépítészetbe. Ha van a piacnak gyerekbarát része, akkor ez biztosan az. Ami a környezeti igényesség általános színvonalát illeti – melynek emelésére a közterek esztétikus, példamutató kialakítása a legjobb eszköz, és amely iránt a gyerekek különösen fogékonyak – a piactéren a kortárs dizájn csap össze a sajnos megszokott magyar igénytelenséggel, és alkot mégiscsak kellemes egyveleget. Ahhoz, hogy ezen túllépjünk, a teljes tárgykultúra igényes megújulására lenne szükség. Amíg a zöldség kopott műanyag ládákban érkezik, és Rózsi néni kiszuperált irodaszékről árulja, nyugodtan otthon érezhetjük magunkat a magyar valóságban. Nem biztos, hogy ez baj, talán épp ez jelenti a folytonosságot, aminek kétségbevonhatatlan jele az is, hogy az újpesti piacon megtaláltam gyerekkorunk mindenki által ismert nénijét a Fény utcából, aki már negyven éve is ugyanilyen rekedt, bagós hangon árult, és minden fizikai törvényre rácáfol, hogy még él, sőt pont úgy néz ki, mint negyven éve. A piac ugyanis mifelénk, minden előremutató építészeti törekvés ellenére inkább bazár, ahol kicsit lazábban elengedhetjük magunkat, mint a plázák csillivilli világában. Viszont az újpesti kombóban a kulturális szekció olyan nem tolakodó, nem túltervezett, de mégis színvonalas esztétikával kényeztet, ami új értelmezést ad a városi létezés lényegének: a kapcsolatnak. Amire egészen zsenge kortól célszerű módszeresen készülni.

Szerző: Zöldi Anna

A cikk a Gyermek és Város blogsorozat keretében, az NKA támogatásával jött létre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése