Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Fényképek az óvodai épített környezeti nevelés történetéből

Az óvodában remek lehetőségünk adódik épített környezeti neveléssel foglalkozni, hiszen a gyerekek elemi igénye az építés. Szabad játék során építenek kockákból, legóból, kuckót párnákból, takarókból, homokból várat vagy alagutat. Tervezett tevékenységet a saját érdeklődésükre építve tudunk bevezetni. A vizuális nevelés része az építés, a külső világ tevékeny megismerésén belül a lakókörnyezet és az óvoda környezetének megismerése.   A legtöbb óvodában témahetek alapján folyik a nevelői munka, egy téma mentén fűzzük föl a heti foglalkozásokat a énekléstől elkezdve a versen és mesén keresztül a mozgásig, tehát nagyon komplex módon körbejárjuk és és sok irányból közelítjük meg az adott témát. Ez lehet például az óvoda épülete és környezete; de lehet az állatok lakóhelyével vagy egy város épületeivel is foglalkozni.  Most nosztalgiázunk egy picit és elővesszük a “fényképalbumainkat”, amik elmesélik két foglalkozás történetét:  Demeter - Guba Erzsébet - Építés t...

Egy jobb jövőért...

A tavaly májusban megrendezett Építészek és Gyerekek nemzetközi konferencián 17 ország képviselte magát és hozott létre egy fórumot az épített környezeti nevelés témájában. A szervezőjét, Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutatót kérdeztük, hogyan látja az az épített környezeti nevelés helyzetét Magyarországon és nemzetközi szinten. Miért kell foglalkozni az épített környezeti neveléssel?  Az épített környezetet az, aki a nem építész, olyannak érzékelheti, hogy azt készen kapja, beleszületik, mások csinálják meg a számára. Ugyanakkor az ember akarva-akaratlanul is alakítja a környezetét, tulajdonképpen egy kölcsönkapcsolatként érdemes gondolni a köztük lévő viszonyra. Ráadásul az épített környezet jelentésteli: ezek közül a legfontosabbak a túléléshez szükségesek, általánosak, míg mások összetett értékeket, szándékokat jeleznek: kifejezik közösségek identitását, összetartozását vagy éppen személyes emlékeket hordoznak. Az épített környezeti nevelés az én olvasatom...

Örökre?

2018-ban az Örökség Évét ünnepeltük. Mondanunk sem kell, hogy az épített környezeti nevelés bőven tartalmaz olyan elemeket, amik ehhez a témához kapcsolódnak. Így készült az örökSÉG névre hallgató projektünk, amelynek célja a fiatalokhoz közelebb hozni (nemcsak) az épített örökséget. Tóth Eszter, az egyesületünk elnöke mesélt arról, mit is jelent az örökség és hogyan készültek a  feladatok. Miért tartod fontosnak, hogy tudatosítsuk és népszerűsítsük a kulturális örökséget? A kulturális örökség az életünk része. Meghatározza az identitásunkat, hogy mit gondolunk magunkról és a világról. Még akkor is, ha ezt nem mindig tudatosítjuk magunkban. Ha meghallunk egy magyar népdalt, meglátjuk a Lánchidat, vagy beleolvasunk az Egri csillagokba, akkor ezekkel valószínűleg egyből azonosulni tudunk. A "hozzátartozás" pozitív érzése tör elő, és ez a hozzátartozás nem csak a tárgyi vagy szellemi örökségre vonatkozik, hanem arra a csoportra, azokra az emberekre is, akikkel a...

Az arc a rajzok mögött

Hogyan készülnek a Tiéd a város! könyvsorozatunk tagjai? Természetesen mindegyik másképpen, hiszen nem létezik a világon két tökéletesen egyforma dolog, így helyszín és munkacsoport sem. Viszont, hogy mégis egy kis betekintést nyerjetek egy könyv alakulásába, kikérdeztük Remsey Dávid grafikust a Pestszentlőrinc - Pestszentimre gyerekeknek illusztrációiról és még sok kis "titokról".   Hogyan tudod az illusztrációiddal életre kelteni a várost?  Egy város - főleg egy nagyváros - gyakran tud sivár is lenni a hétköznapok monotonitásában. Különösen akkor, ha az ember régóta, akár már születése óta lakja. Minden megszokottá válik és nehéz újként rátekinteni megszokott köreinket róva. Ahhoz, hogy újra friss szemmel nézhessünk, segít hozzá, ha ugyanez a város áthelyeződik egy átírt, illusztrált formába. Így valamifajta elvont tükörkép, más „kameraállás” jön létre, és kívülről láthatjuk benne magunkat is. Ez a nézőpontváltás segíthet, hogy összegzettebben lássuk...

Ferencváros játékos felfedezése – A kultúrAktív Egyesület a 17. MitOst Fesztiválon

A MitOst Egyesület Európa és Európát körbeölelő régiók aktív állampolgárait összefogó hálózat, amely a kulturális tapasztalatcserét, az aktív állampolgárságot és a társadalmi kohéziót elősegítő programjaival támogatja a fenntartható fejlődést. A kreatív szakemberekből és aktivistákból álló tagság minden évben a MitOst fesztiválon találkozik. Idén, 2019-ben ezt a rendezvényt október 2-6 között Budapesten tartották, így nekünk is lehetőségünk adódott bemutatkozni.  Az utóbbi időben felmerült az a probléma a fesztivál kapcsán, hogy sokan érkeznek gyerekkel, de nincs olyan program, ami lekötné a kicsiket is. Nekünk arra vannak remek eszközeink, hogy hogyan mutassunk be városokat gyerekeknek, akár úgyis, hogy a szüleiknek is élvezhető legyen. Így erre az alkalomra Izápy-Tóth Nikoletta által írt Ferencváros gyerekeknek könyvét alapul véve és a Ferencvárosi sétáját átalakítva terveztünk egy játékos körbevezetést úgy, hogy míg a kisebbek játékos feladatokat oldanak meg, addig szüle...

Kultúraközvetítő Képzések avagy Capacity Development of Cultural Educators in the Digital Area

November 12-dikén kedden este a FUGA-ban túrós táska, keksz és tea kíséretében az Erasmus+ program keretében történő kulturális menedzserképzést mutattuk be. A projektben 8 szervezet vesz részt 8 országból, mindegyik különböző profillal. A hároméves együttműködés során ezeknek a profiloknak az összegyúrása, és egy széleskörű, újfajta kulturális menedzser képzés létrehozása a cél. Ha érdekel a projekt, de sajnos lemaradtál az ismertető estről, ne csüggedj, itt elolvashatsz mindent, amiről szó esett.  A fenntartható és innovatív kultúraközvetítés alapfeltétele a folyamatos, minőségi tapasztalatcsere – különösen a gyorsan változó európai kulturális környezetben. Partnerszervezeteinkkel ezért egy olyan hosszú távú, angol nyelven folyó nemzetközi képzésre és tapasztalatcserére épülő programot hoztunk létre, amely kulturális szakemberek jelenkori kihívásaira reflektál. | TÁRSADALMI RELEVANCIA | TRANSZNACIONALIZMUS | DIGITALIZÁCIÓ |  A projekttel erősíteni szeretnén...

Álmodj lakótelepet! - IdőJárás Őrmezei Közösségi Fesztivál

2019. szeptember 15-én az egyesületünk is aktívan részt vett 11. kerületi Költők Parkjában megrendezett IdőJárás - Őrmezei Közösségi Fesztiválon . A szervezők ( Újbuda Önkormányzata és a Kortárs Építészeti Központ – KÉK ) felkérésére Böhler Nóra, Demeter-Guba Erzsébet, Szilágyi - Nagy Anna és Ádám László az „Álmodj lakótelepet!” című kreatív foglalkozással várta az érdeklődő gyerekeket.   Standunk a fesztivál "főútvonala" mentén került felállításra, amely a lakótelep-építés és az álomlény-alkotás színes kellékeivel együtt hamar felkeltette az előttünk elhaladó kicsik és nagyok figyelmét. Ez a változó intenzitású, de folyamatos érdeklődés - mint ahogyan azt már foglalkozásainknál megszokhattuk – kissé megnehezítette, hogy minden gördülékenyen menjen, hiszen egyszerre kellett a már ott munkálkodó gyermekekkel és az újonnan érkezők tájékoztatásával is foglalkozni – de kis csapatunk ezt a feladatot is sikeresen megoldotta.  Mi is volt tulajdonképpen az a nagy munka...