Ugrás a fő tartalomra

Gyermek és hely




Napjaink egyik legközpontibb témája, hogy hogyan tegyük városainkat élhetőbbé, mely a pandémia miatt csak még inkább előtérbe került, hiszen köztereink váltak a kikapcsolódás elsődleges helyszíneivé. Ugyanakkor, annak ellenére, hogy a városok ilyen jellegű átalakítása mindenkit pozitívan érintene hosszú távon,  az urbanisták, civil szervezetek, önkormányzatok gyakran ütköznek ellenállásba. Ennek oka, hogy amikor egy társadalom abban nő fel, hogy a közterületek elsődlegesen közlekedésre, azon belül is autós közlekedésre szolgálnak, és csak néhány meghatározott terület való kikapcsolódásra, szociális interaktusokra, akkor nem csoda, ha az ellenállás az első reakció a radikálisabb változásokra. Berögződött szokásokat nemcsak egyénenként, de társadalmi szinten is nehéz megváltoztatni.


Vannak azonban eszközök, amelyek segíthetnek abban, hogy minél többen megértsék az ilyen típusú nagy változások szükségességét, felismerjék azt, hogy ez számukra miért jár előnyökkel, megszeressék az új helyzetet, ezáltal pedig jobban magukénak érezzék a lakóhelyüket. Az egyik legjobb eszköz erre a nyugat-európai városfejlesztésben már előszeretettel alkalmazott placemaking


MI IS AZ A PLACEMAKING?


A placemaking szó jelentése “helykészítés”, és egy folyamatot jelöl, amely során a térből, tervezés és megvalósítás útján, „helyet” hoznak létre. Egy adott térből – például egy utcából, egy parkolóból, egy régi parkból, egy elfeledett sikátorból vagy egy foghíjtelekből – olyan helyet, ahol az emberek szívesen összegyűlnek és találkoznak másokkal. A placemaking célja pontosan ilyen helyek létrehozása. A placemaking nem csak a közösség számára történő építést/fejlesztést foglalja magába, hanem azt is, hogy ezt közösen tesszük. Erre a fejlesztési módszerre jellemző, hogy költségei kifejezetten alacsonyak, gyors és látványos eredményt hoz, és rávilágít arra, hogy nincs szükség gigaberuházásokra ahhoz, hogy egy városrész fejlődésnek induljon. A fejlesztés akkor válik taktikussá, ha a kis beavatkozások egy nagyobb stratégián belül foglalják el a helyüket. Ilyenkor a közös alkotás az adott városrész nagyobb mértékű átalakulásának előkészítéseként is jelen lehet, biztosítva azt, hogy a költségesebb és vissza nem fordítható építkezések a megfelelő módon történjenek. A placemaking ezen formáját nevezzük tactical urbanism-nek, azaz “taktikus városfejlesztésnek”. 


Egy placemaking típusú folyamat során  egyfelől biztosíthatjuk, hogy a magánérdekek helyett a közösség érdekei kerüljenek előtérbe, másfelől segít a lakosoknak megtanulni, hogy miért hasznos kivenni a részüket a saját környezetük alakításából, és hogy milyen módon tudják ezt megtenni. Ha a placemaking utóbb említett előnyére tekintünk, tehát egy társadalom általános szemléletformálására, akkor ebből a gyermeket semmiképp sem szabad kihagyni. Ugyanis ők az a csoport, akik úgymond még tiszta lappal indulnak, ezáltal sokkal könnyebben lehet formálni a gondolkodásmódjukat, és nem kell megküzdenünk, a fentebb említett, berögződött negatív szokásokkal. Így, ha nekik már egész kiskorukban megmutatjuk, hogyan tudják a közösségük hasznára formálni a várost, azzal hozzájárulunk egy felelősségteljesebb generáció felnövéséhez.


A gyermekek bevonása a egy-egy hely megtervezésébe vagy az építés folyamatába ugyanakkor nem csak számukra szolgál előnyökkel. A tervezők, városvezetők, facilitátorok – azaz a felnőttek – is számos dolgot tanulhatnak tőlük. A gyermekek teljesen máshogy érzékelik a társadalom által kreált korlátokat és a környezetüket – igyekeznek azt minden érzékszervükkel egyszerre felfedezni. Emiatt számos olyan ötletet, észrevételt adhatnak, ami a felnőttek figyelmét normál esetben elkerülné. 


Budapesten is találkozhatunk néhány példával, ahol fő szempont volt, hogy  erősítsék a gyermekekben a közterületekkel való törődését és mindezt közös játék, ötletelés vagy építés keretében. Ugyanakkor nem túl hosszú a lista, hiszen Magyarországon még maga a placemaking fogalma is csak mostanában kezdett el keringeni a szakmabeliek és civilek körében.


PÉLDÁK BUDAPESTRŐL


Az egyik úttörő példának a 2015-ben a Magdolna Program keretében megvalósult 99-es busz projektet tartom. Célja egyértelműen az volt, hogy a Magdolna Negyedben 4 megállóhellyel is rendelkező, kifejezetten rossz hírű 99-es buszjáraton utazva nagyobb biztonságban érezhessék magukat a helyiek, elsősorban a gyerekek. A veszélyt sugalló légkörben ugyanis ők azok, akik a legsérülékenyebbek és leginkább kiszolgáltatottnak számítanak. A projekt több, egymásra épülő közösségi alkalmat is magában foglalt, s a gyerekek elmondhatták, hogy milyennek képzelik el, és létrehozhatták a jövő 99-es “álombuszát”, találkozhattak a buszokon dolgozó szociális munkásokkal, megismerkedhettek a közlekedés alapfogalmaival. 





A konkrét helyszínt a Teleki téri piac korábbi ideiglenes helye adta. A program részeként egy valódi busz is leparkolt a birtokba vett “placcon”, s mind a kisebbek, mind a nagyobbak kipróbálhatták milyen a “volán mögött ülni”, miközben a programba bevont buszvezetőkkel beszélgetve ismerkedhettek a közlekedési szabályokkal és a sofőrök élményeivel. A gyermekek az ott található tűzfalon megfesthették milyennek is képzelik azt a 99-es buszt, amivel szívesen és magukat biztonságban érezve járnának nap mint nap iskolába.



Ezt a foglalkozást az akkor épp a Kesztyűgyár nevű közösségi térben tevékenykedő Csámpa Rozi festőművész és művészeti oktató vezette, a mű pedig a “Tolerancia” címet kapta. A workshopok során a gyermekek maguk tervezhették meg, milyen buszmegállót álmodnának maguknak, ezt pedig egy 1:1-es “makett” formájában a helyi lakosság többi tagjával együtt el is készítették. Az alkotási folyamat során a résztvevők kedvükre dekorálhatták a jövőbeli buszmegállót, saját üzeneteik is megjelentek rajta. Az önkormányzat az elkészült prototípus alapján a  valódi buszmegállókat is felújította, ezzel azt szerették volna elérni, hogy ezek a helyek barátságosabbá váljanak, és mind a kicsik, mind a nagyok nagyobb biztonságban érezhessék magukat, amíg a buszra várakoznak. 


Egy ilyen programsorozat hozzájárul ahhoz, hogy amikor a gyermekek sétálás, utazás közben rátekintenek azokra a helyekre, ahol ott hagyhatták a kezük nyomát – ez esetben a felújított buszmegállókra és a projekt során használatba vett Teleki téri foghíjtelken általuk megfestett tűzfalra – akkor valóban azt érezhetik, hogy “Igen, ez a hely miattam lett jobb!”. Ennek az érzésnek a megtapasztalása pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy kialakuljon bennük az a természetes motiváció, amelynek köszönhetően majd felnőttként sem viszonyulnak közömbösen a saját lakókörnyezetükhöz.


Ezt követően jónéhány placemaking-projekt ütötte fel a fejét itt-ott Budapesten (mint például a Szabihíd, a Római Szabadstrand vagy a Kifolyó Projekt), de ezek közül kevés célozta meg kifejezetten a gyermekeket. A placemakingnek van egy inkább elméleti-edukációs vonala (mint például a KultúrAktív Egyesület Tiéd a Város könyv- és oktatási projektje, vagy az Urbanity társasjáték), de ezek nem eredményeznek kézzel fogható változásokat konkrét helyek esetében, noha hosszú távú hasznukra számíthatunk.


Az utóbbi évekből két olyan projektet tudok kiemelni, amelyek gyerekek városi térbe való bevonását eredményezték, és igyekeztek többet nyújtani egy egyszeri fesztiválnál. Az egyik ilyen, a Gyermek és Város blogsorozatban már korábban bemutatott MoMeEcoLAb, valamint a Mindspace civil szervezet által szervezett Rákóczi Vakáció.

 

RÁKOCZI VAKÁCIÓ


Az első Rákóczi Vakációt 2018-ban rendezték meg, a másodikat pedig 2019-ben. A Rákóczi Vakáció egy napközis tábor a Rákóczi tér környéki gyermekeknek, de többet igyekeznek nyújtani egy átlagos nyári tábornál. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy a városi tereket fizikailag alakították volna át, hanem az alternatív használattal adtak új löketet az érintett helyszíneknek. Mire a Mindspace a 2018-as tábor szervezésének nekilátott, addigra a helyi egyéb placemaking jellegű tevékenységeiknek köszönhetően már sikerült egy “mikro ökoszisztémát” kialakítaniuk a helyi szereplők körében. Voltak köztük helyi üzletek, bisztrók, művészek és maga a Rákóczi téri Vásárcsarnok. Ezeket a kapcsolatokat mind-mind igyekeztek felhasználni a tábor megszervezésekor, ezáltal pedig a gyerekeknek is lehetőségük adódott minél több érdekes környékbelivel megismerkedniük.













A táboros gyerekek jelentős része egy közeli átmeneti otthonból érkezett, így az a rendhagyó helyzet állt elő, hogy szóba sem került, hogy a helyi identitást próbálják bennük erősíteni, hiszen hamarosan mind továbbálnak egy-egy új városba vagy városrészbe. A nagyon vegyes gyermekcsoport miatt a szervezőkben nem fogalmazódtak meg kifejezetten konkrét környezetpedagógiai célkitűzések, viszont rendkívül fontosnak tartották, hogy megmutassák nekik, milyen izgalmas dolgokat lehet köztereken csinálni a játszótereken kívül is. Ezáltal pedig közvetve mégis hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekekben tudatosuljon, hogy ők is a város egyenrangú használói. 


A 2019-es alkalom az előző évhez képest azt a sajátos helyzetet is magával hozta, hogy nem használhatták a Rákóczi téri Vásárcsarnokot (ami korábban a Mindspace egyik bázisát jelentette), ezért abszolút arra kényszerítette őket, hogy a közterek adta minden lehetőséget kihasználjanak. 


A táborok úgy épültek fel, hogy minden napnak meghatároztak egy-egy tematikát (pl.: “punk-nap” az Aurórában, ahol tetkókat készítettek és hasonló menő dolgokkal töltötték az időt), de minden napba beiktattak némi szabadfoglalkozást is, amikor egy-egy közeli játszótérre vagy parkba látogattak el. De volt break tánc oktatás, vizipisztolyozás a Rákóczi téren, számháború a Teleki téren, deszkázás és papírsárkány készítés a “Pápa téren”, és még sorolhatnám. Ezek a tevékenységek mind rávilágítanak arra, hogy mennyi, ma szokatlannak mondott módon használhatók a köztereink – gyerekek által is.


A szervezők elmondása szerint nekik kifejezetten sokat kellett azon gondolkodniuk, hogy mivel töltsék el teljesen szabadtéren az időt egy héten keresztül (így, hogy kiszorultak a csarnokból), végül azonban azt tapasztalták, hogy mindez a gyerekek számára sokkal magától értetődőbb volt. Ők – onnantól, hogy ebben senki sem korlátozta őket – teljesen spontán módon kezdték a város minden szegletét használatba venni: felmásztak a szobrokra, ugráltak a János Pál Pápa tér díszmedencéjén átmenő tipegőköveken, lógatták a lábukat a szökőkútba miközben ukulelén játszottak, “helyszínelős” játék keretében bármiféle gond nélkül feküdtek a Fido park járdájára. 




A gyermekek gondolatait nem kötik gúzsba a közterek használatával kapcsolatos gátlások. A táborvezetők ugyan meghatároztak bizonyos feladatokat, helyszíneket, játékokat, de a gyerekek voltak azok, akik mindezeket megtöltötték élettel, tartalommal. Azáltal, hogy ők gátlások nélkül tudnak a számháború közben például a bokrok alá bújni, hason fekve kúszni aztán a másik pillanatban a Teleki téri szobrokra felmászva fotózkodni, a park és az utcák teljesen alternatív használatára és érzékelésére tesznek szert. Felnőttként, közeli megfigyelőként pedig mi magunk is levonhatjuk a tapasztalatokból származó következtetéseket. (Bár azt sem tiltja meg senki, hogy magunk is kövessük a gyerekek habitusát, az egyik szervező például azt mondta, hogy azért szeret gyerekekkel “lógni”, mert így ő is belemegy olyan játékokba, amikhez felnőtt társaságban valószínűleg nem lenne mersze.) Nehéz írásban átadni, mit is jelentettek a résztvevőknek ezek a táborok, de akik kicsit jobban meg szeretnék érteni, azoknak jó szívvel ajánlom a 2018-as Rákóczi Vakációról készült after videót.


A placemaking-nek tehát ezer arca lehet attól függően, hogy épp milyen célra szeretnénk használni. Ami egyezik minden sikeres projekt esetében, hogy általa élettel töltődnek meg a helyek, és egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy a környezetükért tenni akaró polgárokkal töltsük fel a városainkat. Leghatékonyabb módja ennek, ha mindezt gyerekekkel tesszük. Bízzunk benne, hogy a jövőben egyre több, akár hosszú távra tervezett akcióba vonják be a legkisebb városlakókat is, hiszen az a város, ami a élhető környezetet biztosít a gyermekeknek, valójában az egész lakóközösség javát is szolgálja.


Kovács Laura


Források:

https://jozsefvaros.hu/hir/2821/keruleti-gyerekek-a-99-es-busz-jovojerol

https://jozsefvaros.hu/hir/3056/lezarult-a-99-es-busz-projekt

https://docplayer.hu/8749925-Ez-a-mi-buszunk-osszefoglalo-a-99-es-busz-kiserleti-projekt-esemenyeirol-es-tapasztalatairol.html


Képek forrása:

„Fotó: Józsefváros újság”

https://www.facebook.com/mindspacebudapest






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A geometriai formák bevezetése óvodásoknak 30 percben

Életkor: 4-6 éves kor Időtartam: kb. 30 perc Anyagszükséglet: 1. olló, cellux, filctoll, pausz papír 2. kép az egyszerűbb geometrirai formákról az összehasonlításhoz (1. kép - a képre kattintva letölthető) 3. fotók épületekről, amiken felfedezhetők az egyszerűbb geometriai formák (2-5. kép - a képre kattintva letölthető) Előkészítés: - Cél:  Matematika és mérés tárgykörben: bemutatni a legegyszerűbb geometriai formákat Társadalom tudományok és vizuális kultúra tárgykörben:  Vizuálisan érzékelni a környzetünkben lévő tárgyak formáit Kommunikációs és nyelvi tárgykörben: kommunikációs képességek fejlesztése az alapvető formák verbalizálásával, az alapvető formák közötti hasonlóságok, illetve különbségek megértésével Építészeti alapelvek/vonatkozás: Az építészet a méretek, formák, textúrák, arányok, tömegek és színek fizikai karakterének a megváltoztatása, ezek komponálása és manipulációja. A vizuális egységet a fények, árnyékok és kontrasztok teremtik meg az egyes form

SAFECITY 1.0 konferencia – hogyan lehet a városokat építészeti eszközökkel biztonságossá tenni?

Hogyan lehet biztonságos tereket létrehozni, és hogyan tudjuk építészeti eszközökkel növelni a városlakók biztonságérzetét? A SAFECITY 1.0 konferencia ezeket a kérdéseket járta körül számos terület – építészet és várostervezés, oktatás és gyermekvédelem, szociológia és bűnmegelőzés – felől. Részletes beszámoló következik! Képzeld el, ahogy átvágsz egy téren. Biztonságban érzed magad, ha a terület kihalt és magas sövények, fák szegélyezik? Vagy inkább olyan helyet választanál, ahol sokan mozognak, és a terület átlátható? A válasz magától értetődőnek tűnik, mégsem az – többek közt erre is kézzelfogható példákkal szolgált a konferencia, amely egy, az építészek és urbanisták számára általában ismeretlen terület, az építészeti eszközökkel történő bűnmegelőzés témakörét járta körül. Mi az építészeti bűnmegelőzés? Egyszerű, kreatív eszközök tárháza, amelyeket tudatosan alkalmazva élhetőbb városokat hozhatunk létre. A világon már sok helyen sikeresen alkalmazott módszerrel a hazai sz

Gyermek és hang

  A székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium tetőtér-beépítése Az iskolák oktatási gyakorlatában egyre meghatározóbb szerepet kapnak az olyan változatosabb, frontális oktatáson túlmutató pedagógiai módszerek, amelyek új igényeket támasztanak a tanulás fizikai környezete felé. A korábbiakban főleg tanári előadásra szolgáló tantermek és közlekedésre használt folyosók nemcsak téri kialakításuk, de akusztikai komfortjuk miatt sem ideálisak az egyénileg, párban és kiscsoportban zajló összetettebb tanulási folyamatok számára. A hagyományos osztálytermekben a falak és a mennyezet a kívánatoshoz képest sokszoros mértékben veri vissza a hangokat. Ez azért jelent problémát, mert bár a terem elején ülők kiválóan értik a tanár beszédét, de az utolsó padokban a diákok a közvetlen és a visszaverődő hangok olyan keverékét kapják, amelyből nehezen tudják „kihámozni” a tanár szavait. Hogy érzékeljük a probléma súlyosságát: A szakértők becslése szerint az átlagos hazai osztálytermek hátsó soraiban a tan